Kelet-Magyarország, 2000. július (60. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-29 / 176. szám

2000. július 29., szombat Kelet# HÉTVÉGE ) 9. oldal ALKOTÓINK Az absztraktfestő BodnAr IstvAn Maguk a festő ismerő­sei, a műértők is meg­lepődtek két évvel ezelőtt, amikor megte­kintették a Nyíregyhá­zán élő művésztanár kiállítását a Városi Galériában. A képek sokasága, az alkotó sokoldalúsága, széles érdeklődési köre és a festmények művészi színvonala arról árulkodott, hogy igényes művészről van szó. Mint ahogy az egyik kritikus megfogalmazta: „harmóniára törekvő, színgazdag kompozíciók egy meg­álmodott világ üzenetét közvetítik. Ez teszi művészi értékké, és ezért tarthatnak szá­mot művei a közönség fokozott figyelmére és megbecsülésére”. Tőkey Péter, noha nem a megyénkben született, már tősgyökeres nyíregyházinak számít. A Kossuth Lajos Gimnáziumban érettségizett, és 1977-ben szerzett diplomát a nyíregyházi tanárképző főiskola föld­rajz-rajz szakán, majd elvégezte a Magyar Iparművészeti Főiskola környezetkultúra szakát is. majd amatőr képzőművészeti kö­röket vezet, és 1977 óta tanít rajzot a nyír­egyházi Zrínyi Ilona Gimnáziumban. — A fiatalság kimeríthetetlen kincses- bánya. Mindig arra próbálltam sarkallni a diákokat, hogy fedezzék fel önmagukat, is­merjék meg az önkifejezés lehetőségeit a művészetben a sportolásban, vagy más te­rületen. Attól függően, ki miben tartja ma­gát tehetségesnek. A képzőművészet vi­szont az önkifejezés egyik leglátványosabb megnyilvánulási formája — mondja. A rajz, a festészet — mint sok minden más — fokozatosan teret hódított a Zrínyi -gimnázium életében. Olyannyira, hogy egy állandó kiállítóteremmel, is dicseked­het néhány éve az intézmény. Tőkey Péter életének másik fontos (fon­tosabb?) része az alkotás. Gazdag élet­művet mondhat magáénak. Sokoldalú művész, szinte minden műfajban otthonos. Eleinte tájképeket fest, tanyákat, csendéle­teket, portrékat, aztán a művészetében a természetelvűség mellett búvó patakként egy új terület jelenik meg: a geometrikus konstrukció, a formák és a színek újdonsá­ga. Művészete ezután átalakult, és geomet­rikus absztrakttá vált. Műveit mértani pontossággal építi fel. Idézzük megint az egyik kritikusát: „A megszokott térábrázo­lási konvekciótól elszakadó geometrikus absztrak művei dinamikus hatással ren­delkeznek. Tőkey Péter geometrikus for­mákból és egyedi színképekből összeálló festészete meditativ szemléletről tanúsko­Immanens tér dik. A művész, hagyománytisztelő mun­kásságából kiindulva, megtalálta a számá­ra legmegfelelőbb kifejezési módot”. — A kiindulás talán más, a dolgok lé­nyege viszont ugyanaz — mondja az alko­tó. Mindig izgalmas egy festő számára ha nem utánozza a természet formáit, hanem a gondolatai, érzései alapján teremt egy más világot. Sok művész számára a nyár nem első­sorban a pihenést jelenti, hanem a gondta­lanabb alkotás lehetőségét. Köszönhető ez a különböző alkotótáboroknak.Tőkey Pé­tert is éppen két művésztábor között értük utói, a rangos hódmezővásárhelyi telep után augusztusban Kőkapura tart. Most az egyik debreceni kiállításon láthatók a ké­pei. Korábban Finnországban és Észtor­szágban is bemutatkozott már. A nyíregyházi Vénuszka Margócsy József Lapelődünk, a Nyírvidék, 1930. július 31-én írja, hogy előző nap a szép, lombos park elején felál­lították Kisfaludy-Stróbl Vénusz- szobrát. Klasszikus szépsége bűvöletbe ejt, kibontott haját is­teni mozdulattal fésüli, alatta csobog a gyöngyöző viz. Amikor 1927-ben a Hősök szobrának tárgyalásai folytak, igényes, szépérzékű polgármes­terünk, Bencs Kálmán ezt a szobrot is igényelte a városnak. Szeptember végén már szakosz­tályi ülésen is napirendre került az ügye. Kitűnt, hogy a mezíte­len bronzszobrot nem látná min­denki szívesen, „erkölcs-pedagó­giai” aggodalmak hangzottak el a városatyák részéről. Egyházi kedvezőtlen vélemény is felme­rült. Más oldalról viszont hang­súlyozták, hogy Nyíregyháza la­kossága „felnőtt gondolkodásá­nak” jele, hogy megszerzi a világhírű mester kitűnő alkotá­sát: ennek idegenforgalmi hasz­na is lesz, hiszen másutt nem látható. 1930 áprilisában kezdték meg a mesteremberek a technikai előkészületeket. A felállítás után nem sokkal az újság házi humo­ristája, Dioikus, azaz Barabás Tibor (tanítóképzős tanár) már megszólalt: „Végre áll a Vénus- szobor - a Károlyi parkban. - Gyönyörű, remek, csudaszép, - Mondják ottan, karban. - Elbűvölő bronz alakját - Nem győzzük élvezni, - S van még egy nagy előnye, hogy - Nem kell leleplezni. (1930. aug. 2.) A felállítás után néhány nappal ar­ra lett figyelmes az éjjeli rendőr­járőr, hogy egy fehér csipkés ru­hával „öltöztették fel” a szobrot. Intézkedett is: a kéznél lévő utcaseprővel leszedette. - Ilyen tréfáskedvű eset máskor is elő­fordult; a szépért rajongó balla­gó diákok meg-megkoszorúzták iskolai búcsújukat követően. Vietórisz József a 40-es évek­ben írta: „A gárdista kacagá- nya” című versét. Ez ma már büszke legendaként szóbeszéde az öntudatos helybelieknek: a zord télben reggel lépésnyomo­kat leltek a szobor körül. Ki­tűnt, hogy a szemközti Besse­nyei megsajnálta Vénuszkát és átjött, lovagiasan vállára borí­totta kacagányát. - Annak ide­jén a mérnöki hivatal még működtette a vizmozgást, illetve télviz idején faköpönyeget bélel­tek a szobor köré kellő védelem gyanánt. Az újabb időben már egyik sincs. A technokraták sze­rint Bessenyeit sem burkolták be télire, minek hát különbséget tenni? Nem lehet igazuk: a tal­pig felöltözött Bessenyeinek sok­kal vastagabb a bronzöntése, és ő elvégre is férfi, aki így is job­ban tűrheti a hideget, mint a pőre fiatal hölgy. Változnak az idők: manapság a sétálóutcái há­rom pancsoló bakfis pucérsága már talán senkit sem botránkoz- tat meg, és a lányokat sem za­varják a zsibongó gyerekek és a röpködő galambok. A hatóságok ebben az esetben figyelmeseb­bek: betakarják őket télire. Koroknay Gyula említi művészettörténeti kötetében, hogy Nyíregyházán van a Vé- nusz-szobor kishúga: szintén Kisfaludy-Stróbl alkotása, már­ványból. Ez A strandoló. Ennek póza „egy sziklás parton ülő nő testtartása, arckifejezése talán egy beszéd közben ellesett mo­solyt takar”. Aki nem ismeri, nem hiszi - nézze meg, ellenőriz­ze a Malom utcai Júlia fürdőben. Emlékeztetőül itt a ké­pe. Bach-év Nagy művészek és szel­lemek elhalálozásának kerek évfordulóiról emlé­keznek meg ezen a nyá­ron szerte Németország­ban: 100 éve halt meg Friedrich Nietsche, a fi­lozófus, 250 éve Johann Sebastian Bach, a ze­neművészet egyik halha­tatlanja. Bach halálának évfordulója július 28-án, pénteken volt, s Lipcsében valamint Eise- nachban, a zeneköltő szülő­helyén, javában tartanak a koncertek és megemlékezé­sek: 64 együttest és 156 szó­listát hívtak meg bel- és külföldről. Lipcsében, ahol Bach 27 évig volt a Tamás­templom karnagya és városi zeneigazgató, Bach - a vég és a kezdet mottóval egy hé­ten át 87 rendezvényen mél­tatják a komponista életét és munkásságát. A koncertek sorozata a felújított Tamás-templom­ban kezdődött: Georg Chris­toph Biller karnagy vezény­letével, mások mellett a lip­csei Gewandhaus muzsiku­sainak közreműködésével, Johann Sebastian Bach al­kotásain kívül fiának, Carl Philipp Emanuelnek és Mendelssohnnak a műveit is megszólaltatták. A Gotha melletti Wech- marban 180 műkedvelő mu­tatott be történelmi játékot arról, hogy miként érkezett meg a Bach-dinasztia alapí­tója, az ősatya Magyaror­szágról. Ezekben a napok­ban szinte egész Lipcse Bach zenéjétől hangos. Ját­szanak a Tamás-templomnál lévő Bach-emlékmű előtt, de még a főpályaudvaron is fel­csendültek kantáták. Táblát lepleztek le Christian Fried­rich Henrici emlékére, aki egyebek között a Máté pas­sió, a Kávé- és a Parasztkan­táta librettóját rta. A KM VENDÉGE Polgári korzó a körforgalomban KovAcs Éva Dózsa György népművelő hosz- szú ideig volt a nyírbátori művelődési központ igazgatója, majd annak megszűnte után önálló vállalkozásba kezdett. Maradt a kultúra közelében, amikor útjára indította a Szár­nyas Sárkány Kulturális Vállal­kozást. Hogy miért éppen ezzel a címmel kezdett új életet? Be­vallottan azért, mert Nyírbátor­ban köztudott a sárkány-kul­tusz, a város történelme szoro­san összefonódik az immár jel­képpé vált álattal Dózsa Gyuri - ahogyan őt ma egész Bátor ismeri - sokáig nem tudta, mi legyen belőle, de mint mondja, tizenöt éves kora óta a kultúrházak állandó lakó­ja. Csinált mindent, amit ott le­hetett. Táncolt, színjátszókörök tagja volt, zenélt és szavalt, ha úgy adódott. Érettségi után a Tanítóképző Főiskola következett, majd Hosszúpályi és Balmazújváros lettek életének állomásai. Nem­rég fejezte be azt a párizsi ma­gánegyetemet, ahol településfej­lesztést és ingatlangazdálkodást hallgatott.- Miért adtam a fejem újra tanulásra? Mert még nem tu­dom, hogy mi leszek, ha nagy leszek - válaszol tréfásan, majd komolyra fordítva mondja: Azért, mert meggyőződésem, hogy a kultúra és a gazdaság el­választhatatlanok egymástól, szerves egységet alkotnak, mindehhez a településfejlesztés is szorosan hozzátartozik. Sze­rintem botorság tehát azt mon­dani, amit manapság gyakran hallhatunk, miszerint ha jó lesz a gazdaság, akkor jut majd a kultúrára is. Másik fontos meg­figyelésem, hogy a kultúra nem azonos a művészettel, illetve hogy a művészet a kultúra ré­sze, amire igenis áldozni kell.- A telepü­léseken em­berek él­nek, ami nemcsak a járdák, utak és | munkahe­lyek meg­létét jelen­ti, hanem azt is, hogy a gazdaságba, a kultúrába is invesztálni kell, erre is fontos pénzt költeni, kér akkor van, ha a két dologban konszen­zus létre. Hosszú évek óta élek Nyírbátorban, nekem fontos ez a város, melyet sokkal jobb sorsra érdemes településnek tartok, mint amilyen sorsot je­lenleg él. Történelme komoly része a magyar történelemnek, de sajnálatos módon a mai szempontok szerint földrajzi fekvése meghatározza boldogu­lását, ráadásul ehhez - a politi­kai helyzet pluszban vagy mí­nuszban - mindig hozzátesz valamit. Ezért is tartom lényegesnek és megha­tározónak az emberi gondolkodást, az összefogást, azt a tartalékot, amit az itt élők jelenthet- 1 nek. Emiatt talál­tam ki a polgári kor­zót, amely hétvége­ken a megye szerin­tem egyik legszebb te­rén, a nyírbátori kör­forgalomban zajlik. Vasárnaponként kaszinóra, 9 Dózsa György sétára, sakkozásra, beszélgetés­re várjuk az embereket, meg­próbáljuk kicsalogatni őket ott­honaikból, elérni, hogy ne be- gubózzanak, hanem beszélges­senek, találkozzanak egymás­sal. A Szárnyas Sárkány egyéni vállalkozás, 1993 óta létezik. Örömömre szolgál, hogy az Ut­caszínházi Fesztivállal együtt mára egyre népszerűbb, főleg, amióta az interneten is rajta le­hetünk. Az elmúlt nyolc év alatt több mint 300 művészeti csoport volt a vendégünk, a lis­ta japántól Braziliáig terjed. A hírünk ma már jó, egyre többen jelentkeznek, a legutóbbi ren­dezvényünk a napokban zárta kapuit, azóta sorra kapom a gratuláló, köszönő leveleket. Mostanra a lépésváltás is meg­történt, hiszen amíg az első időkben inkább családias, ma már javarészt nemzetközi a hangulat. Stratégiai ponthoz ér­keztünk, most jött el az az idő is, amikor szükség lenne újabb léptékváltásra is. A hogyan tovább?-ra Dózsa György így válaszol:- Nemcsak rajtunk múlik. Ahhoz, hogy előbbrejussunk, nemcsak szándék, megfelelő partnerek is kellenek. Egyedül képtelenek vagyunk továbblép­ni. Folyamatosan fogalmazzuk azokat a pályázatokat, amelyek­kel a szükséges anyagiakat elő­teremthetjük, az önkormányzat és az illetékes minisztérium tá­mogatását is várjuk. Építjük a jövőt, mert szeret­nénk folytatni a hagyományo­kat, ezzel is tisztelni megbecsül­ni a múltat.

Next

/
Thumbnails
Contents