Kelet-Magyarország, 2000. március (60. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-09 / 58. szám

2000. március 9., csütörtök Eetet# HAZAI TÁJON 4. oldal HÍREK □ Véradás Március 10-én, pénteken 8-12 óráig Hodászon az Egészségházban, délu­tán 13-16 óráig Kántorjánosiban az Idősek Klubjában szerve véradást a megye Vöröske­reszt. □ Múzeumi matiné Az 1848-49-es forra­dalom és szabadságharc tiszteletére a Jósa András Múzeumban március 11-én 9.30- 11.30-ig a gyerekek múzeumi matiné kereté­ben történész segítségével ismerkedhetnek az egykori honvédek öltözetével és készíthet­nek csákót, kokárdát. □ Háziborok vetélkednek Vásárosna- ményban március 11 -én estére szervezi a vá­rosi művelődési központ a szokásos házibor­versenyét, amelyen ezúttal Királyhelmecről érkezett segítőkkel nemzetközi lesz a zsűri, a műsorban pedig fellép az ajaki Hélios zene­kar, valamint Simon Józsefné népdal és Vin- cze György népdal-, illetve nótaénekes. Nőnap Vasváriban Tiszavasvári (J. Z.) — Nőnapi ünnepségre várják Tiszavasvári lányait, asszonyait a művelődési központban március 10-én fél 5-re. Óvodások előadása után Sulyok József polgármester köszönti a vendégeket. A ze­nés szórakoztató műsorban fellép Ihos Jó­zsef, Madarász Katalin, Poór Péter, Hor­váth Andrea és Auth Ede zenekara. Csökkent az állomány Nyíregyháza (KSH - Dajka János) — Ma­gyarországon 1999 decemberében az évszá­zad legalacsonyabb szarvasmarha-állomá­nyát regisztrálta a statisztika. A szarvas- marhák száma 1989 decembere óta — az akkori 1 millió 598 ezerről — közel felére, 857 ezerre csökkent. Az 1998. decemberi ál­lományhoz viszonyítva a csökkenés mérté­ke már csak 2 százalékos volt. A tehenek száma 339 ezer, kevesebb mint kétharma­da a tíz évvel azelőttinek. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az or­szág szarvasmarha-állományának 5 száza­lékát istállózzák. A megye téli szarvasmar­ha-állománya az utóbbi öt évben 42 és 44 ezer között változott. A gazdálkodók 1999. december 1-jén 42 ezer szarvasmarhát tar­tottak, gyakorlatilag annyit, mint az 1996. és 1997. év végén, de 5 százalékkal keveseb­bet, mint egy évvel korábban. A gazdálko­dó szervezetek telepein 12 hónap alatt 8 százalékos, az egyéni gazdaságokban 2 százalékos állománycsökkenés volt. A tehenek száma az utóbbi években alig változott, 1999. december 1-jén nem egé­szen 22 ezer volt, ami az előző évihez viszo­nyítva csak 300-zal csökkent. Gazdaságtí­pusonként számottevő változást regisztrál­tak, az egyéni gazdaságokban most 3 száza­lékkal több, a gazdálkodó szervezeteknél viszont 10 százalékkal kevesebb tehenet is- tállóztak, mint 1998. év decemberében. TUSKÉS SAROK Drága mulatság Olcsóbb lett volna a jól sikerült, nyári táncos mulatságok után még ősszel össze­tekerni a Krúdy-teraszt befedő esővédőt. Balázs Attila felvétele Vidám vagyok, de meghatódom Horváth László Attila színművész az évek során a közönség egyik kedvence lett Bodnár István XoC0< Nyíregyháza (KM) — Egy év híján másfél évtizede oszlo­pos tagja Horváth László At­tila a Móricz Zsigmond Színháznak. A 14 év alatt lepergett vagy 3500 előadás, négyszer cserélődtek az igazgatók, a színészek jöttek- mentek, súgók váltották egy­mást, a fiatal színész viszont ma­radt. Közben Horváth László el­sajátította a szakma mesterfogá­sait, s a nagyérdemű egyik ked­vence lett. Lassú indulás A sikert nem adják könnyen. Az indulás nehéz volt. László ugyanis nem végzett színművé­szeti főiskolát. Mennyire érezte ezt hátránynak, és hogyan sajá­tított el mégis a szakmát? — kér­dezem tőle a színházi társalgó­ban egy hosszú próba után. — Hátránynak számított annyiban, hogy minden lassab­ban történt meg a pályámon. Sok munkára és türelemre volt szükségem. De úgy gondolom, mindennek megvan a maga me­nete, amit nem szabad siettetni. Érettségi után a szolnoki szín­Horváth László Attila házba jelentkeztem. Öt évig min­den este megnéztem az összes előadást. Hét évbe telt ezután, hogy besoroltak a színész I. kate­góriába. □ Mit jelent az Ön számára a siker? — A siker, jó ha van. Nyugod- tabb vagyok szakmailag és a ma­gánéletben is. Egyfajta bizonyí­tásnak érzem, ha úgy tetszik, ön­magam számára is. Fontos visz- szaigazolás a közönség részéről. A siker viszont nem elsődleges. Legalább annyira fontos az a szubjektív folyamat, amikor az ember keresi a saját szakmai és morális határait, és esetleg át is lépheti azt. □ Gyakran szerepelnek Buda­pesten a Katona József Színház­ban. Miért tartja ezt fontosnak? Hoz ez valamiféle tévés vagy szinkron szerepet? — Azt nemigen, de a szakmai megítélés nagyon jó. És ez az egész színház számára fontos. Ez olykor a fesztiválok díjesőiben is megnyilvánul. □ Nyíregyházán több olyan produkcióban láthattuk, ame­lyekben vidám, jó humorú karak­ter. A valóságban is az? Időeltolódással élni — Vidám életszemléletű vagyok, de elég könnyen meg is ható­dom. Sőt, a kétségbeesett düh vesz erőt rajtam, ha bántó igaz­ságtalanságot látok. □ A színház esti műfaj. Nehéz leállni egy késő esti tapsvihar után. Túlpörög az ember. A nap­palokat, vagy az éjszakákat sze­reti? — Nem ismerem a délelőt- töket. Ha mégis viszonylag ko­rán kelek fel, rácsodálkozom a világra. Éjszakánként általában úgy két órakor fekszem le. A kö­zép-európai időtől úgy négy órá­nyi eltéréssel élek. Egy kis főzőcske □ Mit csinál, ha éppen nem játszik, próbál, vagy szerepet ta­nul? — Nemigen járok sehová. In­kább otthonülő ember vagyok. Hála istennek mostanában igen sok darabban játszom, amit ki kell pihenni. Szükség van a pasz- szív állapotra is. Szeretek viszont főzni. Szinte mindent el tudok ké­szíteni a levestől a töltött káposz­táig. Receptre sincs szükségem, a saját fejem szerint főzök. □ Sokan irigylik a színészeket azért, mert körüldongják őket a lányok, a nők. Mennyire tapasz­talta meg ezt? — Előfordult velem is, de nemigen éltem ezekkel a lehető­ségekkel. Furcsa, de nem is ve­szem észre mindig ezeket az al­kalmakat. A színházban is én tudom meg utoljára, hogy ki kivel veszett össze, vagy ki ter­hes. □ Ezentúl nem is lesz alkalma udvarolgatni, hiszen Horváth Ré­ka elárulta, hogy nyáron össze­házasodnak. Nem szól viszont a nászútról. — Velencébe megyünk, a ro­mantika városába. Útbaigazító Máriapócson igazán Ízléses táblacsoport igazítja útba a tanácstalan idegent Balázs Attila felvétele Kevesebb a belvíz Nyíregyháza (KM — K. D.) — Bár legutóbb is több mint kétszázhatvanán vettek rész a belvízvédekezési és vízmi­nőség-védelmi munkákban, örvendetes hírek érkeznek a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság háza tájáról. Legutóbb sem találtak haltetemet a Szamos és a Ti­sza mentén, a belvizes terü­let nagysága pedig közel 13 ezerről 11.600 hektárra csök­kent. A kedvező időjárás mellett ez egyrészt a csator­nák folyamatos iszaptalaní- tásának köszönhető (öt kot­rógép fél kilométeres sza­kaszról az előző nap 1.1 ezer köbméter iszapot távolított el), másrészt a 18 működő szivattyútelepnek, melyek 1.35 millió köbméter vizet emeltek át egy nap alatt a befogadókba. Az érintett két vízgazdálkodási társulat munkatársai is folyamato­san tevékenykednek a belvíz elleni védekezés jegyében. Várat foglalnak a diákok Hagyomány Gávavencsellőn a Rakovszky-hét Gávavencsellő (KM - M. M. L.) — Több éves hagyomány im­már, hogy a névadóra s az 1848-as forradalomra emlé­kezve minden év márciusá­ban megrendezi a Ra- kovszky-hetet a gávavencsel- lői Rakovszky Sámuel Általános Iskola. Az idei rendezvénysorozat már­cius 6-án kezdődött, s március 14-én ünnepélyes eredményhir­detéssel fejeződik be. A Rétközi Iskolaszövetséghez tartozó intéz­mények diákjai rajzversenyen bizonyíthatták ügyességüket kedden. Kaszinó elnevezéssel tegnap műveltségi vetélkedőt rendeztek a Rakovszky iskola 7-8. osztályos diákjainak. Alapos felkészültséget igényelt a ver­seny, hiszen szó volt többek kö­zött irodalomról, történelemről, képzőművészetről, zenéről. Ma délután az alsósokra vár az aka­dályverseny: lesz mocsárjárás, célbadobás, várfoglalás. Pénte­ken klubfoglalkozások keretében kokárdákat, zászlókat készíte­nek a fiatalok, valamint megné­zik A kőszívű ember fiai című filmet. A felsősök sportdélután­ját március 13-án rendezik meg. Kultúrával a Nyugat Kapujában Vásárosnamény (KM) — Nagy sikerrel zajlottak le a közel­múltban Vásárosnaményban a Kultúrával a Nyugat Kapu­jában nemzeti fesztivál tér­ségi válogatója. A megmérettetésen harminckét produkció versengett a megyei döntőbe jutásért. A vers- és pró­zamondás, a néptánc, a színját­szás, az ének-zene és az egyéb kategóriában szereplők egyaránt megmutatták, hogy eleven él a térségben a kultúra ápolásának a szándéka, a hagyományok fele­levenítése és a mai formák kere­sése. Természetesen a zsűrinek szigorúan kellett válogatni, de a közönség nem lehetett elégedet­len, s végső soron ez a legfonto­sabb. Lénárt Pálné nyugdíjas Nyíregyháza (KM - F. A.) — A nyírturai Lénárt Pálné Marika igazából még fel sem tudta fogni, hogy közel fél év­század aktív munka után pár napja nyugdíjba ment. Ahogy mondta: — Olyan érzésem van, hogy csupán szabadságon vagyok. Nem csoda, hiszen Marika 49 év szolgálat után nehezen szokja meg, hogy reggel nem kell készülődni és sietni a he­lyi polgármesteri hivatalba, ahol az utóbbi 35 évben ügyke­zelő adminisztrátorként dolgo­zott. Korábban hasznos tapasz­talatokat szerzett a járási és megyei tanácson. Soha nem is gondolt arra, hogy máshol helyezkedjen el. A család, a három fia nevelése idekötötte Nyírturához és nem utolsósorban úgy érezte, egy nagy családban dolgozott és megbecsült ember volt. A sze­mélyes gondjait nem hozta be Lénárt Pálné A szerző felvétele a munkahelyre, de haza sem vitte a problémákat. Amikor a kollégák elbúcsúztattak, a pol­gármester megjegyezte: ha a szükség úgy hozza, számít rá. Egyelőre nincsenek nagy tervei. Több időt szeretne tölte­ni a két unokájával Alfréddal és Enikővel. Vágya, hogy a há­zas legidősebb fia példáját a másik két fiú is kövesse, és boldog családi életet éljenek. Egy biztos: Marika jóízű ne­vetése és örökké vidám egyéni­sége máris hiányzik a hivatal­ban. pXRCKÉP

Next

/
Thumbnails
Contents