Kelet-Magyarország, 2000. március (60. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-16 / 63. szám

2000. március 16., csütörtök Múm MINDENFELŐL 2. oldal HÍREK □ Üzenet huszárral Hazát kell néktek is teremteni! Egy új hazát, mely szebb a réginél — üzent Orbán Viktor Petőfi Sándor veretes soraival a fiataloknak; a kormányfő üzenetét huszárok vitték Budapestről Székesfehérvár­ra szerdán este. □ Vízszennyezés Az újabb nehézfém­szennyeződés első hulláma tegnap 6 órakor, a második 11.30-kor érte el a tiszabecsi ha­társzakaszt. Utóbbi jelenleg Tivadar határá­ban tart. Az első szennyezésből vett vízminta vizsgálata során a réz, ólom és cink oldott ál­lapotban nem haladták meg a határértéket. Lebegő anyagokhoz kötötten viszont 140 milligramm ólmot tartalmazott a víz. □ Kényszermunka Az osztrák külügymi­niszternő szerdán kijelentette, hogy kormá­nyának eltökélt szándéka mielőbb kártalaní­tani a náci uralom idején kényszermunkára fogott áldozatokat. A 240 ezer még élő egy­kori ausztriai kényszermunkás között a leg­népesebb csoportot az ukránok alkotják. Baleset A tűzoltóknak szerdán daruval kellett kiszabadítaniuk azt a teherautót, amely egy hamburgi híd védőkorlátját át­szakította APA/EPA-felvétel Keleté» M«gptrom&g Szabolcs-Szatmár-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: Angyal Sándor Szerkesztők: Balogh József, Sípos Béla Rovatvezetők: Cservenyák Katalin (információ, 128-as mellék), Galambos Béla (gazdaság, 114-es mell.), Nagy István Attila (kultúra, 122-es mell.), Marik Sándor (társadalom, 113-as mell.), Mán László (sport, 118-as mell.), Elek Emil (fotó, 125-ös mell.), Csonka Zsolt (tördelés, 140-es mell.) Szerkesztőség: Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6. Telefonközpont: (42)311-277. Fax (szerkesztőség): 501-973, (hirdetés) 501-970. Postafiók: 47-4401. Hirdetés: 25-4401. Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 5. Tel./fax: (45)415-955. 4700 Mátészalka, Kölcsey utca 2. Tel./fax: (44)310-651. E-mail -szerk.: kelet®iscomp.hu -hird.: kelethird®iscomp.hu Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 52/413-101 Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet Marketingvezető: Kereső Magdolna Terjesztési vezető: Szerbina István (telefon: 06-20/9589-906) Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon jelezhetik: 06-80/306-306. | l. Lapunk eladott példányszámát I T**ngT rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség (MATESZ). Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Árusításban terjeszti az Inform Stúdió Kft., fax: 501-970 Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Bank Austria Creditanstalt 10911004-00000002-01580060 számú pénzforgalmi jelzőszámra, személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6., és a vidéki kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 5., Mátészalka, Kölcsey utca 2. Előfizetési díj egy hónapra 715 forint, negyedévre 1990 forint, fél évre 3990 forint, egy évre 7790 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 39 forint, pénteken a TV Plusszal 44 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Lapunkat Magvarország legnagyobb médiafigyelője, az OBSERVER Budapest Médiafigyelő Kft. rendszeresen szemlézi. H-1084 Budapest, Auróra utca 11. Tel.: 303-4738 Fax: 303-4744 E-mail: sajto@observer.hu http://www.observer.hu Félbeszakadt a megyegyűlés Az ünnepi közgyűlés még végigment Martyn Péter felvétele Nyíregyháza (KM — M. S.) — Rendkívüli munkaülést tar­tott kedden a megyei köz­gyűlés, mert több halasztha­tatlan ügy a testület állás- foglalását igényelte. Mindjárt az első napirend felett vita robbant ki. Az elnök javas­lata szerint zárt ülésen kellett volna tárgyalni a Szatmár- Beregi Kórház rekonstrukciójá­val és tervezésével foglalkozó előterjesztést, ami nem kapta meg a szükséges minősített több­séget. A nyilvános ülésen kide­rült: olyan régebbi anyagi ter­mészetű ügyek rendezéséről volt szó, amelyekben már legfelsőbb bírósági ítélet is született. A hosszan elhúzódó közgyűlési vi­tában az új Fidesz-frakció a felelősök megnevezését kívánta elérni; végül a közgyűlés meg­szavazta a vizsgálatot lebonyolí­tó ad hoc bizottság létrehozását. A testület rövid vita után dön­tött a Megyei Rendőrfőka­pitányság támogatásáról, amely­nek lényege: Nyíregyháza város­sal közösen lehetővé teszik a Szarvas utcai KPVDSZ művelő­dési ház rendőrségi célokra tör­ténő megszerzését. Ennek ered­ményeként — néhány részleg költöztetése után — lehetővé vá­lik, hogy a Városi Rendőrkapi­tányság épületében létrehozzák az EU-normáknak ás követelmé­nyeknek megfelelő megyei ha­táskörű egységes bevetésirányí­tó központot, amelyben össze­hangoltan szervezik majd a rendőrség, a mentők, a kataszt­rófa-elhárítás ügyeleti munkáját. E napirend után a közgyűlés munkaülését felfüggesztették az ünnepi megemlékezés idejére. Azt követően azonban már nem volt meg a határozatképes lét­szám — mindössze 23 képviselő maradt a szükséges 25 helyett —, ezért az elnök az ülést elna­polta, majd a halaszthatatlan ál­lásfoglalást igénylő ügyek miatt a folytatásra hétfőn reggel 9-re össze is hívta. Helmeczy László elnök az esetről elmondta: meg fogják ta­lálni a módját annak, hogy egyes képviselők ne távozhassanak el következmények nélkül ülésről ilyen nagy számban előzetes be­jelentés hiányában. Egyes frak­ciók — így a Seszták Oszkár ve­zette — teljes létszámban eltávo­zott, holott körükben fontos na­pirend előadója is volt. Seszták Oszkár kérdésünkre kifejtette: véleményük szerint nem lett volna szabad ünnepi üléssel összekapcsolni a munka­tanácskozást. Utóbbinak több napirendje szerinte nem volt kel­lően előkészítve, egyeztetve, ez okozta az elhúzódó vitát, ami közvetve végül az ülés félbesza­kadásához vezetett. A frakció megfelelő előkészítések után részt vesz a napirendek további tárgyalásában. Vízszemle TivadarVásárosnamény (KM - K.K.) — A tiszai ne­hézfémszennyezés első és második hullámát a helyszínen vizsgálja egy ENSZ- és EU-delegáció. A magyar kormány kérésé­re hazánkba érkeztek az ENSZ képviselői. A vegyé­szekből álló öttagú delegá­ció tegnap Tivadarnál vett mintát a vízből, s gyorstesz­tek segítségével vizsgálta, milyen nehézfémeket tartal­maz. Mint Rudolf Müller a bizottság vezetője elmondta, a helyszíni vizsgálatok nem alkalmasak a szennyezett­ség mértékének megállapí­tására. A részletes analízis­re Svájcban kerül sor, s a nemzetközi vizsgálatok eredményeit 2-3 hét múlva közlik hazánkkal. Az adato­kat kicserélik az EU-bizott- ság képviselőivel, akik teg­nap szintén a térségben vizsgálódtak, ma pedig a ka­tasztrófák helyszínén, Ro­mániában tartanak terep­szemlét. Megnézték a Felső- Tisza-vidéki Környezetvé­delmi Felügyelőség labora­tóriumát, vizsgálati módsze­reiket, de az ott szerzett ta­pasztalatokról felsőbb utasí­tásra semmit nem árulhat­tak el. Részletes jelentésük három hét múlva várható. Március idusa Erdélyben Marosvásárhely (MTI) — Er­dély nagyvárosaiban, számos te­lepülésen emlékeztek meg a ro­mániai magyarok március 15-e ünnepéről. A Romániai Magyar Demok­rata Szövetség központi ünnep­ségét Marosvásárhelyen tartotta, ahol Markó Béla, az RMDSZ el­nöke és Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke mon­HIRDETÉS dott többek között ünnepi beszé­det. A magyar kormányt Deutsch Tamás ifjúsági és sport- miniszter képviselte, aki felol­vasta azt a levelet, amelyet már­cius 15. alkalmából Orbán Vik­tor magyar miniszterelnök írt Mugur Isarescu romám kor­mányfőnek. Az erdélyi megemlé­kezéseket Kolozsvárott zavarta meg kisebb incidens. Saját gépe ütötte el Jármi, Tornyospálca (KM) — Szerda kora reggel Jármi belterületén egy tehergépko­csi a kanyarban áttért a me­netirány szerinti bal oldali sávba, ahol összeütközött egy személygépkocsival. Az autó utasai közül egy súlyos és egy könnyű sérültet szállított a mentő kórházba. Tornyospálcán tegnap dél­ben a kapubejárónál újraindí­totta erőgépét egy helyi lakos, a gép — súlyos sérüléseket okozva átment a szeren­csétlenül járt emberen. Kossuth- és Széchenyi-díjak Szabó Dénes Liszt-díjas karnagy is a kitüntetettek között van Budapest (MTI) — A Magyar Köztársaság elnöke Göncz Árpád — a miniszterelnök, Orbán Viktor javaslatára — március 15. alkalmából Kossuth-, és Széchenyi- díjakat adott átt az arra érdemes művészeknek és tudósoknak. KOSSUTH-DÍJAT adtak át: Béres Ilona Jászai Mari-díjas színművésznek, kiváló művész­nek; Bitskey Tibornak, az Evan­géliumi Színház Jászai Mari­díjas színművészének, érdemes művésznek; Fehér László Mun­kácsy Mihály-díjas festőművész­nek, a táci Gorsium Művészeti Alapiskola tanárának; Gergely Ágnes József Attila-díjas rónak, költőnek, műfordítónak; dr Gö- römbei András József Attila- dljas irodalomtörténésznek, az irodalomtudomány doktorának, a Debreceni Egyetem egyetemi tanárának; Haraszty István Munkácsy Mihály-díjas szob­rászművésznek, érdemes mű­vésznek; Keserű Ilona Munkácsy Mihály-díjas festőművésznek, ér­demes művésznek, a Pécsi Egye­tem egyetemi tanárának; Kocsár Miklós Erkel Ferenc-díjas zene­szerzőnek, érdemes művésznek zeneszerzői tevékenységéért; Nagy Gáspár József Attila-dijas költőnek; Reimholz Péter Ybl Miklós-díjas építésznek; Szabó Dénes Liszt Ferenc-díjas kar­nagynak; Szabó Gyula Jászai Mari-díjas színművésznek, kivá­ló művésznek; MEGOSZTOTT KOSSUTH- DÍJAT adtak át: Gyarmathy Lívia Balázs Béla- díjas filmrendezőnek, producer­nek, kiváló művésznek; Böször­ményi Géza Balázs Béla-díjas filmrendezőnek, forgatókönyv­írónak, érdemes művésznek munkásságukért; Az Illés-együttes tagjainak: Bródy Jánosnak, Illés Lajosnak, Pásztory Zoltánnak, Szörényi Leventének, Szörényi Szabolcs­nak életművükért; A Kaláka Együttes tagjainak: Becze Gábornak, Gryllus Dániel­nek, Gryllus Vilmosnak, Huzella Péternek, Radványi Balázsnak a magyar és világirodalom versei­nek sajátos interpretálásáért; Ifjú Nagy Zoltán Liszt Ferenc- djas balettművésznek, kiváló művésznek; Volf Katalin Liszt Ferenc-díjas balettművésznek, érdemes művésznek; SZÉCHENYI-DÍJAT adtak át: Dr. Antus Sándornak, a kémiai tudomány doktorának, a Debre­ceni Egyetem egyetemi tanárá­nak; dr. Balázs Ervin akadémi­kusnak, a biológiai tudomány doktorának, a Mezőgazdasági Bi­otechnológiai Kutatóközpont főigazgatójának; prof. dr. Balázs Györgynek, a műszaki tudo­mány doktorának, a Budapesti Műszaki Egyetem nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanárá­nak; dr. Hadlaczky Gyulának, a biológiai tudomány doktorának, az MTA Szegedi Biológiai Köz­pont Genetikai Intézet tudomá­nyos tanácsadójának; dr. Molnár Tamás filozófusnak, egyetemi ta­nárnak; dr. Mőcsényi Mihály­nak, a mezőgazdasági tudomány doktorának, a Szent István Egye­tem egyetemi tanárának; dr. Pantó György akadémikusnak, az MTA Geokémiai Kutatólabo­ratórium igazgatójának, a Föld- tudományi Kutatóközpont fő­igazgatójának; dr. Patthy László akadémikusnak, biokémikus­nak, az MTA Szegedi Biológiai Központ Enzimológiai Intézet kutatóprofesszorának; dr. Pró- széky Gábornak, a nyelvtudo­mány kandidátusának, program- tervező matematikusnak, általá­nos és alkalmazott nyelvésznek; dr. R. Várkonyi Ágnesnek, a tör­ténelemtudomány doktorának, az Eötvös Loránd Tudománye­gyetem egyetemi tanárának; prof. dr. Rák Kálmánnak, az or­vostudomány doktorának, a Debreceni Egyetem II. számú Belgyógyászati Klinika tanszék- vezető egyetemi tanárának; dr. Starosolszky Ödön építészmér­nöknek, a műszaki tudomány doktorának, a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet nyu­galmazott vezérigazgatójának; dr. Tóth Klára akadémikusnak, a Budapesti Műszaki és Gazda­ságtudományi Egyetem Általá­nos és Analitikai Kémia Tanszé­ke egyetemi tanárának; dr. Vaj­da György akadémikusnak, álla­mi díjas energetikusnak, az Or­szágos Atomenergia Hivatal nyugalmazott főigazgatójának; dr. Winkler Andrásnak, a mű­szaki tudomány doktorának, a Soproni Egyetem Faipari Mér­nöki Kar, Fa- és Papírtechnológi­ai Intézet igazgatójának; dr. Zi- mányi József akadémikusnak, atomfizikusnak, az MTA Köz­ponti Fizikai Kutató Intézet ku­tatóprofesszorának. MEGOSZTOTT SZÉCHE- NYI-DÍJAT adtak át: Dr. Gordos Gézának, a műszaki tudomány doktorának, a Buda­pesti Műszaki és Gazdaságtudo­mányi Egyetem tanszékvezető egyetemi tanárának; dr. Győrfi László akadémikusnak, a Buda­pesti Műszaki és Gazdaságtudo­mányi Egyetem egyetemi taná­rának. FELVESSZÜK A RITMUSÁT & CIB BANK 4400 Nyíregyháza, Szarvas u. 7. Telefon: (42) 422-000 ÉrvénvM^a^^márcjus 6-tól Lekötési Idő Éves kernel, 1U Ft letett (%) (EBKM) 1 hét 6,000 (6,08) 2-3 hét 8,000 (8,11) 1-2 hó 9,500 (9,63) 3 hó 9,000 (9,13) 6 hó 8,500 (8,62) 12 hó 8,000 (8,11) Folyószámla 2,00 (2,05) MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE 50 E Ft—5 MFt 5-10 MFt 10II Ft telett Betétek éves kamt (%) EBKM évet keimt (%) EBKM éves kernel (%) EBKM 1-2 hó 9,750 (9,89) 9,875(10,01) 10,000(10,14) 3 hó 9,600 (9,73) 9,725 (9,86) 9,850 (9,99) 6 hó 9,300 (9,43) 9,425 (9,56) 9,550 (9,68) 12 hó 8,500 (8,62) 8,625 (8,74) 8,750 (8,87) Lejárat előtti visszaváltás esetén a kamat a mindenkori CIB Classic Magánszámla alsó kamatsávjával megegyező. CIB Classic Magánszámla CIB XL Átutalási Magánszámla XLCIassic sávos kamatai: éves kamat (%) EBKM 0-100 EFt-'ig 3,000 3,08/3,08 100 E Ft—1 M Ft 5,000 5,19/5,17 1 MFt felett 7,500 7,87/7,82 CIB Takarékszámla (min. 50 E Ft) sávos kamatai: éves kamat (%) EBKM 0-50 E Ft-ig 3,000 3,08 50 E Ft—1 MFt 7,500 7,87 1 MFt felett 10,000 10,62 KINCSEM betét kamata magánszemélyek részére (min. 50 E Ft) éves kamat (%) EBKM 3 hónap 9,700 9,83 6 hónap 9,400 9,53 12 hónap 8,600 8,72 Lejárat előtti visszaváltás esetén a bank kamatot nem fizet. KINCSEM 2000 kötvény (min. 10 E Ft) éves kamat (%) EHM' 1 hó 9,750 9,75 3 hó 9,700 9,70 6 hó 9,400 9,40 12 hó 8,600 8,60 • Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezőek. MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE Éivénm.Siüimiufl lótól Éves kamat (%) Folyószámlahitel 20,00 Betétőrző hitel 16,50 Lombardhitel 18,00 Ingatlanfedezetes hitel 19,50 CIB Otthonteremtő Hitel 1 éves kamatperiódus 12,8% 5 éves kamatperiódus 11,2% Évet kamat (%) HUF prime rate 14,500 CIB^\0640242242 A BANCA COMMERCIALS ÍTALIANA-CSOPORT TAGJA

Next

/
Thumbnails
Contents