Kelet-Magyarország, 2000. május (60. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-12 / 110. szám

Szeméthegyek Az újra felhasználható hulladék fontos ipari nyersanyag./3. old. Idegenben a Szpari A megszokottól eltérően ezúttal pénteken lép pályára a Nyírség-Spartacus. A váciak kérésére hozták előre a mérkőzést./9. old. ipŐJÁRÁS Zápor, zivatar Nappal 23 °C és 28 °C Éjszaka 1l°Cés160C ÁRA: 49 Ft lvii. évf., 11 o. sz. FÜGGETLEN NAPILAPJA 2000. május 12., péntek Ma Tv Plusz Ismét jelentkezik a KM rádió- és televíziómelléklete, a Tv Plusz HÍREK □ Hosszabb a tanév Egyezség született a tanév augusztus 28-i kezdéséről az Oktatá­si Minisztérium és a Magyar Szülők Országos Egyesülete között. Környei László, a szaktár­ca helyettes államtitkára elmondta: a szülői szervezettel folytatott megbeszélésen megál­lapodtak arról is, hogy az utolsó tanítási nap a 2000/2001 -es tanévben június 15-e lesz. □ Új bűnügyi igazgató Sas Gábort má­jus 10-ei hatállyal az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) Bűnügyi Igazgató­ság vezetőjévé nevezte ki Vida Ildikó, az APEH elnöke. A 39 éves Sas Gábor jogász, 2000. március 1 -jétől megbízottként töltötte be a bűnügyi igazgatói tisztséget. Korábban bíróként dolgozott. Q Kilenc fölött az infláció A fogyasztói árak áprilisban 0,8 százalékkal nőttek márci­ushoz képest, és 9,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet. Az év első négy hónapjában átlagosan 9,7 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint egy évvel korábban. A KSH szerint az áprilisi áremelke­dés teljes mértékben piaci indíttatású volt. KELET-MAGYARORSZÁG K 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47 @ (42)311-277 Munka nélkül A munkanélküliségi ráta és az állástalanok száma a régióban Még húsz nap a regisztrációra Nyíregyháza (KM) — Nem hosszabbítják meg sem a gazdálkodók regisztrációjá­nak, sem a földalapú támo­gatási igények bejelentésé­nek május 31-ei határidejét, tudtuk meg a megyei FVM Hivatalban. Rácz Ferenc vezető falugazdász ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a földhivatal­nak kötelezően tett írásos beje­lentés a földhasználatról nem feltétele a földalapú támogatás­nak. Sem a földhivatali igazolás­ra, sem pedig a víztársulati hoz­zájárulás befizetését igazoló irat­ra ne várjon senki. Bár később rendelkezni kell majd velük, eze­ket nem kell most csatolni, ha­nem adja be a támogatást igény­lő lapját mindenki minél hama­rabb az FVM Hivatalba. A szük­séges nyomtatványok beszerez­hetők a területileg illetékes falu­gazdászoknál. A gyommentesítési program­mal kapcsolatban a vezető falu­gazdász elmondta, hogy a hely­színi ellenőrzéseket tovább foly­tatja a 83 fővel immár hatéko­nyan működő falugazdász háló­zat. A gyomos termőterületeket, miként a május 10-ig előírt tava­lyi szármaradvány letakarításá­nak még mindig többfelé tapasz­talható hiányát az FVM Hivatal tételesen leadja a megyei Nö­vényegészségügyi és Talajvédel­mi Állomásnak, ahol megteszik a szükséges intézkedéseket. Ugyancsak május végéig tart az a kedvező lehetőség, hogy a minőségi termelése elősegítése érdekében nyújtott kedvezmé­nyes áruhitel keretében a Tisza- menti Vegyi Művek ingyen szál­lítja le vasúton a célállomásig, a gazdák által összegyűjtött fosz­for-, káliumtápanyag-igény alap­ján a műtrágyát. Rácz Ferenc nem igazán elégedett e támoga­tás megyei kihasználásával: ed­dig 500-600 tonna alapmútrágyát rendeltek meg gazdálkodóink. A vezető falugazdász végezetül az FVM négy új, napokban meg­jelent pályázati felhívására hívta fel a figyelmet. A „Mezőgazdasá­gi kibontakozási hitelkonstruk­ció”, a „Termelők gazdahitel programja”, a „Fiatal agrárvál­lalkozók támogatása”, valamint a TÉSZ-ek, új típusú szövetkezé­sek számára kiírt „Mezőgazdasá­gi gazdahitel program” pályáza­tait szeptember végéig lehet be­nyújtani, amelyben részletes in­formációval, szükség esetén se­gítséggel a falugazdászok szol­gálnak. Tungsram-ünnep Tegnap közel 1200 dolgozó ünnepelte Kisvárdán, hogy 25 évvel ezelőtt a felső-szabolcsi városban megszületett az a fény­forrásgyár, amelyet ma a GE Hungary Rt. egyik kiválósági központjaként jegyeznek/5. old. Martyn Péter felvétele Szombaton nyit a strand Nyíregyháza (KM - Cs. K.) — Több kritikát is kapott az üzemeltető, amiért nem nyi­totta ki korábban a nyíregy­házi Parkfürdőt. A tegnapi sajtótájékoztatón az okokról is szó esett. — Ma már bánom, hogy nem döntöttem úgy, május elsején ki­nyitunk — kezdte Soltész József, a Városüzemeltetési Kht. igazga­tója, majd hozzátette: — de hi­szem, több kritika ért volna ben­nünket, ha megtesszük. Ezzel együtt a jövőben megfontoljuk a részleges nyitást. Kiderült: a termál gerincveze­ték törése miatt nem tudták vol­na garantálni a szükséges víz­mennyiséget, a közegészségügyi szempontoknak megfelelő vízmi­nőséget. A kereskedelem, szol­gáltatások területén sem volt még minden rendben. Minden télen teljesen lepusztul a strand, egy hónapra van szükség a hely­reállításhoz. Fertőtleníteni, me­szelni kell az öltözőket, kitakarí­tani a medencéket. Az elégedet­lenség pedig lehet, többet ártott volna, mint amennyit használ a korábbi nyitás./5. old. Sóstó híre Sóstó messze földön jó hírének hallatára harmincegyen jöt­tek Budapest XIX. kerületének egyik általános iskolájá­ból erdei iskolai hétre. A program­ban sok-sok kirán­dulás, az állatpark és a múzeumfalu megtekintése szere­pelt. Képünk az utóbbi helyen, egy kézműves délutá­non készült Balázs Attila felvétele Fejbe lőtte magát Nyíregyháza (KM) — Feltehetően öngyilkos- sági szándékkal nyíregy­házi lakásán szerdán késő este fejbe lőtte magát K. A. (47) hely­béli lakos. A végzetes lövést a birtoká­ban lévő egycsövű puskából adta le, ami azonnal végzett vele. A lefolytatott helyszíne­lés és halottszemle során idegenkezűségre utaló nyo­mot nem ialáltak, viszont olyan adat merült fel, amely alátámasztja, hogy a férfi, halálát megelőzően, nagyobb mennyiségű nyug­tatót vett be. Az elhalt az utóbbi hónapokban egyedül élt lakásában. A hátraha­gyott búcsúlevélben tetté­nek okát magyarázza. A Nyíregyházi Rendőr- kapitányság a rendkívüli halálesetet államigazgatási eljárás keretében szakértők bevonásával tovább vizsgál­ja. i

Next

/
Thumbnails
Contents