Kelet-Magyarország, 2000. április (60. évfolyam, 77-100. szám)

2000-04-22 / 95. szám

2000. április 22., szombat líűbtm MINDENFELŐL 2. oldal HÍREI □ Rosszullét Hirtelen rosszullét miatt pén­teken délelőtt kórházba szállították Milos Ze­man, cseh kormányfőt. Zeman az észak- morvaországi Ostravában a regionális iskolai szakszervezetekkel tárgyalt, amikor rosszul lett. A kormányfőt a belgyógyászati osztá­lyon kezelik. □ Erőpróba Az osztrák kormánykoalíció­ban remekül alakult az együttműködés az Osztrák Néppárt (ÖVP) és az Osztrák Sza­badságpárt (FPÖ) között — hangsúlyozta Wolfgang Schüssel kancellár pénteken, miu­tán Jörg Haider EU-ellenes kijelentései és a kancellár ellentmondása nyomán koalíciós erőpróbát sejtett a sajtó. □ Tüntetés A szlovák kormány épülete előtt péntek délben Meciar-párti tüntetés kezdődött. Az ellenzéki Demokratikus Szlo­vákiáért Mozgalom (HZDS) azért szólította híveit az ország egész területéről Pozsony­ba, hogy nagygyűlésen tiltakozzanak Vladi­mir Meciar brutális előállítása, az állami ter­rorizmus ellen. □ Robbantások Az orosz alsóház pén­teken csaknem kétharmados többséggel ratifikálta a nukleáris kísérleti robbantások teljes tilalmáról kötött nemzetközi szerző­dést. A 450 tagú állami dumában 298 kép­viselő szavazott a ratifikálás mellett, 84 elle­nezte. A Föld nem eladó Nyíregyháza (KM - L. Gy.) — Bő évtized­del ezelőtt egy hamburgi ingatlanügynök­ség játékos kedvű munkatársai országon­ként összegyűjtötték a földterületek forgal­mi értékeinek adatait, és kiszámították: mekkora számlát kellene kifizetnie annak, aki meg akarná vásárolni a Föld egész fel­színét. Nos, a végeredmény: 8,96 forint négyzet- méterenként. Az összes, a 120 millió négy­zetkilométernyi földfelszín ára százhétbil- liárd-száznyolcvanötmilliárd forint lenne, a kontinensek között pedig Európa a leg­drágább. A Föld egészében természetesen nem eladó, hiszen az immáron hatmilliárd em­ber közös tulajdona. Április 22-én, lega­lább a Föld napján úgy kellene éreznünk, hogy nekünk még ettől a billiárdos összeg­től is többet ér a Naptól számított harma­dik bolygó. Kelet «»Magyarország Szabolcs-Szatmár-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: Angyal Sándor Szerkesztők: Balogh József, Sipos Béla Rovatvezetők: Cservényük Katalin (belpolitika, 128-as mellék), Galambos Béla (gazdaság, 114-es mell.), Nagy István Attila (kultúra, 122-es mell.), Marik Sándor (társadalom, 113-as mell.), Mán László (sport, 118-as mell.), Elek Emil (fotó, 125-ös mell.), Csonka Zsolt (tördelés, 140-es mell.) Szerkesztőség: Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6. Telefonközpont: (42)311-277. Fax (szerkesztőség): 501-973, (hirdetés) 501-970. Postafiók: 47-4401. Hirdetés: 25-4401. Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 5. Tel./fax: (45)415-955. 4700 Mátészalka, Kölcsey utca 2. TeL/fax: (44)310-651. E-mail -szerk.: kelet®iscomp.hu —hird.: kelethirdSiscomp.hu Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 52/413-101 Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet Marketingvezető: Kereső Magdolna Terjesztési vezető: Szerbina István (telefon: 06-20/9589-906) Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon jelezhetik: 06-80/306-306. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség (MATESZ). Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Árusításban terjeszti az Inform Stúdió Kft., fax: 501-970 Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hirlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Bank Austria Creditanstalt 10911004-00000002-01580060 számú pénzforgalmi jelzőszámra, személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6., és a vidéki kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 5., Mátészalka, Kölcsey utca 2. Előfizetési díj egy hónapra 780 forint, negyedévre 2250 forint, fél évre 4390 forint, egy évre 8490 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 42 forint, pénteken a TV Plusszal 49 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Lapunkat Magyarország legnagyobb médiafigyelője, az % OBSERVER Budapest Médiafigyelő Kft. rendszeresen szemlézi. H-1084 Budapest, Auróra utca 11. Tel.: 303-4738 Fax: 303-4744 E-mail: sajto@observer.hu http://www.observer.hu Harminc év a gyilkosnak Bukarest (MTI) — Harminc-, il­letve tizenkét évi börtönbünte­tésre ítélte az aradi bíróság azt a két román személyt, aki tavaly novemberben román területen meggyilkolta és kirabolta Kúrái László 63 éves makói taxisofőrt. A csütörtökön kihirdetett ítélet szerint a két tettesnek 50 ezer márkának megfelelő anyagi és erkölcsi kártérítést kell fizetnie. Az első fokú ítélettel szemben tíz napon belül a temesvári táblabí­róságon lehet fellebbezni, azt kö­vetően pedig a román Legfelsőbb Bróságon. A két tettes — a 23 éves Felix-Ciprian Onofrei és a 21 éves Neculai Adumitroaie — tavaly októberben utazott Ma­gyarországra, hogy ott munkát találjon. November elején úgy döntöttek, hogy hazamennek, s Makón szálltak be Kúrái László taxijába. Csongrádnál biztonságos a gát A házak és épületek lebontása nyereség a városnak, veszteség az ott lakóknak Csongrád (MTI) — A gát megmarad épségben, de a Csongrád város bel­területi részét védő tölté­sen átszivárgó, illetve fakadó víz lakóházakat és más építményeket veszélyeztet. Ezt Szeles Péter, a Csongrádi 1503-as árvízvédelmi szakasz vezetője nyilatkozta pénteken. A vízügyi szakember elmondta, hogy a gát biztonsága érdekében lebontják mindazokat a lakóhá­zakat, amelyek akadályozzák a védekezési munkákat, mert min­dennél fontosabbnak tartják a gátak biztonságát. Pénteken újabb házat bontot­tak le. Szeles Péter véleménye szerint a lebontott épületek he­lyére el tudják majd készíteni a végleges védelmi műveket és ez­zel biztosítani tudják majd a gá­tak stabilitását. Kijelentette: a házak és épületek lebontása nye­reség mind a városnak, mind pe­dig a vízügyi igazgatóságnak, ugyanakkor veszteség az ott la­kóknak, de ez az az áldozat, amit meg kell hozni az egyénnek és a közösségnek. Arra a kérdésére, hogy a csongrádi körgát egyik szakaszá­nak lebontása mennyire gyorsít­ja fel a víz levonulását, Szeles Péter közölte: a körgát tulajdon­képpen szűk keresztmetszetet okozott a folyóban, és ezzel hát­ráltatta a Tisza szolnoki szaka­szán meglévő árhullám levonu­lását. Elmondta, hogy ismeretei sze­rint a Vízügyi Tudományos Ku­tató Intézet végezte el a felmé­rést és ők határozták meg a Ti­sza völgyében végig mindazokat a nyári gátakat, ahol indokolt volt a szélesítés az árvíz gyors levezetése miatt. Szeles Péter re­ményét fejezte ki, hogy ez hozzá­járul Szolnok város árvízproblé­máinak megoldásához. — Ha ez az ára annak, hogy Szolnok árvizeit minél gyorsab­ban le tudjuk vezetni, akkor ter­mészetesen gondolkodás nélkül meg kell valósítani ezeket a munkákat — mondta. Újraválasztható az elnök Módosítják a kisgazdák a pártalkotmányt Budapest (MTI) — A Független Kisgazdapárt jövő szombati or­szágos nagygyűlése várhatóan eltörli a pártalkotmány azon rendelkezését, amely szerint ugyanaz a politikus csak három egymás utáni alkalommal vá­lasztható pártelnökké — erősí­tette meg az FKgP több politiku­sa. A kisgazda politikusok emlé­keztettek arra, hogy Torgyán Jó­zsef elnöki mandátuma 2002-ben lejár, s a jelenleg érvényes sza­bályok szerint nem választhat­nák meg őt ismét erre a posztra. Túri-Kovács Béla főtitkárhe­lyettes a hírt kommentálva arra hívta fel a figyelmet, hogy éppen a pártelnöki poszt az egyetlen tisztség az FKgP-ben, amelynek esetében a pártalkotmány korlá­tozza az újraválaszthatóságot. A politikus hangot adott azon véle­ményének, hogy a rendelkezést egy évtizeddel ezelőtt valószínű­leg azért alkották meg, mert még kialakulatlan volt a párt, mára azonban a pártalkotmány ezen passzusa idejétmúlttá vált. Túri-Kovács Béla ugyanakkor közölte: abban az esetben sem kellene leköszönnie posztjáról Torgyán Józsefnek, ha jelölné őt a párt köztársasági elnöknek. Összeférhetetlenség csak köztár­sasági elnökké választása után állna fenn. «*%■,.. • Hívők ezrei haladtak át a sevillai Tirana hídon nagypénte­ken. Spanyolországban a húsvétot megelőző hetet szent hétnek nevezik APA/EPA-felvétel A támogatás ingyen adható fel A Posta szolgáltatásai folyamatosak kitelepítések esetén is Nyíregyháza (KM) — Díjmente­sen lehet adományokat feladni a postákon az árvízkárosultak megsegítésére a KHVM által nyi­tott bankszámlára. A Magyar Posta Rt. 100 ezer készpénzátuta­lási megbízást (sárga csekket) gyártott, melyek az ország vala­mennyi postáján megtalálhatóak lesznek. Szükség esetén a Posta az utánnyomásról gondoskodik. A belföldi postautalványon (ró­zsaszín csekken) befizetett támo­gatás feladási díját ugyan meg kell fizetni, azonban a Posta a feladási dijat továbbra is ado­mányként kezeli és továbbítja az árvízkárosultak javára. A Ma­gyar Posta Rt. javasolja, hogy a befizetési lapok „Közlemény” mezőjében — az adóigazolások megküldése érdekében — az adó­számot szíveskedjenek feltüntet­ni. Azokon a településeken, ahol az árvízi védelem szükségessé te­szi a lakosok kitelepítését, a Ma­gyar Posta intézkedett arról, hogy lehetőségeihez képest min­den címzett megkapja küldemé­nyeit. Emléktábla a hős vértanúnak 1919. április 22-én egy vér­bíróság halálra ítélte és azonnal kivégezte Kovács István nemzetőr főhad­nagyot. Emlékének ápolására 1924 őszén a volt nemzetőrök megalapítot­ták a róla elnevezett Bajtársi Szövetséget, amely halálának év­fordulóján megemlékezést rende­zett az Északi temetőben lévő sírjánál, ahová a város cserkész- csapatai minden évben elzarán­dokoltak. Őt választotta névadóul az evangélikus elemi iskola cser­készcsapata is. 1927-ben emlék­táblát avattak a Luther utcában lévő szülőháza falán. A szövetség Emléktábla az egykori szülőház helyén A szerző felvétele megbízásából Görömbey Péter szobrot és síremléket készített. 1929. október 27-én Bencs Kál­mán, a város polgármestere e szavakkal leplezte le az egészala­kos bronzszobrot: „ígérem, hogy a város lakossága mindig tánto- ríthatatlanul kitart azon eszmék mellett, amelyekért Te életed ál­doztad.” Nem így történt. 1944-ben az emléktáblát eltüntették, a szob­rot pedig ledöntötték, anyagának nagy részét Pátzay Pál kozák lo­vas szobrába olvasztották. 1992. márciusában az elfelejtett hős emlékének ápolására megalakult a Kovács István Baráti Egyesü­let, amely a város önkormányza­tának egyetértésével és támoga­tásával újból felállította a vérta­nú emléktábláját a lebontott szülőház helyén épült új lakóház épületének a falán. Ilyés Gábor Elrepült Bikov Budapest (MTI) — Elhagy­ta Magyarországot pénte­ken az Aeroflot menetrend szerinti járatával Anatolij Bikov, a súlyos bűncselek­ményekkel gyanúsított orosz üzletember, s ezzel technikailag is lezárult a ki­adatási eljárás, amelyre jo­gi értelemben már pontot tett Dávid Ibolya igazság­ügy-miniszter április 12-i döntése. Három személy- gépkocsiból álló konvoj szállította a Ferihegyi repü­lőtérre Anatolij Bikovot és kísérőit. A kifutópályát pe­dig kommandósok vigyáz­ták. Anatolij Bikovot az In­terpol körözése alapján ta­valy október 29-én vették őrizetbe a röszkei határát­kelőhelyen a magyar ható­ságok. Bikovot Oroszország­ban pénzmosással, lőfegy­verrel való visszaéléssel és emberölésben való közre­működéssel gyanúsítják, aki menekültstátuszért fo­lyamodott a Belügyminisz­térium menekültügyi hiva­talához, de elutasították.

Next

/
Thumbnails
Contents