Kelet-Magyarország, 2000. június (60. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-15 / 138. szám
2000. június 15., csütörtök Kelet# HÁTTÉR 3. oldal Színe és fonáka Galambos Béla Kezdem az aszálytól nekibúsult gazdákat tán jobb kedvre derítő hírrel: úgy tűnik, az idén végre lesz ára a búzának! Az árutőzsdén tonnáját már közel 29 ezer forinton jegyzik augusztusi lejáratra. Ez elég kedvező, különösen ha összehasonlítjuk a tavalyival, amikor a búza ára tán kétharmada volt a mostaninak. Ráadásul a jelenlegi ár is még csupán a becsült termésen alapul, s ha menet közben - vagyis aratáskor - kiderül, a valós helyzet rosszabb, könnyen megeshet,. hogy teljesül a régi vágy: a magyar termelő is európai árakon (tavaly ez tonnánként 34-35 ezer forint volt), de legalábbis akörül értékesítheti kenyérgabonáját. Ezzel azonban már el is jutottunk a rosszabbik hírhez, ami termelő s nem termelő magyart egyaránt érinthet. Egyrészt a - kényszerű, vagy tudatlanság miatti spórolás következtében - gyenge búzatermés végül a magasabb ár ellenére is jóval kevesebb összárbevétellel jár a gazdálkodónak. Ugyanakkor az ország szolidan vagy iszonyúan keveset kereső kilenctizedének bosszúságára erőteljesen drágítja majd a mindennapi kenyerünket. Utóbbi bekövetkeztére minden esély megvan, ezt látszik alátámasztani az egyik országos agrár érdekvédelmi szervezet részéről minap közzétett elemzés is. Eszerint a kenyér ára 1999-ben 1996-hoz viszonyítva 26 százalékkal emelkedett, míg a búza felvásárlási ára ez időszak alatt 20 százalékkal csökkent! Ebből kiindulva jöhet a találós kérdés: ha az idei aratás végére mondjuk 50 százalékkal emelkedik múlt évhez képest a búza ára (a gabona terméktanács háza táján beszélik: kapkodni fognak a termésen a hazai felvásárlók), néhány héten belül mennyivel lehet drágább a kenyér? Amíg öt éve egy tonna búza ára az • elemzők szerint 2,5 hektár szántó gépi művelésének gázolajszükségletét fedezte, addig 1999-ben már csak 1 hektárra volt elegendő. Tavaly jó 3 kiló búza, illetve egy liter kiváló minőségű tej felvásárlási árából (60 forintból) lehetett megvásárolni egy gombóc fagylaltot. Hogy őszre mi lesz a helyzet, az alapvetően a most kezdődő aratástól (is) függ. Álompálya Ferter János rajza HÍREK □ Zászlóátadás Nyírkércsen, az általános iskolában a Magyar Köztársaság Kormányának adományát, a millenniumi zászlót június 16-án 11 órakor ünnepség keretében Tor- gyán József földművelésügyi, és vidékfejlesztési miniszer adja át. □ Építők napja Az Építőipari Ipartestület a korábbi hagyományoknak megfelelően ez évben is június 17-én 10 órától Nagykálló- Harangodon tartja az Építők napja rendezvényét. □ Nyelvtábor New York Tábort szervez a hasonló nevű nyelviskola általános iskolásoknak és kisgimnazistáknak Nyíregyházán a megyei oktatási központban június 19 és 24. között. Az angol nyelvű tábor munkájában bejárók és bentlakók egyaránt részt vehetnek. Nem kell nekik patkót hajlítani Érthetetlenül lanyha a pályázási kedv a Leonardo-programra megyénkben Szőke Judit Dr. Fedor Mihály A témának két dolog ad apropót, az egyik, hogy január 1-jén új, hétéves szakasz indult. Ennek első pályázási periódusa március végén befejeződött, a következő meghirdetése jövő januárban várható. Addig éppen van annyi idő, hogy a szakképző intézmények (beleértve a felső- oktatást is), a (főleg kis- és közép-) vállalkozások, szakmai szervezetek, szociális partnerek, települési önkormányzatok, politikamentes civilek felkészülhessenek a projektre. A feltételek megteremtése ugyanis kissé idő- és munkaigényes (kell például EU-s partner). A szakember azért hívja fel a lehetséges pályázók figyelmét a lehetőségre, Leonardo da Vinci is bizonyára egyetértene ezzel a Krúdy gimnázium egyik osztálytermének falán lévő okos gondolattal Balázs Attila felvétele mert megyénkből - miközben országos szinten a Leonardót sikertörténetnek tartják - minimális volt a részvétel. Míg a világbanki és Phare-programok nagy érdeklődést váltottak ki és nagyon sok pénzt, sikert hoztak a szabolcsi iskolákba/-nak, úgy látszik ez egyszersmind elégedetté tette, vagy ki is fárasztotta őket. Pedig a Leonardóban sok a sansz. Nem véletlen, hogy meglátva az előnyöket, hazánk az EU-tagjelölt országok közül elsőként, 1997-ben, csatlakozott. Kétmillió európai E programokat Brüsszelből először 1995-ben hirdették meg, és több mint egymülió európai vehette igénybe, az újabb programok számára az EU 3,5 milliárd eurót irányzott elő, és várhatóan összesen kétmillió európai részesülhet benne 2006-ig. Magyarország az elkövetkező hét évben 40 százalékkal magasabb összköltségvetéssel vesz részt az Európai Unió ezen szakmai képzési programjának második szakaszában. Az elmúlt években rendkívül fontos változás is bekövetkezett: segélyezett országból partnerországgá váltunk. Alapelv az élethosszig tartó tanulás, s azok a formák, amik a szakmai képzés egészét felölelik, elősegítve az oktatási és a gazdasági szféra közötti együttműködés fejlődését. A Leonardo II-ben öt tevékenységi típusra - mobilitási, kísérleti programokra, nyelvi készségek fejlesztését célzó projektekre, nemzeti hálózatok kiépítésére, referenciaanyagok kidolgozására - lehet pályázatokat benyújtani. Fedor Mihálytól megtudtuk: hazánk évente több mint 2,5 millió euróval vesz részt a programban. Ennek ötven százalékát a Munkaerőpiaci Alap szakképzési alaprészéből, illetve költségvetési forrásból, 50 százalékát Phare-forrásból fedezik. Ez az a nemzetközi program, ahol csak az aktuális prioritásokat határozzák meg, senki nem mondja meg, mit kell csinálni, és nem is csatlakozni kell valamihez, hanem az innovativitás, a kreativitás az elvárás. Cserébe olyan lehetőségek járnak, mint külföldi partner kapcsolat, nyelvgyakorlás, kinti tapasztalatszerzés támogatása. Sikeres szereplés Megyénkben a megyei közoktatási közalapítvány vállalja azt, hogy felkészíti és menedzseli a Leonardo-programban pályázni szándékozó, a megmérettetésre vállalkozó iskolákat a sikeres szereplés érdekében. Nyíregyháza (KM) - Már majdnem ötszáz éve halott a világhírű feltaláló, gondolkodó, képzőművész, aki ráadásul mestere volt a fakanálnak is. Sokan mind a mai napig a történelem eddigi legnagyobb géniuszának tartják Leonardo da Vincit, aki állítólag puszta kézzel hajlította meg a lópatkót és jártas volt a bűvészkedésben is. Erre ugyan nem bátorít, de nagyon sok minden másra ösztönöz a Leonardo-program, mely az Európai Unió 1994-ben indult együttműködési projektje a szakképzés területén. Januárban várható Május 7-től új elnöke van a Leonardo Nemzeti Tanácsadó Bizottságának a nyíregyházi dr. Fedor Mihály, az Oktatási Minisztérium szakoktatási főosztályának vezetője személyében. Tőle tudhattuk meg a program jelentőségét. A projekt első szakaszában összesen 410 magyar intézmény vett részt. «« JL LEHETETLEN, HOLNAPRA LEHET0VE , Í 3 mm mmm MEGKÉRDEZTÜK: ÖN MIT MUTATNA BE A MEGYÉNKBŐL? Sóstót egészen biztos, hogy megmutatnám, legyen az egy idegen érdeklődő, avagy távolról jött ismerős. A Sóstói Állatpark gazdagságán és szépségén magam is meglepődtem, amikor nemrégiben a családdal meglátogattuk. Természetesen nem hagyhatom ki a múzeumfalut sem. Sóstó nagy léptékkel fejlődik, a látnivalói a szemnek is kellemes, főleg ilyenkor, a nyári idényben. A megyéből Túristvándit mutatnám még meg. Danku Tibor ÜZEMELTETÉSI MÉRNÖK ]N^indig álmom volt, hogy idegenvezetéssel foglalkozhassak. Ez a másoknak is megmutatni akarás többször kijött már belőlem. A múltkor Tokajból jöttem haza, és pécsi egyetemistákat vettem fel a ’-ocsimba, akik Tokajból i 'ebrecenbe tartottak. Nem tudtam megállni, hogy Nyíregyházán ne tegyek egy nagy kanyart velük: több épületet és Sóstót is megmutattam nekik. Az idén nyáron ők már itt lesznek Nyíregyházán, kerékpárral. Kapta Ibolya LAKBERENDEZŐ Ez a szerencsétlenül járt Tisza, Tisza-vidék, ha felépül sebeiből, feltétlenül megérdemli, hogy látványában a hazánk más vidékéről való, de akár a külföldi ember is gyönyörködhessen benne. Ritka természeti kincsünk a Szamos-Ti- sza rész, remélem hamar visszatérnek a természetes szépet látni akarók. Ősszel viszont a pirosló, illatos, gondozott almáskertekbe vinném el távoli ismerőseimet. Ilyen út lehet Tuzsér és környéke. Kiss László NYUGDÍJAS IGAZGATÓ A lánytestvérem éppen csütörtökön érkezik a családjával Tatabányáról. Az egyik évben ők jönnek, a másikon én megyek. így a két év alatt nekik mindig van felfedezni való a városban, a megyében, mert azért fejlődtünk, fejlődünk szépen. A férje amatőr fafaragó, s őt különösen érdekli Sóstó. Ilyenkor rajzol, s majd otthon megfaragja. Mi nők meg szívesen elidőzünk majd a Tescóban, a Plazában. Ezeket még nem látták. CZVIKNÉ BORJUS Erzsébet nyugdíjas Kérdezett és fényképezett: Lefler György ^íekem egyértelműen a Felső-Tisza-vidék tetszik a legjobban, én oda irányítanám a hozzám fordulókat. A megyét a foglalkozásomból eredően is, mondhatom igen jól ismerem. Az elmúlt héten a családdal együtt ismét Gergelyiugomyán voltunk, és nagyon jól éreztük magunkat. Kiváló volt a víz, s örömmel láttam, hogy a Tiszában rengeteg kis hal úszkált. Nem halt meg hát a Tisza, de eztán jobban kell vigyázni rá. Jöjjenek bátran! Barczi János KÖRNYEZETVÉDELMI ELŐADÓ W* v