Kelet-Magyarország, 2000. május (60. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-18 / 115. szám
2000. május 18., csütörtök MINDENFELŐL 2. oldal HÍREK □ II. János Pál 80 éves Csütörtökön tölti be nyolcvanadik életévét II. János Pál, az a pápa, aki kortársai szerint a legnagyobb szerepet játszotta a világ teljes átalakulásában. □ A benzin ára Emeli pénteken négy forinttal a 91-es keverék árát a Mól Rt., míg a többi motorbenzin literenként három forinttal kerül majd többe. Az elmúlt két hétben a 95-ös benzin ára 11 forinttal emelkedett. □ Lezárt nyomozás A vizsgálóbíró lezárta a nyomozást, és eljuttatta az ügyiratot az államügyészséghez a magyar származású Pándy András és Pándy Ágnes ügyében. Apa és lánya ellen több mint három éve folyik a nyomozás, 1997 ősze óta mindkettőjüket vizsgálati fogságban tartják Brüsszelben. □ Baleset: 11 halott A többsége értelmi fogyatékos volt annak a 11 embernek, akik szerdán a németországi Lübeck közelében közúti balesetben meghaltak, amikor a Lü- becket és Kielt összekötő úton, Eutin közelében egy 40 tonnás pótkocsis teherautó belerohant két mikrobuszba. Egyeztett a két párt Budapest (MTI) — A két koalíciós partner elnöke felvette az együttműködéshez szükséges szintű kapcsolatot — közölte Tor- gyán József, a Független Kisgazdapárt elnöke, miután szerdán a Parlamentben megbeszélést folytatott Kövér Lászlóval, a Fidesz-Magyar Polgári Párt elnökével. Az Áder János házelnök irodájában folytatott több mint kétórás megbeszélésről távozóban a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, aki elzárkózott minden, a találkozóra vonatkozó kérdéstől, annyit közölt: fontos, hogy a két párt egyeztetesse álláspontját a különböző kérdésekben. Leszavazták a jelöltet Budapest (MTI) — Továbbra is Katona Tamás a jelölt a varsói nagyköveti posztra — jelentette ki Németh Zsolt külügyi államtitkár azt követően, hogy a Külügyi Bizottság szerdai ülésén nem támogatta az Antall-kormány államtitkárának kinevezését. Katona Tamás jelölésére tízen igent mondtak, tizenegyen pedig tartózkodtak. A szavazásnál tartózkodó szocialista és kisgazda képviselők elsősorban azt kifogásolták, hogy a jelölt nem beszél lengyelül, és nincs kialakult kapcsolatrendszere a fogadó országgal. Kelet«» Magyarország Szabolcs-Szatmár-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: Angyal Sándor Szerkesztők: Balogh József, Sipos Béla Rovatvezetők: Cservenyák Katalin (belpolitika, 128-as mellék), Galambos Béla (gazdaság, 114-es mell.), Nagy István Attila (kultúra, 122-es mell,), Marik Sándor (társadalom, 113-as mell.), Mán László (sport, 118-as mell.), Elek Emil (fotó, 125-ös mell.), Csonka Zsolt (tördelés, 140-es mell.) Szerkesztőség: Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6. Telefonközpont: (42)311-277. Fax (szerkesztőség): 501-973, (hirdetés) 501-970. Postafiók: 47 (4401); hirdetés: 25 (4401). Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 5. Tel./fax: (45)415-955. 4700 Mátészalka, Kölcsey utca 2. TelJfax: (44)500-455. E-mail -5zerk.: kelet®iscomp.hu -hird.: kelethirdeiscomp.hu Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 52/413-101 Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet Marketingvezető: Kereső Magdolna Terjesztési vezető: Szerbina István (telefon: 06-20/9589-906) Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon jelezhetik: 06-80/306-306. kJ lapunk eladott példányszámát _y»mr| renc|s2eresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség (MATESZ). Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Árusításban terjeszti az Inform Stúdió Kft., fax: 501-970 Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Bank Austria Creditanstalt 10911004-00000002-01580060 számú pénzforgalmi jelzőszámra, személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6., és a vidéki kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 5., Mátészalka, Kölcsey utca 2. Előfizetési díj egy hónapra 780 forint, negyedévre 2250 forint, fél évre 4390 forint, egy évre 8490 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 42 forint, pénteken a TV Plusszal 49 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Adókedvezmény — családoknak Június közepén adják át a kormánynak a következő két évre szóló költségvetést Budapest (MTI) — A Pénzügyminisztérium június közepén adja át a kormánynak a következő két évre, azaz 2001-2002-re szóló költség- vetését — mondta Járai Zsig- mond pénzügyminiszter, az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának szerdai ülésén. — A PM két évre szóló költség- vetési tervezetet készít, ez a gyakorlat több EU-országban bevett szokás — mondta a pénzügyminiszter. Járai Zsigmond a kétéves költségvetési törvénytervezet főbb számairól elmondta: a GDP növekedését 2001-ben 5-6 százalékosra, 2002-ben pedig 5,56,5 százalékosra várja a pénzügyi tárca. A folyó fizetési mérleg hiánya a PM elképzelései szerint mindkét évben 2,5 milliárd dollár lesz, ami az akkori GDP 4-4,5 százalékát teszi majd ki. A pénzügyi tárca az inflációt 2001-ben 4-6, 2002-ben pedig 3,5-5 százalékra valószínűsiti. Eközben az államháztartási hiány a bruttó hazai termékhez mérten tovább csökken: az államháztartási deficit a GDP-hez viszonyítva 2001-ben 3 százalékos, 2002- ben 2,5-3 százalékos lesz. Járai Zsigmond kitért arra is: az idén az első negyedévben a gazdasági növekedés közel lesz a 7 százalékos szinthez. A pénzügyminiszter jelezte: a következő két évi költségvetési terv összeállítását úgy készítették el, hogy a minimálbér 40 ezer forintra történő felemelésével számoltak. A két évre szóló költség- vetési terv összeállításakor a következő prioritásokat érvényesítették: főként a NATO-csat- lakozásból adódó fejlesztéseket, illetve az agrárgazdaság szükséges modernizációját helyezik előtérbe. Ezzel párhuzamosan azok a már elfogadott törvényi determinációk is előtérbe kerülnek, amelyek például az oktatási törvényből fakadnak. Az elsődleges célkitűzések között szerepelnek a Széchenyi-terv alapvonásai, vagyis többek között az informatika, a távközlés és a humán erőforrások nagymértékű fejlesztése. A költségvetési terv azzal számol, hogy a közszférában már jövőre 7,5 százalékos bruttó keresetemelkedés valósul meg, ami átlagosan 5 százalékos pénzromlásnál 2,5 százalékos reálkeresetemelkedést jelent. A Széchenyi- terv mindkét évben 55-60 milliárd forint többletforrást igényel majd a központi pénzekből. Járai Zsigmond arról is szólt, hogy a kormány a következő két évben is előtérbe helyezi a családtámogatások további bővítését, így a gyermekkedvezmények növelését, ami további 35 milliárd forintos költségvetési pénzt igényel. A családtámogatások között szerepelnének különböző adó- kedvezmények, a minimálbérhez kötődően pedig a gyed összege is emelkedne. Nógrádit támogatják Igent mondott a Gazdasági Bizottság Budapest (MTI) — Az Ország- gyűlés Gazdasági Bizottsága meghallgatását követően egyhangúlag támogatta Nógrádi László fideszes országgyűlési képviselő közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterré történő kinevezését szerdai ülésén. — Kevés személyt érintő, gyorsan végrehajtható változásokat tervezek a minisztérium szerkezetében — jelentette ki a leendő miniszter a testület előtt. A miniszterjelölt a meghallgatás után elmondta: elvileg elképzelhetőnek tartja, hogy a jelenlegi államtitkárok munkáját más vegye át, ám az érintettekkel egyeztetni kíván, mielőtt meghozná döntését. Manninger Jenő politikai államtitkár munkájára a későbbiekben is számít, vele korábban folytatott megbeszéléseket. Nógrádi László a bizottság előtt közölte: a jelenleginél kisebb, átláthatóbb és rendezettebben működő tárcát szeretne kialakítani, és az intézkedéseknél a hatékony létszámgazdálkodás szempontjait fogja figyelembe venni. A leendő miniszter jelezte: Katona Kálmánhoz hasonlóan ő is a megkezdett reformok folytatására fekteti a fő hangsúlyt. Hol is van a politika mezsgyéje? A Fidesz megyei elnökének válasza az MSZP sajtótájékoztatóján elhangzottakra A Kelet-Magyarország 2000. május 17-i számában „Politikai helyett szakmai munkát" című cikkel kapcsolatban, melyben Csabai Lász- lóné polgármester és Tükacs István alpolgármester nyilatkozott, az alábbiakat kívánom megjegyezni. A Tisztelt Polgármester Asszony úgy véli, a politika meghatározó szerepet kapott a Megyei Fejlesztési Tanácsban, ott kormánypárti fölény veszélye fenyeget. Úgy vélem, egy szakmai döntéshozó fórum munkájának alapvető kritériuma a befolyásmentes, politikai érdekeket érvényesíteni nem hagyó szakmai tevékenység. Ez így kellett, hogy legyen a múltban, 1996-tól, a megyei fejlesztési tanácsok megalakulásától, és így kell lenni a jövőben is. Mint az bizonyára a megye közvéleménye előtt is ismert, a korábbi fejlesztési tanács munkájában három MSZP-s országgyűlési képviselő vett részt, ülő tisztelettel kérdezem: akkor miért nem tették szóvá a politika jelenlétét? A Tanács elé kerülő, döntésre váró pályázatok több szakmai értékelésen esnek át. Nem védhető ki a politika már itt? Abban az esetben, ha ezen a gondolatmeneten megyek tovább, nem várható-e el a kizárólagos szakmaiság követelménye a Fejlesztési Ügynökségen dolgozóktól sem? Itt nem a munka szakmai színvonalát vitatom, csupán megjegyzem: a fejlesztési ügynökség vezetője a megyei közgyűlés szocialista frakciójának tagja. Hol van a szakma, illetve a politika elhatárolásának mezsgyéje, s milyen kritériumok alapján? Szeretném kérni mindazokat, akiket érdekel, nézzék át a véleményt kialakító szakértők névsorát, s ha ezt megteszik, láthatják kik is vannak jelen ott a politika részéről! A tanács munkájába éppen az említett nyilatkozat az, ami beviszi a politikát. A megyei fejlesztési tanács úgy tudom, a munkája megszervezésén túl, a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter úrnak küldött, a kibővítést kezdeményező felkérésen túl, más a megye érdekére kiható döntést nem hozott. Megítélésem szerint korai még a munkát értékelni, jelzőkkel illetni, és ezzel együtt kormánypárti dominanciával, mint elrettentő rosszal riogatni. A Regionális Fejlesztési Tanács munkabizottságaiban érintett személyek esetében méltánytalannak és sértőnek találom a „tapasztalatlan politikusok” kifejezést, külön a jelzőt, külön a főnevet. Ki a tapasztalatlan? Az elismert, több évtizedes munkát maga mögött tudó, tanszéket szervező, a művelődéspolitikából kandidált, diplomáciatörténetből akadémiai doktori értekezést benyújtó tanár, a megye egyik legjobb környezetvédelmi szakembere, az illetékes szakterület polgármester asszony által is elismert munkát végző megyei vezetője, turisztikai programok szervezésében öt éve aktív szerepet vállaló fejlesztési szakember, és még folytathatnánk a sort... Úgy vélem, nem politikusokról van szó. S még egy megjegyzés: olvastam a lap első oldalán: „brüsszeli intézményekben számos fiatal” dolgozik. Ők is tapasztalatlanok lennének koruk miatt? Nem. Azt gondolom, azért emelt szót a polgármester asz- szony, mert más személyekben gondolkodott, a tanács azonban egy tartózkodás mellett, egyhangúlag — a polgármester asszony szavazatával is — döntött. Végezetül, a történeti hűség kedvéért: a politikai vitákra vonatkozó három hónapos moratóriumot eredményező tárgyalásokat, a Fidesz-Magyar Polgári Párt kezdeményezte. A jövőben partnerek vagyunk minden olyan kezdeményezés, felvetés támogatásában, amely szolgálja —- nem csupán a kimondott szó szintjén — a megye érdekeit és fejlődését, s nem egy adott politikai, személyi kör hatalmi érdeknek rendelődik alá. A Fidesz- frakció a megyei közgyűlésben szakmai előkészítés után támogatni fog minden egyeztetett javaslatot, s maga is előterjeszt elképzeléseket, csakúgy, mint az országgyűlési képviselők. Kozma Péter a Fidesz-Magyar Polgári Párt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke, országgyűlési képviselő Vitanap az autópályáról Összegyűlt a kezdeményezésre az aláírás Budapest (MTI) — Összegyűlt a kellő számú képviselői aláírás ahhoz, hogy az SZDSZ kezdeményezésére vitanapot tartson az Ország- gyűlés az autópályaépítésekről. Ezt tudatta szerdai közleményében Kovács Kálmán, az ellenzéki párt parlamenti képviselője. A szabad demokraták Hogyan építsünk gyorsan és tisztességesen autópályát Magyarországon? címmel indítványozták parlamenti vitanap megtartását. A közlemény szerint az elmúlt hetek fejleményei bebizonyították, hogy a törvények megkerülésével a kormány nem tud utat építeni; hiba volt az építkezést elvenni a szaktárcától és átadni azt Simicska Lajosnak, hiszen semmi sem épül, teljes a káosz és a fejetlenség. — Az SZDSZ azt javasolja a kormánynak, hogy sürgősen írjon ki közbeszerzési pályázatokat — fogalmaz Kovács Kálmán, aki szerint így már nyár végén elkezdődhetne az építkezés az M3-as és M7-es autópályákon. Jelzi: pártja a beruházás mielőbbi megkezdése érdekében kezdeményezte a vitanapot. Úgy látja, hogy még ebben a kormányzati ciklusban megépülhetett volna a 260 kilométernyi pálya, ha a kormány nem tehe- tetlenkedik már két éve. Tűzbomba Egy palesztin fiatalember szerdán tűzbombát dob be egy izraeli katonai bázisra, amit tétlenül figyel egy palesztin rendőr APA/EPA-felvétel 1