Kelet-Magyarország, 2000. július (60. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-08 / 158. szám
2000. július 8., szombat Kelet# ifitek 10. oldal Űrkörnyezetvédelem magasfokon HIRDETÉS Nem hiszem, hogy bárkit is zavart volna eddig a kozmikus hulladék, pedig létezik. Kiss Gergely, az Eötvös József Gyakorló Általános Iskola 14 éves diákja éppen e kérdéskört boncolgatja, a világűr szennyezését mutatja be. AII. Országos Mini Diák- konferencián hulladékgazdálkodás témakörben indult pályamunkájával. A kiöregedett, már nem használt műholdak veszélyeiről számolt be, hiszen ezek összeütközhetnek az űrállomásokkal. Gergő szerint magasabb temetői pályára kellene állítani vagy visszajuttatni a légkörbe, ahol darabjaira hullana. Az űrexpedíciók során ha idegen bolygókra juttatjuk űrszondáinkat, akkor feltétlenül sterilizálni kellene ezeket, hiszen ennek hiányában megtörténhet, hogy saját mikroorganizmusunkat látjuk viszont. Dolgozatához az internetet vette segítségül. A tanulással sohasem volt gondja, több szaktárgyi versenyen is szép eredményeket ért el. Most volt hetedikes, a Krúdy Gyula Gimnáziumban szeretne továbbtanulni. Nem esett messze az alma a fájától, édesapja Kiss Ferenc, a Nyíregyházi Főiskola Környezettudományi Tanszékének vezetője. Felkészítő tanára: Sárái Sán- dorné. Kiss Gergely A szerző felvétele ubbfte Gumi DJ. Balogh Bel FIGYELEM! ÚJDONSÁG!!! Ha megéheztél, hétköznap is finom falatokkal vár reggel 8-22-ig a Flintstones ételbár. Ne hagyd ki, gyere és kóstold meg! Hazaiak 1. Ákos: Keresem az utam [I.) 2. Betty Love: Repülj tovább! (2.) 3. Venus: Régi nyár (3.) 4. Kozmix: 2000 után (4.) 5. Splash: Lázad a szívem (5.) 6. Unisex: Hív a nagyvilág [6.) 7. Náksi & Brunner: Influenza (8.) 8. Bubble Gum: Nem adlak kölcsön (-) 9. Romantic: Dal a távolból (-) 10. United: Nincs ősz, nincs tél |-) Külföldiek 1. Madonna: American Pie (t.) 2. Sting: Desert Rose (2.) 3. Melanie C: Never Be The Same Again |3.) 4. Vengaboys: Shala-fa-la (4.) 5. A-HA: Summer Moved On (10.) 6. N'Sync: Bye Bye Bye (5.) 7. Ricky Martin: Private Emotion (6.) 8. Enrique Iglesias: Be With You (8.) 9. Kylie Minogue: Spinning Around (-) Énekes diszkós az egyéni hangú Zsola diszkósként kezdte pályafutását. Nemrégiben elérkezettnek látta az időt a saját album megjelentetésére Balázs Attila felvétele 10. Sonique: It feel So Good (-) Magnókazettát nyert Kovács Gábor (Záhony), Molnár Béla (Baktalórántháza), Szabó Péter (Csenger). A Rocky üzlethálózat ajándékát Soós Ildikó ajaki olvasónk nyerte. Továbbra is várjuk tippjeiteket három-három hazai, illetve külföldi dalra. beküldési határidő: július 14. A slágerlista vasárnap délelőtt a nyíregyházi rádióban hallható. A régió legjobb műsorszervezői A legújabb íjként kitörő tapsviharral is megelégednek... Persze nemcsak ez az egy buli fémjelezte a munkájukat, közel két dől eve Horányi Zsuzsa Balogh Béla és Nagy Szabolcs különleges díjjal gazdagodott. A Record Express a Szülinapi Megaparty szervezői munkájáért Kelet-Ma- gyarország legjobb műsor szervezője oklevéllel jutalmazta a duót. Bélát a legjobb műsorvezetőnek járó különdíjjal is megjutalmazták. Ez a díj. A háttérben meghúzódó szervezőmunka sohasem látványos, ezért is fontos az országos szintű elismerés. Ha gördülékeny és jó egy műsor, akkor senki sem törődik a szervezőkkel, csak akkor kerülnek reflektorfénybe, ha valami prücök merül fel, valami rosszul sikerül. A koncertről készült anyagot eddig több mint tíz megyeszékhely helyi televíziója tűzte műsorára. Sőt! Az egyik közkedvelt országos könnyűzenei magazinban kétoldalas beszámolót írtak a megapartyról. goznak együtt. M e - gyénkben fiatalok ez rei szórakoztak a duó által szervezett produkciókon. A nyáron sem mentek szabadságra, nem tétlenkednek, minden hétvégén a sóstói parkfürdő területén bulizhatunk az általuk szerve zett Family Weekenden. Ez a rendezvény augusztus 20-án csúcsosodik ki, ahol a nyár egyik legnagyobb partyjára számíthatunk, ahol hajnalig szórakozhatunk majd. Az újabb díjakat remélhetőleg a közönségtől zsebelik be, kitörő tapsviharral is megelégednek... Mára egészen különleges programmal rukkolt elő Szabolcs, hiszen ma van az esküvője, Bettit vezeti az oltár elé. Béla a XXI. századi vőfély szerepét kapja ma estére, moderátor szerepkörben mutatkozik be, s ahogy ismerjük, ott sem okoz csalódás. A duó felülnézetből Balázs Attila felvétele KIRÁLY A BULI, NAGYHALÁSZ AZ ÁSZ.. A NYÁR NAfiY DURRiUlASAiT KERESD A iULIABA)!! STELLA AIT1IS SÖIPAITY: TRIPLA*TliPLA I. FEVER*ERAPARTf 8,STEUAART01STBIPUÍZ Z. JIM BEAM TRIPLA-SHORUÁJj / 7. ROUINS ROCK THIPIÁZ J. TERMA BR+ARTY 8. ROISTER TRIPLÁI L. RAPOtEOR RRAR0Y TRIPLA S. SPATER TRIPLÁÉ 5. PEZ56ÖFU0DŐ SZTÁR DJ.: SZATHMÁRY INGYENES GÁBRIEL TAXI-JÁRAT IngyvnM buazJArat Indul 20.45-kor Ny f rogy házéiról és Rakamaz-Tokajb amely 5 órakor indul vissza. '.'i/'.' *'^111*! 1 "V' l11 KET-tábor Kisorosziban Tíznapos sátortáborba várja az érdeklődő fiatalokat a KÉT, azaz a Keresztény Értelmiségi Társaság. Kisoroszi ad otthont az Ezredéves Ifjúsági és Egyetemista Találkozónak július 28-a és augusztus 7-e között, ahol a főként huszonéveseket előadásokkal, kirándulásokkal, néptánc- és társastánctanítással, valamint sportolási lehetőségekkel kecsegtetnek. A program a Testvérek együttes fellépésével kezdődik, melynek érdekessége, hogy a koncert nyitott, mindenkit szeretettel várnak. A táborba a KÉT címén lehet jelentkezni: Budapest, 1085, Mária u. 20., telefon: 1/267-63-36. Nyitva szombaton 21~ö5~ic$ | Július 8., szombat \ Te is lehetsz fény az éjszakában! Július 15., szombat r Tél a nyárban! Jägermaister Action DJ. IVI. Árpád H16B-T6CH OiSCOTBCH & PÍZZA BÁR 2000. július 8-án (szombaton) V JtLlN UiJZ; GO-GÓ táncoslányok egész éjszaka. Ha 22 óráig érkezel, a belépő fél áron van. RESIDENT: D.J. Nagy László 2000. július 15-én (szombaton) (két lány és fiú erotikus műsora) BACARDI PARTY Ge'igelgtugo'uuja lUrjapwú, SuHCHC&t Feeling Fékért kfljó diőca Minden pénteken Flekken party Július 8., szombat: MICHAEL Jackson- hasonmás show A különbséget észre sem veszed! • Drink Party Service • Óriás video kivetítő MŰSORELŐZETES: július 22-én, szombaton: GANXTA ZOLEE ÉS A KARTELL Resident: D.J. Süni (Oláh Sándor) — liládat Dúc* G&iqdyuuimtja lUppaxl _______ 07.08. szombat:________ Fire Hipershow TOMBOLASORSOLÁS Fő<uj: Mobiltelefon és még rengeteg sok-sok nyeremény egész éjszaka csak a Nádasban. Ó7.13 csütörtök: _________ DJ. Mix Show sztár DJ-kel 07.14, péntek: Meglep« 07.15 szombat: abrak, látvanvtechnika csúcsfokon). Resident: DJ. Vass Attila Nádas büfé: nyitva minden nap 12-Ob-iy Nádas disco: 20-0£j-iy SLÁGERLISTA Ue,,£>«rt* Kemecse -'©r Yellow Pepsi Summer 2000. 07. 08. szombat Katinka vodka - Orpheus konyak***** - McAdams whiskey party 2000. 07. 15. szombat ...- -^r ............ . ■Mu Jim Beam - Sierra Tequila - Rasputyin vodka party menő nyeremények Vásárolj kedvenc italaidból és nyerj! H PEPSI H LONGDRINK PARTY Napoleon Top 3 (2+1) Caribic Double Feeling Beefeater Tour (2+1) ORPHEUS 2 DREAMS Belépő: 300 Ft Mranpninpipnana