Kelet-Magyarország, 2000. május (60. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-06 / 105. szám

2000. május 6., szombat ImiW MINDENFELŐL 2. oldal □ Légi kiképzés Közös magyar-amerikai légi kiképzésen vettek részt Taszáron az el­múlt öt nap során az Egyesült Államok hadi­tengerészete és a magyar légierő pilótái, akik a gyakorlat zárónapján emlékművet avattak a 40 évvel ezelőtt Taszárról felszállt első szuperszonikus repülőgép emlékére. □ Stratégia Az osztrák kormány pénteken, a hivatalba lépését követő 101. napon stra­tégiát dolgozott ki az EU-tizennégyek szank­ciói ellen, s ebben szerepel az Osztrák Sza­badságpárt által követelt, de koalíciós part­nere által eddig elutasított referendum is. □ Olajkiesés A norvég kőolajtermelésnek több mint a negyede is kieshet, ha a magán- szektorban három napja kezdődött, kiterjedt sztrájk a jövő héten is folytatódik. Közgyűlés Szabolcson (Folytatás az 1. oldalról.) Véleményezte a közgyűlés az Országos Te­rületfejlesztési Terv készülő munkaanya­gát. Több képviselő kifejtette, hogy van­nak sarkalatos pontok, amelyek elenged­hetetlenek a megye számára. Ilyen többek között az autópálya, a záhonyi körzet fej­lesztése. Fidesz-javaslatra a közgyűlés kö­szönőlevelet küld Orbán Viktor miniszter- elnöknek, aki az M3-as autópálya megyei, illetve Nyíregyháza melletti elkerülő sza­kaszának ügyét a közelmúlt érzékeny idő­szakban felkarolta, segítette. Kisebb vita volt a megyei önkormány­zat 2002-ig szóló munkaprogramjáról. A képviselők egy része későinek tartotta, ám elfogadták, mert az elkészült elemzés jó helyzetfelmérés és bizonyos irányokat ki­jelöl. A megyei önkormányzat millenniu­mi programját viszont vita nélkül elfogad­ták; a megyei közgyűlés ünnepi ülését jú­nius 24-én Szabolcs községben tartják meg. A megyében élő kisebbségek, főleg ro­mák helyzetéről oly mértékű nézetkülönb­ség adódott, hogy menet közben még a köz­gyűlés magnófelvételét is meg kellett hall­gatni. A döntést a következő ülésre halasz­tották. Főleg a kisgazda frakció kezdeményezé­sére a közgyűlési vagyon hasznosításáról bontakozott ki vita. A kisgazda képviselők bizonyos ingatlanok — mint a Nyírturist épülete, az Igrice nyaralófalu, a nyíregy­házi kórház használaton kívüli szülészeti épülete és mások — eladását, bérbeadását másképp gondolták. Egyes kérdésekben kompromisszum született, másokban több­ségi szavazás döntött. A közgyűlés végül köszönetét mondott dr. Kósa Zsigmond megyei tisztifőorvos tu­dományos igényű elemzéséért, amit a me­gye lakosságának egészségi állapotáról, a járó- és fekvőbeteg-ellátás helyzetéről ké­szített. Idei# Magyaiorsiág Szabolcs-Szatmár-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: Angyal Sándor Szerkesztők: Balogh József, Sipos Béla Rovatvezetők: Cservenyák Katalin (belpolitika, 128-as mellék), Galambos Béla (gazdaság, 114-es mell.), Nagy István Attila (kultúra, 122-es mell.), Marik Sándor (társadalom, 113-as mell.), Mán László (sport, 118-as mell.), Elek Emil (fotó, 125-ös mell.), Csonka Zsolt (tördelés, 140-es mell.) Szerkesztőség: Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6. Telefonközpont: (42)311-277. Fax (szerkesztőség): 501-973, (hirdetés) 501-970. Postafiók: 47 (4401); hirdetés: 25 (4401). Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 5. Tel./fax: (45)415-955. 4700 Mátészalka, Kölcsey utca 2. TeL/fax: (44)500-455. E-mail -szerk.: keleteiscomp.hu -hird.: kelethirdeiscomp.hu Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 52/413-101 Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet Marketingvezető: Kereső Magdolna Terjesztési vezető: Szerbina István (telefon: 06-20/9589-906) Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon jelezhetik: 06-80/306-306. ^ATESZ Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség (MATESZ). Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Árusításban terjeszti az Inform Stúdió Kft., fax: 501-970 Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Bank Austria Creditanstalt 10911004-00000002-01580060 számú pénzforgalmi jelzőszámra, személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6., és a vidéki kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 5., Mátészalka, Kölcsey utca 2. Előfizetési díj egy hónapra 780 forint, negyedévre 2250 forint, fél évre 4390 forint, egy évre 8490 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 42 forint, pénteken a TV Plusszal 49 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Gyárat avatott a Nokia Komáromban Orbán Viktor magyar és Paavo Lipponen finn miniszterelnök pénteki megbeszélése A két miniszterelnök és küldöttsége a gyáravatón MTi-feivétei Komárom (MTI) — Magyaror­szág számíthat Finnország támogatására az Európa Unió bővítési folyamatában — derült ki Orbán Viktor magyar és Paavo Lippo­nen finn miniszterelnök pénteki komáromi megbe­szélésén. Az északi ország kormányfője kétnapos munkalátogatáson tar­tózkodik Magyarországon. Paa­vo Lipponen pénteken Budapes­ten találkozott Göncz Árpád köz- társasági elnökkel, majd Komá­romba utazott, ahol Orbán Vik­torral közösen részt vett a Nokia új mobiltelefon-gyárának ünne­pélyes megnyitásán. A komáromi városházán lezaj­lott kétoldalú megbeszélés után Paavo Lipponen újságírók előtt elmondta: Magyarország uniós tagsági felkészülése jó úton ha­lad. — A csatlakozás első körében Magyarország biztosan ott lesz — vélekedett. Lehetséges csatlakozási dátu­mot nem kívánt megjelölni, de utalt arra, hogy a csatlakozási tárgyalásoknak az eltervezett menetrend szerint kell folytatód­niuk. A finn kormányfő úgy vél­te: a tavaly decemberi helsinki EU-csúcs szellemében az egyéni teljesítmény alapján, s nem cso­portosan kell elbírálni a csatla­kozni szándékozó országokat. Orbán Viktor felidézte tavaly júliusi helsinki találkozóját finn partnerével, s hangsúlyozta: Finnország azon kevés országok közé tartozik, amelyről Magyar- országnak csak kedvező dolgok jutnak az eszébe. Hozzátette: jó dolog, hogy a politikai és kultu­rális vonzalmat a gazdasági együttműködés is erősítette. A magyar miniszterelnök megelégedését fejezte ki annak kapcsán, hogy Finnország ko­moly részt vállal a magyar gaz­daság fellendítésében, s nagyra értékelte a finn cégek itteni be­ruházásait. Különösen azt, hogy az északi országból már fejlett kutatási beruházások is érkez­nek Magyarországra. SZDSZ-támogatás Mádlnak Változatlan a tanács Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) — Nem talált kedvező fo­gadtatásra Torgyán József miniszter kezdeményezé­se, így változatlan lét­számmal folytatja munká­ját a Szabolcs-Szatmár-Be­reg Megyei Területfejlesz­tési Tanács (MTT). Már korábban napvilágot lá­tott a földművelésügyi és vi­dékfejlesztési miniszter indít­ványa, amely újabb négy mi­nisztérium képviseletét sze­rette volna elérni a Megyei Területfejlesztési Tanácsban. A szervezet négy tagjának (.Balogh Gyula, Drótos Vince, Lenti István, Parragh Dénes) kérésére pénteken rendkívüli ülést hívott össze Helmeczy László elnök, aki szavazásra bocsátotta a kérdést. Az öt igen és három tartóz­kodás az elnök szerint nem ér­te el a szervezeti szabályban rögzített, s a személyi bővítés­hez szükséges minősített több­séget, ezért elutasítóidnak te­kintette Torgyán József javas­latát. A döntés ellen az FVM képviselője kifogást emelt, így most a törvény szerinti minő­sített többség kérdését kell tisztázni. Helmeczy László sze­rint megkérdőjelezhető olyan minisztériumok képviselete, amelyekkel egyébként is ne­hézkes az együttműködés. Példaként említette, hogy a Környezetvédelmi Minisztéri­um még az 1999-es költségve­tési törvényt sem hajtotta végre, így az öt hátrányos helyzetű megye között Sza- bolcs-Szatmár-Beregnek sem adta meg az előírt támoga­tást. A Közlekedési, Hírközlé­si és Vízügyi Minisztérium­mal is még tavalyról áthúzódó elszámolási vitában van a ta­nács mintegy 184 millió forint erejéig. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztéri­ummal ugyan már van érvé­nyes megállapodás, de az FVM-rendelet még hiányzik a pályázatok kiírásához. Újságírói kérdésre válaszol­va Helmeczy László elmondta: nem jó hír, hogy az ár- és bel­vízmentesítési munkákra hi­vatkozva a kormány a Megyei Területfejlesztési Tanács cél- előirányzatait is csökkenti 48 millió forinttal. Egy árvízsúj­totta megyéből így összesen már 96 millió forintot vonnak el, s célszerű lenne ezt a dön­tést felülvizsgálni — mondta az elnök. Németh Miklóst jelölik Budapest (MTI) — Szülőföldjé­nek szocialistái várhatóan jelölni fogják Németh Miklóst az MSZP őszi kongresszusán az elnökhe­lyettesi tisztségre. Ez derült ki a párt Borsod megyei elnökének pénteki nyilatkozatából. A borso­di szocialisták szorgalmazzák, hogy Németh Miklós tagja legyen a pártvezetésnek — közölte Szabó György megyei elnök. Javasolni fogja a borsodiaknak, hogy az őszi kongresszuson jelölje az el­nökhelyettesi tisztségre . Mádl Ferenc (balra) egyetemi hivatalában fogadta Magyar Bálin­tot MTI-felvétel hető legszélesebb körben fogják támogatni megválasztását. Ál­láspontja szerint, amennyiben nincs másik jelölt, a pártoknak szavazataikkal is ki kellene fe­jezniük, hogy a köztársasági el­nök a nemzet egységét szimboli­zálja. — Ez a megelőlegezett bizalom jó hatással lehet a pártok együtt­működésére, a viták ellenére szükséges kölcsönös megértésük elősegítésére, a politikai kultú­rára — fejtette ki Mádl Ferenc. Az államfőjelölt nem nyilvání­tott véleményt arról, hogy egye­dül a MIÉP zárkózott el kategori­kusan megválasztásától. Annyit közölt: nehezen értelmezhető számára az az indoklás, hogy an- talli kötődése miatt nem tudják támogatni. Elmondása szerint a MIÉP elnökével nem kezdemé­nyezett találkozót. Budapest (MTI) — Magyar Bá­lint szabad demokrata pár­telnök azt javasolja az SZDSZ-frakció képviselőinek, hogy a május végi parlamen­ti szavazáson támogassák Mádl Ferenc köztársasági el­nökké választását. A politikus pénteken, az ELTE Jogi Karán találkozott az állam­főjelölttel. A megbeszélés után az SZDSZ elnöke elmondta: a köz- társasági elnöknek egyenlő tá­volságot kell tartania a politikai pártok és egyenlő közelséget a demokratikus értékek irányá­ban. Kifejtette: a köztársasági el­nöknek fontos szerepe lehet a mai, nehéz helyzetben, amikor a demokratikus intézmények egy része csorbul és korlátozódik. * Mádl Ferenc reményét fejezte ki, hogy a politikai pártok a le­Politikai pályám csúcsára értem — mondja szervező főtitkári tisztségéről Balogh Gyula Nyíregyháza (KM - M. S.) — Szervezésért felelős országos főtitkárnak választotta meg az FKgP országos nagy­gyűlése Balogh Gyula me­gyei kisgazda elnököt, országgyűlési képviselőt. ü Milyen tervekkel lát munkához új tisztségében? — kérdeztük a főtitkárt. — Nyilvánvaló, egyetlen párt sem lehet elégedett saját szerve­zeteinek mindenkori számával, a munka hatásfokával, így van ez most a Független Kisgazda Pártban is; szeretnénk több szer­vezetet, több tagot, támogatót — mondta Balogh Gyula. — Pár­tunk a 2002-es választások után is kormányzati tényezőként kí­ván szerepelni, s hogy ez így le­gyen, már most meg kell kezdeni a szervező munkát. Jelenleg az országban öt aranyérmes megye van, ami azt jelenti, hogy min­den településen van kisgazda alapszervezet. Szabolcs-Szatmár­Balogh Gyula Archív felvétel Bereg ezt másodikként érte el. Legfontosabb feladatom, hogy minél több megyében legyen a kisgazda pártnak hasonló szer­vezettsége. — Személy szerint politikai pályám csúcsának tartom ezt a bizalmi megbízatást, amivel együtt jár, hogy bekerültem a szűk körű elnökségbe és közvet­lenül a pártelnökhöz tartozom, munkámhoz minden anyagi és személyi feltétel adott — folytat­ta —. Tisztáztuk: megtarthatom megyei elnöki tisztségemet is, de több feladatot az elnökség vállal majd át, ezt jó szervezettségünk lehetővé is teszi. Az országgyűlé­si munkában nagy segítség lesz új képviselőnk, Lengyel János je­lenléte, akivel szintén több fela­datot megoszthatunk. — Már most hozzálátok a munkához. A pártelnökök, Or­bán Viktor és Torgyán József egyezsége szerint a következő választáson a két párt közös lis­tát is indít, egymás javára visz- szalépnek egyes jelöltjeink, erő­sítve az esélyesebbet. Ehhez erős kisgazda szervezetek kellenek minden megyében, minden tele­pülésen. Ezért dolgozom majd a következő hónapokban — mond­ta befejezésül Balogh Gyula. Ma kezdődik a holnap Nyíregyháza (KM) — Mi magyarok mindig utol akar­tuk érni Európát. Az infor­máció korszakában hazánk végre felzárkózhat — mond­ta Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője a tegnap tartott sajtótájékoztatón. Hazánkban a lakosságnak öt százaléka használja az in­ternetet, s a számítógépes ellátottság is messze alulma­rad a kívánatosnak. Az SZDSZ kidolgozta Magyar- ország első átfogó informati­kai fejlesztési programját, mely a szabad@sztráda ne­vet viseli. A program célja, hogy néhány éven belül minden iskolás családjában, minden egyetemistának és főiskolásnak legyen számí­tógépe és internet-hozzáféré­se, tíz éven belül pedig min­den háztartás legyen rákap­csolva a világhálóra.

Next

/
Thumbnails
Contents