Kelet-Magyarország, 2000. július (60. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-11 / 160. szám

2000. július 11., kedd 4. oldal M* HAZAI TÁJON jjEgJí □ Gyógy növénytúra Augusztus 31-éig tart, s bármelyik turnusra (hétfőtől péntekig) lehet jelentkezni a túristvándi gyógynövény- túrára, amelyet Makay Béla néprajzkutató-író vezet. Elszállásolás minősített falusi vendég­házakban, illetve a Vízimalom panzióban. Bővebb információ a 44/434-064-es telefo­non. □ Megváltozott A nyíregyházi Sporthor­gász Egyesület értesíti tagjait, hogy a július 22-i (szombati) házi horgászversenyük - amelyen értékes díjakat osztanak ki - helyszí­ne technikai okok miatt megváltozik. Az új helyszín a timári Tisza-part, ide várják a ver­senyezni óhajtó horgászokat. □ Tűzoltók tömegsportja Két nap so­rán négy sportágban mérik össze erejüket a hivatásos önkormányzati tűzoltók. Az idén először hozzájuk társulnak a megyei kataszt­rófavédelmi igazgatóság munkatársai is. Ked­den kilenc órától a mátészalkai sportpályán röplabdáznak Nyíregyháza, Mátészalka, Kis- várda, Nyírbátor és Záhony tűzoltói, szerdán pedig - nem mindennapi helyszínen - a nyírbátori strandon és parancsnokságon asz­taliteniszben, teniszben, valamint úszásban hirdetnek végeredményt. Egészség és gyerek Nyíregyháza (KSH - Szabó Sándorné) - A megyében 150 ezer lakos nem volt idősebb 18 évesnél 1999 végén. Egészségügyi alapel­látás szempontjából ezen fiatalok nagyob­bik fele háziorvoshoz, kisebbik fele házi gyermekorvoshoz tartozott. A megyében praktizáló 62 házi gyermekorvos 472 ezer vizsgálatot végzett az év folyamán, amely naponta átlagosan 29 gyermek orvosi el­lenőrzését jelentette. Vizsgálatot követően a gyermekorvosok 18 ezer gyermeket irányítottak kiegészítő diagnosztikai szakrendelésre, mintegy 15 ezer gyermeket szakkonzultációra, és több mint 3 ezer gyermeket fekvőbeteg gyógyin­tézetbe. A 18 éves korig14 százalékos részesedés­sel a vér és vérképző szervek betegségei je­lentik a legnagyobb arányt, amelynek döntő részét (több mint nyolctizedét) a vas­hiányos vérszegénységgel kezeltek teszik ki. Emésztőrendszeri betegséggel nyilván­tartottak 10 százalékot meghaladó aránya 18 éves korig a második legnagyobb gyako­riságú egészségügyi probléma. Ezt hattized részben a kalóriatöbblet miatti elhízás idézte elő. Arányuk nem magas, de kieme­lésre érdemes, hogy 240 gyermeknél kimu­tatható a fehérje- és energiahiányos alul­tápláltság, valamint a cukorbetegség. Egyaránt több mint kétezer gyermeket - melynek kisebbik fele értelmi fogyatékos - gyógyítanak mentális és viselkedészavar enyhítése, valamint a szemizmok betegsé­geinek mérséklése céljából. Együttes ará­nyuk 15 százalékot ad. Légzőszervi betegségek közül az asztmá­ban szenvedők csaknem 6 százalék beteg­ségarányt képviselnek. A torzító hátgerinc elváltozás a betegséggel nyilvántartottak 5 százalékára jellemző. A különböző felületi bőrgyulladás a kezelt betegségek csaknem 4 százalékát jelenti. Kizárnak, ha bezárnak Nagy István Attila _________________________________ A hivatalokban félnek az ügyektől, hi­szen mindegyikben dönteni kell. Ezért az ügy/é/fogadás rendjét szabályozzák. Per­sze, van kibúvó. Az ajtón ott díszeleg: ebédidő miatt zárva. De jártunkban-keltünkben több változat­tal is találkozunk: Leltár miatt zárva, Be­tegség miatt zárva, Árubeszerzés miatt zárva, Felújítás miatt zárva, Értekezlet mi­att zárva. Áz újabbak közül: Sztrájk miatt zárva. Figyelemre méltó, hogyan tolakszik előre a magánélet. Azt olvasom: Kórházba mentem vizsgálatra. Nyitás holnap. Vagy a legszebb: A lányom diplomaosztójára mentem. Nyitás hétfőn. Mintha meg lehetne élni abból, hogy zárva tart a kereskedő. Az ügyek pedig hadd szaporodjanak, sokasodjanak. Egyik­másikat maga az élet is elintézi. Tiszta, hideg vizet - az asztalra Ilyenkor több a visszaélés • Baj van a higiéniával • Nyári ellenőrzések a vendéglőkben Lefler György Nyíregyháza (KM) - A nyári szabadságolások idején a fo­gyasztóvédelmi felügyelők fokozott ellenőrzést végez­nek a kiskereskedelemben és a szolgáltatások terüle­tén. Az eddigi tapasztalatokról Rusin Józsefnét, a megyei Közigazgatá­si Hivatal Fogyasztóvédelmi Fel­ügyelőségének főtanácsosát kér­deztük. Most kezdődött- Az idegenforgalmi főszezonban azokat a célterületeket ellenőriz­zük, amelyek nagyobb vissza­élésre adnak lehetőséget - kezd­te a jogi igazgatási főtanácsos. - Ilyen ellenőrzéseket tartunk a vendéglátás, a szálláshelyek, az utaztatás, a mutatványos tevé­kenység, búcsúk, vásárok, a ta­xizás területén. Rendszeresen Van, ahol sem­mibe veszik az ÁNTSZ ételkészítési tilalmát. Rusin Józsefné járjuk az üdülőkörzetek üzleteit, figyelemmel kísérjük a közterü­leti árusításokat. Noha az ellen­őrzések elején vagyunk még, sok tekintetben kedvező a kép, de ta­lálkoztunk kirívó esetekkel is. Mosdatlan mosdók Vendéglátásnál alapvető jogsza­bályi előírás, hogy az üzlet kate­góriába sorolását (I-IV-ig) jól lát­hatóan fel kell tüntetni. Gyakor­ta hiányzik az étel- és italválasz­ték, illetve azok árainak az épü­leten kívüli megjelenítése. Már­A taxisoknál eddig nem találtak pedig mindezen információ a vendégek betérési szándékát se­gítené eldönteni. Az üzleten be­lül általában megtalálhatók az ét-, ital- és árlapok, illetve ártáb­lák. Alapvető követelmény, hogy a vendéglátó egységek tiszták le­gyenek, nemkülönben a hozzá­juk tartozó mosdók, WC-k. Saj­nos, a higiéniával több helyen baj volt, az elmarasztalás főként a mellékhelyiségek állapota mi­att történt. Elvétve még az is elő­fordult, hogy a mellékhelyiségek használatáért külön díjat szá­moltak fel, holott ez szabályta­lan, mindezt ellenérték nélkül kötelesek biztosítani bármely vendéglátó helyen! Tiszta vizet Az is előírás: amennyiben a ven­dég étkezéskor nem kér italt, úgy a vendéglátó köteles hideg különösebb problémát vizet az asztalra tenni. Ez rend­szerint elmarad. Az ellenőrzések során mindig kérjük a felszolgá­lók előzetes orvosi vizsgálata és szakképesítésük dokumentuma­it. A dohányzók védelméről a kö­zelmúltban megjelent törvény szerint jelenleg a vendéglátó he­lyeken kötelesek láthatóan ki­függeszteni „A dohányzás súlyo­san károsítja az egészséget!” táb­lát. A negatív példák egész sorát tapasztalhattuk az egyik sóstói szórakozóhelyen, ahol nemcsak a higiéniát csúfolták meg, de a felszolgálók sem orvosi papírral, sem szakképzettséggel nem ren­delkeztek. Az üzletet ideiglene­sen bezárták. Megdöbbentő volt egy nyíregyházi vendéglátó hely felelőtlensége is: annak ellenére, hogy az ÁNTSZ nem engedélyez­te az ottani ételkészítést, semmi­be vették a tilalmat. A szerző felvételei A közterületeken folyó árusí­tásoknál azt tapasztaltuk, hogy az őstermelői igazolvány birto­kában különböző élelmiszereket is árusítanak, holott erre az nem ad jogosítványt. Bejelentések Gyakori dolog az is, hogy az őstermelő nemcsak a saját porté­káját kínálja eladásra, hanem valóságos kereskedői tevékeny­séget folytat. Ezekről az esetről nagyon sok lakossági bejelenté­sünk van. Gyakorta az illetékes kamara etikai bizottságához irá­nyítjuk az ügyet. Az idegenfor­galmi szezonban a fogyasztók vé­delmére még inkább együttmű­ködünk a társhatóságokkal, a polgármesteri hivatalokkal egy- egy közigazgatási terület átfogó ellenőrzésére - fejezte be Rusin Józsefné főtanácsos. Pluszmiiliók Nyíregyháza (KM) - Júniusban 3,4 százalékkal, 38 ezer 725-re mérséklődött a nyüvántartott ál­lástalanok száma megyénkben. Jelentősen csökkent a munka- nélküliek száma Nyíregyháza, Kisvárda és Mátészalka térségé­ben, viszont emelkedett a vásá- rosnaményi térségben. Közhasz­nú foglalkoztatásra pluszként 88 millió forintot kapott megyénk - hangzott el a munkaügyi köz­pont tegnapi sajtótájékoztatóján. Jó hír, hogy a múlt hónapban a munkaügyi kirendeltségek közvetítésében 2100-an helyez­kedtek el. Ár- és belvíz elhárítá­sára, környezetvédelemre, a szo­ciális és egészségügyi ellátás fej­lesztésére, vagyis közhasznú fog­lalkoztatásra 88 millió forint ere­jéig lehetett pályázni: 103 pályá­zat érkezett be, 146 millió forint­ra. Az ár- és belvíz helyreállítá­sára 106 millió forintot kapott a közelmúltban megyénk. Dömötör Lászlóné főnővér Nyíregyháza (KM - K. É.) - Sok-sok évvel ezelőtt, 1960-ban, munka mellett kezdte a tanu­lást Dömötör Lászlóné, a me­gyei Jósa András Kórház fül- orr-gégészeti osztályának osz­tályvezető főnővére, aki a na­pokban hosszú időn át végzett tevékenységének elismerése­ként Csabai Lászlóné polgár- mestertől Nyíregyháza város kitüntetését vehette át.- Nem emlékszem, hogy va­laha is vonzott volna más pá­lya, mint az egészségügyi - mondja Dömötörné, akinek an­Dömötör Lászlóné Cservenyák Katalin felvétele nak idején nemcsak az édes­anyja, de két nagynénje is e te­rületen dolgozott. A választást azóta sem bánta meg, mint ahogyan azt sem, hogy kitartott első munkahe­lye, a fül-orr-gégészeti osztály mellett.- Megvallom, volt idő, ami­kor más osztályra, több pén­zért is csábítottak. Nemet mondtam, mert a kollektíva nálunk mindig kitűnő volt, jó csapat dolgozott együtt. A fő­nökeim emberségesek, segítő­készek voltak, a sokat emlege­tett munkahelyi légkör ideális volt, s szerencsére az ma is. Je­lenleg javarészt fiatalokkal dol­gozom, legtöbbjük a fiámmal egykorú. Nálunk az elvándor­lás nem jellemző, aki elment tőlünk, egy idő után ismét visszajött. Dömötör Lászlónénak első­sorban a munkája a hobbija, de ha teheti, szívesen szán időt a pihenésre is. Ilyenkor a csa­lád lép az első helyre, közülük is a hét unoka, vagy az olvasás. Nyugodtak a tűzoltók Nyíregyháza (L. T. L.) - Or­szág-világ előtt bizonyíthat­tak a megye tűzoltóinak képviselői a gróf Széchenyi Ödön tiszteletére rendezett nemzetközi versenyen. A hét ország reprezentánsait tö­mörítő rendezvény apropóján Dobson Tibor alezredes, a BM Országos Katasztrófavédelmi Fő- igazgatóság szóvivője kijelentet­te, hogy nincs valóságalapjuk azoknak a híreszteléseknek, mi­szerint a tűzoltóknak ki nem fi­zetett pótlékok fejében akár elár­verezhetik a parancsnokságok egyes épületeit. Az állami tűzol­tók az Országos Katasztrófavé­delmi Főigazgatóság révén még nyáron hozzájutnak a nekik járó összeghez. Az önkormányzati tűzoltók is megkapják a járandó­ságukat, ám annak időpontját jelentősen befolyásolja a fenntar­tók pénzügyi kondíciója. A háromnapos versengésben az oroszok szerezték a legtöbb győzelmet, különösen az aka­dálypálya-futásban és a horoglét- ra-mászásban emelkedtek ki a több mint ezerfős mezőnyből, A hivatásos tűzoltók összevetésé­ben a nyíregyháziak három együttest megelőzve a tizennyol­cadik helyen zártak, az önkénte­seknél a szakolyiak a középme­zőnyben végeztek. Csúcson a krúdysok Nyíregyháza - A nyíregy­házi Krúdy Gyula Gimnázi­umról köztudott, hogy már hosszú évek óta elő­kelő helyet foglalnak el a sikeres felvételizők orszá­gos gimnáziumi toplistá­ján. Azt viszont kevesebben tud­ják, hogy az iskola tanulói a könyvtárhasználati versenye­ken is az élgárdához tartoz­nak. A hétéves múltra vissza­tekintő Országos Bőd Péter Könyvtárhasználati Verseny döntőin eddig öt krúdys diák szerepelt, közülük ketten két alkalommal is. Az igazi csú­csot az idén érték el, ugyanis a 14 éves Raizer György és a 16 éves Kiss Zsófia kategóriájuk­ban egyaránt a második he­lyen végeztek. Ennek alapján felkészítő tanárukkal, Kalydy Zsuzsa könyvtárossal meghí­vót kaptak az Országos Közép­iskolai Tanulmányi Verseny díjkiosztó ünnepségére. A bol­dog versenyzők személyesen Pokorni Zoltán oktatási min­isztertől vehették át oklevelü­ket és az ezzel járó pénzjutal­mat.

Next

/
Thumbnails
Contents