Kelet-Magyarország, 2000. május (60. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-10 / 108. szám
2000. május 10., szerda Lälet<* MEGYEI TÜKÖR 5. oldal □ Krisztus-oratórium Rangos zenei esemény színhelye lesz Nyíregyházán a művelődési központ. A filharmóniai bérletsorozat befejező hangversenyeként május 11-én 19 órától Liszt Krisztus című oratóriumát mutatja be a Debreceni Filharmonikus Zenekar és a Kodály Kórus. □ Ballagások A hét végén megyénk egyházi iskoláiban is megkezdődnek a ballagások. A kisvárdai Szent László Gimnáziumban május 12-én, pénteken 13 órakor, a nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumban 17 órakor, míg a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnáziumban május 13-án 10 órakor kezdődik a ballagás. □ Ifjúsági találkozó A borbányai katolikus templomban minden hónap második vasárnapján ifjúsági találkozóra várják a fiatalokat 16.30-tól. □ Első áldozás A nyíregyházi római katolikus Társszékesegyházban május 21-én a 9 órai szentmisében tartják az első áldozást. A nagy ünnepre 128 gyerek készül. Egyháztörténet Nyíregyháza (KM) — Bizonyára sok érdeklődőt vonz majd Nyíregyházán, a Bethlen Gábor u. 5. szám alatt megnyílt görögkatolikus egyházművészeti gyűjtemény. A gazdag gyűjteményt a magyar görögkatolikus egyház művészeti örökségének megőrzésére, tudományos feldolgozására és bemutatására tulajdonképpen 1983-ban alapították, de eddig nemigen volt hozzáférhető a közönség számára. Láthatók itt 17-18. századi ikonok, ikonosztázion farag- ványok, 16-19. századi liturgikus tárgyak — könyvek, ötvöstárgyak, kelyhek, diszkoszok, viselet, festett vagy grafikával díszített textilek, ereklyekendők, plascsenyi- cák, templomi zászlók. Mindez Északkelet- Magyarország több száz éves metabizánci kultúrájának egyik fontos, de kevéssé közismert egységébe ad betekintést. A mára elenyészett fatemplomokból származó, majd a későbarokk görögkatolikus templomokban megőrzött tárgyak sora felöleli a görögkatolikusság történelmének, kultúrájának több évszázadát. Figyelemmel kísérhető a helyi görögkatolikus egyház kialakulása és fennmaradt legkorábbi emlékei. A későreneszánsz a Kárpátok vidékének művészetében. Megcsodálható a helyi görögkatolikus egyház művészete és a posztbizánci művészet a 19-20. században. Az összetett gazdasági és kulturális, lel- kiségi egymásrahatások számára nyitott történelmi régióban a helyi metabizánci kultúra tárgyi emlékei a Kelet és Nyugat, illetve Észak és Dél között fennálló kapcsolatrendszer művészetben való érvényesülését, sajátos egységgé történő ötvöződését tárják fel. Lelkigyakorlatok Máriapócs (KM) — A márapócsi lelkigya- korlatos és zarándokházban május hónapban minden hétvégén lesz valamilyen rendezvény. Május 12-14-én a házaspárok lelkigyakorlatát tartják, amelyet Obbágy László teológiai tanár vezet. A következő hétvégén, május 19-21. között az orvosokat várják lelki képzésre. Azután, május 23-26. között az alkoholtól szabadulni vágyóknak és hozzátartozóiknak rendeznek összejövetelt. Erre a lelkigyakorlatra azokat várják, akik érzik, hogy többet isznak a kelleténél, és ezen változtatni szeretnének. „Szabadult” alkoholisták mutatják meg az alkoholizmusból kivezető utat. Május 26-28. között pedig a betegek számára rendeznek hasonló találkozót. Nyári táborok Nyíregyháza (KM) Az evangélikus gyülekezet ebben az évben is megrendezi a nyári gyermek- és ifjúsági táborokat. Sátoraljaújhelyben és Olcsván szép környezetben tölthetnek el hat napot a fiatalok. Ezek az alkalmak lehetőséget nyújtanak a pihenésre, játékra, vidám programokra és mindenre, ami kikapcsolódást jelent. A szervezők ígérik, hogy a közös éneklések, beszélgetések, a bibliatanulmányozással töltött csendes percek szellemi, lelki felüdülést fognak nyújtani. Sátoraljaújhelyen az általános iskolásokat június 25-től, a kálmánházi fiatalokat július 2-től, míg a felnőtt ifjúságot július 9-től várják. Olcsván július 3-án nyit a nagyobb általános iskolások tábora, míg a középiskolásokat és egyetemistákat július 10-től várják. A családosok számára július 17-től rendeznek tábort. Régiós verseny Kilenc megye fiatal számítástechnikusai mérték össze tudásukat a Jurányi TIT Centrumban Balázs Attila felvétele Iparűzési adó Pócspetriben Pócspetri (KM) — Pócspetriben a sokan élnek nehéz körülmények között, ezért úgy döntött a képviselő-testület, hogy nem emelik a magánszemélyek kommunális adóját, annak mértéke továbbra is háromezer forint évente. A testület a vállalkozók kommunális adóját sem növelte, foglalkoztatottanként kétezer forint évente. Ellenben bevezették a helyi iparűzési adót, amelynek alapja az értékesített termék, illetve a végzett szolgáltatás nettó árbevétele. Az adó mértéke egy százalék. A vállalkozó a kommunális és az iparűzési adóra adóelőleget köteles fizetni. Gokartpályát építenek az Interspar alá CSERVENYÁK «ATAUN Nyíregyháza (KM) — Valami készül a nyíregyházi Inter spar alatti parkolóban — erre már abból következtetni lehetett, hogy több ezer használt autógumival elkerítettek egy nagyobb területet. Aztán hamarosan ki is derült: gokartpályát építenek ide. — Számítottunk rá, hogy a híre megelőzi magát az üzembe helyezést — mondta Gyöngyösi Márton, az áruház igazgatója. — Ez egy teljesen új szolgáltatás, űrt tölt be Nyíregyházán. Ellenőrzött körülmények között űzhető sport lesz, ahol nincs korhatár: gyerekek, felnőttek egyaránt gyakorolhatnak a járműveken, csiszolhatják vezetői tudásukat. Nem versenypálya lesz, s majd eldönti maga a közönség, szükség van-e rá vagy sem. □ Elég nehezen fogadták el önöket az utcában, de mára mintha konszolidálódott volna a helyzet. — Nem minket nem fogadtak el, hanem egy ilyen jellegű áruházát. Az eltelt év alatt azonban sikerült jószomszédi kapcsolatot kialakítanunk egymással. Örömmel látom, hogy utcabeliek váltak törzsvásárlóinkká, s az áruház nyújtotta előnyökből ők is részesednek. □ Érdemes kockára tenni a kialakult kapcsolatot most egy olyan dologért, aminek hiánya miatt még nem tüntettek a városháza előtt? — Szeretnénk minél többet nyújtani a hozzánk betérőknek. A gokart beépülhet a városlakók szórakozási lehetőségei közé. Az egyéves születésnap közeledtével mindent meg kívánunk beszélni a környékbeliekkel. Május 19-ére lakossági fórumot hívunk össze, amelyen ki is próbálhatják a járműveket a lakók, maguk is meggyőződhetnek róla: csendes, kis teljesítményű motorokról van szó. Szeretnénk kialakítani velük egy párbeszédet, megvitatni az eltelt egy év hibáit, tájékoztatni őket a jövőbeni elképzelésekről. Szeretnénk, ha látnák: a pálya megnyitása semmilyen változást nem hoz az életükben. Mindössze két-három felnőtteknek és egy gyerekeknek való gokart beállításáról van szó. A legkorszerűbb Honda-motorral működnek. Elmondta még: néhány nappal ezelőtt már volt egy próbaüzem — kiderült, senki nem is hallotta, hogy beindították a kisautókat. Egyébként az engedélyezési eljárás most folyik, a zajmérési eredményeket a napokban várják. Az igazgató hangsúlyozta: — Csak akkor indulhat a vállalkozás, ha valamennyi engedély az üzemeltető birtokában lesz. Vagyis ha minden szempontból biztonságos a pálya, a járművek, megfelelnek a környezetvédelmi előírásoknak, s a zajszint sem haladja meg a megengedett határt. A leendő üzemeltető, Fodor Imre lapunk kérésére tett egy kört az egyik kocsival, és be kellett látnunk: a parkolóba beálló kocsik motorhangja elnyomta a négyütemű Hondáét. Ettől függetlenül: ha menet közben bármi gond merül fel az üzemeltetéssel kapcsolatban, nyitottak a problémák, kérdések rendezésére. Elnök nélkül a kuratórium Nyíregyháza (KM- G. B.) — A szervezet „közhasznúvá” minősítéséhez szükséges döntéseket meghozta, de a Zilahi József megüresedett kuratórium elnöki helyének betöltéséről nem döntött a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei PRIMOM Vállalkozásélénkítő Alapítvány alapítói közgyűlése. A PRIMOM alapítói előtt az alapítvány kuratóriuma ülésezett múlt hét csütörtökön, meghallgatva az ügyvezetés beszámolóját a múlt évről, s az idei pénzügyi, tevékenységi tervéről. Mint azt a kuratórium is megállapította, mind pénzügyileg, mind pedig az elért eredményeket nézve sikeres évet zárt 1999 végén a PRIMOM Alapítvány annak ellenére, hogy csak tavaly szeptemberben fogadták el a megyei vállalkozásfejlesztő központok hálózatának, benne a PRI- MOM-nak is a pénzügyi tervét, tájékoztatta lapunkat Kovács István ügyvezető igazgató az ülésen elhangzottakról. A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvánnyal (MVA) az alul-, illetve késve finanszírozás kapcsán kerekedett pénzügyi viták ügyében a kuratórium az ügyvezetés álláspontjára helyezkedett. Tudomásul vette a tényt is, mely szerint a Mikrohitelt eddig kezelő nyíregyházi Takarékbankot megvette az Újfehértói Takarékszövetkezet, ezért bár ugyanott, ahol eddig, de már az új tulajdonos cégtáblája alatt intézik a még idén remélhetőleg 3 millióra felemelt mikrohitellel kapcsolatos ügyeket. Elfogadták azt a konzorciális szerződést is, amelyet az ügyvezetés kötött április 28-án a 19 megye vállalkozásfejlesztési alapítványaival azért, hogy az eddiginél hatékonyabban működjön a helyi — azaz megyei — vállalkozói központok országos hálózata. Egyszersmind legyen sokkal többek számára lehetőség a kormányzati az európai uniós vagy más vállalkozásfejlesztési programokban való eredményes részvétel, indokolta a történteket az igazgató. A konzorcium, megválasztva egy héttagú irányító testületet, annak elnökéül pedig a PRIMOM igazgatóját, Kovács Istvánt, még aznap együttműködési megállapodást kötött az FVM Agrárinnovációs, Vidék-, és Területfejlesztési Kht.-jával is. Csalókat vettek őrizetbe Mátészalka, Nyírgyulaj, Ke- mecse (KM -FA.) — Két különféle ügyben csalással alaposan gyanúsítható három személyt vett őrizetbe a rendőrség. A Mátészalkai Rendőrkapitányság 7. Csaba (37) és L. Sándor (44) mátészalkai vállalkozók ellen azért folytat eljárást, mert az érdekeltségi körükbe tartozó gazdasági társaságok nevében több cégtől fizetési szándék nélkül, halasztott fizetési ígérettel cigarettát, húst és vasárut vásároltak meg. Összesen 13 gazdasági társaságnak mintegy 28 millió forint kárt okoztak. A harmadik gyanúsított T. Miklós (30) nyírgyulaj i vállalkozó és társa, akiket azért vonnak felelősségre, mert egy éven belül — 1999 június 1-jétől ez év februárjáig — többgyermekes családok beszervezésével, azoknak lakást ígérve hamis, vagy hamisított tartalmú engedélyek felhasználásával jogosulatlanul 54 millió forint értékben vettek fel lakásépítési, illetve ÁFA támogatást. Ez ügyben a megyei rendőrfőkapitányság folytat vizsgálar tot. Elfogta a Nyíregyházi Rendőr- kapitányság azt a hat kemecsei férfit, akik május 4-én napközben egy kft. tulajdonában lévő teherautóról hat és fél mázsa ammónium-nitrátot loptak el. Csak (kistérséget támogat az EU Folytatás az 1. oldalról Az alapfeltétel: csak programmal bíró kistérség számíthat sikerre. Támogatják a mező- gazdasági jellegű beruházások esetében a képzést, szakképzést, a szaktanácsadást, a pályázatkészítésben való közreműködést. Az EU-s szakértők ismertették és vitára bocsátották a kistérség stratégiai programja számára előzetesen kidolgozott általános és speciális célkitűzéseket. A program kidolgozása május végére befejeződik. Várhatóan a hónap második felében további egyeztetésekre kerül sor, ahol a meghívottak javasolhatnak esetleges módosítást, illetve megismerhetik a végleges dokumentumot is. A programmal kapcsolatban május 11-én 19 órától Balkányban, a polgármesteri hivatalban tartanak lakossági fórumot. Lámabébi A Nyíregyházi Állatpark fiatal lámakancája egy kis lámabébit hozott a világra. A leányanya sajnos nem neveli és nem is eteti kicsinyét, így a parasztudvar egyik dajkakecskéje tejével táplálják. Képünkön dr. Pelle György és dr. Papp Zoltán a Nyíregyházi Állatkórház két orvosa a még orvosi felügyeletet igénylő lámabébivel Balázs Attila felvétele