Kelet-Magyarország, 2000. április (60. évfolyam, 77-100. szám)
2000-04-19 / 92. szám
2000. április 19., szerda 8. oldal Kelet HN HAZAI TÁION □ Fogadóórák Dr. Ignácz István r. dandár- tábornok, a megyei rendőr-főkapitányság vezetője április 19-én 13 és 15 óra között hivatali helyiségében fogadóórát tart. Harmati Gábor r. alezredes, a záhonyi rendőrkapitányság vezetője pedig április 19-én 10 és 12 óra között várja az érdeklődőket. □ Véradás Ma Nyíregyházán, a Taurus Palma Kft-nél, a kultúrteremben 10-15 óra, Fé- nyeslitkén 10-12 és Milotán 8-12 óra között lesz véradás. □ Érklub A pajzsmirigy-betegségekről lesz szó április 19-én 18 órától a Városmajori Közösségi Ház Érklubjában. Az előadó dr. Tar Balázs belgyógyász. Milliárdos bélés és tiszta iszap Nyíregyháza (KM - Sz. J.) — Remény sem volt arra, hogy az önkormányzat vagy a Nyirségvíz Rt. saját forrásaira támaszkodva olyan színvonalon vezesse el és tisztítsa meg a város szennyvizét, mint amilyet a nemzetközi szabályok elfogadnak. Szerencsére kedvező jelzések érkeztek a svájci államszövetség kormánya részéről, amit a hétfői közgyűlésen a testület is jóérzéssel vett tudomásul. Mind a vízszolgáltató idei beruházásairól szóló tájékoztatót, mind az 1. számú szennyvíztelepen végzendő beruházásokhoz a központi támogatás igényléséről és a kellő önkormányzati saját erő vállalásáról szóló előterjesztést elfogadták. így három program indul a Nyírségvíznél. Az egyik keretében a rossz minőségű, nem vízzáró, elöregedett betoncsatornákat fogják „kibélelni”. Erre egy gyors és korszerű módszernek köszönhetően az útburkolat megbontása nélkül kerül majd sor. Nyíregyháza sok kilométer hosszú vezetékrendszerének többsége még a hatvanas években épült... Már többször el kellett halasztani — pénz hiányában — a kényszerből még mindig a hetvenes évek nívóján álló szennyvíztelep modernizálását. Most már ez a másik projektelem is megvalósulhat. Az eredmény a még tisztább szennyvíz lesz. A szennyvíztisztítás melléktermékeként keletkező iszap feldolgozása most is megfelelő, de a környezetet (benne a telep környékén lakókkal és a talajjal) majd azzal a zárt technológiával tudják kellően védeni, ami a svájci támogatásnak lesz köszönhető. Az az elképzelés, hogy az iszapot alkalmassá tegyék erdősítési célra. Egyesíteni kell a pénzforrásokat, melyben szerepel az igen értékes svájci államsegély mellett állami ígérvény, önkormányzati és Nyírségvíz-rész. A beruházás értékes, milliárdos nagyságrendű. Johannes B. Kunz, a Svájci Állam- szövetség budapesti követtanácsosa is jelen lesz azon a holnapi sajtótájékoztatón, amelyen a támogatást hivatalosan is bejelentik. Gepárd, a rettenetes CSERVENYÁK KATALIN ___________________________________ Az ember nyugodtan elindul szombat reggel a piacra, aztán lehet, a kórházban látják viszont hozzátartozói. Kishíján igy jártam a múlt héten jómagam, egy biciklis, meg azok, akik abban a piros Skodában ültek, amelyik velem szemben jött a Korányin, s haladt volna Kemecse felé. A skodás — mit sem sejtve — elkezdte előzni a biciklist, mire háta mögül ezerrel kivágott egy zöld IFA, hogy egyszerre hagyja le mindkettőt. Hogy melyik nyomta jobban a gázt, mint a dudát, nem tudom, csak azt: a féket én, egyedül. Legszívesebben „rükvercbe” kapcsoltam volna, de csak megállni volt időm. Éppen annyi, hogy az IFA vissza tudjon vágódni saját sávjába, és menjen minél messzebb — legalábbis tőlem. Sose lássam még egyszer. A rendszámát sajnos nem tudtam megjegyezni, csak a szélvédője mögé tett tábláról olvastam le a nevét: GEPÁRD. Hát, mit ne mondjak. Négylábú „keresztapjától” kevésbé rettentem volna meg, ha szabadon jön velem szemben az úton... Barátkoznak Új barátokkal ismerkednek meg a gyerekek a nyíregyházi Kossuth téren Martyn Péter felvétele ............." " ............. • Tiszta vizet az Eurorégióba Nyíregyháza (KM) — A Kárpátok Eurorégió Tanácsa a hét végén tartotta 28. ülését a lengyelországi Rzeszów melletti Lancut-kastélyban. — A tanácsülés a szervezet további aktivizálása szellemében zajlott — fogalmazott hazaérkezés után Helmeczy László a magyar nemzeti oldal vezetője. — A tanács meghallgatta a munkabizottságok beszámolóit. Nagyon fontosnak ítélték a magyar fél által felügyelt Regionális Fejlesztési Munkabizottság munkáját, a kezdeményezésünkre létrehozott katasztrófa-elhárítási munkabizottság alakuló üléséről szóló beszámolót, s a környezetvédelem terén a további együttműködési kezdeményezésünket. A tanács a magyar nemzeti oldal javaslatára László Brigittát egyhangúlag választotta meg a nemzetközi titkárság ügyvezető igazgatójának. A Kárpátok Eurorégió további munkája szempontjából meghatározó jelentőségű lehet a Kelet- Nyugat Tanulmányok Intézetével kialakított korábbi kapcsolat felújítása. Szintén jelentős az aláírásra előkészített megállapodás a Kárpátok Alapítvánnyal. A tanács támogatja a határmenti területek és települések együttműködését, főleg a közös projektek, programok készítését. A tanács egyetértett azzal a szabolcsi javaslattal, hogy a régióba tartozó civil szervezeteket vonják be a Kárpátok Eurorégió együttműködés keretébe. László Brigitta ügyvezető igazgató elmondta: a tanács elfogadta a Nyíregyházán tevékenykedő Nemzetközi Titkárság munkájáról szóló beszámolót, elismeréssel szólt a kezdeményező, összehangoló, szervező tevékenységről. A magyar nemzeti oldal javaslatot tett környezetvédelmi munkabizottság megalakítására — ennek közvetlen kiváltó oka a többszöri folyószennyezés volt. A civil szervezetek bevonását a Kárpátok Eurorégió munkájába az Európa Házak hálózatának kiépítésével tervezik. A Nemzetközi Titkárság munkája révén felélénkültek a két- és háromoldalú együttműködési kezdeményezések a román-magyar, a szlovákmagyar és az ukrán-magyar határszakaszokon. Megalakul a Tokaj szubrégió, a Kárpátok Eurorégió Kisebbségi Tanácsa. Vonzó a magánszállás Nyíregyháza (KSH - Szabó Sán- dorné) — A kereskedelmi szálláshelyek mellett 1998-tól a magánszálláshelyek főbb adatai is a statisztikai megfigyelés körébe tartoznak. 1999. december végén magánszállásadási szolgáltatással Magyarországon 40 ezer vendéglátó foglalkozott, 17 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A vendéglátók 86 százaléka a fizetővendéglátás, 14 százaléka pedig a falusi szállásadás keretében tevékenykedett. Egyszerre ez 94 ezer igénybe vehető szobát jelent, együttesen 207 ezer ágy- gyal, ami az 1998 évinél 18, illetve 20 százalékkal több. A magánszálláshelyeket 635 ezer vendég vette igénybe, számuk egy év alatt 11 százalékkal nőtt. A kereskedelmi szálláshelyek és a magánszálláshelyek együttes forgalmából 1999-ben már 12 százalékos részesedésű a magánszálláshelyi forgalom. A meglévő kapacitáshoz igazodva a magánszálláshelyeken megszállt vendégek 84 százaléka a szervezett fizetővendéglátást, 16 százaléka a falusi szállásokat kereste fel. A vendégek hattizede volt külföldi állampolgár, számuk alig 2 százalékkal nőtt egy év alatt, a belföldiek köre viszont 29 százalékkal bővült. A magánszállásadók az előző évinél 8 százalékkal több, azaz 4 millió vendégéjszakát regisztráltak 1999-ben, ezen belül a külföldi vendégek által eltöltött vendégéjszakák 2 százalékos mérséklődést mutattak. Vendégkörön belül a külföldiek részaránya azonban még így is 61 százalékos volt. Mesterdíj Átadták az Épker Fővállalkozó Kft.-nek a Nyír- Plaza építéséért a szakma legrangosabb elismerését, az építőipari mesterdíjat. Képünkön: Nemes Géza a kuratórium képviselője, Rabóczki László az Épker csoport tulajdonosa és Mező Árpád az Épker Főváll, ügyvezetője (x) Martyn Péter felvétele J ARCKÉP Síket Sándor polgármester Gulács (KM - G. B.) — A rendszerváltás óta polgármestere a szomszédos Tarpa társközségi öleléséből akkor újra a maga urává lett Gulácsnak. Ismeri a beregi Tisza-par- ton nyújtózó falujának minden szépségét és amiből sajnos még több van: gondját-ba- ját is. Persze nem véletlenül, hiszen Siket Sándor ötven esztendeje itt született. Innen járt a naményi gimnáziumba, majd érettségi után Mátészalkára gépjármű-villamossági szerelőnek tanulni. A technikus minősítőt már a tarpa-gu- lács-tivadari egyesült téesz — szerelőből idővel faipari melléküzemág vezetővé avanzsált — dolgozójaként tette le Nyíregyházán. Közben családot alapított, nagyobbik fia már jegyző Beregsurányban a fiatalabbik még a helyét keresi. Csak a gyermekek édesanyjának elvesztését ne kellene elviselnie... A közéleti pályán 1985-ben startol, amikor a tarpai tanács gulácsi elöljárója lesz. Akkori tevékenységét minősíti, hogy 1990-ben őt választják meg Gulács első polgármesterének. A község elöljárójaként 2 évvel ezelőtt már a harmadik ciklusát kezdhette el, ám ezért le kellett tennie néhány elismerést kiváltó eredményt a gulácsiak elé. A sok talpalást lassan feledve szívesen emlékezik vissza a település fejlesztésének álloSiket Sándor A szerző felvétele másaira: az energiatakarékos közvilágítás, a község útjainak burkolattal, járdával való ellátása, a csapadékvíz-elvezető csatornázás, a gázvezeték- hálózat-lefektetés, vagy az iskola és napközi építés néhány pénzügyi bravúrt is kívánó véghezvitelére. Ha a kilátásokról kérdik, csak mértéktartóan bizakodó, hiszen maradt a hátrányos helyzet, munkanélküliség, szegénység. Gyenge s nehezen művelhető a föld, sok a segítségre szoruló, viszont kevés a működéshez szükséges pénz. Azért a pályázati lehetőségek kihasználásáról ezután sem mond le. Akkor ugyanis miből oldanák meg Gulácson a belvíz-, szenyvízelvezetést, az óvoda felújítást vagy a nagyon hiányzó szociális otthon, a tornaterem felépítését? Mitől lendülne fel a mesés gulácsi Tisza-part idegenforgalma, ha egyebek között nem épül meg térségi összefogással az a bizonyos kerékpárút Csekétől le Jándig a folyó mentén?