Kelet-Magyarország, 2000. június (60. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-19 / 141. szám
2000. június 19., hétfő 11. oldal Csík kellene Nyíregyháza (KM - B. T.) — A szombat délelőtti harmadik edzéssel lezárta a felkészülés ráhangoló részét a Nyír- ség-Spartacus labdarúgócsapata. Ezeknek a tréningeknek leginkább az volt a feladata, hogy a próbajátékon lévő játékosokról Őze Tibor vezető edző képet alkosson. Nos, a trénernek három külföldi játékos nyerte el a tetszését. Egyikük a gólerősnek tűnő román Marius Predatu, a 33 éves csatár az elmúlt szezonban a Gloria Bystrica élvonalbeli csapatában tizenkétszer volt eredményes, és a mostani kétkapus játékok során sem maradt adós a gólokkal. A másik a pénteken érkezett középhátvéd, Csík Tibor, aki legutóbb ugyan alacsonyabb osztályú román csapatban szerepelt, de megfordult a Steaua színeiben a Bajnokok Ligájában és hazája válogatottjában is. Közel sem biztos azonban, hogy Csík a Szparié lesz, hiszen a védő ügyében éppen a Steauával kell egyezkedni, márpedig aligha valószínű, hogy a román élcsapat olcsón megszabadulna a védőtől. Éppen ezért a nyíregyháziak még nem mondtak le az egykori Stadler, BVSC és Dunakeszijátékosról, Miroszlav Reskóról sem, aki készen áll arra, hogy a Nyírségnél folytassa pályafutását. Bari Jenőtől, Nagy Róberttól és Gabriel Grigoriutól viszont elköszöntek a vezetők. Megegyezés született Novak János ügyében, így a játékmester újabb egy évig lesz a Nyírség-Spartacus futballistája. Dican Ferenc hétfőn ad választ a klub utolsó ajánlatára. Ugyancsak hétfőn kapcsolódik be a felkészülésbe Dancso Celeszki, Nagy Sándor és Lilik Pál, a keret ekkor már a Tiszavasvári úton gyakorol, hiszen az NYVSC és a Nyírség-Spartacus megegyezett egymással, így hosszú idő után újra Nyíregyházán végezheti a felkészülés jelentős részét a csapat. Az azonban elképzelhető, hogy két hét múlva a tiszaújváro- si edzőtáborban gyakrolnak majd az Őze- tanítványok. Nekik nem nyolc A tiszavasvári Pethe Ferenc Általános Iskola leány labdarúgócsapata Rontó Zsolt testnevelő tanár vezetésével a Fonyódligeten megrendezett diákolimpia országos döntőjében a nyolcadik helyet szerezte meg Amatőr felvétel Lelt szabad Nyíregyháza (KM - K. T.) - Lelt József szabad. A futballista négy év után a minap vett érzékeny búcsúf a Mádtól. — Fontosnak tartom elmondani, hogy harag nélkül távozom — közölte a harminckét esztendős játékos, aki a Mád színeiben egy ízben az NB III. Tisza-csoport gólkirályi címét halászta el. — Közelebb akarok kerülni nyíregyházi otthonomhoz, emiatt váltottam, semmi másért. Van ajánlatom NB III-as csapattól, és megyei első osztályú csapat is megkeresett. Százkét mérkőzést játszottam a mádi együttes tagjaként, ezalatt ötvenkilencszer találtam az ellenfelek kapujába, ami azért jelzi, még mindig bírom a tempót, nem kell engem félteni! Új álompár Stockholm (MTI) — Andre Agassi és Steffl Graf mellett új álompárja van a profi tenisznek: Magnus Norman bevallotta, hogy gyengéd szálak fűzik Martina Hingishez. — Már ifjúsági korunk óta együtt teniszezünk. De márciustól ez a kapcsolat már több mint barátság. Igen, egy pár vagyunk — mondta Norman. A kisebbség legnagyobb tornája Szombaton már a 7. Roma Kupa következik • Kulturális seregszemle a foci égisze alatt A tavalyi torna egyik izgalmas pillanata Mán László felvétele Nyíregyháza (KM) — Szombaton romákkal lesz teli a nyíregyházi stadion, ekkor és itt rendezik a 7. Roma Kupa országos kispályás focitornát. Európa legnagyobb kisebbségi sporttalálkozóján hatvan együttes képviseli majd közösségét és mérkőzik a díszes serlegért. A torna kiötlője és istápolója, a ra- kamazi Balogh Gyula, az Országos Roma Kupa alapítvány elnöke kissé szomorúan jegyézte meg, hogy a megyében igazándiból senki sem karolja fel ezt az Európa-hírű rendezvényt. Pedig nem kis kiadással jár a torna, amely már nem csak a sportról, elsősorban nem is a fociról szól. Persze a pályákon ez áll a központban, és miként korábban, most is hatvanan vághatnak majd neki a sorozatnak. Az előzetese nevezési határidő szerdán jár le, néhány hely még kiadó, lehet jelentkezni Balogh Gyulánál a következő telefonszámokon: 06/20/9-156-002 és 42/371- 679. — A megszokott forgatókönyv szerint rendezzük a hetedik Roma Kupát. A résztvevőket 12 ötös csoportba sorsoljuk a körmérkőzések után az első két helyezettek jutnak a legjobb 24 csapat közzé. Innen már egyenesen kiesésben folytatjuk a mérkőzéseket, amelyet természetesen a finálé zár. Zömében a régióból érkeznek majd a csapatok, de lesznek résztvevők a Dunántúlról és a fővárosból is — tájékoztatta lapunkat Balogh Gyula. O Csak cigány származásúak játszhatnak? — Igen, és hogy ne legyen ebből gond, a résztvevőnek a helyi önkormányzatnál igazolni kell a játékosok származását. O Ismét lesz kulturális program? — Igen, mégpedig igen színvonalas. Az egész rendezvény a cigányság nagy ünnepének szánjuk, így a sport mellet feltétlenül helyet kell hogy kapjon a zene és a tánc. Lehetőséget szeretnénk adni mindenkinek, hogy megmutathassa tudását, felléphessen ilyen nagy publikum előtt. Sokan jönnek majd, a sztárvendégünk pedig egy egykoron Ki-Mit Tud-ot nyert Botos Duó. Ők ra- kamaziak, de már a fővárosban élnek. Szeretnék egy remek szombatot, egy felejthetetlen napot adni valamennyi résztvevőnek, kísérőnek és érdeklődőnek. Jackie Joyner-Kersee visszatér Megtört a jég Kalocsa (KM) — Az NB l/B-s labdarúgó-bajnokságba jutásért kiírt osztályozó 2. csoportjának második fordulójában a demecseriek Kalocsára látogattak. Kalocsa-Demecseri FC 0-4 (0-3). Kalocsa, 400 néző, v.: Szabó J. Kalocsa: Gojtán — Iván (Hegyesi, 72. perc), Sánta, Szilágyi, Farkas G. — Bata, Kocsis (Szűcs, 78.), Balogh I., Vékony — Tóth A., Mácsai. Edző: Klement István. Demecser: Petranics — Balogh Gy., Barna, Huszti, Dudnyik — Minyin, Babjak, Márton, Hudák — Marcsek (Kovács I., 87.), Madudin. Edző: Strausz László. 23. perc: Marcsek jobboldali beadását Madudin 10 méterről a kapu jobb oldalába lőtte. 0-1. 26. perc: Babjak indította Madudint, aki a kifutó kapus mellett a hálóba gurított, 0-2. 31. perc: Babjak ezúttal Marcseket hozta gólhelyzetbe, és a csatár a kapust is kicselezve továbbított a hálóba, 0-3. 77. perc: Mácsai könyökkel megütötte Mártont, emiatt a játékvezető kiállította. 80. perc: Madudin adott balról középre, és az érkező Minyin 5 méterről a kapu bal oldalába fejelt, 0-4. 83. perc: a Demecser sem úszta meg kiállítás nélkül, a reklamáló Madudin kapott piros lapot. Megtört a jég, hiszen három meccsnyi gólszünet után újra a kapuba talált a demecseri csapat, amely már az első játékrészben eldöntötte a mérkőzés sorsát. A kiegyenlítettebb folytatásban taktikusan tartotta az eredményt a vendégcsapat, sőt emberelőnyben az előnyét is tudta növelni. Nagy kár, hogy a mezőny addigi legjobbja, Madudin feleslegesen kiállíttatta magát. Strausz László: Azért ennyire nem volt könnyű a mérkőzés... Sacramento (MTI) — Visszatér a háromszoros olimpiai bajnok Jackie Joyner-Kersee. A hétpróba világcsúcstartója (7291 pont) jelezte részvételét Sacramentóban Hirdetés az Egyesült Államok olimpiai válogatóján, ahol távolugrásban indul. Joyner-Kersee az 1988-as szöuli olimpián távolugrásban és hétpróbában szerzett aranyérmet, négy év múlva Barcelonában az utóbbi számban nyert. Ha nem is győzni, de az olimpiára vissza szeretne térni. A számok mögött meglátj uk Futamidő, kamat, hozam... Mintha a pénzügyek világában csak számok léteznének. Pedig a számok mögött mindig ott áll az ember - sajátos elképzelésekkel, egyéni tervekkel. Hiszen ahogy nincs két egyforma ujjlenyomat, úgy nincs két azonos pénzügyi elképzelés sem. Mi, az ABN AMRO Banknál tisztában vagyunk azzal, hogy jó döntést hozni sohasem egyszerű feladat. Éppen ezért dolgoztuk ki a maga nemében egyedülálló Személyes tanácsadás szolgáltatásunkat. Hogyan veheti igénybe a Személyes tanácsadást? Hívja fel bármelyik ABN AMRO bankfiókot, és egyeztessen időpontot Személyes tanácsadónkkal. A megbeszélt időben jöjjön el fiókunkba, ahol munkatársunk - az Ön pénzügyi partnere - már várja. Itt, tárgyalóasztal mellett, a Személyes tanácsadó meghallgatja pénzügyi elképzeléseit, terveit, majd közösen kiválasztják az ABN AMRO Csoport teljes körű banki, befektetési és biztosítási szolgáltatásaiból az Ön igényeinek leginkább megfelelő megoldásokat. A Személyes tanácsadás természetesen díjmentes, és semmiféle kötelezettséggel nem jár. A végső döntés tehát mindig az Öné. Ne habozzon, keresse fel bármelyik bankfiókunkat, vagy hívja az ABN AMRO Bankvonalat a 06 40 444 444-es telefonszámon! Személyes tanácsadás ABN'AMRO Bank Bankfiókjaink: • Mátészalka, Kálvin tér 1. Tel.: 44/500-530 • Nyíregyháza, Egyház u. 9. Tel.: 42/410-014 • Nyíregyháza, Zrínyi u. 3-5. Tel.: 42/501-720 • Nyíregyháza, Pazonyi u. 36. Tesco Áruház Tel.: 42/501-870