Kelet-Magyarország, 2000. február (60. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-28 / 49. szám
2000. február 28., hétfő 4. oldal Kel« ßßj HAZAI TÁJON ...... ^ ^ | □ Falugyűlés A dombrádi önkormányzat megbízásából Solymosi László polgármester értékelj az elmúlt évet és szól az idei feladatokról. Az első fórum február 28-án 17 órától a művelődési házban lesz, a másik a kistisza- háti volt iskolában március I-jén 16 órától. □ Borverseny A vásárosnaményi városi művelődési központ kertbarát klubja március 11-én rendezi a szokásos házibor-versenyét. Az idén nemzetközi zsűri bírálja el a nedűket, ugyanis a szlovákiai Királyhelmec- ről érkeznek vendégek. □ Kiállítás Huszár István festőművész kiállítása nyílik február 29-én, délután három órakor Nyíregyházán, a Szakszervezetek Házában (Szabadság tér 11). A tárlatot Tóth Miklós nyitja meg, a művész életútját Korok- nay Gyula művészettörténész méltatja. Ricsikáról Izraelbe Aranyosapáti (M. K.) — Ricsikatanyán, a Simeon és Anna Szeretetotthonban végzett munkája mellett a közéletben is jelentős szerepet vállal Zimá- nyi Alajos. Az elmúlt nyáron Aranyosapátiban működött alkotótáborban is feladatot vállalt, s nagy része volt a sikerben. — Korábban verseket írtam, egykoron Nagy László támogatott. Nem volt gazdag azonban a szókincsem, de képzelőerőm igen, így az írás helyett rajzban fogalmaztam meg gondolataimat. Készülés a kiállításra A szerző felvétele Az élet azt igazolta, hogy érdemes volt váltani. Sajátos technikával dolgozik, ugyanis vegyes technikát alkalmaz. Sokféle eszközt használ. 1996-ban mutatta be alkotásai egy részét s ennek ismeretében felvették Alaptagnak. Az elmúlt években több kiállításon igazolhatta: nem volt alaptalan a szakma bizalma. Érdemes volt kitartani e sajátos technika mellett. Most ismét kiállításra készül. Rövidesen Izraelben találkozhatnak rajzaival a képzőművészet iránt érdeklődők. A közelmúltban felkérték illusztráció készítésére is. A könyv a koncentrációs táborokról íródott. Szemben eddigi alkotásaival — ahol személyes élményei motiválhatták a ceruzát irányító kezet —, most jelentős szerepet kap a művészi képzelőerő. A már elkészült illusztrációk igazolják, sikerült megjelenítenie e borzalmas helyek nyomasztó légkörét. ■tuwawt, ,y l Dísztörmelék Nyéki Zsolt Érdekes, Nyugat-Európa városaiban nincs sár — nézett körbe a minap egy világot járt és látott ismerősöm a megyeszékhely új irodaházának lépcsőházában. Ismerve őt, kijelenthetem: a feltétlen nyugatimádat távol áll tőle, s visszaidézve Bécs vagy Köln utcáit és házait, nem is találtam sok túlzást állításában. Szerencsére a jobbító szándék már házunk táján is tapasztalható, mondjuk úgy, hogy az út és a járda közötti részeket díszburkolattal, vagy ami jobb, fűbetonnal rakják ki. Ezek (funkcióját betöltő csatornával együtt) a rendezett porta kellékei. Nem így gondolják ezt azok a sofőrök, akiknek csak az számít, hogy hatalmas teherautóik rakományától minél gyorsabban megszabaduljanak. Semmi se drága alapon törik össze a gondosan kivitelezett burkolatot, amikor nehéz járműveikkel ráhajtanak, mert úgy könnyebb a pakolás. A messziről jött ember elmegy, a hajdani dísztégla törmeléke pedig marad, amíg újra nem rendezi valaki a terepet. Az ember meg sziszeg a foga alatt: sziszifuszi. Nemcsak mos, ki is gyullad(hat) Az elmúlt öt évben megyénkben harminchárom mosógéptüzet regisztrált a tűzoltóság Nyíregyháza (KM - Gy. L.) — Bármilyen hihetetlen, a mosógép is kigyulladhat, okozhat tüzet. Sőt, az utóbbi években növekedett megyénkben a mosógéptüzek száma. Statisztika — A tűzkárstatisztikák azt mutatják — tájékoztatta lapunkat Kovács Szabolcs főhadnagy, a Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megelőzési főelőadója —, hogy megyénkben a mosógéptüzek száma az utóbbi években jelentősen növekedett, 1995 és 1999 között harminchárom esetet regisztráltak. Az adatok szerint legtöbbször ugyanannál a típusnál fordult elő tűzeset. (Valószínűleg azért, mert messze abból a típusból van a legtöbb a megyében, az országban.) A megelőzés érdekében érdemes megemlíteni, mi okozhat tüzet. — A szerelt légcsapda idővel elszennyeződik, vízkő rakódik le, emiatt úgynevezett száraz fűtés következhet be, s a fűtőszál közelében lévő gumicső meggyulladhat, vagy a dobban a száraz ruha. Érintkezésnél is fennáll a tűzveszély, hiszen a rossz kontaktus miatt a melegedés következtében a szigetelés gyulladhat meg például a programkapcsolónál, a fedélzáró mágneskapcsolónál. Zárlatot okozhat, ha a forgódob tömítőgyűrűje (szime- ringje) elkopik, s átereszti a vizet, az pedig ráfolyik a tekercsre. A szakember véleménye Megkérdeztük a fenti problémáról egy gyártó cég szakemberét is. — A mosógéptüzet nem konstrukciós hiba okozza. Bár számuk elenyésző, de előfordul, tehát foglalkozni kell a megelőzéssel. Tüzet okozhat, ha különösen rossz minőségű mosószert alkalKi hinné, hogy mosógép is okozhat tüzet! mázunk, s a mosógépbe beépített légcsapda a visszamaradó szeny- nyező anyagok miatt eltömődik, vagy vízkő lerakódása következtében eldugul. A tüzet okozhatja az is, ha az elektromos alkatrészek csatlakozó elemei a sok évi használat során eloxidálódnak, vagy fellazulnak, ezáltal megnövekszik az átmeneti ellenállás és a csatlakozó elemek környezete felmelegszik. — Tüzet okozó száraz fűtés következhet be azáltal is, ha a vízbeeresztő mágnesszelep vagy annak szűrője a többéves használatot követően a vízkőlerakódás miatt eldugul, ezáltal megakadályozza a víz beáramlását, s ezzel egyidejűleg a víz- szintszabályozó is meghibásodik. — Mindezek az okok a mosógépalkatrészek felmelegedését, felizzását okozhatják, előidézhetik a készülékbe beépített gumi és műanyag alkatrészek, esetleg a mosásra behelyzett száraz ruha meggyulladását. Karbantartás A szervizes szakember véleménye szerint a régebbi mosógépeket egy-két évente vizsgáltassuk Balázs Attila felvétele felül. A készülék bekapcsolását követően figyeljünk arra, hogy a gépbe áramlik-e víz a feltöltő csövön keresztül, és ha nem halljuk a vízfolyást, azonnal kapcsoljuk ki a gépet. Általános tanács: időnként frissítsük fel ismereteinket az automata mosógép üzemeltetéséről, olvassuk el a kezelési utasítást, kövessük annak tanácsait. Vigyázat! A szakszerűtlen karbantartás legalább olyan veszélyeket rajt magában, mint a gép elhanyagolása, ezért a készülékek rendszeres felülvizsgálatát bízzuk szakemberre. Balogh Mihály tanácsadó Nyíregyháza (KM - H. Zs.) — Több helyen dolgozott már Balogh Mihály, többek között az Egyesült Államokban is. New Yorkban például egy étteremben a kiszolgálást segítette. Jól érezte magát a tengerentúlon, de túlságosan rohanónak találta az ottani életet. Nyugalomra vágyott, ezért hazajött. Azt tapasztalta azonban, időközben itthon is felgyorsultak a mindennapok. Mindenki siet, kapkod, hajtja a pénzt, hogy meg tudjon élni. Balogh Mihály A szerző felvétele Kiadványszerkesztést tanult, reklámszervezőként is dolgozott. Jelenleg egy biztosítónál bankbiztosítási tanácsadóként dolgozik. Jól érzi magát ebben a munkakörben, hiszen változatos munkát végez. Mindig szeretett emberekkel foglalkozni, közvetlen kapcsolatot kialakítani. Nem sok szabad idővel rendelkezik. Igyekszik minél jobban megalapozni a jövőjét, ezért sok pluszfeladatot vállal. Munkájához kapcsolódó könyveket olvas. Úgy érzi, nagy segítséget nyújtanak a különböző sikerkalauzok. Ez utóbbiakban rejlő javaslatok, tanácsok segítséget adhatnak a mindennapok útvesztőiben, hiszen sokan nem tudták felvenni azt a tempót, amelyet a rendszerváltás megkívánt. Már nagyon várja a tavaszt, a melegebb időt, hogy teniszezhessen vagy kerékpározhasson. Télen nem szívesen sportol a hidegben, olyankor inkább néha elmegy az uszodába. Szépen szóló diákok Nyírbátor (KM - L. Gy.) — A szép kiejtésre, a helyes beszédre minden társadalmi korban nagy figyelmet kell fordítani. A szép beszédre való nevelést már kisgyermekkorban el kell kezdeni, s az iskolában folytatni. A nyírbátori Báthory István Általános Iskola a szép beszéd ápolásaként Ka- zinczy-versenyt rendez. A helyi vetélkedés mellett a városkörnyéki döntőt is felvállalták, ez utóbbit március 13-án, délután két órától tartják. A helyes kiejtési versenyre az iskola humán munkaközösségénél lehet további információkat kérni, illetve jelentkezni.. Báloznak az épülő iskoláért Téglajegyeket is vásárolhatnak a támogatók Nyíregyháza (KM) — Az iskolák felszereltségének fejlesztése érdekében egymást követik a jótékonysági bálok az oktatási intézményekben. Ebből a sorból nem marad ki a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola sem, ám jótékonysági rendezvénye eltér a többiekétől. Először is abban, hogy első alkalommal szervez az iskola szülői közössége ilyen jellegű mulatságot, másodszor meg abban, hogy az új, most épülő iskola oktatási eszközeinek a fejlesztésére szeretnék majd fordítani a bál bevételét. A nagy érdeklődés miatt a Zay Anna Egészségügyi Szakközépiskolában tartják meg március 18- án 19 órától a Kodály-iskola bálját, amelynek fővédnökei: Csabai Lászlóné polgármester, dr. Helmeczy László, a megyei közgyűlés elnöke, dr. Baja Ferenc országgyűlési képviselő. A műsorban fellép a Cante- mus gyermekkórus és a Pro Mu- sica leánykar tagjaiból alakult énekkar, a Banchieri együttes, Vasvári Tamás zongoraművész, Szentpáli Roland tubaművész és Molnár Tamás gitárművész. A talpalávalóról a Zenith együttes gondoskodik. Az iskola téglajegyeket is kiadott, amelyek megvásárlásával azok is hozzájárulhatnak a célok megvalósításához, akik személyesen nem tudnak részt venni a bálon. Segítik a magánerdőket Baktalórántháza, Fehér- gyarmat (KM) — A privatizálás kezdetén a legtöbb magánerdö-tulajdonos úgy gondolta, hogy saját erővel is megbirkózik a gazdálkodással. Menetközben kiderült: ez az esetek többségében nem sikerült, hiszen számos szakmai kérdéssel kellett szembenézni a tervezéstől az értékesítésig. A Nyírerdő Rt. már az induláskor felajánlotta szakmai támogatását és szolgáltatásait, de csak mostanában kezd a kapcsolat élénkülni. A Nyírerdő Rt. fehérgyarmati erdészete főként a faanyag felvásárlását végzi, ezzel megóvja a gazdákat a spekulációtól. Hasonlóan jár el a hajdúhadházi erdészet is, ahol szaktanácsadással is szolgálnak. Baktalórántházán elsősorban a telepíteni szándékozók keresik fel az erdészetet. Itt is megkapják a szükséges szaktanácsokat, ám az erdészet elvállalja az egyes kivitelezési munkákat is. Ez annál is inkább fontos, mert a kis erdők birtokosai se géppel, se tapasztalattal nem rendelkeznek. Az sem mellékes a magánerdő-tulajdonosoknak, hogy a ma már európai színvonalon dolgozó nyírbátori fafeldolgozó üzemben a termelés és a felvásárlás területén a piac biztonságát szavatoló partnerre találnak.