Kelet-Magyarország, 2000. május (60. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-05 / 104. szám
2000. május 5., péntek J.'jyá.«► MINDENFELŐL 2. oldal □ Orosz túszejtés Egy 39 éves férfi öt nőt ejtett túszul csütörtökön a Moszkvától északra lévő Szergíjev Poszadban (a volt Za- gorszkban), miközben azzal fenyegetőzött, hogy megöli őket. Az orosz különleges alakulatnak sikerült kiszabadítani a túszokat. □ Vizsgálat Belgrádi sajtójelentés szerint lezárult a vizsgálat és várhatóan a hét végéig vádat emelnek a Pók fedőnevű csoport ellen, amelyet a hatóságok többek között Franciaország javára folytatott kémkedéssel és Slobodan Milosevic jugoszláv elnök elleni merénylet tervével vádoltak a közelmúltban. □ Vérengzés Észak-Algériában a hét közepén 19 ember halt meg az iszlám szélsőségesek újabb vérengzésében Algírtól 70 kilométerre lévő Hamdnaia településnél. Tétova emelkedés A BUX záróértékei, április 26.-május 3. (Dunainvest Tőzsdeügynökség Rt. Elemzési Osztály) Újabb nem túl izgalmas hetet tudhatunk magunk mögött, bár talán a megelőző időszaknál több esemény történt. Szerdától szerdáig 0,8 százalékkal emelkedett az index. A múlt héten még csökkent a BUX, de e hét szerdán már újra emelkedett. A hazai piac a május 1-i szünet miatt egy kicsit elszakadt az amerikai árfolyam alakulástól. Sőt, a most megjelent kedvező folyó fizetési mérleg adatok miatt olykor az amerikai piaccal ellentétesen is tudott mozogni. A héten nem jelent meg túl sok vállalati hír. A Nabi nagy megrendeléseket kapott az amerikai piacról, ez jót tett a papír árfolyamának, 3 százalékot emelkedett! A hét nagy nyertesei azonban a Matáv és az OTP voltak, különösebb hír nélkül teljesítették túl a piacot. Mindkét papír esetében a megelőző időszak nagy esései idézhettek elő korrekciót. A hét vesztesei a Zalakerámia és a Richter voltak. A gyógyszerpapírt- még mindig a kedvezőtlen gyorsjelentés nyomasztja. A Zalakerámia pedig bejelentette, hogy újabb milliárdos vesztesége keletkezett dollárhitelein. Ennek nyomán 13 százaléknál nagyobbat esett a papír. A vezető részvények árváltozásai máj. 3. ápr. 26. vált. Ft vált. % Bchem 10 545 10 490 55 0.5 Démász 18 900 18 450 450 2.4 Eqis 12 050 12 150-100-0.8 Grabo 2 650 2 755-105-3.8 Matáv 2016 1 916 100 5.2 MÓL 5 080 5 150-70-1.4 Nabi 5 905 5 735 170 3.0 OTP 13 700 13 160 540 4.1 Pannonplast 6 585 6 680-95-1.4 Rába 2 795 2 775 20 0.7 Richter 15 950 16 600-650-3.9 Synerqon 2 990 3 005-15-0.5 TVK 4 695 4 685 10 0.2 Zkerámia 2 235 2 580-345-13.4 CENT-REAL BROKER ___KFT 4400 Nyíregyháza, Egyház u. 11. 1/4. Telefon: 42/501-190, Tel./Fax: 42/400-093 Szabolcs-Szatmár-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: Angyal Sándor Szerkesztők: Balogh József, Sípos Béla Rovatvezetők: Cservenyák Katalin (belpolitika, 128-as mellék), Galambos Béla (gazdaság, 114-es mell.), Nagy István Attila (kultúra, 122-es mell.), Marik Sándor (társadalom, 113-as mell.), Mán László (sport, 118-as mell.), Elek Emil (fotó, 125-ös mell.), Csonka Zsolt (tördelés, 140-es mell.) Szerkesztőség: Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6. Telefonközpont: (42)311-277. Fax (szerkesztőség): 501-973, (hirdetés) 501-970. Postafiók: 47 (4401); hirdetés: 25 (4401). Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 5. TeL/fax: (45)415-955. 4700 Mátészalka, Kölcsey utca 2. Tel./fax: (44)310-651. E-mail -szerk.: kelet®iscomp.hu —hird.: kelethird@iscomp.hu Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 52/413-101 Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet Marketingvezető: Kereső Magdolna Terjesztési vezető: Szerbina István (telefon: 06-20/9589-906) Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon jelezhetik: 06-80/306-306. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség (MATESZ). Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Árusításban terjeszti az Inform Stúdió Kft., fax: 501-970 Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Bank Austria Creditanstalt 10911004-00000002-01580060 számú pénzforgalmi jelzőszámra, személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6., és a vidéki kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 5., Mátészalka, Kölcsey utca 2. Előfizetési díj egy hónapra 780 forint, negyedévre 2250 forint, fél évre 4390 forint, egy évre 8490 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 42 forint, pénteken a TV Plusszal 49 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. ^AATESZ Magyarokat várnak a franciák Budapest (MTI) — Három magyar-francia egyezményt írtak alá csütörtökön az Országházban Orbán Viktor magyar és Lionel Jospin francia miniszterelnök jelenlétében. A tárcaközi környezet- és természetvédelmi együttműködési megállapodást Pepó Pál magyar és Dominique Voynet francia környezetvédelmi miniszter látta el kézjegyével. Az átfogó megállapodás közös környezetvédelmi és tudományos projektek megvalósítását, szakértők és információk cseréjét, valamint szakmai kiadványok megjelentetését teszi lehetővé. A szakmai gyakornokok cseréjéről szóló kormányközi egyezLionel Jospin és Orbán Viktor az Országházban APA/EPA-feivétei ményt Harrach Péter szociális és családügyi miniszter, illetve Hubert Védrine külügyminiszter írta alá. A dokumentum évente 300,18 és 35 év közötti, szakképesítéssel rendelkező magyar és francia fiatal gyakornok 1-1,5 éves munkavállalását, szakmai nyelvi ismeretének szélesítését teszi lehetővé. A harmadik megállapodás Martonyi János magyar és Hubert Védrine francia külügyminiszter levélváltását rögzíti a Budapesti Francia Iskola és Gimnázium felépítéséről és jogállásáról. Az 50 millió francia frankba kerülő beruházás anyagi fedezetét a francia állam biztosítja. Az iskola a tervek szerint szeptemberben nyílik meg Má- riaremetén. Határon Szatmárnémeti (KM) — Támogatják az együttműködés elmélyítését a vízügy, a katasztrófaelhárítás, a természet- és környezetvédelem területén az információk és tapasztalatok kölcsönös átadásában. Többek között ezt is tartalmazza a romániai Szatmár megyei tanács és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzat között létrejött megállapodás, amelyet Gheorghe Miclaus megyei tanácselnök és Helmeczy László megyei közgyűlési elnök szerdán este írt alá Szatmárnémetiben, a Közigazgatási Palotában. A megállapodás a korábbi kapcsolatok felfrissítése, új körülményekhez alakításának eredménye. A felek megállapodtak abban is, hogy támogatják a átívelő együttműködés közvetlen együttműködés kialakítását települési, kistérségi, megyei önkormányzatok és intézményei között. Lényeges pontja a megállapodásnak, hogy egyeztetnek egyes területfejlesztési kérdésekben, főleg a határ menti és a határon átnyúló infrastruktúrák tervezésében és megvalósításában. Szeretnék elérni, hogy a két terület hasonló profilú intézményei nemzetközi pályázatokon közösen induljanak, együtt szervezzenek programokat. Sok más együttműködési lehetőséghez is keretet ad a megállapodás tanár- és diákcseréktől a közös kulturális és sportrendezvényekig. A keretek kellő tartalommal történő megtöltése az egyes települések, szervezetek, kamarák, alapítványok feladata lesz. Gheorghe Miclaus (balról) és Helmeczy László az aláírást követő nemzetközi sajtótájékoztatón Amatőr felvétel Többmilliárdos a mederkár Nyíregyháza (MTI) — Többmil- liárd forint kárt okozott az áprilisi árhullám a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei folyók medrében — adott tájékoztatást Fazekas László, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője csütörtökön. Elmondta: a Tisza felső szakaszán, Tiszabecs és Tivadar között igen nagy a kár, Parlamenti napló Budapest (KM) — Az ország- gyűlés csütörtöki munkanapján megyénk képviselői közül a biztosítási törvény módosításáról szóló előterjesztés vitájában Módi László, a Fidesz vezérszónokaként . hatpárti egyeztetést javasolt a törvénymódosítással kapcsolatban annak érdekében, hogy valóban mind a biztosítottak, mind az intézmények érdekeit szolgáló jogszabály szülessen. A legnagyobb kormánypárt képviselője felhívta a figyelmet arra, hogy a biztosítási szférára vonatkozóan Magyarország mindössze egy derogációs kérelmet nyújt be Brüsszelben. — A nemzetgazdaság és a hazai tőkepiac védelmében a csatlakozást követő öt évben még indokolt fenntartani azt a korlátozást, hogy az életbiztosítások matematikai tartalékait ne lehessen külföldön befektetni — tette hozzá Mádi László. A honatya a biztosítottak érdekvédelmét erősítő módosításként értékelte, hogy a javaslat értelmében a jövőben nem lehetne hitelből biztosító társaságot alapítani, illetve, hogy megtiltanák a multimédia marketingtevékenységet a szektorban. Mádi László egyetért azzal, hogy a jelzálog-hitelezés valamilyen formában jelenjen meg a biztosító társaságok tevékenységében. sok helyen beomlott a mederszél, s további omlásoktól is tartanak a vízügyi szakemberek. Fazekas László szerint bonyolítja a helyzetet, hogy a Tisza egyben országhatár, s a mederszél- omlások miatt változott a határ vonala is. Az igazgató közölte: a károk pontos felmérése már megkezdőNyíregyháza (KM - Cs. K.) — Ma lesz a műszaki átadása a nyíregyházi Hősök temetőjének — tudtuk meg a kivitelező cég vezetőjétől, Kovács Aladártól. Tavaly decemberben kezdődött a munka, azóta közel hatszáz sirkövet javítottak ki, illetve öntetdött, amit előre láthatólag május végére fejeznek be. Ott, ahol a viz már visszahúzódott a mederbe, a szakemberek hamarabb végezhetnek a felméréssel. A többi folyórésznél a hónap második felében — amikorra a víz levonul az árterületekről — kezdhetik és fejezhetik be a kárösszesítést. tek, majd állítottak fel újra, rendbe tették a sírkertet és az azt keresztülszelő sétányt is. A temető az első világháborúban hősi halált halt — magyarok mellett osztrák, olasz, szerb, német, lengyel, orosz — katonák nyughelye. Soros a kistérségért Ibrány (KM) — A Rétközi Iskolaszövetség és a Soros Alapítvány kistérségi közoktatási együttműködési konferenciája a mai napon fejeződik be Ibrány- ban. A csütörtöki előadásokban szó volt többek között a közoktatási feladatok tervezéséről, a megyei pedagógiai intézet és az iskolaszövetségek szakmai együttműködéséről. Pénteken 10 órától Pataki József tart előadást a megyei önkormányzatok szerepéről a közoktatás irányításában, majd a Soros Alapítvány kistérségi együttműködési programjáról hallhatnak a vendégek. Záróelőadásként Horn Gábor, a Soros Alapítvány munkatársa értékeli a háromnapos programot. Kifüstölilc a szúnyogokat (Folytatás az 1. oldalról.) Nyíregyháza (KM - Cs. K.) — A lárvairtást május 10-e környékén megismétlik, s ha a csípésszám indokolja, indulnak is a repülők, tartályukban a szúnyogok elleni vegyszerrel. S hogy a csípésszámot miként kapják meg? Akármilyen hihetetlen, világszerte a következő módszerrel: egy vállalkozó szellemű ember leveti az ingét, és meghatározott ideig hagyja, hogy össze-vissza csipkedjék a szúnyogok. Utána összeszámolják a testén keletkezett a piros foltokat, és ez alapján döntenek a szakemberek: permetezzenek-e vagy sem. Mese a háromszoros bérről A kisboltban a tulajdonos magánügye Nyíregyháza (KM - Gy. L.) — Mártaházi István, a centenáriumát ünneplő Kereskedelmi Alkalmazottak Szak- szervezetének alelnöke tegnap Nyíregyházán a közelgő (június 8.) országos értekezletről tartott tájékoztatót. Ezt az alkalmat ragadtuk meg, hogy megkérdezzük: ha a multinacionális cégek háromszoros bért fizetnek az alkalmazottaknak az ünnepnapon végzett munkáért, akkor miért tiltakozik a nyitva tartás ellen a szakszervezet? — Elsősorban azért, mert megsértették a magyar törvényeket — válaszolta. — Természetesen senkitől sem kívánja megvonni a szakszervezet a pluszkereset lehetőségét. A sokat emlegetett háromszoros bér jól hangzik, de valójában úgy fest a dolog, hogy a munkaszüneti napért egyébként is járó bért számítják egynek, a szabadnapra járó bér a második, s a ténylegesen kapott aznapi bér a harmadik. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a bértömegen nem érzékelhető a háromszoros bér. — Ehhez még hozzáteszem, hogy a megállapodásban szereplő tízszázalékos béremelés helyett a legmakacsabb multinacionális cég csak hetet tervez. Egyébként a húsvét hétfői nyitvatartás ellen maguk az alkalmazottak írásban tiltakoztak, s nyilván a húszmilliós bírság is közrejátszott abban, hogy május 1- jén már nem nyitottak ki a multik. A kisboltok ünnepi nyitva tartásáról Mártaházi István elmondta: amíg a tulajdonos maga áll a pult mögé, addig az magánügy, de alkalmazottait nem kényszerítheti ünnepnapon munkavégzésre. Megújult a Hősök temetője