Kelet-Magyarország, 2000. június (60. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-03 / 129. szám

2000. június 3., szombat j'akit«* SZOLGÁLTATÁS 17. oldal Malacok műtőasztalon Spanyol többségi tulajdon­ba kerülése óta a nyíribro- nyi sertéstelepen véghezvitt korszerűsítésről tán minden­ki hallott a faluban, ám azt nem sejthette senki az elmúlt hét szerdájáig, hogy egy ki­sebb tudományos szenzáció zajlik az egyik istálló pihe­nőjében. SHPIII. 21.-IV. 20. Kezd szélesedni a látóhatár, s olyan dolgok is a szemébe ötlenek, amilyeneket eddig nem vett észre. Ezekkel csak úgy tud valamit kezdeni, ha érzelmileg is közeledik hoz­zájuk. Nem lehet mindent racionálisan kezelni. í* IV. 21.-V. 20. Egy pihenőnapon kell rádöbbennie arra, hogy ezután minden pillanatban színt kell vallania. Semmit nem halaszthat el, és semmit nem háríthat másra. ÍV, 21.-VI. 21. Lehetősége lesz elgondolkodni eddigi magatartásán. Átgondolhatja mondjuk azt, hogy mit tehet azért, hogy anyagi helyzete javuljon valamennyit. •€ VI. 22.-VII. 22. Rá kell ébrednie, hogy a munka szaporodásával, felgyorsulásával az érte kapott pénz mennyisége nem nő. A pénzzel kapcsolatos felgyorsulás az apadásban nyilvánul meg. VII. 23.—Vili. 23. Ideje lesz számításba vennie a szerényebb körülményeket, s lemondani a nagy lépté­kű vezérszerepről. Ne próbáljon senkit kényszeríteni arra, hogy felvegye az ön ritmu­sát, mert fizikailag bírhatja, de anyagilag nem biztos. 4/ Vili. 24.-IX. 23 Ha ön az idősebb generációhoz tartozik, biztonságra törekszik, illetve azt hiányolja. Ha fiatalabb, akkor meg a gyorsabb érvényesülést. Mindkettő kivívása egyre nehe­zebb, s egyre több energiát emészt. Tí IX. 24.-X. 23. Ne képzelje a barátságot olyan érzésnek, amely minden hiányt pótol. Ismerje fel, hogy van barátság amely a szegénységet tartósítja, s bizalmatlanság, ami a meggaz­dagodáshoz vezet. Döntse el, melyiket választja! MG X. 24.-XI. 22 Ha ma visszafogja magát biztosan megtakarít valamennyit anyagilag. Viszont lehet, hogy olyan élményeket szalaszt el, amelyek miatt sokáig fog bánkódni. A kérdés most is az lesz, mi a fontosabb, a lélek vagy a zseb? XI. 23.-XII.21. Egy vadidegen embertől tanulhat ma legtöbbet. Ráébresztheti, hogy nem mindig az a fontos, amit ön fontosnak tart a maga számára. XII. 22.-I. 20. Ne vegye rossz néven, ha valakit ártatlan füllentésen kap, s főként ne figyelmeztes­se! Legjobb, ha előveszi humorérzékét, és ön is megpróbálja lóvá tenni az illetőt. így a jóviszony sem sérül, s az illető is elszégyellheti magát. Sk. I. 21 .—II. 20. Ha túl soknak érzi a munkáját, itt az idő, hogy erőt gyűjtsön hozzá! Ezzel törődjön inkább, mint azzal, hogyan lőcsölhetné a munka egy részét másra. Fennáll annak a rizikója, hogy a végén a feladat visszaszáll önre. 35II. 21.-lll.20. Olyan társaságba keveredhet, amelyben nem sokat teketóriáznak, ha valamit el kell dönteni. Elemük a gyorsaság és a határozottság. Ők már értik az idők szavát. SEGÉLY Éjjel-nappal hívható a MAGYAR AUTÓKLUB országúti segélyhí­vószáma: 088 | PIACI ÁRAK Káposzta 50-70 Gomba 400-420 Sürgős esetekben a betegeket Nyíregyházán a Szent István u. 14. szám alatt látják el az orvo­sok. Az ügyelet a (42)465-666 és a (42)402-377-es telefonszámo­kon hívható. A MATÁV-tudakozó telefonszá­ma: 198 A hibabejelentő: 143 Kelkáposzta úi 140-160 Dióbél 1000-1200 Karfiol 150-200 Alma 60-150 Karalábé úi 30-50/db Szőlő 800-1200 A MÁV Nyíregyházán menet­Cékla 50-70 Földieper 300-450 rendi ügyekben a 42/ 421-111­Sárqarépa úi 50—120/cs. Cseresznye korai 150-200 es számon nyújt felvilágosítást. Petrezselyem úi 60-80/db Meqqy 300 A VOLÁN-információ száma: 42/311-565 Petr. levél 30-50/cs. Dinnye qöröq 300-400/kq GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Zeller 80-100/db Dinnye sárqa 900/db Veqveszöldséq 120-150/cs. Köszméte 120 Nyíregyházán ezen a héten a Nyírségvíz Rt., ivóvíz-hibabejelen­Feies saláta 30-40/db Citrom 200-300 Korona gyógyszertár (Szabadság tő: 42/ 310-456. Szennyvíztelep, hibabejelentő: 42/ 430-004 Nyírtávhő Kft., távhőszolgáltatási hibabejelentés: 42/ 451-644 Sóska, párái 250 Tvúk 600-900 tér 1.) tart ügyeletet. GYORSSEGÉLY Haqvma vörös 60-100 Csirke 600-1200/pár Haqyma úi 30-40/cs Kacsa 600-1000 Haqyma lila 160 Kacsa pecsenye 900-1100 Veszély esetén a következő tele­fonszámok hívhatók: Mentők: 104. Tűzoltók: 105. Rendőrség: 107 A megyei ÚTINFORM éjjel-nappal Haqvma sonka, ezüst 200 Kacsa napos 140 TIGÁZ, gázszolgáltatási hibák be­jelentése: 42/ 460-764, vagy 460- 765 Fokhaqvma 30-50/db Liba 2000-2500 Paradicsom 280-300 Liba napos 300-400/db Uborka, kíqyó 100-140 Pulyka 2500-3000 Retek hónapos 30-80/cs. Gvönqvtvúk 700-900 TITÁSZ, áramszolgáltatási hibák Burqonya 30-50 Nyúl 500-700 hívható telefonszáma: 42/311-365 bejelentése: 42/ 420-623 Burqonya úi 70-140 Kakas 900-1200 Paprika fehér 25-50/db Tojás 11-14 Napos, száraz idő. A leg­alacsonyabb éjszakai j hőmérséklet 7 és 12, a I * legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 25,29 fok között alakul. i © Folyóink jellemző napi adatai: A TISZA Tiszabecs- _ nél -115 cm, apad, 16%, 14,2 fok; Vásárosnamény­I ' nál -34 cm, apad, 17%, 16,4 fok; Zá­honynál-116 cm, árad, 20%, 18,0 fok; a Dombrádnál 105 cm, árad, 28%, a I vízhőmérséklet nincs jelezve. A SZA- I MOS Csengéméi -32 cm, árad, 6%, 1 15,8 fok; A KRASZNA Ágerdőnél 142 I cm, apad, 25%, 17,0 fok. A TÚR Gar- I bolcnál -73 cm, apad, 9%, 16,1 fok, UTRAVALO 471. számú főúton a Debreceni utcán csapadékvízcsatorna-építés miatt se­bességkorlátozásra és útszűkületre kell számítani. A forgalmat kihelye­zett jelzőtáblák szabályozzák. Nagydobos községben a 4117. számú összekötő út 6+400-7+000 ki­lométerszelvények között szennyvíz- csatornázás miatt félpályás forga­lomkorlátozás van érvényben. A közúti forgalmat jelzőlámpa szabá­lyozza. I Útravaló I Tiszalúc és Tiszadob között ponton- I híd üzémel a Tiszán, teherbírása 10 1 tonna. Nagykálló átkelési szakaszán szennyvízcsatorna-építés miatt félpá- I lyás forgalomkorlátozás van érvény­I ben. A közúti forgalmat jelzőlámpa szabályozza. Nyírbátor átkelési szakaszán a A nap kel; 4 óra 50 perckor, nyugszik: 20 óra 35 perckor. A hold kel: 5 óra 48 perckor, nyugszik: 21 óra 42 perckor. KLOTILD Klotild a germán Chlodehilde névből származik, jelentése: a dicsőségért har­coló nő. Bár a nevet híres hercegnők vi­selték, mint például József osztrák főherceg és magyar királyi herceg fele­sége, aki Budapesten szeretetházat is alapított, a hazai névadásban mégsem lett népszerű. A Célia és Cicelle nevű lá­nyok és asszonyok szintén ma tartják névnapjukat, az ő nevük a Cecília alak­változataiból fejlődött, ők inkább no­vember 22-én ünnepeltetik magukat. Egyéb névnapok: Cedia, Célia, Cicelle, Ildikó, Károly, Sejla, Zilia. TONY CURTIS Hetvenöt évvel ezelőtt született Tony Curtis magyar származású ame­rikai filmszínész, Manhattenben látta meg a napvilágot, az első szavakat mégis magyarul ejtette ki, mert a szülei egymás között mindig anya­nyelvükön beszéltek. Egyebek mel­lett a Trapéz, A megbilincseltek, a Van, aki forrón szereti című filmek főszereplője. Többszőr járt Budapes­ten. 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntet­ték ki. (Bővebben a 20. oldalon.) t 2000. június 4., vasárnap Magyar 1 6.00 Gazdatévé. Benne: Agrárvilág - váloga­tás 6.30 Naprakész - válogatás 7.20 „így szól az Úr!”. A Biblia üzenete 7.30 Főtér. Ba­dacsony 9.00-10.30 Vasárnap sziget. Ben­ne: Kofikó. Izraeli filmsorozat, 7.10.35 Há­rom kívánság klub 11.05 Angliában jártunk, angolul tanultunk 11.30 Aranyvonó párbaj 2000. Millenniumi prímásverseny, 1.12.05 A jövő Magyarországa 12.30 Szerencsepercek 12.55 TV-klinika. Egészségügyi magazin 13.20 Olimpiai eskütétel. Közvetítés a Víg­színházból, felvételről 13.50 TS - Forma-1. Monte-carlói Nagydíj 16.10 Örömhír 16.35 Bűvös hatos 17.00 Pedagógusnapi fogadó- óra. Miniportrék az idei Eőtvös-díjakról 17.30 TS - Magyarország- Norvégia Férfi kézilabda-vb selejtező mérkőzés 19.00 A Hét 19.45 Híradó 20.00 Rögtön 21.00 Showbálvány-1960 22.00 A Remény utcája Amerikai tévéfilmsorozat, 1. 22.50 Mediawave 1991-2000 7.25 Gazdatévé 7.50 Örömhír. A református egyház műsora 8.10 A görgetegi plébános 8.35 Maradj velünk! Találkozás Jézussal 8.40 Katolikus krónika 9.05 A hit derűjével. Pátkai Róbert-portré 9.35 Az utódok remény­sége. A zsidó hitközségek műsora 10.05 Ma­gyar Ház. Palackposta 10.35 Egy hullám­hosszon (ism.) 11.30 Jövő-menő. Gyermek­sportműsor 12.00 Ökovízió. Üveggömbben élünk! 12.30 Klip plusz 12.40 Néprajzi ér­tékeink 12.50 Verdi: Traviata, II. felvonás 13.30 Kisokos 14.00 Gaía. Ökológiai film­újság. Belefulladunk? 14.30 Segítőtárs. Sé­rült emberek magazinja 15.00 lnfo-tásk@. Interaktív informatikai magazin 15.30 Szent­földi szent helyek üzenete. A siratófal - Jeru­zsálem 15.55 Aeromagazin 16.25 Az én olimpiáim... ,7:198417.20 Háló _____ 17.45 Bruhaha Kabaré a köbön 18.40 Black Jack Angol film 20.30 Verdi: Traviata III, felvonás 21.00 Bűvös hatos _______ 21.30 A Hét _______________ 22.15 Híradó _____________ 22.30 TS Benne: Hírek, Totó 22.45 Ezredelő ~ 23.30 Verdi: Traviata IV. felvonás _______________ 0.05 Főtér Badacsony 5.30 Hírek 5.35 Élő egyház (ism.) 5.50 Postabontás (ism.) 6.05 Magyar világ (ism.) 6.35 Periszkóp (ism.) 7.05 Reggeli muzsika 7.20 Papírsárkány 7.55 A dzsungel könyve, 52/12.8.15 Gyerekek a nagyvilágból - Az én iskolám 8.30 A tenger titkai, 3.8.40 Hej, hej, helyes beszéd! (ism.) 8.50 Magyar történelmi arcképcsarnok. Wesselényi Miklós 9.05 Film­levél Kirgiziából. „Kisvilma”. Werkfilm 9.55 A Nobel-díj száz éve, XIII/8.10.25 Rendhagyó történelemóra, 12.: Hunyadi János 11.05 Millenniumi krónika 11.35 Beavatás. Bigott­ka,apogány 11.55Vers 12.10 Lehár Fe­renc dallamaiból 12.25 Szegletkő 13.00 Gyanú. Magyar játékfilm 14.10 Emlékképek 14.35 Pedagógusnapi ünnepség 16.00 Nefrit, VIII/6.16.45 Helikon - Könyvjelző 17.05 Mozgó kép 17.35 Mese ______ 18.00 Napóra 19.15 A világörökség kincsei A sweschtari trák sír—Bulgária 19.30 Egy krumpli, két rumpli Amerikai játékfilm __________ 21.00 Paletta - Mesterek és tanítványok Művészet és inkvizíció Paolo Veronese - A festő világa 22.00 Sportpercek 22.10 Megint a régi nóta Francia zenés film (1997, feliratos) 0.10 Vers (ism.) 6.00 Reggeli gondolatok 6.30 Repülő ház. Biblia a gyerekeknek 7.00 TV2-matiné. Ben­ne: Kutyavilág; Gólkirály; Tabaluga; ürmei; Iga­zi szellemirtók 9.00 Cartoon Network. Benne: Animánia; Beetle Juice; Scooby Doo; Vagány Johnny; Én vagyok Menyus 11.00 Parker Lewis sohasem vészit. Amerikai ifjúsági vígjá­téksorozat 11.25 Jenny. Amerikai vígjátékso­rozat 11.50 Vad-világ 12.40 Sport 2. 13.10 Leszámolás a Puskák hegyén. Ameri­kai westernfilm 14.55 Baywatch. Kalandfilm­sorozat 15.45 MacGyver. Amerikai bűnügyi filmsorozat 16.45 Knight Rider Team. Akció­sorozat 17.40 Xena. Fantáziafi lm-sorozat 18.30 Napló 2Ö.00 Multimilliomos - Most vagy soha! Tudás, rizikó, vagyon .-az új évezred kvfzshow-ja ______ 20.40 Rövidzárlat Amerikai kalandvígjáték ________ 22.35 Columbo Krimisorozat _ 23.55 Mókás hekus Amerikai akciófilm-sorozat TV2, 15.45: MacGyver 0.45 Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten Magyar film ____________ 2.40 Vers éjfél után Vi-íj. vmuüuij ___j 6.30 Ókori harcosok. Angol ismeretterjesztő sorozat 7.00 Kölyökklub. Benne: Gazvezír; Hódító hódok; Rókalesők; A csodatrió; A má­gus; Tom és Jerry; Zorro; Maci Laci 10.00 Papyrus. Francia rajzfilmsorozat 10.50 Csőr­re töltve. Benne: Frédi és Béni 11.15 Mágu­sok. Ausztrál-lengyel filmsorozat (II.), 19. 11.40 Mire gondolok? 11.45 Az óriásdene­vérek földjén. Angol természetfilm 12.45 RTL Klub Road Show- Nagykanizsa 12.55 Mire gondolok? 13.00 Hírek 13.10 A nagy bank­rablás. Amerikai westernkomédia 14.50 Pen­sacola - A név kötelez. Amerikai akcíósorozat, 15.15.40 Acapulco akciócsoport. Amerikai akciófilm-sorozat, 35.16.35 Hazárd megye lordjai,Amerikai kalandfilmsorozat, 8.17.30 A bohóc. Német akciósorozat, 7. ________ 18.30 Híradó ~ 18.50 Akták 19.10 Renegade -A fejvadász Amerikai filmsorozat, 28. 20.00 Nekem 8 Amerikai akcióvígjáték ________ 21.45 Michael Collins ír-amerikai film ___________ 0.15 Híradó 0.30 Országház Heti magazin __________ 1.00 Az óriásdenevérek földjén (ism.) ____________ 1.55 Akták (ism.) __________ 2.20 Divatklip 6.30 Mozi! Mozi! Mozi! 7.00 Lapics, a kis suszterinas. Horvát rajzfilm 8.25 A nagy csapat 3. Amerikai vígjáték 10.05 Babar - Horgászik a család. Rajzfilmsorozat 10.30 Jó barátok 122. Filmsorozat 11.00 Házasságszerzők. Vígjáték 12.40 Macskák nem táncolhatnak! Rajzfilm 14.00 Álljon meg a nászmenet! Romanti­kus vígjáték 15.45 A cég. Thriller ____ 18.20 Nehézfiúk Családi film 20.00 Angyalok városa Amerikai romantikus film ______ 21.55 Szomorú örömlányok Dán dokumentumfilm _________ 23.15 Amerikai bérgyilkosnő Amerikai akcióvígjáték ________ 0.50 Bosszú és igazság Új-Mexikóban Akciófilm 6.00 Vasárnapi újság 8.25 Édes anyanyel­vűnk 8.30 MM - Magyar millennium 9.05 Világóra 10.04 Pünkösdista istentisztelet közvetítése 11.05 Gondolatjel 12.00 Dé­li Krónika. Sport 12.25 Harminc perc alatt a Föld körül 12.55 Vasárnapi levél 13.05 Névjegy 14.04 Szonda 14.35 Népdalkörök pódiuma 15.04 Művészleme­zek 16.04 Dokumentumműsor 17.00 A mi időnk. Közben: 18.00 Esti Krónika 19.04 Sportvilág 19.30 Mese 19.40 Sass Sylvia operettdalokat énekel 20.04 Rádiófónia - 95. rész 21.05-23.33 Hamletnek nincs igaza 22.00 Késő esti Krónika 24.00 Hírek. Köz­lekedés. Totó 0.10 Himnusz URH: 5.55 Rákóczi induló 6.00 Körzeti in­formációs magazinok 9.00 Azonos a közép- hullámú műsorral 18.30 Nemzetiségi műso­rok 21.00 Azonos a középhullámú műsorral 23.00 A BBC késő esti magyar műsora 6.00 Jó reggelt, Európa! 8.44 Sportreggel 9.05 A Magyar Rádió Karinthy-színpada 11.07 Slágerrandevú 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hírpercek 13.15 To­portyán Tódor a mezei könyvnapon 14.09 Magyar kuriózumok 14.39 Memoriter 15.08 Egy arc 15.30 Daráló 16.00-19.30 Poptarisznya Közben: kb. 17.08 Sporthírek 18.30 Sportösszefoglaló. Totó 19.30 Drogambulancia 20.00 írók a Madáchban 20.53 Zene 21.00 Hírek. Idő­járás 21.03 A rádió dalszínháza 22.00 Ze­ne-terem 23.00 Hírpercek. Benne: Sporthír- adó 23.l5Ennyi... 24.00 Éjfél után... Bartók rádió 05.55 Rákóczi-induló 06.00 Hírek. Időjárás 06.00-07.58 Muzsikáló reggel Harmóniában a Matávval! Közben: Fővinform, útinform. Hí­rek. Időjárás 07.03 Kulturális hírek, programa­jánlat kb. 07.33 Rejtvény. Telefon: 328-8616 08.00 Hírek. Időjárás 08.03 Műsorismertetés 08.05 Johann Sebastian Bach minden műve a Teldec gondozásában 09.07 Magyar opera- karmesterek 10.00 Hírek. Időjárási 0.03 Műsorismertetés 10.04 Új Zenei Újság 10.40 Kodály Zoltán: Felszállott a páva—változatok magyar Monteverdi: Vespro della Beata Vergi- ne. Közben: 11.51 Vasárnapi Negyed. A vers­mondó: Rónai András; 12.07 Hírek. Időjárás 13.00 Hangok és visszhangok 13.10 Bécsi mesterek kamarazenéjéből 14.00 Hírek. Időjárás 14.04 Műsorismertetés 14.05 Be­mutatjuk új CD-lemezünket 15.00 Jubilate Deo, évszázadok egyházi muzsikája 16.00 Hí­rek. Időjárás 16.04 Műsorismertetés 16.05 Johannes Brahms: IV. szimfónia 16.47 A ka­marazene kedvelőinek 18.00 Hírek. Időjárás 18.04 Műsorismertetés 18.05 Tájak, hagyo­mányok, emberek 19.00 Johann Sebastian Bach minden műve a Teldec gondozásában 19.30-20.46 Hangverseny-különlegességek 20.46 Hírek. Időjárás 20.50 Műsorismertetés 20.51 Versek 21.06 Romantikus muzsika 22.00 Johann Sebastian Bach minden műve a Teldec gondozásában 22.56 Dzsesszkülönle- gességpk 24.00 Hírek. Időjárás. Szózat 00.05-05.55 Notturno 7.00 Thalassa. T ermészetf i I m-sorozat 7.30 Tempo autósport 8.00 Shingalana. Természet- film-sorozat 8.30 Sztárbarangoló 9.00 Napi­renden 9.35 Gyagyás család. Amerikai vígjáték — Képújság 17.30 Halló. Telefonos kívánságműsor 19.00 Lelátó sportműsor 20.35 Stella. Amerikai vígjáték—Képújság 5.55-9.00 Zenés reggeli újság 6.051999- ben történt 6.35 Gondoltál már arra? 6.55 Reklámblokk 7.00 Helyi hírek 7.05 Fortissimo 7.30 Időjárás, útinformáció 7.35 Műhely— Tóth László 7.50 Részletes műsorismertetés 8.00 Helyi hírek 8.05 A héten történt, ism. Hólabda 9.00 Helyi hírek 9.05 Chaplin kalap­ja 10.00 Vasárnap délelőtt magazin 10.10 Újrajátszás 10.30 Mit szól hozzá? 10.50 A hét receptje 11.10 Más szerepben 11.35 Családi hétvége — nők több szerepben, hobbi, divat, társasági élet 12.00 Kossuth-krónika 12.25 Nótacsokor 13.00 Helyi hírek, ügyeleti hírek, útinformációk 13.05 Egyről a kettőre. Magyarországról jövök 14.05 Zene 15.05 Ze­nés délutáni randevú 18.30-22.00 Nemzeti­ségi műsorok 8.00 Hitélet—Képújság 13.00 Hitélet ism. 17.00 Szamos Hét—az elmúlt hét eseményei képekben—Reklám 18.00 Szamos Sport 21.00 Film. 8.00 Heti összefoglaló 14.00 Kagyló—ze­nés műsor játékokkal. Tel.sz.: 421-400 1 5.30 Hét nap hírei 16.00 A Fekete Gyöngy. Argentin filmsorozat, 12. 18.00 Tempo autósport magazin 18.30 Úton — Portugáliában a Hegyaljával 1.19.00 A hé­ten történt 19.30 Úton — Portugáliában a He­gyaljával 2.20.00 Stella. Amerikai film. PB rádió Állandó műsorok: 5.30Műsorismertetés, időjárás, névnapköszöntő5.45 Közlekedési in­formációk 5.55 Hírek, időjárás 6.00 Műsoris­mertetés 6.20 Közérdekű információk—Tu­dósítások 6.30 A Kelet-Magyarország lap­szemléje 6.40 Kulturális információk 6.55 Hí­rek, időjárás 7.05 Sportszelet—aktuális sportesemények 7.20 Feltárcsáztuk az ügyele­teket— Helyi útinformációk 7.30 Napi aktuá­lis és közérdekű információk 8.55-10.55 Hí- rek 0.0 0—6.15 Lámpafénynél 4.00-5.00 Magnósoknak sztereóban 6.15-6.45 DL stú­dió 6.45-9.00 Reggeli információs magazin 9.00-10.00 DL stúdió 10.00-12.00 Szer­keszti a hallgató. Kívánságműsor. Jonatán rádió Állandó műsorok: mindennap 14 és 18 óra kö­zött játékok, mindig azonos időpontban: 14.10,15.20,15.50,16.20,16.50, 17.20,17.50 Hírek mindennap 12.30 és 21.30 között minden óra 30-kor. 13.30, 23.00 órakor BBC-hírek. SMS szám: 06- 20/9457-277, telefonszám: 423-885,423-886. 12.00 Délidőben—zenés magazin. Benne: aktuális helyi információk és érdekességek 13.45 Evangélikus misszió tízperces műsora. Műsorvezető Juhász Gabriella 14.00 Jonatán­délután. Benne: vasárnapi szieszta, élő helyszíni sportbejelentkezések. Hiszi-piszi. Tippelős és párbajjáték 14.45,16.45 Az óra híre. Utazási ajánló 15.45 Bibliofil Könyvajánló 17.50 Ügyeleti hírek, időjárás, útinformáció. Műsorvezető Pető Sándor 18.00 Party-time. Benne telefonos, SMS, üzenetrögzítős és inter­netes kívánságműsor. Hiszi-piszi, Tippelős és párbajjáték. 18.45 KM-lapszemle 19.00 Sportsáv 21.50 Ügyeleti hírek, időjárás, útin­formáció 22.00 Töltse velünk az éjszakát. A múlt nagy slágerei és jelen legnagyobb sikerei.

Next

/
Thumbnails
Contents