Kelet-Magyarország, 2000. május (60. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-20 / 117. szám
2000. május 20., szombat 9. oldal KÖZE A homlokzaton Szent Flórián Györke László — Szerdán telefonáltak a Belügyminisztériumból, hogy meghívót nem küldenek, de csütörtökön családommal együtt szeretettel várnak. Mi tagadás, nagy meglepetés volt — meséli Pernyák Sándor tűzoltó alezredes, a Nyíregyházi Hivatásos Ön- kormányzati Tűzoltóság parancsnoka, a Magyar (és a megyei) Tűzoltószövetség alelnöke. Hiszen ilyen elismerést hivatásos tűzoltóparancsnoknak eddig még nem adtak. Az év tűzoltója cím (merthogy ezt a miniszteri elismerést vette át azon a csütörtökön, azaz május 4-én, Flórián napján) megtisztelő, azonban Pernyák Sándor azonnal hozzáteszi: nemcsak az ő, hanem lelkes csapatának érdeme. Kétségtelen, hogy tíz év technikai fejlesztései, valamint az a helytállás, amit a nyíregyházi tűzoltók tanúsítottak az ár- és belvizek, a tavalyi hóhelyzet idején, elismerésre érdemesek. Nyíregyházán született — épp beszélgetésünk napján, május 11-én töltötte be negyvenharmadik életévét. A Kossuthba járt, ami akkor még szakközépiskola volt, pályáját a vas- és fémipari szövetkezetnél kezdte, ott dolgozott 1978-ig. — Gyermekkoromban katona szerettem volna lenni — mondja. Mikor bevonult, kétéves tartalékos tiszti iskolára jelentkezett, amit kiváló eredménnyel fejezett be. De az élet mindig produkál furcsaságokat. A tűzoltóságra 1980 májusában a Hadkiegészítő Parancsnokság irányította. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a „pályára állítás” véletlenszerű volt. Hadnagyként szerelt fel. Aztán előbb elvégezte a tűzoltó tiszti iskolát, majd a rendőrtiszti főiskolát. Ez utóbbit is kiváló eredménnyel. Parancsnoki pályafutásának két nehéz időszakát említi. Az egyik a rendszerváltáshoz kötődik, hiszen a korábban zárt, kötött szervezet nyitottabbá és demokrati- kusabbá alakulása sok vitával, gonddal járt. A másik az 1995-ös átszervezéssel van összefüggésben; sokan ugyanis megkérdőjelezték, működhetnek-e hivatásos tűzoltóságok önkormányzati irányítás alatt. Azóta az élet bebizonyította, hogy jó döntés volt. Egy régi gyakorlatot örökít meg a korabeli festmény A szerző felvételei Közben a magánéletében is jelentős események zajlottak le. Még 1978-ban keltek egybe Máriával. Három gyermekük született: Mariann ma tizenhét éves, a mezőgazdasági szakközépiskola diákja, Árpád tizenhárom éves, a Bem József Általános Iskolába jár, Sarolta pedig még csak ötéves. Fél évtizede új otthonba költözött a család: Oroson építkeztek. Az esemény ugyan mindennapi, az viszont nem, hogy a családi ház homlokzatán Szent Flóriánnak, a tűzoltók védőszentjének szobra áll. Arról faggatom, milyen parancsnok Pernyák Sándor. Humanizmusát többször is a szemére vetették, mondja, ám neki meggyőződése: a parancsnok tekintélye attól még nem forog veszélyben, ha tiszteli alárendeltjeit. Ma is kivonul eseményekhez, mert úgy érzi, ott a helye. Három hobbija van: szeret kertészkedni, imádja a túrákat, s szinte megszállottként gyűjti a tűzoltósággal kapcsolatos relikviákat. A Vörös Meteor Természetjáró Egyesület tagja. A túrázással már családját is „megmérgezte”, legutóbb a Bükkbe Saroltát is magával vitte. Feledhetetlenek voltak a Zemplénben, a Magas-Tátrában, a Szlovák Paradicsomban, az Erdélyben tett túrák. Régi nagy álma — s ebben több támogatója is van —, hogy olyan múzeumot rendezzen be, amely a lehető legteljesebben bemutatja az 1884 óta működő nyíregyházi tűzoltóság történetét. Pernyák Sándor Elmélkedés a hatalom természetéről * Minden poént mérnöki pontossággal kellett kidolgozni • Kitűnő együttes teljesítmény Jelenet az előadásból, középen Varjú Olga Nagy István Attila Egy valamit egészen biztosan nem érdemes kutatni: mennyi Nyikolaj Erdman saját szövege A mandátum című új darabban, amelyet a Krúdy Kamarában láthatott a közönség az elmúlt héten. A kíváncsiskodás alól már a műsorfüzet felment bennünket. Eszerint A mandátum véres valótlanság két lesújtó részben, amelyet „Nyikolaj Erdman után, miatt és olykor bizony helyette is írta Mohácsi István, Mohácsi János és a Társulat.” S hogy kik játszanak benne? „Arisztokraták, ellenforradalmárok, krampuszok, csekisták, kommunisták, proletárok, kommunisták, az élcsapat, a munkásosztály ökle és a polgári társadalom söpredéke mind-mind.” A bemutatóra okot adhatott egy évforduló is, hiszen a darabot csaknem pontosan hetvenöt évvel ezelőtt mutatta be Mejer- hold színháza. De ok lehetett az is, hogy a rendszerváltozás egy évtizede után talán már lehet elmélkedni a hatalom természetéről, illetve a hozzá való viszonyról is. A mandátum cselekménye a hatalom megragadásának időszakában zajlik. A bolsevikok már birtokolják, de a legyőzöttek még reménykednek abban, hogy megváltozhat a világ, visszatér a cár vagy a cári családból valaki. Mintha az ország csak tetszhalott lenne. A hatalomhoz való dörgölőzés, a hősi szereptől való irtózás, a minden áron való életben maradás görcsös akarása egy ponton túl nevetséges. A mandátumból Mohácsi János rendező s a Társulat vérbő komédiát faragott, amelynek minden poénját már-már mérnöki pontossággal kellett kidolgozni. (Könnyen lehet, hogy ezért is csúszott a bemutató, s a főpróba napján is nagy szükség volt a súgóra. Sőt! Tasnádi Csaba direktor külön felhívta a közönség figyelmét: ez csak főpróba, nincs még minden kész.) Ami így létrejött, imponálóan egységes, legfeljebb egy kicsit fárasztó, hiszen több mint három és fél óra tömény koncentrálást igényelt a színészektől és a közönségtől egyaránt. így aztán leginkább látomásnak lehetne nevezni az előadást, amelynek első része ellen legfeljebb amiatt berzenkedhetünk, hogy több benne a direkt elem, s nem eléggé metaforikus. A második felvonás pedig inkább kaotikusnak tűnik, elsősorban azért, mert a Kamara kis színpadán olykor túlságosan sokan voltak egyszerre. A mandátum elsősorban a színészi játék, a színészvezetés, a rendezés szempontjából mutat fel valós érdekeket. A szöveg, amely szellemes, helyenként kabarészerűen poentírozott, inkább csak alkalmat adott a rendezői szándékok megjelenítésére, de nem valószínű, hogy a darab gondolatai kísérik él a nézőket a hazafelé úton. Az előadást a hátukon cipelő művészekről csak jót mondhatunk. Gazsó György elemében volt, s felfokozott dinamikája csak azért nem tűnt ki, mert a többiek hasonlóan nagy tempót diktáltak. Ez érvényes Csorna Juditra, aki a próbák során csaknem elveszítette a hangját, de minden mozdulatával hiteles tudott lenni. Szabó Márta szolgálóként ugyanolyan jó volt, mint a cári család tagjaként. Még azt is el tudta játszani, hogy az ember könnyen beleéli magát abba a szerepbe, amelyről tudja, hogy nem igaz. Varjú Olga is megszenvedi az előadást, mert hosz- szú perceket tölt egy ládában, lelocsolják, lökdösik. Igazságtalan a többiekkel szemben, hogy nem említem meg a többi játszó művészt, de az előadás „szórólapján” is névsorban szerepelnek, ami arra utal, hogy ezen az estén igazi együttes teljesítményt vártak tőlük. Ezt is nyújtották. Molnár Csaba, Varjú Olga, Gados Béla Balázs Attila felvétele A KM VENDÉGE Harminchárom év a katedrán M. Magyar László Mint egy botanikus kert, olyan az újfehértói Bartók Béla utcában egy kis családi ház udvara. Egymással vetélkedve szebbnél szebb virágok pompáznak, ilyenkor tavasszal különösen szép látványt nyújtanak. Ám szorgos gazdájuk, Varga Lászlóm nyugdíjas pedagógus szemébe mégis az az ezüstfenyő csal könnyeket, amelyet tavaly kapott emlékbe utolsó osztályától. A virágok, növények szerete- te a tyukodi szülői ház örökségeként kíséri végig életét. Ott, a szatmári kisközségben végezte el az általános iskolát, majd Nyíregyházán, a Zrínyi Ilona Gimnáziumban folytatta tanulmányait. A gyermekszeretet és a növények iránti érdeklődés határozta meg életét a pályaválasztáskor is: a tanárképző főiskola biológia-kémia szakára jelentkezett. Nyíregyházán végezte el a biológia szakot, s a részállamvizsga után 1966-ban a porcsalmai általános iskolába került. Ott dolgozott 17 évig, közben elvégezte a kémia szakot Egerben. Szüleinél lakott Tyúkodon, s kerékpárral járt át a szomszédos községbe. Por- csalmán ismerkedett meg férjével, aki a helyi tanácson dolgozott. 1969-ben házasodtak össze. Abban az évben kémiai szak- felügyelőnek nevezték ki, ám a szakfelügyelet csak fia megszületéséig vállalta el, utána felmentését kérte. Döntésében szerepet játszott az, hogy férjének egyre több lett a munkája, így ő nem tudta vállalni a sok buszozással, vonatozással együttjáró szakfelügyeleti munkát. Porcsalmától, a község lakóitól, az iskola diákjaitól 1983-ban el kellett búcsúznia, mert fér jét az újfehértói tanácsra vb-titkárnak nevezték ki. A nyírségi településen először a Vasvári Pál Általános Iskolában helyezkedett el, ám ott nem a szakjait tanította, hanem töb bek kö- z ö t t matematikát oktatott, a fi- úknak Varga Lászlóné gyakorlati foglalkozást tartott. Egy év múlva hívták az Erkel Ferenc Általános Iskolába, igent mondott, s nyugdíjba vonulásáig itt dolgozott. Tanulóit gyakran készítette fel különböző szintű versenyekre, ahol jól meg is állták a helyüket a diákok. A szakköri foglalkozásokon ké- k resztül még több fiatallal szerettette meg a biológiát és a kémiát. A szülőkkel, ! tanítványaival való kapcsolata a kölcsönös biza- I lomra épült. Kiemelkedő tevékenységéért Stúdiófelvétel 1986-ban Kiváló Munkáért kitüntetésben részesült, nyugdíjba vonulása alkalmából pedig Pedagógus Szolgálati Emlékéremmel tüntette ki Pokorni Zoltán oktatási miniszter. — A harminchárom évre visszapillantva csak azt mondhatom, hogy szép pálya a tanári hivatás. Az iskolának, a gyermekeknek éltem, s ez bizony sokszor a család rovására ment. Igaz, hogy önmagamat megvalósíthassam tanárként, ahhoz kellett a családom türelme és megértése is. Sok nehézség is volt a pályán, de ha újrakezdhetném, ismét pedagógus lennék. A lap hasábjain keresztül hadd köszönjem meg a családomnak, a kollégáknak, az iskolavezetésnek, hogy szép emlékekkel kezdhettem a nyugdíjas éveket. A nyugdíjas évek azonban nem telnek ölbe tett kézzel, hiszen egy kertész mindig talál tennivalót a virágok, a zöldségek és a gyümölcsfák között. S a kertészkedés mellett Irénke néni napjainkban már egy másik szenvedélynek is hódol: — Tavaly született meg az unokám, s arra törekszem, hogy minél több időt töltsék el vele. Igyekszem mindenben segíteni a szüleinek, hiszen szeretném visszaadni mindazt, amit egykoron én is kaptam kismamaként édesanyámtól, nővéremtől, valamint férjem mamájától.
