Kelet-Magyarország, 2000. március (60. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-30 / 75. szám

2000. március 30., csütörtök 11. oldal RÖPLABDA Tornagyőzelem A hét végén a fővárosban a BSE rendezett országos leány gyermek röplabdatornát, amelyen szép nyíregyházi siker született. A tízcsapatos mezőnyben két nyírségi csa­pat is szerepelt, mindkettő bejutott a finá­léban. Itt végül az Örökösföld-Bujtos Sza­badidő SE 2-1-re nyert a szintén nyíregy­házi Bem DSE ellen. A végeredmény: 1. Örökösföld-Bujtos SZDSE, 2. Bem DSE, 3. BSE, 4. Vasas. NB II, női: Miskolc-Örökösföld 0-3 (—22, -12, -24). Örökösföld: Hudák, Mo- ravszki, Bodnár, Méhész, Gyulai, Lengyel. Csere: Kinyik, Barna, Losonczi, Jakab. Edző: Moravszki Gyuláné. Biztos nyíregy­házi győzelem. DIÁKSPORT Egri játékok Nyíregyháza (KM) — Nemrégiben Egerben rendezték a játékos sport- verseny diákolimpia országos dön­tőjét, ahol megyénket a nyíregyházi Bem-iskola csapata képviselte. A remekül felkészített és kiegyensúlyozott mezőnyben pechesek voltak a mieink, hi­szen majd végig vezettek, ám a hajrában az ötödik helyére csúsztak. A gyerekek így is példásan helytálltak, lelkes szülők a srá- coknak-lányoknak és a nevelőknek aján­dékkal kedveskedtek. A döntő végered­ménye: 1. Eger 65 pont, 2. Kiskunhalas 54, 3. Szombathely 52, 4. Kaposvár 52. 5. Bem 51, 6. Újlak 33, 7. Ónga 32, 8. Agárd 22. Az ötödik helyezett csapat: Gönczi Gyöngyi, Mádi Ágnes, Szekér Barbara, Bú­zás Bence, Babidarics Bence, Jávor Márk, Lippai Nikoletta, Szász Vivien, Dudás Klá­ra, Hájer Ádám, Karácsony Bence, Hollósi György, Szalai Gabriella, Fodor Fanni, Szőke Alexandra, Kiss Róbert, González Marcell, Kurbely László. Felkészítő taná­rok: Losonczi Lászlóné és Szabó Péterné. Amatőr felvétel FEKETÉN-FEHÉREN Szatmári diáklépések Befejeződtek a sakkcsapat diákolimpia me­gyei selejtezői a mátészalkai csoportban. A mezőnyből kiemelkedtek a Ravasz László és felesége által felkészített nyírbátori fiúk, valamint a Gulyás Ferenc és Tukacs László által trenírozott túristvándi leányok. Csa­patként viszont a Varjai házaspár pallé­rozta csengeriek voltak a legsikeresebbek, hiszen mind a négy együttesük bejutott a megyei fináléba. Két csapat képviseli Porcsalmát (felké­szítő Adorján Lászlóné és Barna József) és két év után Milota is döntős (felkészítő: Gecse Elemér). Eredmények, alsósok, leányok: 1. Csenger 8, 5, 2. Milota 6, 3. Porcsalma 3, 4. Túristvándi 0,5. Fiúk: 1. Rozsály 13, 2. Csenger 10,5, 3. Túristvándi 10, 4. Porcsalma 6,5, 5. Túrist­vándi II., 3, 6. Milota 2. Felsősök, lányok: 1. Túristvándi I. 12, 2. Túristvándi II. 6,3. Csenger 5, 4. Porcsal­ma 4, 5. Nyírbátori Báthory. Fiúk: 1. Báthory 17,5, 2. Csenger 12,5, 3. Túristvándi 11,5, 4. Porcsalma 9,5, 5. Túr­istvándi II. 8, 6., ZMG Fehérgyarmat 7, 4. Mátészalka 6,5. Eközben a „nagyok” a Magyar Kupa soro­zatban érdekeltek. Az első fordulóban a Ti- szavasvári NB I B-s sakkcsapata erőnyerő volt, a folytatásban a Halmi, Rácz, Kocsis, Mihalkó összetételű együttes — az elvárá­soknak megfelelően — 4-0-ra győzött az NB II-ben jegyzett debreceni Piremon el­len. Ne énekeljék ki a sajtot a pozsonyiak Fiesztára készül a Szakszig NRK • Nyolc szlovák és egy kínai válogatott érkezik Nyíregyháza (KM - M. L.) — A szervezők telt házban bíz­nak pénteken este, a bujtosi csarnokban ekkor rendezik a női röplabda Interliga finálé­jának visszavágóját. Ezen a Szakszig NRK az UK Bra­tislava ellen lép majd pályára. Mint ismert, az elmúlt heti, első mérkőzésen vendégként is maga­biztosan, 3-1-re nyertek a nyír­egyháziak. így igazán minden adott a péntek esti röplabdafiesz- tára. Pedig a pozsonyi sem akár­milyen csapat, hiszen a Bajno­kok Ligájában a negyedik he­lyen végzett, a szlovák bajnok­ság rájátszásában a három győzelemig tartó elődöntőben 2-0-ra vezet a Dolny Kubin ellen, így minden bizonnyal finalista lesz. SZAKSZIG Szakáruház Nyháza, Pazonyi tér 12. Tel.: 42/410-320. g -----------------------------------------------------------------------------------­| SOFA nyílászáró, csempe, I bitumenes zsindely, víz-, hő és hangszigetelő anyag AKCIÓ! A pozsonyiak csütörtökön dél­után érkeznek Nyíregyházára. Edzőjük, Adrián Ferulik egyben a szlovák válogatott kapitánya is, a klub nyolc játékosa szerepel nemzeti színekben. A kínai Yun Shu szintén válogatott, így való­ban remek játékosokat látha­tunk viszont. Forman József együttese ke­ményen készül a visszavágóra, hiszen a Szakszig NRK ünnepel­ni szeretne pénteken este. Az első, ráadásul igen értékes tró­fea kerülhet a vitrinbe, egy olyan serleg, amelyet a konti­nens bármelyik klubcsapata szí­vesen látna. Sajnos Battlay térde bevizesedett, így a válogatott ütő nem tudott edzeni. Ugyancsak gondot okoz Akimova lába, a re­mek feladó sarkát nyáron műtöt­ték, az Achilles-tapadási pontja ismét érzékeny, így kényszerpi­henőre szorul. Papizsanszkaja dereka is megfájdult. A gondok­kal együtt bizakodó a társaság, és a hölgyek nem engedik, hogy kiénekeljék szájukból a sajtot. Papizsanszkajáék ünnepelni akarnak Balázs Attila felvétele Szalma a futball szentélyében védett Több mint 30 ezer ember volt kíváncsi az ifikre • Átépítés előtt a Wembley Nyíregyháza (KM - B. T.) — Amit csak nagyon-nagyon kevesen mondhatnak el ma­gukról, az Szalma Pál számá­ra így az érettségi előtt ma­ga a valóság: pályára léphe­tett a futball szentélyében. ICOO (-}£­A Nyírség-Spartacus szerződés­sel bíró kapusa tagja volt annak a magyar U 17-es válogatottnak, amely a hét végén a londoni Wembley-stadionban 1-0-ra ver­te a szigetországiak iskolaválo­gatottját. A Wembleyben ezt a mérkőzést 31 237 fizető néző te­kintette meg... — Egész napos gyerekfoci-ren- dezvény volt a Wembleyben, en­nek volt a záróakkordja az angol iskolaválogatott elleni meccsünk — kezdte élménybeszámolóját Szalma Pál. — Ugyanezt a csapa­tot korábban az MTK-stadionban 3-0-ra vertük, igaz, akkor én nem játszottam. A visszavágón a hazaiakat fűtötte is a revans vá­gya, de ismét jobbak voltunk. Q Mennyit játszottál? — A második félidő hajrájá­ban, már 1-0-ás állásnál álltam be a kapuba, és igazán nem volt sok feladatom. így is csodálatos Szalma Pál a Wembleyben, a „ketrec" előtt Amatőr-felvétel érzés volt abban a stadionban szerepelnem, amelyet a futball szentélyének tartanak, és ahol már világbajnoki döntőt is ját­szottak. Csodálatos volt a hangu­lat, azt hiszem, mondanom sem kell, hogy ennyi ember előtt még nem védtem. Az angolok nagyon tudnak szurkolni a korosztályos csapatoknak is, akkora volt a hangzavar, hogy a pályán nem is hallottuk egymás szavát. □ Emlegetik még az angolok azt a bizonyos 6-3-as mérkőzést? — A küldöttség tagja volt Bu- zánszky Jenő, az Aranycsapat jobbhátvédje, így természetesen gyakran szóba került az a neve­zetes mérkőzés. Velünk tartott még Bozóky Imre, az MLSZ elnö­ke is. ü A Wembleyt hamarosan áté­pítik, elkezdték már a munkát? — Ténylegesen még nem, de már lehet látni, hogy valami készülődik a stadion körül. Nem sok mérkőzést fognak játszani a „régi” pályán, így aztán igazán pikáns volt a mi fellépésünk is. Kézfogás Shiltonnal Mint az angol kupadöntő­kön, ezúttal is népes kül­döttség köszöntötte a pályá­ra lépőket. A magyar srá­cok persze nem igazán tud­ták, hogy kik is szorongat­ják a „mancsaikat”, ám egy valakit felismertek. Ő Peter Shilton volt, aki angol válo­gatottsági rekorder, és ka­pus. Ez utóbbi különösen Szalma részéről nem volt elhanyagolható tényező. Balogh reményei Velence (MTI) — Nagy János (57 kg) és Balogh Vilmos (63.5 kg) is versenyben maradt az ökölvívók utolsó olimpiai selej­tezőjén, Velencében. Balogh, az NYVSC-Szabolcs Volán válogatottja csak szoros csatában lépett túl horvát riváli­sán. Botos András tanítványára kemény meccs vár a csütörtöki negyeddöntőben, hiszen a világ- bajnoki ezüstérmes francia Blain ellen bunyózik. Legutóbb a francia nyert Vili ellen, igaz korábban a nyíregyházi színek­ben versenyző öklöző kezét is magasba emelték párviadaluk után. Mint ismert Velencéből a súlycsoportok első három helye­zettje juthat ki az olimpiára. Buzgó béltekiek Tizenkilenc meccsen csak tíz gólt kaptak Nyírbéltek (KM - K. T.) — A Nyírbéltek a táblázat legtete­jén kucorog a Kutykó Sport- csoportban. Mindazonáltal a fenomenális védelemmel bíró futballcsapat elöljárói nyitott szemmel járnak. Tény, ami tény, a Nyírbéltek — tizenkilenc mérkőzésen — csu­pán tíz gólt kapott, emígyen a legmasszívabb hátsó alakzattal dicsekedhet a megyei másodosz­tályban! Ám a Bécsi József vezé­nyelte gárda így sem mehet biz­tosra. — Tudomásul kell venni, négy-öt csapat esélyes még a baj­noki címre — magyarázta Hram- csák János, a bélteki egylet elnö­ke. — Jókora túlzás azt állítani, hogy mi vagyunk a favoritok, már csak azért is, mert hullámzó teljesítmény nyújtunk. A tavaszi meccsek eddig „összejöttek”, ugyanakkor kiestünk a Magyar Kupából: Nyírvasváriban 2-2-re végeztünk, ami a búcsút jelentet­te. Erre még az sem mentség, hogy tartalékosán léptünk pályá­ra. Sajnos, ebből is látszik, keve­sen vagyunk, ha két ember hi­ányzik, azt rögtön megérezzük. Hramcsák János tehát óvatos duhaj. Amondó: nem fognak fe­jek hullani, ha a Nyírbéltek le­csúszik a csúcsról. — A faluban mindenki a felju­tásáról beszél, és természetesen a vezetőség sem fogja vissza a fi­úkat. Szép volna, jó volna meg­szerezni az 1. helyet, de ameny- nyiben nem úgy sül el a hátra­lévő időszak, ahogy azt sok szur­koló tervezi, abban az esetben sem érheti panasz a csapatot. HIRDETÉS Minden férfi ugyanazt akarja... F,AT H w BRAVO ^ és BRAVA \y 1.6-os modelleknél ABS + gkondicionáló bruttó 150 000 ..mint én. Fortissimo m. Bravo 1.6 2695 000 Ft-tól Brava 1.6 2765 000 Ft-tól anno , A képen látható gépkocsi extra felszereltséget tartalmaz. Automéry Kft., 4400 Nyíregyháza, Debreceni út 215., tel.: (42) 490 021, fax: (42) 460 570 A SZENVEDÉLY VEZET MINKET anno C.ARAXCIA | finanszírozás Az ötödik helyezett bemesek

Next

/
Thumbnails
Contents