Kelet-Magyarország, 2000. március (60. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-02 / 52. szám
2000. március 2., csütörtök Kétítm NYÍREGYHÁZI POLGÁR 7. oldal HÍREK □ Farsangi bál Butykán A butykai közösségi házban március 4-én farsangi bált tartanak élőzenével, tombolával. □ St. Albansba utaztak Nyíregyháza angliai testvérvárosában, St. Albansban városdiplomáciai úton vesz részt Giba Tamás alpolgármester és Szemán Sándor jegyző. □ Eladó föld A Kert utca-Váci Mihály utca térségében több mint háromezer négyzet- méteres területet jelöl ki elidegenítésre kétfordulós nyilvános pályázaton a megyeszékhely közgyűlése. □ Készítik a felmérést Tegnap megszületett a megállapodás a pályázati nyertes Du- na-bittel arról, hogy a megyeszékhely közlekedési koncepciójának első lépcsőjeként a cég júniusig elkészíti a város közlekedési helyzetképét. Ovi-farsang Az örökösfoldi gyerekek is nagy örömmel öltöztek maskarába a Margaréta Óvodában. Tarsoly Barbara —- a kép közepén — például természetesen a lányok kedvenc szerepében, menyasszonyként tetszelgett — egyelőre még csak arra a pár órára Amatőr felvétel Tilosban járni többe kerül Nyíregyháza (KM) — Március elsején, vagyis tegnap lépett életbe a szabálysértésekről szóló törvény illetve az egyes szabálysértésekről szóló kormányrendelet. Nyíregyháza közgyűlése — hogy összhangban legyen a változásokkal — legutóbbi ülésén tizenegy olyan rendeletét vizsgálta felül, amely szabálysértési intézkedéseket tartalmaz. Az alábbiakban néhány módosítást ismertetünk. A temetőkről, temetkezési tevékenységről szóló rendeletben a változások a következők: Szabálysértést követ el, és 30 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható, aki nem temetkezésre kijelölt helyre temet — kivéve az urnákat — a temetkezési tevékenységre előírt egészség- ügyi rendelkezéseket megsérti, halottat nem halottszállításra vonatkozó szabályok szerint szállít vagy szállíttat, sírbolt létesítésére és használatára vonatkozó rendelkezéseket megsérti vagy kijátssza, köztemetőben engedély nélkül gépjárművel közlekedik; a síremlékeket rongálja, kárt okoz. A parlagfű terjedésének visz- szaszorításáról szóló rendeletben is 30 ezer forintra emelkedik a maximálisan kiszabható bírság Gyakran ellenőriznek közösen a rendőrökkel a közterület-felügyelők összege azokkal szemben, akik a parlagfű irtását egyszeri írásbeli felszólítás ellenére sem végzik el. A közterület használatáról szóló rendelet alapján 30 ezer forint bírsággal sújtható, aki a belváros közlekedési szabályait megszegi, engedély nélkül behajt, vagy behajtási engedéllyel rendelkezik és megáll, valamint a közterület-felügyelő 500-tól 10 000 forintig terjedő helyszíni bírságot szabhat ki. Ugyancsak 30 ezer forintra emelkedett a kivethető bírság azzal szemben, aki közterületet bérleti szerződés nélkül, vagy szerződéstől eltérően használ; jogosulatlanul kéményseprői szolgáltatást végez. A hiányzó vagy megrongált Martyn Péter felvétele házszámtáblát az ingatlan tulajdonosának vagy használójának kell pótolnia. Ha elmulasztja és felszólítják, 30 napos határidőt kap. Ha ez idő alatt sem tesz eleget kötelezettségének, ellenőrzéskor a 500-től 10 ezer forintig terjedő pénzbírságot szabhat ki vele szemben a közterület-felügyelő. Érkeznek az adományok A ruhaosztást a Huszártelepen is megszervezik Nyíregyháza (KM) — A közelmúltban negyven, a Keleti lakótelepen élő roma család ruhasegélyt kapott a családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat közreműködésével. A ruhaosztást rövidesen a Huszár telepen is megszervezik. Nyíregyháza két lakóterületén a legmagasabb a roma lakosság aránya: a Keleti, illetve a Huszár telepen. Már több nyíregyházi jelentkezett, hogy szívesen felajánlja gyermekei kinőtt ruháit az arra rászorulóknak. Az adományokért ki is mennek, kocsival elszállítják a családsegítő munkatársai. Akinek ruhaneműn kívül lomtalanításból használható mosógépe, centrifugája van, ugyancsak az 507-121-es telefonszámon jelentheti be. A két lakótelepen készült felmérés alapján közvetlen azokhoz a családokhoz juttatják el az adományokat a program szervezői, amelyek a legjobban rászorulnak a segítségre. KIRÁLY EDINÁNAK Flórára. Születésnapod alkalmából sok boldogságot kíván: Pista bátya, Vali nénje és Valika. (415054/1K) SZULICS VIKTÓRIÁNAK Nyíregyházára. Nagyon sok boldog születésnapot kíván: anya, apa, Bálint és nagyszüleid. (416684/1K) KEREKES GYÖRGY és KEREKES GYÖRGYNÉ Nyíregyháza, Pipacs u. 91 la. 70. születésnapotok alkalmából sok szeretettel köszöntünk: lányotok, Hatok és családjaik. (416370/1K) BÚZÁK ZSOLTIKÁNAK Nyírbogdányba. Soha ne érje bánat a Te kicsi szívedet, boldogság kísérje egész életedet, q 6. születésnapod alkalmából köszöntünk sok szeretettel: anya, apa, Bakos mama, Búzák mama. ÖZV. HORVÁTH IMRÉNÉNEK Újfehértóra. 90. születésnapja alkalmából sok szeretettel gratulál 5 gyermeke, 3 veje, unokái, dédunokái, ükunokái. (416749/1K) VAJÓCZKI SANYIKÁNAK Ibrányba. 2. születésnapod alkalmából sok boldogságot és jó egészséget kívánunk. Berceli mama, papó és keresztszüleid. (416781/1H) MÁTRAI BALÁZSNAK Tiszatelekre. 2. születésnapodon nagyon sok boldogságot kíván: anya, apa, Mátrai mamáék és Dombrádról mama, papa, keresztanyu és keresztapu. (416 SZABÓ KATALINNAK ÉS SZABÓ ZSÓFIÁNAK Kótajba. Születésnapotokon felragyog az ég is, ezt kívánjuk nektek tiszta szívből mi is, ahány születésnapotok lesz, az mind boldog legyen, bús felhő ne szálljon életetek egére, örömnap ragyogjon egész életetekre. Ezt kívánjuk Néktek szerető szüléitek: apa és anya. wwMwn OROSZ TAMARÁNAK 4. születésnapjára nagyon sok boldogságot és sok örömet kíván: apa, anya, Orsi, Ricsi, Órosz mama és papó. (416831/IK) NAGY ORSIKÁNAK Kemecsére. Nagyon sok boldog születésnapot kíván: anya, apa. GABULYA NIKOLETTÁNAK Orosra. Boldog születésnapot kíván: apa, anya és Ádám. KOSA MIKLÓSNÉ Győrtelek. Drága nagymamika! 79. születésnapja alkalmából szívből gratulálunk és jó egészséget kívánnak: gyermekei, unokái és dédunokái. (417020/1K) (417017/1K) (416869/1H) Újabb áruház Gomba mód szaporodnak az nagyáruházak Nyíregyházán. A Baumax-nál már a parkolók kialakítását is megkezdték Szőke Judit felvétele I BÖSZÖRMÉNYI VALÉRIÁNAK Baktalórántházára. Születésnapod alkalmából sok boldogságot kíván: anya, apa, Emese, Viktor és keresztfiad. (415053/1K) VÉGH MARTINNAK Nyíregyháza, Törzs u. 26. IllH0. 1 éves születésnapod alkalmából jó egészséget és hosszú, boldog életet kíván: anya, apa. (4i6589/u« RÁCZ VIVIENNEK Butyka sor 59. sz. 5. születésnapod alkalmából jó egészséget és hosszú, boldog életet. Soha ne érje bánat a te kicsi szívedet, öröm és boldogság kísérje egész életedet. Ezt kívánja: apa és anya. (416840/1K)