Kelet-Magyarország, 2000. június (60. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-07 / 132. szám
Flextronics International PARTNER A SIKERBEN! A beruházás jelentősebb pillanatai Humphrey W. Porter, a Flextronics közép-kelet-európai elnöke a helyszín kiválasztásáról a következőket mondta: „Magyarországi munkatapasztalataink kiemelkedően pozitívak. A mostani döntés előtt megvizsgáltuk az összes szóba jöhető helyszínt, és ezt követően választottuk Nyíregyházát. A döntés számos szempont alapján született, melyek közül az egyik legfontosabb az országos regionális és helyi hatóságok konstruktív hozzállása volt. A régió jelentős munkaerő utánpótlást biztosít számunkra, a terület pedig a szlovák, ukrán és román határ közelében, közvetlenül a leendő M3 autópálya mentén fekszik.” 1999. november 24. A Flextronics International bejelentette, hogy létrehozza harmadik ipari parkját Magyarországon. Az új befektetést a gyártási kapacitás növelésének igénye indokolja. A Sárváron, Tabon és Zalaegerszegen saját gyárral rendelkező Flextronics 50 hektáros területet vásárolt Nyíregyházán. A cég azt tervezi, hogy kezdetben 6,2 milliárd forintot (25 millió USD) fektet be a régióban, míg a beruházás teljes értéke a későbbiekben elérheti a 18,6 milliárd forintot (75 millió USD) is. A befektetés több lépcsőben valósul meg és összességében 5000 munkahelyet teremt. 2000. január 21. A Nyíregyházi Polgármesteri Hivatal kiadta az építési engedélyt a Flextronics International zöldmezős beruházására. A tervek leadása után a város önkormányzata rekordidő alatt, 5 napon belül megadta az építési engedélyt, mely a gyors, felelősségteljes munkának és döntésnek köszönhető. 2000. február 4. Nyíregyházán a Flextronics International és a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola együttműködésével elkezdődött egy egyszemeszteres kihelyezett továbbképzés közép- és felsőfokú elektronikai oktatási profillal. A tanfolyam lebonyolításában részt vesznek még a Bánki Donát és a Wesselényi Szakközépiskola, a Nyíregyházi Főiskola, valamint a nyíregyházi önkormányzat. Az elméleti oktatás Nyíregyházán történik, a gyakorlati oktatás pedig a Flextronics különböző gyáraiban. Fél év után a nyíregyházi gyár beindításakor a gyakorlati képzések is helyben, Nyíregyházán folynak majd. 2000. február 17. A Flextronics International ünnepélyes alapkőletétel keretében megkezte építkezését Nyíregyházán, mellyel harmadik magyarországi ipari parkját hozta létre. A munkaerő-felvétel és betanítás már elkezdődött, a betanítást a sárvári és zalaegerszegi gyárakban oldották meg. A vállalat a jövőben hosszú távú kapcsolatot kíván kialakítani a munkaügyi központokkal és a szakképzést nyújtó főiskolákkal, egyetemekkel. 2000. április 12. A Nyíregyházi Ipari Parkban épülő Flextronics üzem szerkezetkész épületének átadása alkalmából bokrétát tűztek ki a csarnok homlokzatán. Az építkezésben résztvevő több mint 700 nyíregyházi, debreceni és osztrák építőipari szakember összehangolt munkájának köszönhetően a csarnokot a tervezett ütemben sikerült felépíteni. 2000. június 7. A Flextronics International nyíregyházi gyárának ünnepélyes átadása Stumf István, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter jelenlétében. / / / / NYÍREGYHÁZA • SÁRVÁR • TAB • ZALAEGERSZEG