Kelet-Magyarország, 2000. május (60. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-29 / 124. szám
2000. május 29., hétfő HÁTTÉR 3. oldal Hely( színitévesztés Mi Balogh József Türítettek a múlt héten a civil szervezetek a Parlament előtt. Méghozzá a rendszer ellen. Igaz, a rádióban megszólaltatott egyik fő szervező azt mondta, elsősorban nem a kormány ellen vonultak a Kossuth térre, inkább a kiszolgáltatottság, a gátlástalanul nyomuló kapitalista rendszer ellen tiltakoznak. Azon töprengtem, vajon akkor miért az Országház előtti teret választották demonstrációjuk helyszínéül. Igaz, ott születtek azok a törvények, amelyek a gátlástalan kapitalizálódást lehetővé tették, ám a tőke nem a T. Házban maradt, hanem egyáltalán nem tisztelt házak lakóinak zsebébe vándorolt. Mennyivel hihetőbbnek tűnt volna a szószóló szava, ha mondjuk a brókerházak tönkretevői, a bankok csődbevivői, az olajból, hamisított borból-szeszből meggazda- godók házánál fejezik ki nemtetszésüket amiatt, hogy míg ott mérhetetlen vagyonok keletkeztek, egy jelentős réteg elszegényedett, s hogy noha az utóbbi két évben intézkedések sora született a családokért, a kis- és közepes vállalkozókért, a kiskeresetűekért, a lakásra vágyókért, még mindig nyílik az olló, még nem elég, ami a középrétegek felemeléséért történt. Szívesen vettem volna például azt is, ha a Mól székháza elé vonultak volna a tüntetők. Milyen jelzővel lehet illetni ezt a céget, ha nem azzal, hogy gátlástalanul nyomul, hiszen csak ebben az évben tizenhétszer változtatott a benzin- és olajárakon, s ebből mindössze négyszer csökkentett filléreket, hogy aztán forintokkal emeljen. Azt mondja, a világpiaci ár kényszeríti emelésre, ám aki figyeli az ármozgásokat, tudja, hogy ez csak félig igaz, csak az emelésre vonatkozik, mert mostanában már akkor is többet vesz ki a zsebünkből, ha a világpiacon olcsóbban adnak egy hordóval. Ma már szinte hihetetlen, de igaz, amikor a taxissztrájkot megszervezték, majdnem kétszáz forinttal volt olcsóbb a benzin, mint most. Ez szerényen hatszáz százalékos emelést jelent. Igaz, a közben eltelt tíz év alatt az infláció mértéke is kétszáz százalék körül volt, a hatalmas különbség azonban semmivel nem indokolható. Talán érdemes lesz a hasonló céllal szervezett tüntetések helyszínének megválasztásakor ilyesmire is figyelni. Te Bözse! A vizesblokkot hozd rendbe, mert jönnek a külföldi nyaralók... Ferter János rajza Q Hét nagyberuházás Záhonyban az EU-Phare-program támogatásával hét nagy- beruházás valósul meg. Korszerűsítik az eperjeskei darus átrakót, a fedett kocsis, öm- lesztettáru-átrakót, a komorói olaj- és a záhonyi vegyianyag-átfejtőt. Felújítják a térvilágítást és korszerűsítik a fűtést, valamint háromezer csoportkitérőt szerelnek fel. □ Küldöttgyűlés A vadásztársaságok megyei szövetsége tisztújító küldöttgyűlést tartott. Elnöknek dr. Móra Istvánt, titkárnak Pla- vecz Jánost, vadászmesternek Szalacsi Árpádot, gazdaságvezetőnek Mester Bálintot, természetvédelmi felelősnek Kovács Gábort, az ellenőrző bizottság elnökének Fehér Károlyt választották. Fellendülőben, vagy lejtmenetben Képviselők hazánk gazdaságáról • Eltérő területek, különböző helyzetek Kovács Éva Nyíregyháza-Fehérgyarmat (KM) — Milyen állapotban van országunk gazdasága? Fellendülésről, stagnálásról, vagy lejtmenetröl beszélhetünk? A kérdésre megyénkben képviselők válaszolnak, érintve az üzemanyagárat és a lakástámogatás most módosított tervezetét is. Kertész István, MSZP: — Teljesen egyértelmű, hogy 1996 óta a magyar gazdaság növekedési pályára állt, méghozzá úgy, hogy ez a növekedés nem veszélyeztette a külső és belső egyensúlyi viszonyokat. Ez a növekedés az export és a beruházások élénkülésén, növekedésén alapul, és elkerüli a mesterséges élénkítés szokásos eszközét, a belföldi fogyasztás erőltetett és politikai célzatú növelését. Nagyon fontos, hogy az elkövetkező években is ez a megfontolt gazdaság- politikai gyakorlat érvényesüljön. Eddig a Fidesz-kormány időszakának a legkevésbé módosított területe a gazdaság volt, ezért annak szereplői is megnyugodva konstatálhatták, hogy az előző kormány, a szocialisták által megkezdett folyamat töretlen. Vannak azonban problémás területek. Közöttük első, hogy a gazdasági növekedés az ország egyes régióira és egyes ágazataira koncentrálódik, mások nemhogy haladnak, de lemaradnak még az országos átlagtól is. Egészét tekintve például javult a foglalkoztatottság, de a mi régiónkban, illetve a mi megyénkben jelenleg 24 ezer munkahellyel van kevesebb, mint 1998. december 31-én volt! Kertész István Úgy tartom, ha a gazdaság öt százalékot meghaladóan stabilan növekszik, nincs értelme az ön- kormányzatokat továbbra is fogyókúrán tartani, és lehet a szegények terheit csökkenteni. Az olaj tervezett ára 16 dolláron alapult, ehhez képest ma 24- 26 dollárnál tartanak. Márpedig az árral együtt a jövedéki adó és az általános forgalmi adó mértéke is növekszik, amiből jelenleg 20, de inkább harmincmilliárd többletbevétele van az országnak. Mi azt javasoltuk, az állam mondjon le erről a pénzről, hasznosítsa az emberek javára. Tóth András, Fidesz: — A magyar gazdaság állapota biztató. A statisztikai adatok szerint a gazdasági növekedés az első negyedévben lényegében meghaladta a tervezett szintet, pénzügyi szakemberek egészen biztosan öt százalék fölöttire teszik a növekedést, de egyes elemzők a 6-7 százalékot sem tartják kizártnak. Ez európai szinten mindenképpen kiemelkedő teljesítménynek számít. Hogy mindez minek köszönhető? Elsősorban annak, hogy a befektetők szeretik Magyarországot, ezáltal komoly tőke áramlik ide. Megtörtént a szerkezetátalakítás és a technológiai váltás is, a magyar termékek egyre népszerűbbek a külföldi piacokon is. — Sajnos, negatív jelek is jócskán vannak. Tény, hogy a benzinár folyamatos emelkedése rossz hatással van a gazdaságra. A szocialisták javaslatát ezzel együtt is nem többnek, mint egyszerű reklámfogásnak tekintem, hiszen ha be is kerül a parlament elé, mire döntés születne, már egy teljesen más helyzet tanúi lehetnénk az olaj világpiacán. Szerintem inkább a Mol-t kellene rávenni arra, hogy kövesse a világpiaci folyamatokat, s csak a legszükségesebb mértékben emeljen árat. Csakhogy a Mól magáncég, s számomra igen elgondolkodtató, hogy mint ilyen, első negyedéves jelentésében nem egyszerű nyereségről, hanem kiemelkedő nyereségről számolhatott be. Másik égető gond a lakáshelyzet, melynek megoldásában most a kormány nagyot lépett előre. Tudom, sokan kritizálják a programot a felső határként megszabott tízmillió miatt, de azt elfelejtik, Lengyel János Archív felvételek hogy a kedvezmény akár kétmillió után is igénybe vehető. Lengyel János, Független Kisgazdapárt: — Az ország gazdaságának megítélésében szerintem nagyon sokat jelent, mondhatni döntő szempont, hogy éppen melyik felén élünk Magyarországnak. Márpedig ha ez a kiindulási alap, akkor sajnos nem mondhatok mást, minthogy a mi vidékünknek, a keleti régiónak nem sok dicsekedni valója akad. Itt minden rosz- szabb az átlagosnál. Ipar szinte alig, s a döntően mezőgazdasági vidéken a sokat emlegetett agrárolló mára akkorára nyílt, hogy szinte nem is létezik. Hiába mondhatjuk azt, hogy az ország gazdasága stabil és fejlődőben van, önmagunkra nézve sajnos ez nem igaz. Mindezek tükrében az üzemanyag folyamatos emelkedése számunkra még tragiku- sabb, hiszen a termelők a szegény Szabolcsban is annyiért veszik a benzint, mint a gazdag Dunántúlon, az általunk előállított termékeket, zöldséget, gyümölcsöt minimális áron, vagy egyáltalán nem tudjuk értékesíteni. Emlékkiállítás Emlékkiállítás a Nőipari Iskola megalapításának 115. évfordulójára címmel a Jósa András Múzeumban nyílt bemutató pénteken Martyn Péter felvétele Játékok, fából Látványos kiállítás nyílt pénteken a nyíregyházi VMK-ban. A fából készült bútorok, játékok, különféle érdekes asztalos- és textilfoltmunkák június 10-ig tekinthetők meg nyolctól nyolcig Martyn Péter felvétele ÉLETKÉPEK Torta, gyümölcsízzel Bállá László _______________________ A tavalyi születésnapra nagyon készültek, az özvegy is meg a hozzátartozói is. Nagy évforduló volt: a nyolcvanadik. Nem mindenki éri meg. Meg is ülték, ahogy dukál. De az utána következő esztendő úgy elszaladt. Már itt a nyolcvanegyedik, s ilyenkor már minden születésnap egy kicsit kereknek számít. A gyermekei megint eljönnek a családjukkal. Az idén nem csinál nagy felhajtást, de valamivel csak meg kell, hogy kínálja őket. És bár akkoriban épp lete- perte a lábáról valami napokig tartó fáradtság, azért utolsó este összeszedte magát: habfelfúj- tat készített. Igen, van minden hozzávalója. Négy tojás, ez éppen elég lesz. Csakhogy a tojás nem lehetett egészen friss, pedig tegnap hozta a fia a piacról (becsapták), a sárgája nem vált el a fehérjétől, úgy ahogy volt, az egész belelöttyent a tálba. Hm... most már habfelfújt nem lesz belőle. No, de azért nem adta meg magát a sorsának. Ezzel a szét nem vált tojással tortalapot még süthet. A lapok is elkészültek. Nyúlt a hűtőszekrénybe. Ügy emlékezett, van még margarinja. Nincs. Nem is tudja mikor használta el. Most miből keverje ki a krémet? Hát ez már egy kicsit sok volt. No, ez a születésnap nem akar összeállni — búsongott az özvegy. A tavalyi, a nyolcvanadik, a nagy születésnap megvolt, csodálatos volt. „Mit akarsz még? — mondja a sors — ez már tulajdonképpen nem is jár neked.” És most már a múlt évi szép ünnep emlékei is csak nyomasztották. Már azon volt, hogy hagy mindent, hisz a hozzátartozói nem várják, hogy öreganyjuk, anyósuk, nagyanyjuk finomságokkal kínálja őket. De mégsem tartozott azok közé, akik könnyen föladják. Van mindenféle lekvárja, barack, málna, ribizli, eper, miegyéb, talán nem lesz rossz a torta gyümölcsízzel. Ekkor hirtelen kísérletező kedve támadt, úgy gondolta: többféléből kever ki valami különlegeset. És a születésnapi tortának nagy sikere lett. Nem győzték dicsérni a töltelék érdekes, kellemes édeskés, mégis olyan frissítőén pikáns zama- tát. Menyei kérték a receptet, de ő már bizony nem emlékezett rá, hogy melyik gyümölcsízből mennyit tett bele. De nem baj, holnap megismétli újra, kikísérletezi és majd leírja. Es az özvegy aznap igen jó érzéssel aludt el. Kellemes volt rágondolni, hogy nyolcvanket- tedik évének első napja milyen érdekes elfoglaltsággal kezdődik majd. Vágányosok egyesülete Záhony (KM) — Érdekvédelmi és fejlesztési céllal a közelmúltban Záhonyban megalakult a Záhony-térségi Iparvágánnyal Rendelkezők Egyesülete. Alapítók azok a környékbeli cégek, amelyek saját iparvágánnyal kapcsolódnak be a vasúti közlekedésbe. Az egyesület alapszabályában ez áll: „Az egyesület önkormányzati elven működő szakmai, érdekvédelmi és érdekképviseleti társadalmi szervezet. Célja a Záhony térségében lévő iparvágányok működtetési feltételrendszerének kialakítása, elősegítése, az iparvágánnyal rendelkező tagok érdekképviselete. Az egyesület elnökének Szabó Ferencet, elnökhelyettesének Vojuczki Pétert választották.