Kelet-Magyarország, 2000. május (60. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-27 / 123. szám
2000. május 27., szombat 8. oldal 'Met» HÉTVÉGE MSS2BSSM Szöllősy Enikő szobrai fjehetsóges, hogy az „Itáliai utazás" gépei abból az ellentétből, a hegyek végtelen súlyán nyugvó csipkeszerű városok ábrázolásából nyerik a feszültséget, mely a földrajzilag valóságos Itálián végigkíséri a látogatót: az embertelen természet lágyságán ala- .puló emberi építmények érezhető munkájának paradoxonán. Hegy és épített elemek a szobrokon, lágyság és súly a valóságban: a recepcióban pedig nem más, mint az ellentét értelmezhetetlen kétértelműsége, elhelyez- hetetlensége ebben a világban. Itáliai utazások. Róma Titkos elragadtatás Szűk kapu Elek Emil reprodukciói jjjp-'M jhbhm Füzesi Magda: Táj gesztenyékkel Avarba rejtem a nyarat, hogy új tavaszra megtaláljam. Ki álmot gyújt, ki aranyat, én csak maréknyi csöndre vágytam. Ringatja lányát a halál bazsalikomos kert ölében, a táj lózungos őszre vár és elvérzik kegyetlen télben. Fellobog néhány dália, hiszi, érdemes hinni még. Közös sorsért, közös HAZÁÉRT sikoltoznak a gesztenyék. Avarba rejtem a nyarat, tán lesz, ki újra felébreszti, ha tél múltán a csontfejű szikéjével szívem kimetszi. Karrierek és sutba dobott diplomák Sok pedagógus hagyja el önként a pályát • Elvesztett illúziók nyomában Ők is elhagyják a pályát, de holnap visszatérnek... Kovács Bertalan Volt idő, amikor az ember nagy eséllyel kerülhetett úgymond ÁLLÁSBA, ha a családban már akadt olyan, aki űzte a választott hivatást. (Persze előzőleg nem ártott elvégezni az esetek többségében nyugdíjas állásnak is számító szakma gyakorlásához szükséges iskolát.) így születhettek meg a különféle — tegyük hozzá rögvest, többségükben elismert — szakmai dinasztiák. Ma már azonban más időket élünk, nemhogy a dinasztiákból fogyunk ki lassan, hanem jó né- hányan sutba dobják a sok év alatt, nagy lemondások árán megszerzett papirost, a címerrel ékesített diplomát, s váltanak. Ők a pályát elhagyók. A statisztika sem képes követni ezt a mozgást, a tendencia erős — különösen a pedagógusoknál. Néha nosztalgiázik A 35 esztendős Lizanecz László nem egy vándor madár-típus, hiszen a főiskola biológia-technika szakon megszerzett diplomáját, pontosabban a vele együtt járó tudását esztendőkön át egy helyen, a kisvárdai 2-es iskolában kamatoztatta. \ y É ' Wb f W Ms I Lizanecz László — Az akkori elvárásaimnak tökéletesen megfelelt első munkahelyem: közel laktunk hozzá, szerettem a munkámat, s úgy érzem, a kollégákkal és a gyerekekkel is jól kijöttem. Sok újítást vittünk az iskola addigi életébe a számítástechnika és a rendezvények szervezése terén is. Kezdetben napközisként is dolgoztam, majd a technika munka- közösség vezetője lettem. Szerettem a munkámat, mert éreztem, hogy a gyerekekbe sikerült beleplántálni egy modem technikai szemléletet, s kihozni belőlük a mindenkiben ott bujkáló kreativitást. A tanórán kívüli alkalmak, a táborozások is emlékezetesek számomra, egyszóval egyáltalán nem éreztem rosszul magam a tanár-bőrömben. Joggal gondolhattam, hogy innen megyek nyugdíjba. Mégis váltottam: számítástechnikai rendszergazda lettem a záhonyi kamionterminálban. Pályamódosításomnak elsősorban anyagi okai voltak. Feleségem is pedagógus, s én mint a család feje pénzügyileg egyre nehezebben tudtam megfelelni a családfenntartói szerepnek. Mivel építkezés után, s a hitelek törlesztésének kellős közepén voltunk, s egy bizonyos életszínvonalat is szerettünk volna tartani, egyre világosabbá vált: ehhez a két pedagógusfizetés kevés. Négy éve nyáron lehetőség nyílt arra, hogy jöhetek a terminálba dolgozni. Az anyagilag is csábító ajánlat egyúttal szakmai kihívást is jelentett számomra, de az is vonzott, hogy egy nagy számítógépes rendszer üzemeltetését bízzák rám. Belevágtam. Jelenleg másoddiplomám megszerzésén fáradozom. Néha még ugyan azon kapom magam, hogy nosztalgiával gondolok az iskolára, a gyermekekre, de bevallom: én már aligha megyek vissza tanítani. Meggyőződésem, csak kellő anyagi és erkölcsi megbecsüléssel lehet a pályán tartani a fiatalokat. Toll helyett olló Jelenleg gyesen van Lakatosné Gyárfás Anna (33), aki ugyancsak a klasszikus értelmiségi hivatást, a tanítónőit cseréli fel hamarosan a szó szoros értelmében kétkezi munkára: fodrász lesz. — A főiskola után két évig a kisvárdai 5-ös iskolában, majd négy évig Kecskeméten tanítottam. Időközben férjhez mentem, visszakerültem Kisvárdára, s a 4-es iskolából jöttem el gyesre. Ekkor kaptam egy levelet, amelyben az állt, hogy a gyes lejárta után nem tudnak alkalmazni. Mivel a létszámleépítések miatt a város többi iskolájában sem volt és nincs ma sem esély az elhelyezkedésre — vidékre pedig csak a legvégső esetben mentem volna ki — törni kezdtem a fejem. A fodrászathoz mindig is lett volna kedvem, érdekelt a szakma, ezért belefogtam. A szakma fogásait (a férfi- és női fodrászatét egyaránt) Budapesten egy fodrászati termékeket gyártó neves cég bemutató mesterfodrászaitól tanulhatjuk — mindössze heten. Dacára annak, hogy még csak mostanában végzek, már a szakmai továbblépést fontolgatom. Szeretnék még a nyáron saját fodrászatot nyitni. Három gyermeket nevelünk a férjemmel. Egyikük főiskolára készül, a másik középiskolás, a legkisebbel most vagyok gyesen. A nagycsaládnak a padagógusfi- zetés kevés. Tanítani is nagyon szerettem, de a kétkezi munka sem riaszt. A fodrászkodást ugyanis kreatív alkotómunkaként élem meg. A férjem támogatta döntésemet, sőt a fodrászat kialakításából is kiveszi a részét. Egy kiváló tanerő Kisvárdán közismert embernek számít Zakor Károly (48), aki egykoron kerek két évtizeden át testnevelő tanárként kereste kenyerét. Ismertségét is ennek köszönheti, hiszen a 20 éves sportos pályafutás alatt megannyi verseny szervezése és persze siker fűződött a nevéhez. Elismert tanárként, ahogy ő fogalmaz: kiváló tanerőként hagyta ott a katedrát. (Nem szerénytelenség e helyütt a kiváló szó, mert bár valóban megkapta ezt a minősítést, ő nem annyira jelzőként, hanem inkább annak tréfás érzékeltetésére használja, hogy ő kivált a pedagógusok nagy családjából.) Lakatosné Gyárfás Anna — Már gyermekkoromban úgy képzeltem el a világot, hogy én abban csak testnevelő tanár lehetek. Ehhez tartván magam, minden energiámat ennek szenteltem. Talán nagyképűségnek tűnik, de utólag is úgy látom: nemcsak helyi és szakmai berkekben ismerték el munkámat. Persze viszonylag könnyű dolgom volt, hiszen a pedagógiai sikereken túl a testnevelő eredményei a versenyek révén is lemér- hetőek. Pályakezdőként azonnal mélyvízbe, a testnevelés tagozatot éppen akkor indító kisvárdai 4-es iskolába kerültem, ahonnan később áthivtak az újonnan — tágas, modem tornateremmel — épített 5-ös iskolába. Egész embert kívánt mindkét helyen a munka, sok tanításon kívüli órát töltöttem a gyermekek között. Hét évig voltam szaktanácsadó, szakmai publikációim jelentek meg, s összességében elmondható: a zsebemen kevésbé érezhetően ugyan, de elismerték munkámat. Nem titkolom, a jutalomként kapott plecsniket, figurákat ma is őrzöm, sőt büszke vagyok rájuk. Ám öt-hat évvel ezelőtt már nemcsak szóbészéd, hanem tény volt, hogy az egyre keveZakor Károly sebb gyermek miatt sok kolléga bizony nem a katedráról megy majd nyugdíjba. Az elbocsátottak gyötrődését látván jómagam is megrezzentem. Ekkor jött életemben egy szerencsés — családi berkeken belüli — találkozás: egy azóta is jó passzban lévő céghez hívtak kereskedelmi vezetőnek. Az ismerősök és a kollégák is megrökönyödtek, hogy elfogadtam az invitálást. Tény azonban, hogy az új feladattól való kezdeti idegenkedésem azonnal megszűnt, amikor kiderült, hogy mennyivel lesz több a pénzem. Az eltelt öt esztendőre visszatekintve kijelenthetem: hamarabb kellett volna váltani! Én ugyanis testnevelőként szentül hittem, hogy a világ számára is fontosak a munkám nyomán megszületett sikerek. Kívülállóként már látom, hogy ez hiú ábránd volt, de a foghegyről odavetett pedagógusokat érintő felületes kritikákat ma is visszautasítom! Mindent egybevetve, nem mindegy, hogy miként tudom segíteni a már családot alapított gyermekeimet az életben való elindulásban — sommázta történetét a kiváló kisvárdai tanerő. *** S hogy van-e mindenki számára levonható tanulsága a sztoriknak? Aligha. Vagy talán mégis!? Nevezetes ségeink Száz évvel ezelőtt, 1899. november 20-ra készült el Jósa András megyei főorvos „bábáskodása” mellett a millennium szellemében fogant Erzsébet közkórház Nyíregyházán. Építése szükségességének felvetődése és az intézmény megvalósulása között hosszú idő telt el. Fontos momentum volt, hogy 1876-ban az országgyűlés a gyorsan fejlődő Nyíregyházát nyílvánította megyeszékhellyé a „maradi” Nagykálló helyett. A kórház Barzó és Vojtovits nyíregyházi építőmesterek irányításával készült a Kállói út 62. szám alatti 8 holdas telken Elek Emil felvétele
