Kelet-Magyarország, 2000. március (60. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-23 / 69. szám

2000. március 23., csütörtök Kefe«* MEGYEI TÜKÖR 5. oldal HÍREK □ Térségi fesztivál Kultúrával a nyu­gat kapujában elnevezésű nemzeti fesztivál térségi bemutatójára várják az érdeklődőket az ibrányi művelődési házban március 25- én, szombaton. A tfz órakor kezdődő sereg­szemlén ötven csoport és egyéni versenyző vesz részt. □ Várják a tavaszt A Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Nőszövetség tavaszváró bált rendez Nyíregyházán a Hotel Centrál éttrem- ben március 25-én 19 órától. □ Többet hoz a pénzes postás címmel szer­dai nyugdíjas oldalunkban cikket közöltünk, melyet kép is illusztrált. Sajnos, a képaláírás­ból kimaradt, hogy archív, tehát régebben készült képről van szó. Ez azért is indokolt jelzés lett volna, mert a képen látható postás már nem postás. Elnézést kérünk olvasóink­tól. Miniszteri vizit Nyíregyháza (KM) — Rockenbauer Zoltán kulturális miniszter pénteken látogatást tesz a Nyíregyházi Főiskolán, ahol találko­zik az intézmény vezetőivel és egykori ta­náraival. A délelőtt folyamán felkeresi a Kelet- Magyarország szerkesztőségét. Délután egy órakor Panyolán millenniumi zászló­átadási ünnepségen vesz részt, majd meg­látogatja a felújított kisszekeresi középko­ri templomot. Gyászol a főiskola Félárbocra eresztett fekete zászlót tépdes a hideg tavaszi szél a Sóstói úton. Gyászol a Nyíregyházi Főiskola. Két értelmetlenül elvesztett fiatal életet sirat némán tanár és diák. Egy pillanatra tapintható közelségbe ke­rül, tragikusan személyes érzéssé válik a döbbenetes ráébredés, mily törékeny az emberi élet, milyen kiszámíthatatlan min­den pillanatunk. Ha itt az idő, hogy men­ni kell, akár időnap előtt, nem számít, hogy tavaszt köszöntő napforduló előestéje van. Mint azon a vasárnapon sem, amikor négy fiatal főiskolás a város széli bevásár­ló központból — talán épp a még előttük ál­ló este programjáról vagy már a következő hét teendőiről beszélgetve — sétált a vá­rosba vezető járdán hazafelé. Hétfőn kora reggel indult volna Szeged­re a vonat, hogy vigye az egyetemistát, aki korán elveszítve szüleit, maga gondosko­dott most a tanulás mellett az árván ma­radt testvéréről. Hétfőn folytatódott volna a tanulás a főiskolán, az alma materben, ahova mint tavaly végzettek még hazajártak mindket­ten jó tanácsért, bátorítást, példát adva az alsóbb éves társaknak. Hétfőn a fiatalság elszántságával tört volna újra a csúcsok felé két fiatal élet, amely épp hogy csak próbálgatta szárnya­it a hétköznapok embert próbáló vihará­ban. Senki sem sejtette a következő másod­percet. Senki sem hitte, hogy a hátulról, orvul támadó halál egy száguldó autó ron­csoló erejével épp egy templom, Isten házá­nak kapuja közelében oltja ki fiatal életü­ket. Mégha csalóka hitegetéssel kis időt adott is nekik a megmásíthatatlannal szemben. Néhány perc, amíg a mentő oda­ért, s a fiút még élve emelték be a kocsi­ba. Mi volt az a rövid idő, amíg a fiú szer­vezete küzdött az életért, hogy aztán már értelmetlen legyen a száguldás a kórház fe­lé. Mi volt akár az az alig harminc óra, amíg a lány az agyhalál állapotában még küzdött a megmaradásért. Mi volt az, ha nem más, mint az emberi ész számára fel nem fogható örökkévalóság, s egy pillanat töredékébe sűrítve. A másik két fiatal, há­la istennek, még bízhat a felépülésben. Re­ménykedhet a szív, hogy ők velünk marad­nak, s erős szervezetük kiheveri ezt a tra­gikus pillanatot. Gyászol a főiskola. Az értelmetlenül el­vesztett fiatal életekre nincs magyarázat, nincs vigasz. Csak az intés marad szá­munkra a két torzóban maradt ígéretes élet után: vigyázzunk egymásra, mert töré­kenyek vagyunk, sorsunk a múlandóság, az élet bármely pillanatában. Cs. Jónás Erzsébet, egyetemi tanár Kurzus Falvai Sán­dor zongo­raművész, a Zeneakadé­mia rektora tartott kur­zust szerdán a nyíregyhá­zi Művészeti Szakközépis­kola zenei tagozat diák­jainak. Ké­pünkön Vincze Ág­nes negyed­éves növen­déknek magyaráz Martyn Péter felvétele Esély az életre Nyíregyháza (KM) — Már­cius 24-én délután két órai kezdettel rendezik meg a Bujtosi Szabadidő Csarnok­ban az egészségkárosodot­tak napját. A kulturális és sport- programok mellett lesznek szakmai rendezvények is, így egészségügyi és jogi ta­nácsadás. A nap folyamán fellép a Primavera balette­gyüttes, a Fantom tánce­gyüttes, a Start Szakiskola diákjai, a Vakok és Gyen- génlátók irodalmi csoport­ja, az ÉFOÉSZ, a vesebete­gek, MUó András és csapa­ta. A keleti régió reménye, a tőke Lengyel László politológus véleménye a tőketerelésről, a városfejlődésről Szőke Judit Fehérgyarmat (KM) — Működik a gazdaság, de mitől? — tette fel az első kérdést, majd meg is vála­szolta előadásában Lengyel László politológus, aki ked­den Fehérgyarmat vendége volt. Az ország egyik vezető politoló­gusának fejtegetését élénk ér­deklődés kísérte. Megtérülő beruházás — Ahol nincs jelen a külföldi tőke, ott kiabálnak a legjobban. A tőkére a keleti régiókban is azért van szükség, mert e nélkül a munkaerő, az export mit sem ér. A betelepült tőke az, ami va­lóságos konjunktúrát teremt, a kormányoknak ehhez semmi kö­zük. A külföldi tőkét nem lehet terelgetni, mint puli a nyájat. Semmi oka tehát a koalíciónak a dicsekvésre. Legfeljebb akadá­lyozhatják őket... A feltételek megteremtése, az utak, a közmű­vek, az infrastruktúra fogadóké­pessé tétele az a terület, ahol te­hetnek valamit, illetve tehetné­Lengyel László a szerző felvétele nek jóval többet. A csaták ugyanis ezen a téren dőlnek el. Kelet-Magyarországnak is ez az egyetlen reménye. Hacsak... ha­csak az agyak nem menekülnek innen még gyorsabban. Mert ez az Önök tragédiája. Fektessenek be a gyerekeikbe! Megtérülő be­ruházás — biztatta a jelen­lévőket. — Ha a nyugati pénzt érdekel­né a kiszemelt hely vezetésének „színe”, akkor Budapestnek, Pécsnek, Székesfehérvárnak, Győrnek és Nyíregyházának már a föld színéről is el kellett volna tűnnie. De épp ezekben a városokban a leglátványosabb a növekedés. A dollárt, a márkát, a fontot az érdekli: működik-e a város, és együttműködik-e, ve- zet-e arra út, van-e gáz, képzett munkaerő — világított meg fon­tos összefüggéseket. Elosztási politika Bírálta a kormány közvetlen elosztási politikáját, ami egy Bokros-csomagnyi pénzt hasz­nált fel — rosszul. Kritizálta az álszociális juttatásokat, a gazda­goknak visszaadott családi pótlé­kot, az ingyenes egyetemi okta­tást. Amit erre szántak, abból legalább Polgárig megépülhetett volna az autópálya. Mert szerin­te minden pénzt az utakra kell költeni. Az Európai Unió előtt több te­kintetben — agrárium, környe­zetvédelem, vízgazdálkodás — „eláztattuk” magunkat. Úgy vél­te, a Tiszát ért tragédiakor min­den európai szervezetnél azon­nal üvöltözni kellett volna, tele­fonálni Tony Blair-nek, a néme­teknek, a franciáknak: cián van a vizünkben! De mi még egy ter­mészeti katasztrófát sem tudunk kezelni. — A régióinkra meg legyinte­nek majd az EU-ban, nincs intéz­ményrendszere, de még csak nem is felülről lefelé szokás oda­át működtetni. Kérem, ne az or­szágos pofozkodást tartsák pél­dának. A városfejlődés kulcsa a politikai erők kiegyezése, a nyu­godt helyi politika. — Amiből még sok bajunk lesz — jósolta meg keserűen —, az a megyéjükben különösen ér­zékeny romaügy. Ezzel nem a helyi önkormányzatoknak kelle­ne kínlódnia, hanem végre or­szágos program szükséges. De ez nem egyenlő a ráolvasással: „a gyerekek tanuljanak, a felnőttek meg dolgozzanak!”. Harminc éve váratnak ezek az intézkedések magukra, s legalább 20-25 éves távlatúak. Romaprogram kell — Ráadásul az utóbbi hetekben bezzeg-ország voltunk, elvesztet­tük politikai jó hírünket is — mondta. — A Haider-jelenség óta minden szélsőséges megnyilvá­nulást nagyítóval néznek. S ilyen nálunk is van. Ha tovább­folyik a kormány-MIÉP-összjá- ték, nem az EU-ban, hanem kint a hidegben találjuk magunkat. Birtokba vették a várost Matekverseny Nyíregyháza (KM) — Be- reznai Gyula matematika emlékversenyei rendez a nyíregyházi Eötvös József Gyakorló Iskola áprüis 28- án. Az intézményben ápri­lis 7-ig várják a megye álta­lános iskoláiból a jelent­kezőket. A 5-8. osztályos ta­nulók, valamint az ennek megfelelő évfolyamos gim­nazisták vehetnek részt a nemes versengésen. Előzetesben Nyíregyháza (KM) — A nyíregyházi városi bíróság halált okozó ittas jár­művezetés bűntette elköve­tésének gyanúja miatt teg­nap egy hónap időtartamra elrendelte a nyíregyházi K. Tamás előzetes letartóztatá­sát — közölte kérdésünkre dr. Bodnár Zsolt, a megyei bíróság elnökhelyettese. Az előzetes letartóztatás indo­ka az elkövetett cselek­mény kiemelkedő tárgyi sú­lya, mely 2-8 év börtönben letöltendő szabadságvesz­téssel büntethető. Mint lapunkban hírül ad­tuk, a férfi vasárnap 17 óra körül ittasan okozott súlyos balesetet a megyeszékhe­lyen, két ember halálát, kettőnek pedig súlyos sérü­lést okozva. (Folytatás az 1. oldalról.) Nyíregyháza (KM - N. I. A.) — Az idei nyíregyházi diáknap legfontosabb célja az volt, hogy tartalmas szórakozást nyújtson a résztvevőknek. — Ez azt jelenti, hogy érdekesek és nem szokványosak voltak a rendezvények. Tíz helyszínen Nyíregyháza (KM) — A víz vi­lágnapján sokan éltek az in­gyenes lakossági vízvizsgá­lat lehetőségével: a Nyírség­víz Rt. nyíregyházi központ­jában egymásnak adták a ki­lincset a mintát hozó ügyfe­lek. A jeles alkalomból több szolgál­tatást is ingyen végzett a társa­ság: a csatornázási ágazat térí­tésmentesen nyújtott helyszíni tanácsadást a szennyvíz közcsa­tornára csatlakozni szándéko­zóknak. E napon ingyen vizsgál­ták felül a közműpótlókat, de egyéb programokkal is a figye­lem középpontjába állították éltető elemünket, a vizet. Bemutatták az ipari tv-s csa- tomavizsgáló autót, míg a Tó ut­cai központban egész nap kisis­kolások vendégeskedtek, akik megismerkedhettek a vízmű­szolgáltatás rendszerével és je­lentőségével. Délután a megyei Környezetvédelmi Felügyelőség, zajlottak a műveltségi vetélke­dők, a kérdések között játéko­sak, de a város ismeretét fagga­tok is voltak. — (Tizenhat intézmény csapata nevezett be a vetélkedőkre, így nyugodt szívvel állíthatom, hogy nagyon nagy volt az érdeklődés — mondta Kovács László, a Fia­talok Kulturális Szövetsége elnö­ke. Reggel az ünnepélyes megnyi­a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság, a Nyírségvíz mun­katársai és az ÉVISZ középisko­la tanulói, tanárai központi ün­nepségen vettek részt a városi művelődési központban. Sokan kapcsolódtak be a Kelet-Magyar­tó után a Sipkay Barna Kereske­delmi és Vendéglátó Szakközép- iskola tornatermében kezdődött a diáknap. A játékos vetélkedők különböző helyszíneken zajlot­tak, így az egész város találkoz­hatott a diákokkal. Este záróbulival ért véget a rendezvény. Csomós János di­ákpolgármester szerint játékos, de fegyelmezett volt a rendez­vény. országgal közösen meghirde­tett képkirakó játékba, s a Csé­pi kalandjai címmel meghirde­tett rajzpályázatra is több száz alkotás érkezett. Ezek bírálata tart, a nyerteseket rövidesen ér­tesítik. A hangsúly a víz tiszteletén van A Kazinczy Ferenc Általános Iskola diákjai Ipari kamerás csatorna­vizsgálaton Martyn Péter felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents