Kelet-Magyarország, 2000. március (60. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-17 / 64. szám
2000. március 17., péntek 5. oldat iÉÉÉÍIIÉ>liÉÍ»*IIMrt>MÍIÉ*iaailM«aÍMÍH«»Í^ □ Parlament-értékelő A kertvárosi Népfőiskola következő előadására pénteken, 17-én este 5 órától kerül sor a kertvárosi közösségi házban. A résztvevőknek Vojnik Mária, az MSZP megyénkbeli parlamenti képviselője az országgyűlés kétéves munkáját értékeli. □ Nyíregyháza gyermekeiért Nyíregyháza Gyermekeiért és Ifjúságáért elnevezéssel alapított kitüntetést a megyeszékhely közgyűlése. A kitüntetéssel azok munkáját kívánják elismerni, akik a gyermekek, fiatalok érdekében hosszú időn át kiemelkedő munkát végeznek, végeztek. □ Agrártámogatás Az idei agrártámogatási lehetőségekről tartanak fórumot március 17-én este 6 órától Geszteréden, Nyírgyulaj- ban, Balkányban, Nyírmihálydiban, valamint Érpatakon és Nyírpilisen is. Evangelizáció Brémából Nyíregyháza (KM) — Érdekes kezdeményezésbe fogott a református egyház. A ProChrist program keretében március 20-26. között Brémából műholdon közvetítik Európa több mint 1200 helyszínén evangelizációs programjukat. Magyarországon 17 helyen kapcsolódhatnak be az érdeklődők felekezeti hovatartozás nélkül az adásba. Nyíregyházán a Bessenyei tér 7. szám alatti gyülekezeti házban hétfőtől naponta 18.15-től várják az érdeklődőket, ahol a program nagyképernyős mozivásznon jelenik meg. Első alkalommal, március 20-án Korlátlan lehetőségek, avagy hogyan lehet sikeres az életünk címmel tartanak előadást, másnap pedig a határtalan nyomorról, a fásultságról és a segítés módozatairól lesz szó. Új fiókkönyvtár Nyíregyháza (KM) — Az újonnan nyitott kertvárosi fiókkönyvtár hétfőtől péntekig 13-tól 18 óráig várja a lakónegyed olvasóit a Wesselényi Miklós Szakközépiskola kollégiumának földszintjén (Dugonics utca 10). Védekeznek a vízügyesek Nyíregyháza (KM — K. D.) — Hol hullik, hol nem a csapadék, ez, s a hőmérséklet-változás hatással van folyóink vizszintjére, valamint a belvízhelyzetre is. A Felső-Tiszán tegnap már csak a Tiszate- lek és Tokaj közötti szakaszon volt érvényben elsőfokú árvízvédelmi készültség, mert már Záhonytól Tiszatelekig, valamint a Szamoson meg lehetett szüntetni. A Tisza visszaduzzasztó hatása miatt elsőfokú készültség van érvényben a Lónyay- főcsatorna torkolati, míg másodfokú a középső szakaszán, bár a főcsatornán lassú, egyenletes apadás észlelhető. A védvonalak mentén természetesen figyelőszolgálatot tartanak a FETIVIZIG munkatársai, különös tekintettel az altalaj-szivárgásra hajlamos szakaszokon. A belvízhelyzet kismértékben romlott a lehullott csapadék hatására, a tizenkettőből továbbra is kilenc szakaszon van érvényben másodfokú készültség, 13.5 ezer hektárt borít el a belvíz. A vízügyi igazgatóság dolgozói folyamatosan távolítják el a vízfolyási akadályokat és a csatornákban felgyülemlett iszapot, tisztítják az átereszeket és a szivattyútelepek gerebeit. A Tisza és a Szamos mentén zárva tartják a zsilipeket, így mindenütt szivattyúkkal emelik át a vizet a befogadókba, legutóbb a 22 stabil szivattyútelep közel másfél miliő köbméternyit. A még március tizedikén elrendelt másodfokú vízminőség-védelmi készültség Ti- szabecs és Tokaj között érvényben van a Tiszán. Halvány bíztató jel, hogy tegnap reggel a tiszabecsi határszelvénynél már valamivel tisztább viz érkezett. A gátőrök rendszeresen veszik a vízmintákat, melyeket a környezetvédelmi felügyelőség laboratóriumába visznek vizsgálatra. Pénz csak programok alapján Szabolcsi polgármesterek tanácskozása a megyeházán a fejlesztésekről Polgármesterek a tanácskozáson Martyn Péter felvétele Nyíregyháza (KM) — A Fejlesztési Tanács hatáskörébe tartozó pénzeket nem politikai hovatartozás szerint, hanem a fejlesztési koncepcióban, illetve a 2000. év programjában megfogalmazott elvek alapján ítélik oda. Helmeczy László, a megyei közgyűlés, egyben a fejlesztési tanács elnöke hangsúlyozta ezt a megye polgármestereinek tanácskozásán, amelyet csütörtökön tartottak Nyíregyházán. Mint elmondta: sok a mendemonda a különböző pénzügyi alapok odaítéléséről. Ezek eloszlatása érdekében tájékoztatást adott arról, milyen összetételben, miként működik a fejlesztési tanács a területfejlesztési törvény tavalyi módosítását követően. Bármilyen pénz elosztása csak minősített többséggel, tehát a nyolc tag közül hat egybehangzó szavazatával történhet, s nem kijárók, patrónusok útján. Ismertette a megye jelenlegi helyzetét az Észak-Alföldi valamint az Kárpátok Eurorégióban. A tanácskozáson a megyei közgyűlés elnöke tájékoztatást adott a Szamos-Tisza vízgyűjtő területeinek környezetszennyezéséről, a megtett intézkedésekről, egyben a közös tennivalókról és megköszönte az érintett települések vezetőinek, lakóinak a károk csökkentése érdekében végzett munkáját. Elmondta: a megye költségvetésében tartalékok nincsenek, így döntően központi alapokból lehet pénzhez jutni a helyreállításhoz. Nagy László, a megyei fejlesztési ügynökség igazgatóhelyettese a vis maior események utáni tennivalókról adott tájékoztatást, Gazda László, a fejlesztési ügynökség igazgatója az idei költségvetésben a megye részére elkülönített keretek várható nagyságáról, a területfejlesztés idei lehetőségeiről beszélt, összegezve a tizenhat megyei kistérségben szerzett tapasztalataikat, majd válaszolt a polgár- mesterek kérdéseire. Nyírtura szennyvízre költ Csökken a gyermeklétszám, de szívesen költöznek ide városról Nyírtura (KM - F A.) — A számvetések szerint Nyírtura önkormányzatának 117 millió forintra van szüksége ahhoz, hogy ebben az évben zökkenőmentesen gazdálkodjanak. — A szükséges összeg mintegy 10 százaléka még hiányzik, amit reményeink szerint válságkezelő terv alapján csökkenteni tudunk, de pályázatot is benyújtunk állami kiegészítésre — tudtuk meg Bagoly Zoltán polgármestertől. Az utóbbi években jellemző, hogy az oktatási intézményekben csökkent a gyereklétszám. Nyíregyháza (KM) — Vámzár alatt nemzetközi fuvarozásra csak olyan jármüvet, szállítótartályt szabad használni, amelynek a vámbiztosító berendezése megfelel a nemzetközi szerződések előírásainak. Az alkalmasságot igazoló bizonyítványt a Vám- és Pénzügyőrség térségi parancsnokságai adják ki illetékességi területükön — tájékoztatta lapunkat Tóth János pénzügyőr őrnagy, megbízott regionális parancsnokhelyettes. Ezt a feladatot Debrecenben (4025 Hatvan u. 45., tel./fax: 52/410-417) a VP Észak-alföldi Regionális Parancsnoksága látja el, melynek illetékességi területe kiterjed Szabolcs-Szatmár-Bereg Cigarettázott, meghalt Nyíregyháza (KM) — Egy magánlakásban ütött ki tűz csütörtök reggel Gyulaházán, ahol egy idős ember vesztette életét. A tűzoltóktól kapott információ szerint a hetvenkét éves férfi feltehetően az ágyban dohányzott, mire megtalálták, már meghalt. Ennek egyik oka a kevesebb születés, illetve mintegy harminc gyerek a megyeszékhelyre jár iskolába. Ám a minőségi oktatás fenntartása érdekében az intézmények dolgozóinak létszámát nem csökkentik. Ezzel szemben Nyírtura lakossága folyamatosan növekszik. Főleg Nyíregyházáról költöznek ki családok, de külföldiek is szívesen teremtenek itt új otthont. Az anyagi nehézségek ellenére ebben az évben elkezdik a környező településekkel összefogva a szennyvízhálózat kiépítését és rendbe teszik a belterületi úthálózat is. Mindezeken kívül a környemegyére is. Az alkalmassági bizonyítvány kiállítása, meghosszabbítása iránti kérelmet tehát a szabolcsiaknak is Debrecenben kell benyújtaniuk, melyet a közúti jármű tulajdonosa, használója vagy képviselője tehet meg írásban. A március 11-étől érvényes előírások szerint a kérelem benyújtása után a regionális parancsnokság értesíti az ügyfelet, hogy a jármű vizsgálatát mikor és hol végzi, egyúttal megküldi a költségtérítésről szóló határozatot is. Ezért kérik, aki rendelkezik telefaxszal, tüntesse fel annak számát is. A költségtérítés február 1-je óta hatezer forint. A vizsgáztatásra hozzák magukkal a gépkocsi forgalmi engedélyét, a határozatot, a költségtéNyíregyháza, Kispalád, Tu- nyogmatolcs (KM - F. A.) — Kedden este ismeretlen tettes kirabolt Nyíregyházán egy Kórház utcai üzletet. A rabló a bevételt követelte, s a nagyobb nyomaték kedvéért egy késsel is megfenyegette az eladót. A megfélemlített sértett jobbnak látta engedelmeskedni, így 3 ezer forintot átadott a támadónak, aki a zsákmánnyal elpucolt. Látványos csetepaté szemtanúi lehettek a járókelők szerda délelőtt Kispalád központjában. zetvédelem és parkosítás továbbra is fontos feledat számukra. Az átlagosan harminc közhasznú munkásnak is akad tennivalója. Többek között folyamatosan karbantartják a belvízlevezető csatornákat és mintegy 10 hektáros erdő telepítését kezdik meg. Nagy vesztesége a településnek a közösségi házat múlt év december végén ért, közel 2 millió forintos tűzkár, amit ismeretlen gyújtogatok okoztak. Rövidesen elkezdik az épület felújítását, ami eltart az év közepéig. Addig a nagyobb rendezvényeket, falugyűlést az általános iskolában tartják. rítés befizetéséről szóló eredeti bizonylatot, a járműre esetleg korábban kiadott alkalmassági bizonyítványt, 2x4 db 9x12 cm méretben a szállító jármű elöl-, és hátulnézetből, mindkét oldalról készül fényképet (új bizonyítvány esetén). A fotót akkor fogadják el, ha olvasható rajta a forgalmi rendszám, a járművet megfelelő nézetből és teljes terjedelemben ábrázolja kitakarás nélkül. Ha a gépkocsi megfelel az előírásoknak, az alkalmassági bizonyítványt az vizsgálat elvégzése után a helyszínen megkapja az ügyfél. Április 1-jétől a vám- és pénzügyőrség valamennyi szervénél hétfőtől csütörtökig 8-tól 16.30-ig, pénteken 8-tól 14 óráig tartanak nyitva. Egy 31 éves budapesti férfi és egy 46 éves kispaládi nő gépkocsival közlekedett, amikor az utcán meglátták haragosukat, egy 44 éves helybéli nőt. A hölgyet be akarták rángatni az autójukba, miközben nekiestek és ütötték. Két férfi az asszony segítségére sietett. Az egyik megmentő a férje volt, aki egy farúddal a lehúzott ablakon keresztül alaposan fejbe kólintotta a fővárosi legényt, majd beütötte az autó hátsó szélvédőjét. A rendzavarok ellen a Fehérgyarmati RendőrHistóriás diákok Kisvárda (KM - K. B.) — Tíz éve rendezik meg közép- iskolásoknak az Örökségünk elnevezésű országos történelmi vetélkedőt. Az idei döntőn a kisvárdaiak fölényes győzelmet arattak. Történt ugyanis, hogy tavalyi első helyezésüket lemásolva a gimnazisták mezőnyében ismét a Bessenyei György Gimnázium egyik csapata, jelesül Bodnár Eszter, Sebők Attila, Tóth Zita vitte el a pálmát. Sőt, a 3. helyen is besis csapat, nevezetesen az Angyal Eszter, Bat- ta Kálmán, Dienes Adrienn összetételű diákgárda végzett. Mindkét históriás csapatot Virga Gizella tanárnő készítette fel a versenyre. A Szent László Egyházi Középiskola történészei a szakközépiskolások mezőnyében indultak a megméretésen. Ők sem adták alább, s Szűcs András felkészítő tanár segítségével a bessenye- is diáktársaik teljesítményét lemásolva ugyancsak megnyerte a versenyt a Kiszella András, Szabó István, Veres Péter összetételű csapat. Kiváló tanuló Nyíregyháza (KM) — A Szakma Kiváló Tanulója versenyen a Nyíregyházi Wesselényi Szakközépiskola harmadéves tanulója, Zajácz Zsuzsa a nőiruha-készítő szakmában országos második helyezést ért el. Ezért szakmunkás-bizonyítványt is kap. kapitányság garázdaság alapos gyanúja miatt indított eljárást. Zsarolás alapos gyanúja miatt vonnak felelősségre egy 15 éves tunyogmatolcsi fiút. A siheder egy kiadós verés kilátásba helyezése mellett 5 ezer forintot követelt egy 13 éves gyerektől. Tetten érték a biztonsági őrök azt a két 34 éves nyíregyházi férfit, akik Nyíregyházán a Debreceni úton egy telephely egyik épületének tetejéről több tábla horganyzott lemezt lefeszítettek és megpróbálták ellopni. Szállítótartályok vámzár alatt Rablás a Kórház utcai boltban MEGYEI TÜKÖR