Kelet-Magyarország, 2000. június (60. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-23 / 145. szám
2000. június 23., péntek Kétet# SÉNYŐI KÖRKÉP 7. oldal HÍREK □ Kirándulás Hagyomány már, hogy minden év nyarán Nyugat-Európába utazhatnak a sényői fiatalok. Az idén Párizs nevezetességeivel, valamint Disneyland csodálatos világával ismerkedhetnek meg a diákok. A fények városába június 24-én indulnak el autóbusszal. □ Köztisztviselők napja A közalkalmazottakat és a köztisztviselőket együtt köszönti Pehely Zoltán polgármester azon az ünnepségen, amelyet ma tartanak meg 13.30 órától a kúria hátsó udvarában. □ Locsolás A Sényő Com Kht. a szemétszállítás mellett mindennap meglocsolja a közterületeket. Munkahelyteremtés Több mint százan találnak munkalehetőséget a Se-To Team Kft.-nél Az életfa A zászlóátadáskor, augusztus 19-én avatják fel azt az életfát, amely az I. és II. világháború sényői áldozataira és a 2000. évi millennium emlékére készül. Homonyik Katalin Éva művész-tanár tervei alapján Oláh Tivadar kőfaragó készíti el vörösgránitból a három méter magas szobrot. A tanárnő a terveknél a kopjafa hajóformájából indult ki, valamint a népművészeti motívumok, a liliom, a kettős kereszt, idős asszonyt ábrázolja, valamint a születést jelképezi, ezért kapta az életfa elnevezést. Az életfa makettje a tervezővel Az oldalt írta, összeállította és a fényképeket készítette: Horányi Zsuzsa. VIDA GYÖNGYINEK NYÍREGYHÁZA-OROSRA. DIPLOMÁDHOZ GRATULÁLUNK, sok sikert az ÉLET-ben : anya, apa, húgod Susy (430122/1K) ILLÉS BÁLINT MARCELKÁNAK Nyíregyháza, Árpád u. 50/b. Első születésnapod alkalmából hosszan tartó életet, jó egészséget és sok boldogságot kíván: Révész nagymama és nagyapa. __________________________________________(4302Ü4/1K) Együtt lélegeznek a faluért Akadnak bőven vállalkozások, a település nagyságához viszonyítva jelentős a számuk A sényőiek is beneveztek a Virágos Magyarországért mozgalomba, ennek köszönhetően nincs olyan ház, porta, udvar, ablak, ahol ne pompáznának a színes virágok. Ha másképp nem lehet, hát talicskába, farakásra, villanyoszlopokra helyezett ládákba ültetik a muskátlit. Látványnak sem utolsó, s az ittélők közérzetét is javítja. Helyben is hirdettek egy akciót három kategóriában, a legvirágosabb utca, porta és intézmény címért lehet versenybe szállni. Fejlődés A községbe látogatók úgy érzik, errefelé minden rendben működik. A település lakói is megerősítik ezt az állítást, rohamléptekkel fejlődik a falu. A községben mindenütt virágok pompáznak Sényőn. Mivel olcsóbbak errefelé a lakások, mint Nyíregyházán, sokan költöznek ide a megyeszékhelyről is. Az iskolába, az óvodába is évről évre több gyerek jár. Vállalkozások- A munkanélküliségi ráta tíz százalék körül mozog, megyei viszonylatban jónak mondható. Aki igazán akar dolgozni, az talál munkát a községben - vélekedik Pehely Zoltán polgármester, aki társadalmi munkában látja el teendőit. Szerencsére vállalkozások is akadnak bőven, a falu nagyságához viszonyítva jelentős a számuk, többek között varroda, ba- romficoop működik a községben. A legnagyobb a Se-To Team Kft., a Dreher sör kizárólagos forgalmazója a megyében, több mint százan találnak itt munka- lehetőséget. A polgármester az ügyvezető igazgatója a cégnek Fesztivál A vállalkozók aktívan kiveszik részüket a község jelentős megmozdulásaiból, a majális költségét teljes egészében ők állták. Idén augusztusban háromnapos sörfesztivált rendeznek a sörgyár és a kft. jóvoltából. S akkor még nem beszéltünk a helyi alapítványról. A Sényőért 99 Közalapítvány számláján több mint egymillió forint gyűlt ösz- sze. Az összegből a gyermekek iskolakezdését segítik, szemléltető eszközöket vásároltak nekik, kirándulásra viszik őket, az óvodába játékokat vettek. A rászoruló idős embereket is támogatja az alapítvány. Pehely Zoltán Polgármester Az önkormányzat saját erejéből 7200 szál virágot ültetett a közterületekre, jutott bőven a villanyoszlopokra is. Azonban ez csak a kezdet, további parkosítást terveznek. Mindehhez hozzájárulnak a lakók is a maguk virágosításával. Folyamatosan nő a lakosság száma, ma már 1450-en élnek a főúttól távoleső Aki igazán akar dolgozni az talál munkát a községben Megszűnt az elvándorlás Sényőről A tanulmányi versenyeken az élmezőnyben végeznek a diákok Az iskolában is érezhető a fejlődés, magasfokú a képzés. S szerencsére növekszik a gyermeklétszám. A pedagógusok annak is nagyon örülnek, hogy megállították azt a folyamatot, hogy a gyerekeket a megyeszékhelyre vigyék tanulni a szülők. Ma már tudják, hogy felesleges ingázniuk a gyerekeknek Nyíregyházára, hiszen Sényőn a Kölcsey Ferenc Általános Iskolában is hasonlóan magas szinten oktatják a pedagógusok a diákokat. Mindezt eredményekkel is alátámasztják, a Rétközi Iskolaszövetség tanulmányi versenyein az iskola diákjai rendszerint az élmezőnyben végeznek. A tanulók több mint fele művészeti tagozatra jár, a képzőművészet, a néptánc és a A gyerekek műsorát .vastapssal hálálja meg a közönség. A nyári Mikulások a szabadtéri színpadon is nagy sikert arattak zenei tagozat osztatlan sikert arat a község rendezvényein. Június 23-án 13.30 órától a közalkalmazottak, köztisztviselők napján lépnek fel a szabadtéri színpadon. Klub a könyvtárban Gazdag könyvállománnyal rendelkezik a sényői könyvtár, több mint 7500 kötet közül választhatnak olvasóik. Amióta az idősek otthonának szomszédságába költöztek, nemcsak diákok keresik fel az olvasótermeket, hanem a felnőttek is. Mivel a településen nincs művelődési ház, annak funkcióinak egy részét is átvállalják. Mondhatni klubszerűén működnek, televíziónézés, videózás és zenehallgatás céljából is látogatják a település lakói. Az asszonykórus paródiája Klubfoglalkozásokat szerveznek a nyugdíjasoknak is - tudtuk meg a szociális ellátások intézményének vezetőjétől dr. Tamás Péternétől. Sokrétű a feladatuk, hiszen a rászoruló idősek nappali ellátásáról gondoskodnak, valamint a gyermekjóléti szolgálat keretein belül prevenciós munkát is végeznek. Az a céljuk, hogy megelőzés a gyermekek veszélyeztetettségét. Az intézményben négyen dolgoznak állandóan, s közhasznú munkásokat is foglalkoztatnak, akik ebédet hordanak a munkában megfáradt öregeknek. Nemcsak a gyerekek aratnak óriási sikert fellépéseikkel, hanem a nyugdíjasok is. Különösen tetszik a helybelieknek a veresegyházi asszonykórus paródiája. Az asszonykórus Az utánpótlás-nevelést az óvodában kezdik Sényőn Kis focipalantak nagy sikere A labdarúgást mindig szívügyüknek tekintették a sényőiek. Igaz, a felnőttek a megyei II. osztály Brekk Művek-csoportjában idén másodikok lettek, azaz lecsúsztak a dobogó legfelső fokáról, így a feljutásról is. Az utánpótlás-nevelésre nagy hangsúlyt fektetnek, már az ovisok is kergetik a labdát. Ebben a korban elsősorban a játék a fontos, de a győzelem sem megvetendő. Már ezzel is büszkélkedhetnek, hiszen a nyíregyházi Monbebe focipalántái ellen is nyertek. Nem elképzelhetetlen, hogy valamikor majd a nagycsapatban is játszanak, s ismét a régi dicsfény övezi a sényői focit.