Kelet-Magyarország, 2000. március (60. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-23 / 69. szám

2000. március 23., csütörtök 3. oldal NÉZŐPONT Ország­horoszkóp Lefler György _______________ Hát elkészült. Ugyan nem tudni, hogy ki a megrendelője, de Eörssy professzor a csil­lagok állásából megrajzolta Magyarország 2000. évi horoszkópját. A nagy mű — mint mondták, nem véletlenül — március 21 -én, a tavaszi napéjegyenlőségkor született és vált ismertté a nagyközönség számára. Az egyik kereskedelmi televíziós csatorna jóvol­tából némi bepillantást nyerhettünk a közeljövőnkbe. Amelyben aztán közel sem vár jobb jövő ránk, hogy úgy mondjam, nagyon meg sem említettek bennünket, a várva várt egyéni és össznépi boldogulásunkat. Az or­szághoroszkóp csillagképein — úgy tűnik — a mi sorsunk még kívül esik, viszont sok­kal inkább tündökölnek a miénk mellett létező más világ fényei. A korrupció és a szervezett bűnözés planétái. Ugyancsak a kedd esti műsorban szem­besülhettünk a tőlünk idegen, ám földrajzi­lag mégis o|y közeli, borzalmas világgal. Az angol közszolgálati televízió, a BBC sztárri­portere, John Simpson véleményét hallhat­tuk — rólunk. Azt, hogy a korrupció és a szervezett bűnözés országa vagyunk, amely komoly veszélyt jelent Európára! A hazánk­ról a közelmúltban forgatott film már bejár­ta a világot, és cseppet sem hízelgő képet festett rólunk. A határainkon belül határta­lanul virít a színorgia, ahol a munka fekete, az olaj szőke és zöldet kap a vörös lámpa­fény. Annak a pár embernek pedig, mint például Pallagh László országgyűlési képviselőnek a hiábavaló harca eltörpül Don Quijote lovag rendíthetetlen szélma­lomostromai mellett. A kormány egyik legnagyobb feladatának a korrupció és a szervezett bűnözés elleni harcot látja éppúgy az angol médiacsillag, miként a magyar csillagtudó professzor. De ugyanezt mondta az egyik faluban — jó pár évvel korábban — Józsi bácsi is. Jegyezd már meg végre papa, hogy vízszin­tes tizennyolcadik és a függőleges harminc- hatodik a lakásunk Ferter János karikatúrája HÍREK □ Közgyűlés A Vállalkozók Vízügy Horgá­szegyesület elnöksége értesíti tagjait, hogy március 24-én, pénteken 16 órától a székelyi kastély dísztermében küldöttközgyűlést tart. □ Műholdas evangelizádó A héten folytatódik a Pro Christ 2000 elnevezésű mű­holdas evangelizációs sorozat. Nyíregyházán a Bessenyei tér 7. szám alatti református gyülekezeti házban látható, hallható kive­títőn esténként 18.15 órától az evangélium hirdetése. □ Környezetvédelem A nagykállói Brunszvik Teréz Egyesített Óvoda környezet- védő munkaközössége rajzpályázatot hirde­tett óvódáskorú gyermekek számára. Az el­készített rajzokat a nagykállói Szivárvány óvodában állították ki. Örök ellenségünk marad a tbc? Március 24-e a tuberkulózis világnapja • Fegyelmezetlen betegek • Segít a megelőzés Kovács Éva Nyíregyháza (KM) — Abla­kon kidobott milliók, felesle­gesen elpocsékolt pénz és idő. Nagyjából ezt a szomo­rú leltárt mondhatják magukénak a tbc ellen küzdő orvosok. Merthogy a betegek száma min­den erőfeszítés ellenére sem csökken, a világban 8 millió új esetet regisztrálnak évente, ráa­dásul a szakemberek szerint egy­re inkább terjedőben van a gyógyszerekre rezisztens, tehát minden orvosságnak és beavat­kozásnak ellenálló tuberkulózis is. Sikertelen Mindezeknek köszönhetően min­den 10. másodpercben meghal egy beteg, a fertőzők 85 százalé­kának gyógyítása sikertelen. Ügy tűnhet, a tbc örök ellensé­günk marad. Sajnos, a helyzet hazánkban sem mondható sok­kal jobbnak. — Érthetetlen, hogy a renge­teg figyelem és energiaráfordítás mellett miért ilyen szomorú a helyzet még ma is — mondja Winkler Ilona megyei tüdőgyó­gyász szakfőorvos. — Ismerjük a kórokozót, egy­szerű, fájdalommentes módszer­rel kiszűrhetjük a betegeket, jó színvonalú diagnosztikai háttér­rel, megfelelő gyógyszerekkel rendelkezünk. Szokás mondani, hogy a betegségnek a szegénység az oka. Több éves tapasztalatom szerint azonban emellett lega­lább akkora szerepet játszik a fe­gyelmezetlenség is. Sokat gon­dolkodom azon, mi lenne az a drámai hangú felhívás, amely hatásos lehetne, amelynek láttán az emberek tisztába jönnének felelősségükkel, s elmennének a rendszeres tüdőszűrésre. Az ugyanis tarthatatlan, hogy mi­közben az állam vagyonokat költ a gyógyításra, a megelőzés épp az érintettek fegyelmezetlensége miatt marad sikertelen. Ha csak a mi megyénk helyzetéről be­szélünk, el kell mondjam, az utóbbi időben rendkívüli mó­don javultak a lehetőségek. Gá- vavencsellőn, Nagykállóban, Baktalórántházán teljesen új szűrőállomás épült, Tiszalökön felújították, Nyíregyházán a Víz utcán komoly összegekért bő­vítették, korszerűsítették az állo­másokat, rendelőket. Javult a Új röntgenkészülék a Víz utcán szűrőbrigádok munkakörülmé­nye is. Mindezektől joggal vár­hatnánk el, hogy a lakosság él a felkínált szűrési lehetőséggel, s legalább ezt az első lépést megte­szi saját érdekében. Sajnos nem ez történik, egyelőre többnyire ablakon kidobottnak látszik a rengeteg pénz és energia. Min­denki azt várja, hogy a helyébe menjen a technika. A méregdrá­ga szűrőállomások azonban nem azért épültek, hogy üresen állja­nak. □ A kifogások között a körül­ményes utazást említik első he­lyen. Komoly beavatkozás — Vannak ilyen hangok, de a megye közlekedése nem miraj­tunk múlik. Előfordult ugyanak­kor, hogy az egyik település pol­gármestere ingyenbuszt szerzett, csak menjenek szűrésre az em­berek. A busz azonban üresen maradt, az érintettek nem éltek a tálcán kínált lehetőséggel sem. Martyn Péter felvétele Pedig a tbc gyógyításában (is) legeredményesebb a megelőzés lehet(ne). Különösen érvényes e megállapítás a mi megyénkre, amely közvetlen szomszédja Uk­rajnának és Romániának, ahol óriási tbc-s járvány tombol, s ahonnan legnagyobb számban ér­keznek hozzánk az emberek. Ez is magyarázza, hogy Magyarország keleti és nyugati része között a keleti régió kárára jelentős kü­lönbségek tapasztalhatók. — A szűrés jelentőségét nem le­het eléggé hangsúlyozni — mond­ja a főorvos asszony. — Ha ugyan­is a frissen, idejében felfedezett beteg gyógyszerelése azonnal megkezdődik, a gyógyulás esélye rendkívüli módon megnövekedik, s elkerülhető a rezisztencia is. Az az eset, amikor már csak többszö­rös gyógyszeradaggal, komoly be­avatkozásokkal is csak nehezen lehet a betegséget leküzdeni. Gyorsabb gyógyulás Megyénkben az országban is egyedülálló rendszerben, példa­mutató módon elkülönítve keze­lik a kórházban fekvő tbc-s bete­geket. Ezáltal nemcsak a további fertőzést akadályozzák meg, de gyorsabbá tehetik a gyógyulást is. A férfiaknál gyakoribb Szabolcs-Szatmár-Beregben 1999-ben összesen 324 új tbc-s beteget regisztráltak, közülük 110 fertőző volt. Az újonnan megbetegedetteknek sajnála­tos módon csak a 33,6 százalé­kát fedezték fel szűréssel, a többieket már csak akkor, amikor panaszaikkal jelent­keztek az orvosnál. A statiszti­ka szerint a férfiaknál gyako­ribb a tbc mint a nőknél, s leg­gyakrabban a 30-60 év közötti korcsoportban fordul elő. Megyén belül a legtöbb be­teg Csengerben és környékén található, ezután Gávaven- csellő, Vásárosnamény, Kis- várda és Nagykálló követke­zik a sorban. A recidív, azaz ismételten kiújuló esetek aránya 22,2 százalék. A friss tbc-sek között legnagyobb arányban az alkoholfüggők vannak, de az egyedülállók, az egészségügyi dolgozók között is igen nagy számú a megbete­gedés. M ost éppen „szabad hétvégesek” le­szünk, így a vasárnap éj­szakai óraátállítás nem érint annyira érzéke­nyen. Hétfőn viszont a délelőttös műszakkal kezdek, és bizony a ko­rábbihoz képest hajnal­ban egy órával hama­rabb csörög majd az óra. Ilyenkor rendszerint fél ötkor kelek, s háromne­gyed hatkor már a belvá­rosi üzletben vagyok. Öt éve dolgozom, de a haj­nali ébredés még mindig rosszul esik. Pampuch Tímea, BOLTI ELADÓ T udom előre: borzasz­tóan rossz lesz hétfőn egy órával korábban fel­kelni. Nemigen vállal­nám pluszban Csipkeró­zsika ébresztését, elég lesz nekem kiverni az ál­mot a szememből. A szükséges mennyiséget szeretem megaludni, ak­kor nyugisabban telik a nap. Hétre járok dolgoz­ni, s mivel gyorsan összekapom magam, reg­gel fél hétkor kelek. Egyébként nem nagy ér­telmét látom az óraigazí­tásnak. Molnár Zsolt, AUTÓSZERELŐ A z ember e váltásra már eleve rákészül, s nekem elegendő egyet­len nap a regenedálódás- ra. Erre pedig kiválóan alkalmas a vasárnap. Az elején még szokatlan az „ismét csak sötét”, a fázós reggel, de mind­ezt kárpótolja a hosz- szabb délután. így a már­cius 27-ei óraátállítást én nem úgy veszem, hogy most elloptak volna tőlünk egy órát, hanem éppen ellenkezőleg: nyer­tünk napos hatvan per­cet! Erdély Enikő, BANKTISZTVISELŐ A vezénylő gondoskodik róla, hogy mindenki­nek tudomása legyen az óraigazításról. A szak­mánkban nem szokás so­káig ágyban maradni. A Déli ipartelepen lakom, ha az első fordában va­gyok, akkor háromkor, ha a másodikban, úgy négy órakor már ott van értem a mikrobusz. Kettőkor, illetve három­kor kelek, de sose kellett még csörgőóra. Első dol­gom a kávé, na de az ká­vé! Aznap többet már nem iszom. Oláh András, AUTÓBUSZVEZETŐ Kérdezett és fényképezett: Lefler György J ól járnak majd az akkor éjszakások, hiszen egy órával hama­rabb mehetnek haza. Persze, nem mintha ez az egy óra annyira számítana, hiszen kevés az ápolónő, így is sokat túlórázunk. A megyei kórház kardiológiai in­tenzív osztályán dolgo­zom, két műszakban: reg­gel héttől este hétig, avagy fordítva. A nyári időszámításra áttérés azért már a nyár köze­ledtét jelenti, a nekem legszebb évszakot. Ladics Edit, ÁPOLÓNŐ MEGKÉRDEZTÜK: ÖN HOGYAN FOGADJA AZ ÓRÁIGAZÍTÁST?

Next

/
Thumbnails
Contents