Kelet-Magyarország, 2000. május (60. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-19 / 116. szám

2000. május 19., péntek lilét«» ÓFEHÉRTÓI TÜKÖR 7. oldal □ Címer és zászló A község képviselő-tes- tülete augusztus 20-át fogadta el a millenni­umi emléknap megünneplésére. Ekkor lát­hatja a nagyközönség a település új címerét és zászlaját is. □ 255 millió Ennyi Ófehértó elfogadott éves költségvetése. A 24 millió forintos hi­ányra önhikis pályázatot nyújtanak be. Az önkormányzat harminc embert foglalkoztat állandó közmunkára: az intézmények kar­bantartására, a település parkosítására. □ Helyi adók Összesen 5,4 millió forint fo­lyik be a helyi adókból. Iparűzési (2,2 millió), amely az árbevétel 1 százaléka; kommunális (1,8 millió) 2000 forint ingatlanonként; gépjármű (1,4 millió) 800 forint/100 kg. □ Fogadóóra A polgármesteri hivatalban minden csütörtökön 8-tól 14 óráig Kemény Pál falugazdász tart fogadóórát. Gyermekcipők Noha jórészt betanított munkások, a Gleng Bt. negyvenöt fős kollektívája a közismert olasz Ricosta cégnek gyárt a megrendelő megelégedésére cipőfel­sőrészt. Nulláról kezdve, hat éve indult be az üzem. Az épületet eddig bérelték, nem­régtől viszont már a sajátjuknak mondhat­ják — tudtuk meg Pozsonyi György cégtu­lajdonos ügyvezetőtől, aki korábban a nyírbátori Auróra Cipőgyár kereskedelmi vezetője volt. Szépül-épül is belülről a var­roda, bár igazi bővítésre itt már nincs lehetőség. Emiatt fontolgatja is az ügyvezető a majdani épületcserét. Most vi­szont a teljes termelés a cél, a minőség és a pontos határidő betartásával. A kerese­tek — a szaktudás és a teljesítmény ará­nyában — bruttó 25 ezertől 45 ezer forintig terjednek. Tízen Pócspetriből járnak át a cég kisbuszával Ófehértóra. Ügyes kezek a gép mellett Az odalt írta, fényképezte és összeállítot­ta: Lefler György NÉMETH MILÁNNAK Nyírtétre. Boldog névnapot kíván: nagyapa és Norbi. (426315/1K) ÖZV. SZIKSZAI JÁNOSNÉNAK Vasmegyeire. 71. születésnapja alkal­mából erőt, egészséget A - a és hosszú életet kíván: 3 fia, menyei, unokái és dédunokája Netti. Á Ä /ÍSS A * (426359/1K) A további erdősítést említi Vass Mihály polgármester. — A Kö­zép-Nyírség Fejlesztési Egyesü­let EU-s SAPARD programja ke­retében Ófehértón az akácerdő, illetve a gyümölcsösök telepítése élvez elsőséget. A gyenge, 10 aranykorona alatti földeken más lehetőség nem nagyon adódik, a dohány még, amely főnövény­ként számításba jöhet. Az idén rengeteg méhész telepítette méh­Enyhít a foglalkoztatá­son a tavasztól őszig tartó idénymunka. Vass Mihály családját az ófehértói akácerdők­be — mondja a polgármester. Munka nélkül A 2700 lakosú községben nyolc százalék az etnikai kisebbség aránya, s rendkívül magas, 25 százalékos a munkanélküliség: kétszáz fölött vannak a jövede­lempótlósok. Valamelyest enyhít Ófehértói utcakép a foglalkoztatási gondon a ta­vasztól őszig tartó mezőgazdasá­gi idénymunka, főként a dohány- termesztés ad feladatot. Új típu­sú szövetkezetek alakultak, mint a Sirokkó, a Fehértó Szövetke­zet, s még néhány kisebb vállal­kozás nyújt megélhetést. Víz, út, járda — A község úthálózatából 8 kilo­méternyit a Közútkezelő Kht. fel­ügyel, 27 küométert pedig az ön- kormányzat. Az utak 40 százalé­ka még földút. Az idén szeret­nénk, ha pályázat segítségével szilárd burkolatot kapna a Kis és a Petőfi utcákat összekötő út, de a Szabadság utcán is nagyon fon­tos lenne — főként balesetmeg­előzési szempontból — megépíte­ni a másfél méter szélességű jár­dát. Közmunkával folytatjuk a csapadékelvezetést, a 160 lakosú Ligettanyán pedig a Nyírségvíz Rt. segítségével megépül az egy kilométer hosszú ivóvízhálózat. Bővítésre szorul A születendő kevesebb gyerek el­lenére is nőtt az óvodába járók száma, a szülők szívesebben tud­ják e gyermekintézményben cse­metéiket. A százférőhelyes óvo­da emiatt bővítésre szorul. Hat férőhellyel nőtt a bentlakásos idősek otthona, és sikerült meg­oldani a nappali idősek klubjá­nak az elhelyezését is, a volt tsz- irodaház megvásárlásával. A klub a házi szociális gondozást váltja ki. A községben gyógy­szertár, egy háziorvosi és egy fogorvosi körzet működik, de igényként merül fel egy gyer­mekorvosi körzet kialakítása is. Magy, Nyírgyulaj és Ófehértó — ez utóbbi gesztorságával — kö­zös szennyvízberuházást indít még ez évben, amelynek együt­tes költsége 2,2 milliárd forint. w Közös csatornaberuházás Ófehértón EU-program • Gyermekorvosi rendelőt szeretnének • Kinőtték az óvodát Nincs orr, amely az akácvi­rág illatának ellen tudna áll­ni. Az Ófehértót szegélyező erdők különös adománya a harapni való friss levegő, és az ott jártamkor hódító nek­tárillat. Szívósabb palánták Tóth Sándor Az ófehértói Sirokkó új típu­sú szövetkezet, és kimondot­tan a dohány termesztésére alakult. — Az idén a palántanevelés tech­nológiáján változtattunk — mondta Tóth Sándor, a szövetke­zet ügyvezető elnöke, aki minde­mellett önkormányzati testületi tag. — Az új technológiának kö­szönhetően mintegy másfél-két héttel hamarabb sikerült kiültet­ni a dohánypalántákat, ponto­sabban időben, merthogy az idén legalább annyival késett a ta­vasz. Ám rögtön nyárra is vál­tott. Ez, sajnos megnehezítette és költségesebbé tette a palántá­zást, az új technológia viszont segítette az eredést. A dohánypa­lánták jobban bírják magukat a forróságban, és a rövidebb te- nyészidő miatt majd hamarabb is törhetők. A Sirokkó a munkaügyi köz­ponttól 45 regisztrált, helybeli munkanélkülit kért ki idény­munkára. Sajnos, az egész évbe- ni foglalkoztatásra nincs mód­juk, de a betakarításig tartó lehetőség így is komoly kapasz­kodót jelent a munkavállalók­nak. A szövetkezet földterületé­nek jelenleg hatvan százaléka öntözhető, ezzel természetesen élnek is. Korábban nagyobb volt az öntözéses terület, de fertőzés miatt az idén pihentetni kény­szerültek több hektárt. Jó tanuló, jó sportoló A képen látható Kiss Attila László nevű ikertestvérével úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás. Mint mondjuk egy tyúktojás egy galambtojás­ra. Merthogy egyáltalán nem hasonlítanak. Attila a maga­sabb, a mozgékonyabb, míg László zömökebb, megfontol­tabb és jobb műszaki érzékkel megáldott. Most nyolcadiko­sok, hamarosan ballagnak. Attila kitűnő tanuló, szep­tembertől a debreceni Csoko- nay Gimnáziumban folytatja tanulmányait. A bátyja ugyan­itt érettségizett tavaly, az idén már mint technikus végez. At­tila a közelmúltban, a Nyírlu- gos-Cserhágón megrendezett diákolimpián a társaival ezüst­érmet szerzett az atlétikai szá­mokban. A jó felépítésű srác a labdát is remekül kezeli, a he­lyi — jelenleg második helye­zett — ifjúsági csapat tagja. Több beceneve közül a „Tü­zes golyó” a legelfogadottabb, ami arra utal, hogy középpá­lyásként akként is tör előre, és hát a sűrű szeplői miatt is a névadás. A nyáron némi pénz­kereset után néz, és egy hétig a Balatonban hűsöl. Ezt a még nyolcadikos osztálytársaival együtt teszi, a gyerekek ra­gaszkodtak a közös kirándu­láshoz. Danku Mihályné osz­tályfőnök pedig boldogan vál­lalta ezt — a szó jó értelmében vett — utolsó anyáskodást. Nehéz örökség Kosztik János (balról) a falugazdásznál A 46 éves Kosztik János apja örö­két, a juhászatot folytatja. Nehéz örökség, de más választása nem nagyon volt a korábban iparos embernek. Autószerelésből a környéken nem tudott megélni. Jelenleg háromszáz darab a juh­állománya, de mint mondja, egy­re nehezebb kenyér a mezőgaz­daság. Tíz évvel ezelőtt 200 forint volt egy kilogramm gyapjú, most csupán 80 forint akkor, amikor 150 forintért nyírják darabját. Élni pedig kell. A gyerekeit igyekszik tőle telhetőén taníttat­ni: fia a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen jogot ta­nul, a lánya most elsős a nyír­egyházi Kölcsey Ferenc Gimná­ziumban. Rájuk nagyon büszke. Nyugtató gyepszőnyeg Az Ófehértói Általános Iskola sportpályájának gyepszőnye­gét, és magát a létesítményt is sokan irigylik. A futballpályát a helyi sportklubbal közösen használják. Az iskolában a 282 gyerek 14 tanulócsoportot al­kot, az intézmény eszközfel­szereltsége közepesnek mond­ható. A számítástechnikai te­rem bővítésre szorul, míg a nyelvi labor beszerelés előtt áll. Az idén 38 végzős diák vesz búcsút az iskolától, vala­mennyien továbbtanulnak. Pazonyi György tanár tanulóival a csodás gyepszőnyegen

Next

/
Thumbnails
Contents