Kelet-Magyarország, 2000. május (60. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-03 / 102. szám

2000. május 3., szerda Keleti KÉPES KRÚNIKA 16. oldal A fiatalok szeretnek szórakozni. Így van ezzel a nyíregyházi Czapa Gabriella is. Igaz. ezt csak a jól végzett középiskolai tanulmányok befejezése után teheti Elek Emil felvétele Julia a legszebb New York (MTI) — Julia Roberts a legszebb nő a világon — legalábbis ez a véleménye a People című színes magazinnak, amely minden évben közli a legszebb hírességek listáját. Julia másodszor kapott az ünnepi külön- számban címlapot, és immár ötödször sze­repel az illusztris névsorban. Nagy riváli­sa, Michelle Pfeiffer eddig hatszor szere­pelt a sztárok sztárjai között, ezúttal azon­ban kimaradt a legjobb ötvenből. A vesztesek sora amúgy is meglehető­sen fényes, hiszen a lap által felkért zsűri nem válogatott be olyan szexepiles hölgye­ket és urakat, mint Antonio Banderas, Ni­cole Kidman, Brad Patt és Claudia Schif­fer. A férfiak közül ugyancsak hatszoros lis­tás Tom Cruise, ő most is pompázhat (jól domborított a Tágra zárt szemekben), a ne­gyedszer beválasztott Denzel Washington­nal a harmadik all-star szereplésével büsz­kélkedhető George Clooney-val, valamint a puerto ricói popsztárral, Ricky Martinnal együtt. Az idei Oscar-díjak megtették hatásu­kat, mivel a szépek körében üdvözölhetjük Penelope Cruzt, a Mindent anyámról című Almodóvar-film főszereplőjét, és Hilary Swankot, aki a Fiúk nem sírnakban nyúj­tott alakításáért vehette az akadémiai aranyszobrot. A női mezőny érdekessége, hogy jó né­hány olyan hölgy is bekerült, akik már túl vannak első ifjúságukon. Tina Turner pél­dául hatvanévesen is izgalmas — ehhez ké­pest újonc — de nem kell szégyenkeznie Candice Bergennek (53) és Bo Dereknek (43) sem. Még mindig kedvelik Brooke Shields-et (34), pedig már idestova két évti­zede forgatták a Kék lagúnát. Akad a szeb­bik nem legjei között egy koronás fő is: Ra- ina, jordániai királyné (29). lAizäy. =s/ ülőéin l A csodadoktor gyógyít. Előbb egy vaknak adja vissza kézrátétellel a látását, majd egy bénának a járó képességét. Ezután odafor­dul egy, a mind hisztérikusabb tömegben csöndesen ácsorgó, harmadik emberhez: — Neked mi a bajod a fiam? — Hozzám ne érjen! Én le vagyok száza­lékaival Képtelen portások London (MTI) — A londoni Sot- heby aukciós ház portásai bezú­zattak egy 100 ezer font értékű festményt, mert azt hitték, hogy szemét. A pórul járt kép Lucian Freud műve — volt. A Sotheby szó­vivője szerint inkább vázlatnak számított, mint befejezett fest­ménynek, de a történtek így is rendkívül szerencsétlennek mondhatók. Azonnali lépéseket teszünk, nehogy megismétlőd­hessen hasonló baleset — tette hozzá. A képet egyébként nem látvá­nya alapján ítélték szemétnek a portások. A festmény ugyanis egy dobozban volt, amiről azt hitték, hogy üres, és ezért zúzat- ták be szemétként. Spermaallergia Párizs (MTI) — Immár nem csak a virágpor, hanem a — ha­sonló funkciójú — hímpor is okozhat allergiát: egy francia fe­leség kiütéseket kap férje sper­májától. A kellemetlen tünetek a sze­retkezés után már öt perccel je­lentkeznek. A kiütéseken túlme­nően az asszony alig kap levegőt, ám nem a szeretkezés hevessége miatt, hanem mert megduzzad­nak orri nyálkahártyái. A felesé­gen a spermaallergia a második gyermek születése után jelentke­zett, az ellenszer igazából csak az idő — és a gumi óvszer. A gyógyuláshoz ugyan több hónap­ra van szükség, ám magától el­múlnak a tünetek. Az eset új­szerű, de nem teljesen egyedi, évente már 10-15 hölgy fordul ha­sonló panaszokkal orvosokhoz. Hogy gumiallergiája hány nőnek van, arra nem tért ki a hír. Napraforgó Napközi Otthonos Óvoda nevet vette fel a nyírbogdányi gyermekintézmény. Ebből az alkalomból ünnepséget rendeztek, amelyen a kicsik és óvónőik igazán kitettek magukért Amatőr felvétel Bili Clinton már búcsúzik Washington (MTI) — Bili Clin­ton pázsitot nyír a Fehér Ház kertjében, kiscsirkét hajtogat papírból az Ovális Irodában, vagy éppen a fele­ségét szállító limuzin után szalad. Ezek a pillanatfelvételek is sze­repeltek abban a tréfás kis vide­ofilmben, amelyben a hivatalától kilenc hónap múlva megváló amerikai elnök nem kis öniróni­ával mutatta be újságíróknak mindennapi életét. A rendkívül vidámra sikerült videofilmét a Fehér Házból tudósító újságírók tiszteletére rendezett hagyomá­nyos éves vacsorán mutatták be a hétvégén. Clinton elnök, aki hosszú éveken át kemény csatá­kat vívott az akárcsak másokat, így őt is szorongató sajtóval, úgy döntött, hogy humoros formában mond búcsút az estélyen jelen­lévő 2600 újságírónak. Az est fénypontjaként levetí­tett videofilm óriási kacajra fa­kasztotta a sajtó képviselőit, akik a vetítés végén állva tapsol­ták meg az elnök komédiás te­hetségét. A nevetés őszinte volt, ugyanis a felvételek valóban na­gyon viccesre sikerültek. A film­ben Bili Clinton azt mutatja be tréfás módon, hogy a hatalom csúcsának elhagyására várva mivel is foglalja le magát az üressé vált Fehér Házban. így az újságírók láthatták, amint az el­nök a Fehér Ház folyosóin bicik­lizik, papírt hajtogat, tengeri csatát játszik Henry Shelton tá­bornokkal, vezérkari főnökkel, vagy éppen képeslapokat olvas­gat, miközben a mosógép prog­ramjának befejeződésére vár. A legnagyobb nevetést azon­ban az a rész váltotta ki, ame­lyen Clinton hiába fut a felesé­gét, Hillaryt szállító limuzin után. Pedig igazán jót akart: munkába induló felesége után akarta vinni az otthon felejtett szendvicset, amelyet gondos férj­ként saját kezűleg készített hit­vesének. Csúcson A májusi meleg sokakat a tengerpartra vonz. de vannak, akik a németországi Bavarian Alpok csúcsán napoztat- ják magukat APA/EPA-felvétel Gyermekáldás helyett halál Kairó (MTI) — Tragikusan vég­ződött annak az egyiptomi asszonynak a próbálkozása, aki egy kígyótól remélte, hogy 11 évi meddő házasság után állapotos lehet. A 37 éves Szaadeja Zaki Szu- lejman, abban a reményében, hogy gyermeke születhet, segít­ségért fordult falujának, a Kairó­tól 400 kilométerre fekvő Szohag- nak a kígyóbúvölőjéhez. A szakértő megnyugtatta, hogy elég, ha egy kígyót csavar a nyaka köré, megtermékenyül, ugyanis a hüllőtől való rettegés kiűzi belőle a terhességet akadá­lyozó rossz szellemeket. A sze­rencsétlen asszonyt azonban ke­zelés közben megmarta a mérges kígyó. A nő a helyszínen meghalt, a kígyóbúvölőt pedig letartóztatta a rendőrség. A meztelen igazság Budapest (MTI) — Nincs bul­várlap pucér nők nélkül. Ök reklámoznak autót, frizsi­dert. Kebelcsodákról, szex- pozitúrákról tudósít az írott és elektronikus média. Hová lett a hagyományos magyar prüdéria? A háború előtt csak 16 éven felü­liek nézhették azokat a filmeket, ahol a színésznő kombinéban mutatkozott. Az első pikáns jele­netet a Valahol Európában című filmben láthatta a nagyérdemű, amikor a lány megtépett blúzá­ból kivillant egy pillanatra a keble. Később egy-egy hazai filmben már megengedték a ren­dezők azt a luxust, hogy villa­násnyi jelenetekben női melle­ket engedtessenek látni. Jancsó Miklós volt az első, aki korláto­kat döntött. A színházi jég 1973-ban tört meg. A Katona József Színház egy Bulgakov-darabban, a Szen­tek összeesküvésében mutatott be olyan jelenetet, ahol fedetlen női mell is játszott. Kaptak is a sajtótól hideget-meleget. Az írá­sokban elítélték a mellmutoga­tás provokatív, pornografikus hatását. Az 1978-as színházi sze­zonban robbant a bomba. A szovjet vendégrendező, Ljubi- mov, a Vígszínházban színre vit­te Dosztojevszkij: Bún és bún- hődését. A híres drámában há­rom meztelen nőt vonultat fel. Gombrowitz: Operett című da­rabjában Peremartoni Krisztina, szerepe szerint a harmadik fel­vonásban majdnem fél óráig meztelenül mozgott, táncolt, éne­kelt a színen. Más volt a helyzet a sajtóban. Mert hát a szocialista magyar la­poktól idegen volt a test mutoga­tása. A rendszerváltás után az­tán elszabadult a pokol. Sorra je­lentek meg a szex- és pornólapok, s még a korábban szolid újságok sem idegenkedtek pucér hölgyek bemutatásától. És a művésznők szívesen mutatják meg a bájai­kat. Azt nyilatkozzék, szeretnék kipróbálni magukat ebben a sze­repkörben is. Főleg, ha még egy­milliót is kapnak a fellépésért... Nyerjen a Kelettel Cordobát a Seat Autoport Kft. jóvoltából! • Keresse a Kelet-Magyarországban megjelenő nyereményszelvényeket %/ • Gyűjtse össze mind a 15 darabot í/ • Ragassza fel a korábban ! megkapott játékszelvényére \/ • Küldje be május 26-ig a következő címre: Kelet w Magyarország ✓ 4401 Nyíregyháza, Pf. 25. További információk: 06-80/306-306 (ingyenesen hívható) Autoport Kft F-l Nyíregyháza, Derkovits u. 121. Tel./Fax: 42/342-317

Next

/
Thumbnails
Contents