Kelet-Magyarország, 2000. június (60. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-22 / 144. szám
Forrásvadászat Sok egyesület - kevés pénz. /3. old. kedvkereső a Tisza-parton Mostohán bánt a természet ebben az évben a Tiszával, és azóta igyekszik mindenki a kedvében járni./6. old. ipŐJÁRÁS ............... káníkuia .................. Nappal 32 °C és 35 °C Éjszaka 16°Cés19°C ARA: 42 Ft LVII. évf., 144. sz. FÜGGETLEN NAPILAPJA 2000. június 22., csütörtök Kézfogó Az izraeli miniszterelnök, Ehud Barak ráz kezet az ENSZ elnökével, Kofi Annan-nal Jeruzsálemben. Annan kétnapos hivatalos látogatása során a libanoni ügyeket szeretné megtárgyalni APA/EPA felvétel HÍREK D Pallag cáfol Határozottan cáfolja és lejáratása egyik formájának tekinti Pallag László, az Országgyűlés olajügyeket vizsgáló bizottságának kisgazda elnöke azt a hírt, hogy ő vagy az általa vezetett testület bevonta volna az egyik meghallgatott tanú útlevelét. □ Hatpárti a HM-ben A Honvédelmi Minisztérium és a Honvéd Vezérkar integrációjáról szóló hatpárti egyeztetések első tárgyalása az MSZP képviselője nélkül fejeződött be, ugyanis Juhász Ferenc otthagyta partnereit. Távozását azzal indokolta, hogy a dokumentum csak irányelveket tartalmaz. □ Megszűnt a fegyelmi A vezérkari főnök megszüntette a fegyelmi eljárást a HM kontra Népszava perben tanúskodó Sásik László ezredes ellen, ezzel egy időben pedig feljelentette őt a Katonai Ügyészségen. Fodor Lajos vezér- ezredes döntését azzal indokolta, hogy az ügyben a hatáskörét meghaladó vizsgálatokra van szükség. □ Háromrégiós Javaslat Három régió és azokon belül két-két alrégió kialakítását javasolja Magyarországon, készülő programjának területfejlesztéssel foglalkozó fejezetében a szocialista párt. A szocialisták egy közép-, egy nyugat- és egy kelet-magyarországi régióra osztanák az országot. KELET-MAGYARORSZÁG K 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47 ® (42)311-277 Rekordösszeg jut szakképzésre Idén leginkább az eszközbeszerzésekkel pályázók számíthattak támogatásra Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) — Ebben az évben mintegy 311 millió forintos központi támogatással összesen csaknem félmilliárd forint segíti megyénkben a szakképzés feltételeinek korszerűsítését. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakképzési bizottság június 15-én hozott döntését ismertette szerdán Szokol Tibor soros elnök. Tájékoztatójából kitűnt: ebben az évben rekordösszegű forráshoz jutott megyénk, az országos keret 4 milliárd forintjából 311,4 millió forintot kapott. Ez annak köszönhető, hogy itt több mint 19 ezer tanuló vesz részt valamilyen szakképzésben, ezzel megyénk Budapest és Borsod-Abaúj-Zemp- lén mögött a harmadik helyen áll. Az önerővel kiegészített támogatás összesen közel félmilliárdos fejlesztési program indítását vetíti előre 2000-ben. A decentralizált szakképzési alap mégis kevésnek bizonyult, hiszen a megadott határidőig (május 22-éig) beérkezett 125 pályázatban összesen 618 millió forint támogatási igényt fogalmaztak meg. A megyei szakképzési bizottság végül alaki, tartalmi hiányosságok miatt 24 pályamunkát elutasított. A nyertes 101 pályázó közül 23 a szakképző intézmények száma (ezek együttvéve 36 százalékkal részesülnek a 311,4 millió forintos keretből), ezenkívül 78 üzem és társasvállalkozás szerepelt eredményesen (részesedésük 64 százalék). A bizottság úgy döntött, hogy ebben az évben nem támogat építési beruházásokat, és a szakképzés gyakorlati feltételeinek javítását szolgáló eszközbeszerzéseket részesíti előnyben. A bírálatnál az is szempont volt, hogy a tanulók lehetőleg üzemi feltételek között sajátítsák el a szakma alapfogásait, gyakorlati ismereteit. Bár sok iskolában már jól felszerelt tanműhely található, az üzemi környezetet, körülményeket semmi sem pótolja — hangsúlyozta Szokol Tibor. A szakértők azt is mérlegelték, hogy a benyújtott pályázatok mennyire illeszkednek a megye gazdaságfejlesztési törekvéseihez, s hogy miként segítik a széles alapozású szakmák képzési feltételeinek javítását. Itt a nyár, minden szükséges feltétel adott a vakációzó diákoknak, hogy igazi kalandokat élhessenek át, akár a túrist- vándi vízimalom környékén Martyn Péter felvétele A Skála a Nyírfába költözik Tőkét vonz a határtérség Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) — Elkészült a magyar-ukrán kereskedelem-fejlesztési és befektetésösztönzési program tanulmányterve, melynek elkészítését az Európai Unió CREDO-alapjának támogatásával kezdeményezte a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. A tegnapi sajtótájékoztatón Veres János, a kamara elnöke kiemelte: a CREDO az EU-hoz csatlakozni kívánó tíz ország határmenti együttműködését támogatja. A tanulmányterv elkészítésével megbízott Megakom Gazdaságfejlesztési és Kommunikációs Kft. ügyvezetője, Róka László örömének adott hangot, amiért mindkét megyében komoly együttműködési szándékkal találkoztak. Gondot okoz viszont az, hogy ukrán oldalon nehéz megtalálni a megfelelő partnerszervezeteket, de Ukrajna piaca akkor is megérdemli a fokozott figyelmet, ha pillanatnyilag e törekvés még sok akadályba ütközik. Nyíregyháza (KM - Cs. K.) - Hetek óta folyik a végkiárusítás a nyíregyházi Nyírfa Áruházban — lassan teljesen kiürülnek a polcok.- Június 30-án bezár az üzlet, és megkezdődik az átalakítás. Szeptember elején pedig szebb áruval, megújult külsővel, más üzemeltetővel újra kinyit — tájékoztatott Vattamány Gyuláné, a Renomé Rt. igazgatója. Hozzátette: az ingatlan a cég tulajdonában marad, az új üzemeltető csak bérelni fogja. A Renomé ugyanis ezentúl nem folytat kereskedelmi tevékenységet, csak ingatlanhasznosítással foglalkozik. A tavaly 25. születésnapját ünneplő Nyírfa bérlője a Skála lesz. Imre István vezérigazgatótól azt is megtudtuk még: az új üzlet nyolcvan embernek nyújt majd munkalehetőséget (most 21-en dolgoznak a Nyírfában). Az álláshelyek jelentős részét már betöltötték. Miután a Skála mindhárom szintet bérbe vette, költözik a földszintről a Rossman, méghozzá szembe, a volt háztartási bolt helyére. Marad viszont a Nyírfában a McDonalds és a Pannon GSM, illetve a kisebb kereskedések. És persze hamarosan lekerül a névtábla is a negyedszázad alatt fogalommá vált áruházról: a Nyírfát Skála névre keresztelik át. Búcsúzó gazdászok A szokásos lovas kocsis, traktoros felvonulással vettek búcsút Nyíregyházától a Mezőgazdasági Főiskola végzős mezőgazdász- és gépészhallgatói. Az intézmény négy szakán idén összesen 219 nappali és 169 levelezős hallgató szerez diplomát, s további 97 másoddiplomás is végez Balázs Attila felvétele