Kelet-Magyarország, 2000. július (60. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-04 / 154. szám
Kelet i Magyarország 5. oldal TOP 60 2000. július 4., kedd UJ gyár Megyénk legújabb ipari beruházása: a Flextronics International üzeme Nyíregyházán Martyn Péter felvétele Fejlődő iparunk Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) — Alig négy hét telt el a Flextronics International nyíregyházi üzemének ünnepélyes üzemavatójától, s már több mint százezer darabot gyártottak a Kodak automata fényképezőgép vakusza- bályzó elektronikájából. Ez azonban még mindig csak a „bemelegítés”, hiszen az amerikai multinacionális vállalat folyamatosan telepíti a Nyírségbe az újabb gyártósorokat, s állít mellé egyre több dolgozót. — A Zalában betanított 600 emberből 250 már visszatért Nyíregyházára, s július végén mindenki itthon lesz. Eddig minden a terveinknek és a várakozásainknak megfelelően alakul, a hazatérők első, 250 tagú csoportjából mindössze három embert veszítettünk el. Ők a közlekedési nehézségeik miatt nem tudtak alkalmazkodni a három műszakos termeléshez, a lakhelyük túlságosan kiesik a fővonalak forgalmából. Ez azonban minimális lemorzsolódás, s az utánpótlás folyamatosan érkezik — árulkodik imponáló szervezettségről Mészáros Gyula, a Flextronics International területi igazgatója. Szavaiból kitűnik: a vakuszabályzó gyártásának felfuttatásával július közepén megkezdik az újabb gyártósor telepítését, amely a hónap végén már ontja az új terméket, a fizető csatornák vételéhez szükséges tv-kártyát. Ezzel egy időben szerelik fel a következő berendezést, amely a Hewlett-Packard nyomtatókba alkalmas nyomtatott áramkörök gyártását teszi lehetővé. Mindeközben befejeződött a Nyíregyházán ez év februárjában indított közép- illetve felsőfokú posztgraduláis képzés, ez a villamosmérnök és a villamosmérnök-technikus utánpótlásról gondoskodik. Csak a lemaradásunk mérséklődött A megyében mintegy három éve megindult gazdasági növekedés folytatódott az idén is. Ebben meghatározó szerepe van a hazánkban kibontakozó egyre több nemzetgazdasági ágat érintő gyors fejlődésnek, s a vüág- gazdaságban mérhető konjunktúrának, aminek legfőbb gerjesztője az Amerikai Egyesült Államok gazdasága. Az Európai Unió gazdasági növekedése elmarad az USA- étól, mert a közösség országai az elmúlt években nem tudták gazdasági szerkezetüket oly mértékben korszerűsíteni, mint ahogy az a tengeren túl végbement. Szerencsére a távol-keleti országok is küéptek az elmúlt két év súlyos gazdasági válságából és nem rázta meg a világot az idén pénzügyi krízis sem. A megye gazdaságának fejlődési üteme azonban továbbra sem tud lépést tartani a nyugatdunántúli és a közép-dunántúli megyékkel, sőt egy-két megye kivételével a többivel sem, aminek eredményeként a megye évről évre veszít gazdasági súlyából. A területi GDP számítások kezdetétől 1994-től 1998-cal bezárólag ezen értékek az országos színvonal százalékában kifejezve a megyében egy monoton csökkenő függvényt írnak le (rendre: 62, 61, 59, 58, 27 százalék) Ebben sok más mellett (pl. autópálya hiánya) fontos szerepe van a külföldi tőke egyenetlen eloszlásának, melynek regionális elhelyezkedését a nagyfokú főváros centri- kusság jellemzi. A piac által létrehozott regionális különbségeket a területfejlesztésre közvetlenül szánt források nem tudják megszüntetni, de bizonyos korrekciókra alkalmasak. Hiába kapott Szabolcs-Szat- már-Bereg megye az elmúlt négy évben több mint 4,5 milliárd forintot a területi kiegyenlítést célzó területfejlesztési céltámogatásból, mintegy 2,3 milliárd forintot a területfejlesztési célelőirányzatból és az elmúlt két évben majdnem 900 millió forintot a céljellegű decentralizált támogatásból, ez csak a megyék között folyó gazdasági versenyben való lemaradás mérséklésére volt elegendő. Még akkor is, ha a fenti összegek a beruházási források sokszorosát hozzák mozgásba. Az előbb említett közvetlen támogatási eszközök mellett közvetett állami források is segítik a területfejlesztést, és az utóbbiak az előbbieknél nagyságrenddel nagyobbak. Ezek azonban elsősorban a fejlett térségekre koncentrálódnak, így a területi különbségek fokozódnak. A megye gazdasági növekedésének megítélése ma is kétarcú, mivel Nyíregyháza, de kisebb mértékben Kisvárda és környéke többé-kevésbé lépést tart az országban tapasztalt kedvező tendenciákkal, ezzel szemben a megye keleti és déli területei nem vagy alig tudnak úrrá lenni a felhalmozott problémákon. Kis túlzással azt állíthatjuk, hogy mindazok a regionális gondok, amelyek a megyék és a régiók között, országosan megfigyelhetők, tetten érhetők a megyén belüli kistérségi és települési szinten mért fejlettségbeli különbségekben. Kérdezett és fényképezett: Horányi Zsuzsa ■HMM K edvesek a szabolcsi emberek és dinamikusan fejlődik Nyíregyháza. Egyre jobban érezzük magunkat a megye- székhelyen. Természetesen a vásárlók pozitív visszajelzése is hozzájárul a jó közérzetünkhöz. Az üzlet által elért szép eredmény, a megrakott bevásárlókosarak látványa örömmel tölt el személyesen engem és kollégáimat is. Az a célunk, hogy vevőink is elégedettek legyenek velünk. Gyöngyösi Márton Interspar áruházvezető N agyon új még ez az áruház, korai lenne elvárásainkról nyilatkozni. Áprüis 14-én nyitottunk, így két és fél hónapos tapasztalatainkról még nem lehet messzemenő következtetést levonni. A vásárlók most ismerkednek az áruházzal. Reméljük, egy év múlva elmondhatjuk: számításaink beigazolódtak, érdemes volt a Bau- max-nak az ország keleti részében is nyitnia. Demeter Viktor Baumax áruházvezetöHELYETTES Dinamikusan fejlődő város Nyíregyháza. Még nincs egy éve, hogy megnyitott áruházunk. Eredményeink alapján meg lehetünk elégedve látogatottságunkkal, persze mi mindig többet szeretnénk. Nagyobb ukránromán keresletre számítottunk. Még nem alakult ki a stabil külföldi vásárlók köre. Úgy érzem, vevőközpontú áruházat sikerült Nyíregyházán kialakítanunk. Ali János Tamás Praktiker áruházvezető J ól érezzük magunkat Nyíregyházán. Ami a legjobban tetszik a városban az a vendégszeretete, az emberek őszintesége, barátságossága. A városszeretet a kollégákról is visszasugárzik. Több mint egy éve vagyunk nyitva, nagy fordulópont volt az életünkben a karácsony. Megismerték, megszerették az emberek áruházunkat, programmá vált a Tesco-ban vásárlás, és tulajdonképpen ez volt a célunk. Juhász Péter Tesco áruházvezető N agyon jól érzi magát a Metro Áruház Nyíregyházán. A jelentős konkurencia ellenére őrizzük piacvezető-szerepünket. Várakozáson felüli a teljesítésünk is, ami köszönhető a térség gazdasági fellendülésének. A jövőben várjuk a külföldi vásárlók számának növekedését - ami ma még viszonylag szerény - és továbbra is számítunk a stabil hazai vállalkozói keresletre. Bence Miklós Metro áruházvezető