Kelet-Magyarország, 2000. május (60. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-27 / 123. szám

Kelet w Magyarország □ A BMW vizsgálódik A BMW német konszern — Magyarországon és Lengyelor­szágon kívül — Szlovéniában is befektetési lehetőségeket tanulmányoz, hogy gépkocsi- gyártásának egy részét külföldre telepítse. A BMW 1 milliárd márka értékű beruházást ter­vez, amely 7 ezer munkahelyet teremtene. □ Veszteség Jelentős veszteséggel zárta a márciussal zárult pénzügyi évet a Mitsubishi japán autógyár. Nettó vesztesége 23,33 mil­liárd jen volt. Ennek oka a jen erősödése miatt megnehezült export és a hazai értéke­sítések visszaesése volt. □ Land Rover a Fordnál Szerződés for­májában pont került szerdán a korábban BMW tulajdonolta Land Rover autógyár ela­dására az amerikai Fordnak, 2,7 milliárd dol­lárért. A Ford a vételár kétharmadát azonnal utalta, a többit pedig 2005-ig. Megérkezett a Leon A kom­pakt jármüvek piacának megcélzására új személygépkocsival jelentkezik a Seat. A Leon névre keresztelt típust, amelynek leg­erősebb változatát 180 lóerős motorral, hat­fokozatú sebességváltóval és összkerékhaj- tással szerelik csütörtökön mutatták be Bu­dapesten MTI-felvétel--------------------------------------------------------------------------,----------------------------------------------------­HIRDETÉSEK Kényeztetésből jelest érdemel Az előd megbízhatóságának és tartósságának megtartásával indul a vásárlók meghódításáért Az új Almera magasra helyezi a mércét a középkategóriában Gyári felvétel Nyíregyháza (KM — Cs. Zs.) — Az új Almera jelenleg a Nis­san „legeurópaibb modellje". Kontinensünkön tervezték azzal a nem titkolt céllal, hogy az alsó középkategó­riában támasztott igen ma­gas minőségi, formai, biz­tonsági követelményeknek maradéktalanul megfeleljen. Az Angliában gyártott, teljesen megújult Almera meggyőző bel­ső felszereltséggel, új karosszé­riastílussal, Japánban gyártott elődje legendás megbízhatóságá­nak és tartósságának megtartá­sával indul a vásárlók kegyeinek meghódításáért. Az eredményt hétvégén mindenki megcsodál­hatja a Nis-Sun Bt. szalonjában, ahol a tesztvezetés is garantált. Praktikus megoldások Az újdonság ferdehátú változa­tait Anglia észak-keleti részén, Sunderlandben gyártják. A Mic- ra és a Primera után ez a har­madik modell, amelyik itt ké­szül. A 3 és 5 ajtós kivitel szem- revaló, fiatalos és egyedi. Új megközelítés alapján láttak neki a tervezők a belső tér kialakítá­sának is, a hétköznapi életet „bevitték” a formatervezőstúdió­ba. A két új benzinmotor, az 1,5 és 1,8 literes, kettős vezérműten- gelyű, 16 szelepes erőforrás, szintén Angliában készül, míg az új közvetlen befecskendezésű 2,2 literes dízelmotor Spanyolor­szágban, a Madridhoz közeli Cuatro Vientos gyárából kerül ki. Az új Nissan karosszériájának nyomán két új fogalom kerülhet be az autókkal foglalkozók szótá­rába: az egyik a „surf-rail”, ami a karosszéria tetővonalának jel­legzetesen lendületes hátsó befe­jezésére utal, a másik pedig a „super-utility”, ami a belső fér sokféle, a kényelmet és a könnyű használatot elősegítő praktikus megoldások összességét jelöli. Az új Almera a C-szegmens- ben olyan igényes belső kidolgo­zást, praktikus designt, olyan magas színvonalú felszereltséget jelenít meg, ami korábban csak a felsőbb kategóriájú vagy luxus­autók sajátja volt. A hagyomá­nyos Nissan-értékek, mint a megbízhatóság, tartósság az Al­mera esetében az érzékelt minő­séggel, megragadó formai megol­dásokkal megnövelt biztonság­gal társul, melyek egyre fonto­sabb érvek a vásárlók választása során. Számos fogyasztó igényeit felmérték (pl. hobbikertészek, sportolók, barkácsolók). A kivá­lasztott reprezentatív fogyasztói csoportokkal pl. videón rögzített szerepjátszási szituációk során derítették fel a mindennapi autó­használat során felmerülő igé­nyeket. Ennek eredménye pl. a hátsó ülés ülőlapjának homlok­felületéhez hevederrel rögzíthető aktatáska. Az új Almera kategóriájának egyik legvonzóbb megjelenésű autója, amely a kifinomult vo­nalvezetést egyesíti a Nissanra és az Almerára jellemző stílusje­gyekkel. A 3 és 5 ajtós Almera profilját a magas övvonal, az erőteljes C-oszlop (hátsó ablak­oszlop), valamint a tetővonal lendületes hátsó lezárása hatá­rozza meg. E jellemzők min­degyike hozzájárul, hogy alaptu­lajdonságként erőt, minőséget és sportosságot sugározzon. Kényelem és harmónia A homlokkiképzés a Nissan- számnyal és a korábbinál hang­súlyosabb megjelenésű márka­jellel együtt kidomborítja és fel­erősíti a márkaspecifikus eleme­ket. A lendületesen formált szárny jól illeszkedik a karosszé­ria további vonalvezetéséhez. Az orr-rész dinamikus megjelenése szempontjából meghatározóak a clear-lense (mintázatlan mű­anyag borítású), nagy fényterítő képességű fényszórók és a közös burkolat alatt elhelyezkedő ék­szerhatású irányjelzők. A négy- rekeszes fényszóró tompított fé­nye 20%-kal nagyobb fényerővel világítja meg az útfelületet. Az egységesen piros színű multi­funkciós nagy hátsó lámpák szintén ékszerhatásúak. A kényelem és harmónia lét­rehozása az új Almerában a zaj­szint és a zavaró rezgések jelen­tős mértékű csökkentésével kez­dődött. Ennek alapját elsősorban a minden irányban 30%-kai me­revebb kocsiszekrény teremtette meg. Négyféle felszereltségi szintet szimbolizáló kivitelben (Com­fort, Ambience, Luxury és Sport) és számos érdekes új színben kapható a Nissan legújabb büsz­kesége. Személyautó Csehszlovák utánfutó tetőszerke­zettel eladó. Érd.: 42/444­046.(426938/3K)_________________ Új utánfutók eladók. Cím: Nyírpa- zony, Árpád u. 140.(427274/1 K) '91-es évjáratú Renault Semade ki­fejezetten újszerű állapotban 125 ezer km-rel, szürke metálfénnyel eladó, ugyanitt VW transporter 1.6 TD motorral 3 személyes tgk. eladó. Érdeklődni: napközben 44/377-182, 20 óra után: 44/377-183.(427433/1T) Személyautó Karambolos autót veszek azonnali fizetéssel. Tel.: 06-42/262­309.(416910/67K)________________ Suzukit, Swiftet, Sedant, Marutit, VW-t, Opelt, Renault-t, Fordot 1987- től 1500 cm3-ig készpénzért vennék. Csak kitűnő műszaki és esztétikai ál­lapotú érdekel. Telefon: 06-20/9582- 306. Nyíregyháza, Debreceni út 119.(425098/6K) _________________ Lada Samarát, Skoda Favoritot, 120L, Wartburg 1,3-ast 1987-től készpénzért veszek. Elsősorban ere­deti állapotút, sérülésmentest. Tel.: 20/9582-306. Nyíregyháza, Debrece­ni út 119.(425709/5K) ____________ Törött vagy motorhibás nyugati au­tót vennék legmagasabb áron. 06­20/9754-094.(426472/3K)__________ Opel Kadett 1,3 B fehér, 1986. évvé­gi, 2001.05. hóig műszakival, rádiós magnóval, tulajdonostól eladó. Irányár: 520 000 Ft. Telefon: 30/9258-148. (426706/2K) _________ Volkswagen Golf II., 1988. XII. havi, 1.3 benzines, fehér, ötajtós, tulajdo­nostól eladó. Ár: 820 ezer. Érdek- lődni: 30/978-1557. (426731/2K) Maruti, piros, 1995-ös, 2000. dec.-ig műszakival, 41 ezer km-rel, riasztó­val, jó állapotban eladó. 45/445­035.(426933/1 K)_________________ VW Golf Trend 1,4 1997-es eladó. Érd.: 30/9959-222.(426934/3K) Suzuki Sedan 1.6 16V GLX türkizmetál 1997. évjárat 2001. III. hóig műszakival 46 ezer km-rel, 1.75 M Ft irányáron eladó. Extrák: 4x el.ablak, szervízkönyv, törzs­könyv, vonóhorog, stb. ÉRD. 42/460­261 .(426802/2K) _________________ 1998-as évjáratú S40 tip. Volvó szgk. 2000 cm3, 108 ezer futott kilométer­rel, sok extrával igényesnek eladó. Érdeklődni: 06-30/9450-119 Tóth Bé­la.(426853/3K) __________________ Audi 80 dízel, piros, 1982-es, no­vemberig műszakival, 175 000 km- rel, új gumikkal, üléshuzattal, mag­nóval, alvázszám problémával 165 000 Ft-ért eladó. Telefon: 42/352-532.(426964/1 K) Fiát Ritmo 1.7D szürkéskék 1986. év­járat 2002.10.3.ig műszakival vorfó- horoggal, kis fogyasztással 245 ezer irányáron eladó. Telefon: 06­309/456-878.(426882/1 K) __________ Trabant 601. Sp. fehér, 1985. évjárat 2001. árpilisig műszakizva, sportkor- mánynal, rádiós magnóval, tetőcso­magtartóval eladó. Irányár százezer Ft. 06-20/3142-779.(426884/1 K) Fiat Tipo 1,7 dízel grafitszürke, 1989-es, 2001. 02. 03-ig műszakival, 690 000 Ft-ért eladó. Telefon: 30/9432-187.(426917/1 K) __________ VW Polo Classic 1,411998. évj. első tulajdonostól, törésmentesen eladó. 06-30/9830-645.(427055/1 K) A nyár gépe.. Az autó. melyben minden benne van a nyárhoz, tengernyi extrával: klíma, kormányról vezérelhető magnós rádió, ködlámpa, dupla légzsák és szinrefújt lökhárítók.*2 890 000 Ft-tói. Citroen Xsara Beach. Parttalan élvezet, sekély áron. *áz Ajáöíat M r,4t *>$ i-öf möttrnat telsz ereit Ciliéin xsaia és 5 ajiös meaeilelcie vonatkozik­Az Ón C/troén márkakereskedője: K & N Trade Kft. Nyíregyháza, Debreceni út 118. Tel.: 42/460-356, 508-258. CITROÉN Skoda Favorit GLX 1994. 08. havi eladó. Érd.: 42/444-046.(426935/3K) Ladát veszek bontásra. Érd.: 06­30/205-6311.(426975/4K) __________ Suzuki 1.3 GTI 9 éves, eladó. Csere érdekel. 44/313-068.(427037/2K) 1999-es Seicento fehér eladó. Érdek- lődni: 17.00 után. Tel.: 42/456­870.(425898/3K) _________________ Citroen Xara 1.8 16V Démon vörös 1998.10. havi, 2001.10. hóig mű­szakival, 45 ezer km-rel, szervó, állít­ható kormánnyal, dupla légzsákkal, elektromos ablakkal, riasztóval, téli gumikkal 2.580 E irányáron eladó. Tel.: 06-42/475-438, 06-30/246­7518.(427157/1 K) ________________ Lada Samara 1988-as, fehér eladó. Irányár: 320 000 Ft. Telefon: 42/259­605.(427158/1K) _________________ VW Golf II. piros, 1991-es, 2001. 04. 21-ig műszakival eladó. Kisebb csere érdekel. Irányár 875 E Ft. Tel.: 45/445-349.(427160/1 K) ___________ Ford Escort 1,6D Bravo kitűnő eszté­tikai és műszaki állapotban első tu­lajdonostól eladó. Érd.: 44/364­678.(427163/1K) _________________ Mercedes C-180 sport, indigókék, 1995-ös, ár alatt eladó. Érd.: 20/9320-240.(427171/1K) __________ Skoda Felicia LX romantik piros 1997. évjárat 2003-ig műszakizva 38 ezer km-rel megkímélt állapotban 1,25 M-ért eladó. 06-42/290­139. (427179/1 K) ___________ Zastava 1987-es egy év műszakival olcsón eladó. 42/401 ­141.(427181/2K) _________________ Opel Astra 1,7 turbódízel, piros, öt­ajtós, 1994. decemberi, szervizköny­ves, 72 000 km-rel, első tulajdonos­tól, sérülésmentes gyári, megkímélt állapotban eladó. Csere-hitellehető­ség. Irányár: 1 720 000 Ft. Telefon: 30/9536-628.(427196/1K) Toyota Carina II. 1.6 GL ezüstmetál, 1989. novemberi, 2002. 04. hóig mű­szakival eladó. Extrák: szervokor­mány, központizár, elektr. ablakok, bőr kormány, stb. Irányár: 799 000 Ft. Telefon: 06-30/9389­140. (427201/1 K) ___________ Honda Civic Sedan 1,5i GL fehér, 1992-ei 2001. decemberig műszaki­val eladó. Extrák: szervokormány, kp. zár, riasztó, magyarországi for­galomba helyezés. Irányár: 1 099 000 Ft. Telefon: 06-30/2154­326.(427202/1 K) _________________ Opel Kadett 1,3 1983-as évjáratú friss műszakival eladó. Érdeklődni: 30/218-24-50.(427265/1 K) Skoda Felicia LX 2,5 éves, tengerkék színű, reális áron sürgősen, eladó részletre is. Tel.: 20/333­7253.(427204/1 K) ________________ Fiat Unó fehér, 1983. évjárat, 2002. 05. hóig műszakizva 900 cm3 275 000 irányáron eladó. Telefon: 06-20/3281-272.(427213/1 K) _______ Moszkvics 2140 barna, 1987-es, 2001. 08. hóig műszakival, 56 000 km-rel, vonóhoroggal rádiós mag­nóval eladó. Keréicj. lemez, eredeti fényezés. Irányár: 160 000 Ft. Tele­fon: 42/244-825.(427214/1K) _______ Daewoo Nexia GTX 1.5-16V sötét­zöld, 1996-os, 2002. 02. hóig műsza­kival, 87 ezer km-rel eladó. Extrák: elektromos ablakemelő, riasztóval, vezérelt központi zár. Irányár: 1 460 000 Ft. Telefon: 30/9587-482. (427217/1K) ____________________ Opel Astra Caravan 1,4 SE királykék, 1995-ös, légzsákos, riasztós, centrálzáras, megkímélten garázs­ból eladó. 06-30/254­1610.(427236/1 K) ________________ Mitsubishi L-300 2,5 D 9 fős égszínkék metál, 1989-es, 2001. szeptemberig műszakival, 133 ezer km-rel eladó. Forgatható ülés, gyári kárpit. Irányár: 1 150 000 Ft. Tele- fon: 06-30/205-1880. (427243/1K) Opel Omega 2,3 TD Caravan fehér, 1992- es, 2001. 12. hóig műszakival, 122 500 km-rel eladó. Extrák: ABS, szervokormány, kp. zár, elektr. tü­kör, plüss, napfénytető. Hitel és cse­relehetőség. Irányár: 1 250 000 Ft. Telefon: 06-20/920-8493.(427247/1 K) Lada 2104Í 1.3 combi fehér 2002. IV. hóig műszakival, törzskönywel, 365 ezer irányáron eladó. 06-44/387-378, 06-30/985-7074.(427249/1 K) _______ '78-as 1500-as Lada, jó motorral, kis kaszni hibával, októberig műszaki­val eladó. Irányár: 115 E Ft. Nyírvas- vári, Vasvári P. 69.(427255/1 K) Trabant 1,1 1990-es friss műszakival, eredetvizsgával, megkímélt műszaki állapotban eladó, 330 000 Ft-ért. 06­30/9430-710.(427268/2K) __________ Opel Kadett 1,3 (fehér, csepp, ötaj­tós) 2 év műszakival eladó. 42/443­230.(427284/1K) _________________ Daewoo Nexia 1,5 16V metál szín­ben 1995-ös, sok extrával, csere és hitellehetőséggel eladó. Irányár: 1 350 000 Ft. Telefon: 06-20/9265­265.(427285/1 K) _________________ Opel Astra Caravan dízel, fehér, 1993- as, kitűnő állapotban, friss mű­szakival, hitellehetőséggel eladó. Irányár: 1 420 000 Ft. Telefon: 06- 30/953-5533.(427286/1 K) Seat Ibiza 1992-es, fekete, 2000. szeptemberig műszakival, 88 ezer km-rel eladó. Telefon: 06-30/9653­671.(427289/1 K) _________________ Lada 2107, indigókék, 1989. 08. ha­vi, 2001.10. hóig érvényes műszaki­val, vonóhoroggal, eladó. Irányár 365 ezer Ft. Nagyobb csere megold­ható. Telefon: 30/9432­183.(427299/1 K) _________________ Wartburg 353 típusú fehér (1985-ös szgk.) jó állapotban, 2001.12. 22-ig műszakival vonóhoroggal eladó. Ár: 140 ezer Ft. Érd.: Nyíregyháza, Ószőlő u. 103.1/8. Hegedűs András. Telefon: 42/441-401 .(427300/1K) AKMi> iUZUKI Használtautó csereakció! Most vásárolja meg szervizeit, használt Suzukiját 10-20%-kal kedvezőbb áron csak a készlet erejéig! ÍZELÍTŐ KÍNÁLATUNKBÓL: Maruti 800 DX Swift 1.0 GL Swift 1.0 GA Swift 1.0 GL Swift 1.0 GL Swift 1.3 GLX Swift 1.3 GLX Swift 1.3 GL Swift 1.3 GLX Sedan 1.3 GLX Sedan 1.3 GLX-C Sedan 1.3 GLX Sedan 1.3 GLX 1991. 1994. 1994. 1995. 1997. 1994. 1998. 1999. 1999. 1994. 1995. 1998. 1999. 560 000 Ft 950 000 Ft 850 000 Ft 1 150 000 Ft 1 295 000 Ft 950*000 Ft 1 300 000 Ft 1 350 000 Ft 1 415 000 Ft 1 150 000 Ft 1 250 000 Ft 1 500 000 Ft 1 900 000 Ft Keleti típusok már 50 000 Ft-tól! HITEL a bruttó vásárlási ár 30%-ának befizetésétől! NYÍREGYHÁZA, Orosi út 29/A. Telefon: 42/508-150, 20/9593-036 VASARNAP IS NYITVA! Nyitva: H-P. 7.00-18.00; Sz-V.: 8.00-13.00 MÁTÉSZALKA, Jármi út 55. Telefon: 44/417-018 FEHÉRGYARMAT, Matolcsi út 2. Telefon: 44/361-555. Autót akar7 ... megegyezünk ! Az autós aprók folytatódnak a 14. oldalon. é r

Next

/
Thumbnails
Contents