Kelet-Magyarország, 2000. március (60. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-24 / 70. szám

9. oldal 2000. március 24., péntek SPORT HÍREK □ Ké* torn« Vasárnap délelőtt az újfehér­tói 3-as iskolában két kispályás focitornát rendeznek. Előbb 9 órától a 14 éven aluliak részére kiírt Pál Kupáért rendezett mérkőzé­sek veszik kezdetüket, majd 10 órakor a fel­nőttek Papp Kupája is megkezdődik. Érdek­lődni és nevezni Csukrán Mihálynál lehet a 42/292-387-es telefonszámon. □ Diákolimpia Az asztaliteniszezők általá­nos iskolai és középiskolai megyei diákolim­piáját vasárnap 9 órakor rendezik meg a nyíregyházi 21-es iskolában. A versenyeket két kategóriéban (igazoltak, amatőrök) ren­dezik meg. □ Röpitorna Nagyszabású leány röplabda­tornát rendeznek április 8-9-én az Orökös- főldön. A viadalra a szlovák és a cseh korosz­tályos válogatott valamint egy zágrábi csa­pat már jelezte érkezését. ESÉLYLATOLGATÓ Halászó Halász Nyíregyháza (KM) — A megyei első osztá­lyú labdarúgó-baj­nokság 19. forduló­jának mérkőzéseire tippel Ragány Fe­renc (képünkön), a Nyírkárász szak­osztályvezetője. Vasárnap (kezdés: 15.00) Kemecse (13.)-Ajak (15.): — Mindkét csapat számára létfontosságú (lenne) a győzelem. Eredmény: 1-1. Jánkmajtis (10.)-Tuzsér (12.): — A ha­zai pálya előnye dönt a Jánkmajtis javára. Eredmény: 3-1. Pócspetri (4.)-Nyírmeggyes (2.): — Két jó csapat rangadóján döntetlen szüle­tik. Eredmény: 2-2. Fehérgyarmat (9.)-Nagyecsed (5.): — A Gyarmat odahaza nehéz ellenfél. Ered­mény: 2-1. Záhony (l.)-Túrricse (11.): — A vasu­tasgárda az elmúlt heti kisiklás után to­vább robog. Eredmény: 2-1. Nyíregyházi Kertváros (6.)-Nagyha- lász (8.): — A halásziak halásznak egy pontot. Eredmény: 1-1. Mátészalka (7.)-Nyírkarász (3.): — Remélem, jó mérkőzésen csapatunk lendü­lete nem törik meg. Eredmény: 1-2. A Nyírlugos szabadnapos lesz. 1. Bologna-Udinese ______________x 2 2. Cagliari-Parma x 3. Lecce-lnter ____________________I 2 4. Perugia-Firotentina 2 5. Torino-Verona 1 6. Reggina-Bari x 7. Piacenza-Venezia j 8. Duisburg-Wolfsburg x 9. Hamburg-1860 München i 10. B. München-K,Lautern x 11. Stuttgart-Hertha 1 12. W. Bremen-Dortmund 1 13. Schalke-Frankfurt x 2 14. Lazio-Roma x Locspocs Sammy Sosa, a San Fran­cisco Giants amerikai futballcsapatának tikkadt játékosa hűsíti magát APA/EPA-felvétel Ilyen meccsekre vevő a közönség Forman József szerint csapatsiker volt a Szakszig NRK pozsonyi diadala Remélhetőleg a bujtosi csarnokban is olyan látványos lesz a meccs, mint a pozsonyi a szerző felvétele Pozsony (KM - M. L.) — A női röplabda Interliga illetékesei csomagolhatják a díszes ser­leget, és a címzetthez már ír­hatják: Szakszig NRK Nyíregyháza! Igaz egy visszavágó még hátra­van, ám a szerdai, pozsonyi 3-1- es győzelme után immáron fél lábbal már az európai sorozat dobogójának tetején képzelheti magát a szabolcsi gárda. — A győzelem reményében utaztunk és nagy csatára számí­tottam, hiszen a pozsonyiak a Bajnokok Ligájában nem véletle­nül végeztek a negyedik helyen — kezdte visszapillantását For­man József, a Szakszig NRK vezető edzője. — Többek között legyőzték a görög, a holland és cseh bajnokot. Arányában olyan sikert értek el, mint a női kosa­rasoknál a Pécs, vagy a Sopron. A hazaiak kiválóan védekeztek, egységes csapatjátékot produkál­tak. ü A négy szettből háromban remek játékot nyújtott a Szak­szig, a harmadikban viszont bet­lizett. SZAKSZIG Szakáruház Nyháza, Pazonyi tér 12. Tel.: 42/410-320. SOFA nyílászáró, csempe, bitumenes zsindely, víz-, hő- és | hangszigetelő anyag AKCIÓ! f — Az első két szettben maxi­málisan koncentráltak, a harma­dikban viszont sajnos leeresztet­tek a lányok. Ezért tudták meg­nyerni ezt a játékrészt a hazai­ak. A negyedikben viszont ismét odatették magukat játékosaim és hozták a mérkőzést. Győzel­münk a csapat sikere. Igaz nem játszhatott mindenki — akadt, akinek csak epizódszerep jutott —, ám ahhoz, hogy ezt az ered­mény elérjük, kemény edzésekre volt szükség. Ott pedig vala­mennyi játékosunk kitett magá­ért. Büszke vagyok az együttes­re. ü Az extraligás csapat tét­meccsen még nem játszott olyan izgalmas és látványos labdame­netet, mint a harmadik szettben (12-6-nál), amikor mindkét csa­pat legalább ötször támadhatott. — Valóban, ám ezen felül is nagyon sok színvonalas akciót láthattak a nézők, akik ilyen meccsekre jönnek ki. Az ilyen mérkőzésekre vevők a nézők, re­mélem így lesz a jövő pénteki visszavágón is. Jéq-eső Surm, a San Jose Sharks csatára az elfekvő Steve Shields kapus mellett a hálóban landol, miközben Bertuzzi, a Vancouver Canucks játékosa a kapura „vigyáz”. Az észak-ame­rikai jégkorong-bajnokság soros fordulójában a San Jose 4-3-ra verte ellenfelét APA/EPA-felvétel Lisztest aktivizálják A Stuttgart játékosát mozgósította Bicskei Budapest (MTI) — Bicskei Ber­talan, a labdarúgó-váloga­tott szövetségi kapitánya csütörtökön sajtótájékozta­tón hirdette ki a március 29- i Lengyelország elleni talál­kozókra készülő keretet. Bicskei Bertalan a jövő szerdai találkozón új játékrendszert pró­bál ki csapatával, melynek célja a középpálya megerősítése. En­nek érdekében az eddigi három helyett egy, vagy két támadóval áll fel a csapat. Ezzel kapcsolatban jellemző adalék: a február 23-i, Ausztrália elleni meccsen kerettag 6 csatár (Zavadszky, Dombi, Klausz, Fe- renczi, Nagy T., Egressy) közül most senki nem jelölt. Egyéb­ként is: a februáriak közül mindössze tízen maradtak keret­tagok. Az A-válogatott keret név­sora. Kapusok: Király Gábor (Hertha), Szűcs Lajos (FTC). Védők: Sebők Vilmos (Mannhe­im), Szatmári Csaba (Debrecen), Dragóner Attila (Fortuna Köln), Hrutka János (Kaiserslautern), Mátyus János (Energie Cottbus), Fehér Csaba (Geel), Molnár Zoltán (Dunaferr). Középpályá­sok: Vincze Ottó (Mannheim), Lendvai Miklós (Geel), Rósa Henrik (Dunaferr), Illés Béla (MTK), Halmai Gábor (MTK), Erős Károly (MTK), Sándor Tamás (Beitar Jerusalem), Lisz­tes Krisztián (VfB Stuttgart). Tár madók: Tóth Norbert (Újpest), Tököli Attila (Dunaferr), Kenesei Krisztián (MTK). Baranyi sérülése Nyíregyháza (KM) — Alig­hogy felépült a hasfalhú­zódásból Baranyi Miklós, a Nyírség-Spartacus profi focicsapatának csatára, szerdán újabb sérülést szenvedett. Az NB III-as válogatott el­len vívott edzőmérkőzésen egy ütközést követően a tá­madó az oldalvonalhoz kö­zeli távolugrógödörben lan­dolt, aminek következté­ben felszakadt a bőr bal tér­dén. A támadót a kórházba szállították, ahol több öltés­sel varrták össze a sebet. Baranyi így aligha léphet pályára a Siófok elleni szom­bati mérkőzésen. MAI SPORTMŰSOR KÉZILABDA. NB II., női: Kisvárda-Mátészalka, kis- várdai sportcsarnok 17. Férfiakat vertek... Bangkok (MTI) — Zajos siker Thaiföldön egy új film, amely egy páratlan röplab­dacsapatról szól. Az együt­tes transzvesztitákból állt és megnyerte az országos baj­nokságot. A Satree Lek , avagy Vasnő cí­mű film igaz történetet dolgoz fel. Az észak-thaiföldi Lampang városból származó nőimitátor röplabdacsapat a teljes ismeret­lenségből előpattanva nyerte meg 1996-ban az országos röplab­dabajnokságot. A mérkőzések közönsége elra­gadtatással nézte, amint dús keblű, a pályán kívül parókát, sminket és tüsarkú cipőt viselő férfiak megalázó vereséget mér­tek a hagyományos férfiakból ál­ló csapatra, ám hiába nyerték meg a bajnokságot: a finnyás sportvezetők nem vették be a vá­logatottba a nőimitátor játékoso­kat. A rendező, Yongyuth Thong- kongthun reméli, hogy filmjével most hozzásegítheti a méltatla­nul mellőzött sportolókat az őket megillető figyelemhez és megvál­toztathatja a gyakran negatív ké­pet Thaiföld népes transzvesztita (katöj) lakosságáról. A katöjök nem ismeretlenek a thaiföldi mozi- és tévéfilmekben, de eddig főleg szánalmas vagy nevetséges figurák szerepére kárhoztatták őket — írta a Reu­ters. Bár a nőimitátorok már ré­góta szerves részei a thaiföldi társadalmi életnek, sokan pa­naszkodnak, hogy csak megtűrt, nem pedig teljesen elfogadott lé­nyek. Miló Viktória aranyos amazon Nyíregyháza (KM) — Remekül szerepeltek az NYVSC Szabolcs Volán öklözői a Gyöngyösön rendezett Amazon Kupán. A torna nevéből is kitűnik, hogy ezen hölgyek húztak kesz­tyűt, és a tét nem kisebb volt, mint válogató az áprilisi, franci­aországi Európa-kupára. Miló Viktória (54 kg) magabiz­tos, látványos bunyóval végzett az élen, így ő utazhat majd a nagy, európai seregszemlére. Klubtársai közül Újlaki Enikő (48 kg) és Szabó Teréz (63 kg) második lett. Botos András fiai a serdülő tornán öklöztek. Sipos Tamás (49 kg), Nagy János (67 kg) és Erdei Gergő (70 kg) egyaránt a dobogó legfelső fokára állhatott. Izompacsirta Agassi a Key Biscayne-i versenyre hangol APA/EPA-felvétel

Next

/
Thumbnails
Contents