Kelet-Magyarország, 2000. május (60. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-27 / 123. szám
2000. május 27., szombat 3. oldal Figyelem, pályázat! Angyal Sándor IVIindig összeszorul a szívem, ha az országos lapokban egy-egy pályázat eredményét látom. Köztudott, hogy különböző kulturális, oktatási és más célokra száhottevő összegeket lehet megcélozni pályázatokkal, ezek végösszege sok esetben több száz millióra rúg. Amiért rossz érzés támad bennem és ismerőseimben: nagyítóval kell keresni me- gyénkbeli településeket, iskolákat, közösségi házakat vagy más, pénzszűkében szenvedő intézményeket a nyertesek között. Azért emlegetem fel ezt a kellemetlen élményt, mert most megint megcsillantott a kormány egy újabb lehetőséget. Ha nem kap időközben gellert az elképzelés, akkor a jövőben az önkormányzatok feléleszthetik a közismerten csak „állami lakásépítési programként'' ismert gyakorlatot. Az elképzelések szerint az önkormányzatok — megfelelő indok és feltétel megléte esetén — pályázhatnak ilyen központi pénzekre, vissza nem térítendő támogatásra, úgynevezett bérlakások építése végett. Aki csöppnyit is ismeri a hazai, különösképpen pedig a vidéki lakásínséget, annak aligha szükséges bizonygatni, hogy mennyire életbevágóan fontos odafigyelni erre a most felröppentett hírre. Mert bár születtek döntések a lakásépítők helyzetének könnyítésére, e kedvezményeket csak nagyon kevesen tudják igénybe venni. (Saját erő, magas havi törlesztés stb.) Marad tehát a bérlakás, mely lényegesen könnyebben elérhető, mint a hőn áhított tulajdon. I gaz, hogy akadnak cégek, intézmények, ahol amolyan pályázatfigyelő szolgálatokat tartanak fent — nagyon helyesen —■, hogy egyetlen lehetőség se kerüljön ki a látókörükből. Most ismét az önkormányzatokon lesz a sor: igyekeznek megragadni minden forintot, amelyből rászorulóknak bérlakásokat építhetnek. Ezzel nemcsak a hajléktalanokon, az albérletben szorongókon tudnak segíteni, hanem a lakások megépítésekor új munkalehetőségeket is kínálhatnak azoknak, akik még ma is hiába kilincselnek érte. Gyermeknapi párbaj Ferter János karikatúrája □ Képviselői fórum Tóth András ország- gyűlési képviselő az alábbi helyeken és időben tart fórumot: Levelek, polgármesteri hivatal, május 29, 18 óra; Szakoly, polgármesteri hivatal, május 30, 18 óra; Bököny, művelődési ház, május 31, 18 óra; Újfehértó, művelődési ház, június 1, 14 óra, Balkány, polgármesteri hivatal, június 1,18 óra. □ Lovasnap Tiszabercelen Pünkösdi lovasnapot szervez Tiszabercelen a Tisza menti Lovasklub és a Tisza-parti település baráti köre június 11 -én, pünkösdvasárnap. A berceli lovaspályán mindkét lovas szakágban nyílt ügyességi versenyt is tartanak a „Pünkösdi Király" elmért. □ Sorskérdések A gávavencsellői Ra- kovszky Sámuel Általános Iskola könyvtárának Kurucz Gyula, a Magyarok Világszövetsége anyaországi régióelnöke lesz vendége május 31-én, fél háromtól. Előadásában a magyarság sorskérdéseiről, a világszövetség tevékenységéről, céljairól beszél. AIDS-esnek lenni nem kötelező A keleti régió időzített bombája • Örömlányok és örömfiúk • Vonzó hirdetések Szőke Judit Nyíregyháza (KM) — A legveszélyeztetettebbek, fiatal fiúk, lányok előtt vázolta korunk legrettegettebb betegségének tüneteit a Nemzeti AIDS-bizottság titkára, dr. Újhelyi Eszter. A Sipkay Barna Kereskedelmi Szakközépiskolában gyülekezés közben két fiatal lánytól megkérdeztem, mit tudnak a halálos világbetegségről, az AIDS-ről. Azt válaszolták, mindent, és nem is vártak az előadástól semmi új információt, de azért eljöttek... Ezer alatt Pedig a szakember, aki 1983 óta dolgozik ezen a területen — s mellesleg testközelből ismeri a kórokozót, ugyanis eredeti hivatása folytán diagnosztizálja a vírust » ........................ Amikor valakit „lenyomozunk”, s közlöm vele, mi a helyzet, megkér- - Äj dem: megérte? védekezett? A ;, J. válasz leggyakrabban az: eszembe sem jutott.... Dr. Újhelyi Eszter Reméljük, megjegyezték mire vigyázzanak •M —, sok érdekességet mondott. Megtudhattuk például, hogy mi itt, a keleti csücsökben, közel az ukrán határhoz, időzített bombán ülünk... Ma hazánkban ezer alatt van a nyilvántartott fertőzöttek száma. De Közép-Kelet-Európában az ismert okok mellett új fertőződési forrás terjed — az intravénás drogok. Ukrajnában több ezren kapták már el az AIDS-et, a legtöbben a fecskendős drogozás következtében. Az orosz, s különösen a friss moszkvai megbetegedések túlnyomó részének ez a módszer az indoka. Déli szomszédunknál 20 ezernél is több a beteg... Nem beszélve az országunk területén elhelyezkedő menekülttáborokról. Nem is gondoljuk, hogy a hozzánk szakadt idegenek között szinte nem is mernek felmérést végezni, pedig a feltételezések szerint nemcsak AIDS-es lehet közöttük... S ezek az emberek szabadon mozoghatnak! Fertőzés közös tűvel A diszkódrogok kockázatát részletezve Újhelyi Eszter megemlítette, hogy a gyorsan felszívódó, közvetlenül a véráramba juttatott heroin, kokain, amphe- tamyn kiszámíthatóbb hatású (nincsenek olyan kellemetlen utóhatásai, mint például a kínzó szomjúság), ezért a népszerűségük egyre nő. De nagyon veszélyesek. Közös tűvel bármilyen fertőzés játszi könnyedséggel átvihető, nem beszélve arról, hogy a függőség kialakulásához lényegesen kevesebb mennyiség is elegendő. Aki elkapta az AIDS-et, nagyon rossz életkilátásokkal számolhat, a magyar fertőzöttek közül is már sokan, főleg ifjak, meghaltak. A múlt héten olyan hajléktalant találtak holtan az egyik aluljáróban, akivel a HÍV és a tbc egymással versenyezve végzett... Az örömlányok, akik zöme ukrán vagy román, a kötelező szűrővizsgálatot ügyesen kijátsszák. Nem egyről rajtaütésszerű vizsgálatok során derül ki a dráma. Az AIDS ablakideje (amíg nem mutatja a típusos szimptómákat), 3-6 hét. Ez alatt nagyon sokakat magával rángathat a homoszexuális férj, az Ázsiában köny- nyelmű kalandba bocsátkozó, kíváncsi, tanulmányutas vállalkozó... — egyik példát a másik után sorolta a doktornő. Amikor valakit „lenyomoznak”, s közlik vele a sorsát, majd megkérdezik: megérte? védekezett? vigyázott a biztonságára? A válasz a leggyakrabSarkát törte a polgármester Kifüstölte volna a molylepkéket • Mankókkal közlekedik Nyírcsaholy (L. T. L.) — Sarkosan fogalmazva: bármennyir- e is szeretne, nem tud a sarkára állni a szatmári község polgármestere. Alaposan megjárta Suszté László. A hivatali teendők elvégzése után otthonában szorgoskodott a minap, amikor egy óvatlan mozdulatnál elsötétült előtte a világ. — A padlásra indultam, mivel eljött az ideje a molylepkék kifüstölésének. Ahogy lépdeltem fel, a harmadik foknál elvesztettem az egyensúlyomat. Csak egy kézzel fogódzkodtam, nem bírtam megtartani magamat, és ahogy földre értem, éreztem, hogy nagy a baj — füstölgőit a pórul járt nyírcsaholyi polgár- mester, aki mostanság mankók segítségével közlekedik. A peches estén szerencséjére nem vacsorázott, így aztán azon nyomban műtőasztalra fektették. Homérosz Oláh Gábor Ma Lár jelentett a napos, amikor beestünk csengetés után a terembe. Vigyázzállásban nem rogyadozunk mint a gatya, Oláh fiam! Kapaszkodjon, húzza ki magát — oktatott Homérosz, ahogyan történelem tanárunkat neveztük. Állítólag olasz származású volt, eredeti neve Metód. Nem tudom ki és mikor nevezte el Homérosznak, már-már generációkon keresztül rajta maradt. Először beírta a naplót. Nem a saját tollával, mert mindig elfelejtette, hogy a tintás köpenye felső zsebében is van kettő. Tőlünk kért mindig, azt már elő is készítettük. Becsukta az osztálykönyvet és elővette a rettegett noteszt. Abba szokta beírni az osztályzatainkat. Még ki sem nyitotta, bennünket meg kitört a frász. Én a névsor közepén voltam, ő az elején kezdte. Már mindenki tudta, hogy hányat kell lapozni, hogy ő következzen. Szemével hol a nevekre, hol ránk nézett, lapozgatott, megnyá- lazta többször is az ujját. Szinte hallani lehetett az oldalak sercegését. Miért nem szólít már fel valakit? Csend volt, mint a kriptában. Végül mégis az elejéről szólított. Szegény Balogh Laci lett az áldozat. Valamennyien megkönnyebbülve felsóhajtottunk, talán még a függöny is meglebbent az ablakon. Szégyen, de egy csepp szolidaritás sem volt bennünk, egyelőre megúsz- tuk. A ... e... ö... ö. Akkor amikor a perzsák megtámadták a görögöket, nem... a görögök a perzsákat — nyögdécselt Balogh. Na fiam, döntsd már el, hogy ki-kit? Balogh újból belekezdett. Ez már volt fiam — mondta Homérosz. Szegény Balogh nehezen lélegzett, nem kapott levegőt. Mi meg disznó módon a padra borulva pukka- doztunk. Balogh, Balogh, megint nem készültél, mit csináltál tegnap délután? Szegény fiú meg már azt sem tudta, fiú-e vagy lány. Na, jó akkor én még egyszer elmondom, elmagyarázom, és remélem — közben becsukta a noteszt — legközelebb jobban szerepelsz. Elkezdte és mondta, mondta újból a perzsa-görög háborút. Akkor, amikor... Mi meg áhítattal hallgattunk. Most már ismét nagyon szerettük, mintha nem is az az ember lett volna, mint az óra elején. Homérosz volt, az igazi, az óriás Homérosz. Sokat gondolok rá. Az égi katedráján ma is biztosan keresi a tollat és lapozgatja a noteszát is. Csak meg ne álljon középen az én nevemnél. Szőke Judit felvételei ban az: eszembe sem jutott... Az orvos óvja a lányokat a pornóipartól, a „jó alakú, szép lányokat” külföldre vonzó hirdetésektől, a filmkészítés közben összeszedhető kórokozóktól, s különösen az afrikai fekete férfiakkal szövődő, meggondolatlan partner- kapcsolattól. Minden vért szűrnek Kérdésemre, hogy napjainkban kell-e tartani a fertőződéstől véra- dáskor-vételkor, kapott vérkészítménytől, a válasza megnyugtató volt: ma minden vért szigorúan szűrnek. A korosztály nagy csábításnak van kitéve. A felnőttek pedig csak annyit tehetnek, hogy felhívják a figyelmet, s beszélnek, szörnyű fotókat, félelmetes eseteket sorolnak. De vajon a fiatalok megértették-e, eleget figyelmeztettünk-e? — fogalmazta meg a tapasztaltabb, megfontoltabb generáció bizonytalanságát és felelősségtől áthatott kételyeit Újhelyi Eszter Nyíregyházán. — Azonnal megállapította az orvos, hogy a jobb lábamon keresztben eltört a sarokcsontom. Vállalhattam volna a gipszkötést, ám nem kockáztattam, ragaszkodtam a mankókhoz. Hetvennégy küós vagyok, ezzel a súllyal még nem merek a sarkamra állni. Legalább három hetet vesz igénybe a felépülésem. Tanultam a történtekből: felesleges volt kapkodnom, ha elővigyázatosabban araszolok a létrán, most természetes lenne a járásom. Irodalmi Kávéház Nyíregyháza (KM) — Ismét várja az érdeklődőket az Irodalmi Kávéház Nyíregyházán a TIT Jurányi Centrumban május 28-án. A programban ezúttal Katona Béla Nagy írók Szabolcsban című posztumusz kötetének bemutatására kerül sor. A könyvről Jánosi Zoltán főiskolai tanár beszél. Szintén a matinén tartják Bodnár István Bereg tavirózsái című könyvének premierjét. Vendég H. Németh Katalin grafikusművész. A beszélgetést Nagy István Attila vezeti. A kávéház vasárnap 10 órakor kezdődik. Fülesdi a nyertes Nyíregyháza (KM) — Lapunk Szépségszalon címmel május 11-én megjelent mellékletében keresztrejtvényt közöltünk, melynek megfejtése: Szépséggel fel lehet fordítani a világot. A szerencsés nyertes pedig Varga Ildikó fülesdi olvasónk, aki a nyíregyházi Páris Parfüméria Paris Luxe Dlatszerboltja tízezer forintos ajándékcsomagját nyerte.