Kelet-Magyarország, 2000. február (60. évfolyam, 26-50. szám)

2000-02-26 / 48. szám

2000. február 26., szombat Kelet« MEGYEI TÜKÖR 5. oldal □ Ezredforduló A Kertvárosi Népfőiskola március 3-án, péntek délután öt órától Csa­bai Lászlónét látja vendégül. A nyíregyházi polgármester Nyíregyháza az ezredforduló küszöbén című előadását hallhatják az érdeklődők. □ Mozgássérültek A Mozgáskorlátozot­tak Megyei Egyesületének nyírbátori helyi csoportja február 28-tól kezdve, hétfőnként 9-től 12 óráig ügyfélfogadásán várja az érin­tetteket. □ Elöljárók A Jósa András Múzeum Baráti Köre február 28-án, délután öt órakor tartja soron következő foglalkozását. Nyíregyháza elöljárósága a XVIII. század második felében címmel Kujbusné dr. Mécséi Éva levéltáros tart előadást. □ Hitel nélkül Győrtelek képviselő-testüle- te a közelmúltban fogadta el a 2000. évi költségvetését, 134,7 millió forintban, hitel- felvétel nélkül. Kiemelt feladat lesz az idén a szennyvízberuházás második üteme. □ Vesealapítvány Segítőkész emberek személyi jövedelemadójának 1 százalékát várja a 19206400-2-15 számú adószámra a nyíregyházi Vesealapítvány. Hudák Erzsébet halálára Fehérgyarmat (KM) — Ismét szegényebb lett megyei közoktatásunk, irodalmi éle­tünk egy tehetséges emberrel. Hudák Erzsébetet, a fehérgyarmati Petőfi Sándor Közgazdasági Szakközépiskola magyar- történelem-filozófia szakos tanárnőjét, az intézmény igazgatóját negyvenhét évesen ragadta el az elháríthatatlan hahál. Nyírcsaholyban született, abban a kö­zépiskolában érettségizett, ahol később ta­nárként, igazgatóként is dolgozott. Esz­ményképe az alkotó pedagógus volt, aki kellő emberi empátiával közeledik a fel­nőttekhez és a diákokhoz egyaránt. Az is­kola sok szép sikert ért el a vezetése alatt. Inkább lemondott egyéni ambícióiról, pe­dig elismert és szeretett, érzékeny hangú költészet volt az övé. Könnyebb életet a nyugdíjasoknak Nyíregyháza (KM) — A megye nyugdíja­sainak életét könnyebbé tenni, érdekeiket megfelelő módon képviselni. E két fontos célt tűzte maga elé a Nyugdíjasok Megyei Szövetsége, melynek elnökei — huszon­nyolc megyei szervezet első embere — tar­totta tanácskozását pénteken Nyíregyhá­zán. A rendezvényen jelen volt Vojnik Mária és Vágvölgyi János, az MSZP parlamenti képviselői, Nemes István, az országos szö­vetség titkára, valamint Giba Tamás Nyír­egyháza alpolgármestere is. Az elnökség beszámolóját Gyúró Imre tartotta, majd a pénzügyi helyzet ismertetését követően a résztvevők az idősek aktuális gondjait vi­tatták meg. Állatok a parton Nyíregyháza (KM - K. D.) — Az ATEV debreceni gyárába elszállították az elmúlt napokban a Szamos és Tisza mentén össze­gyűjtött 25 mázsa állati tetemet. Legutóbb — az Eperjeske és Szabolcsveresmart kö­zötti szakaszon — a halakon kívül vaddisz­nó, őz és madarak tetemére is bukkantak. A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság munkatársai tovább figyelik a folyók men­tét, s folytatják az állati tetemek begyűj­tését. Ami a belvizhelyzetet illeti, a munkála­tok a megszokott rendben haladnak, az elöntött terület nagysága 14 és fél ezer hek­tárra tehető. Legutóbb mintegy öt kilomé­teres szakaszról közel négyezer köbméter iszapot távolítottak el a csatornákból, gyorsítva ezáltal a vízelvezetést. A 19 üzemelő stabü szivattyútelep más­fél millió köbméter vizet emelt át a befoga­dókba. A vízminőség- és belvízvédekezési mun­kálatokban háromszáznegyvenen vettek részt. Havazik Visszatért a tél. A február nem hazudtolta meg magát, Így ismét kisautóval viszik a havat a nyíregyházi Kossuth térről Balázs Attila felvétele A csendre várnak Nyíregyháza (KM - L. Gy.) — A Szatmár-Beregi Tájvédelmi Kör­zet erdőit motorfűrészek zaja ve­ri fel. Még javában folynak az egész­ségügyi termelések, a nevelő­vágások, a ritkítások. Ezek min­den esztendőben vissza-vissza- térő feladatok, hiszen az elörege­dett, kidőlt, vagy éppen beteg fá­kat kivágják, megtisztítják az erdőket, hogy az életerős, fiatal fák minél jobban növekedhesse­nek. A munkásoknak igyekezniük kell, mert ezen a védett területen a madarak költési idejére el kell némulniuk a gépeknek, hogy szárnyas barátaink időben fész­ket rakhassanak és költhesse- nek. Az úgynevezett madárvédelmi csend március 15-étől él, ettől kezdve csak a madarak éneke töltheti be az erdőt és magasod­hat a fák fölé. A Felső-Tisza érdekében lobbiznak Magyar Bálint bemutatta Sértő Radics Istvánt, aki a párt jelöltje a képviselői mandátumért Nyíregyháza (KM — K. É.) — A Tisza legszebb, felső szakasza, a folyó Tiszabecstől Vásárosnamé- nyig terjedő része nem fer­tőződött ciánnal, ezért a közelgő nyári szezonban a turisták ked­venc helye lehet. Ezért az SZDSZ kezdeményezi, hogy az országgyűlés idegenfor­galmi bizottsága a közeljövőben megyénkben tartsa kihelyezett ülését, ezzel is népszerűsítve a folyó mentén található turiszti­kai lehetőségeket — fogalmazott Magyar Bálint, a Szabaddemok­raták Szövetségének elnöke pén­teki nyíregyházi sajtótájékozta­tóján, ahol éles kritikával illette Pepó Pált, a környezetvédele­mért felelős minisztert, aki sze­rinte előbb elbagatellizálta a ci­ánügyet, később a Slágerrádión keresztül üzengetett a szakér­tőknek, s igencsak megkésve ér­tesítette az Európai Unió illeté­keseit is. A gondokon a szabaddemokra­ták szerint sem a később kineve­zett kormánybiztos, sem pedig a hatpárti bizottság nem segített. Magyar Bálint, a Szabadde­mokraták Szövetségének elnöke a sajtótájékoztatón bemutatta és méltatta Sértő Radics Istvánt, (Uszka polgármesterét) aki a párt képviselőjelöltjeként indul harcba a 10-es számú (fehér- gyarmati) választókerületben az országgyűlési képviselői mandá­tumért. Könyv a Cserehátról írások a településföldrajzról, a bányászatról 4 Dohánydömping a határon Nyíregyháza (KM) — Huszonöt éve dolgozik a Nyíregyházi Főis­kola földrajz tanszékén dr. Do­Dobány Zoltán A Cserehát történeti földrajza (18-20. szazad) A kötet címlapja KM-reprodukció Ellopta a jegyet Nyíregyháza (KM) — A Nyíregyházi Rendőrkapi­tányság bűnügyi osztálya lopás bűntettének alapos gyanúja miatt folytat eljá­rást. A rendőrség kéri azon személyek jelentkezését, akiknek 1999-ben az Örö- kösföldön feltehetően a Zay Anna Egészségügyi Szakkö­zépiskola közelében parko­ló személygépkocsijából is­meretlen elkövető zálogje­gyet és egyéb értékeket lo­pott el. Jelentkezni lehet a 06- 42/311-666-os telefonszám 35-55-ös mellékén, illetve személyesen hétközben a kapitányság I/155-ös számú irodájában. Lelki segély Nyíregyháza (KM) — Szomba­ton és vasárnap is ingyen hívha­tó a Telefonos lelkisegély-szolgá- lat a 06-80/505-555-ös telefonszá­mon, este 18-tól 23 óráig. bány Zoltán geográfus. Kutatói munkája az 1990-es évek elejétől egy kevéssé feltárt vidék, a Cse­rehát szakmai felfedezéséhez kötődik. A Bükk, az Aggteleki-karszt, a Zempléni-hegység „árnyékában” meghúzódó területről több ki­sebb publikációja után most egy átfogó, sokoldalú, s egyben- hiánypótló tanulmányt adott közre A Cserehát történeti föld­rajza címmel. Mindazok számára érdekes le­het, akiket e vidék településföld­rajza, demográfiája, mező- és erdőgazdasága, bányászata és ipara, közlekedése és kereskedel­me érdekel történeti összefügg­ésekben. A kötet a tanszék kiadásában a Történeti Földrajzi Tanulmá­nyok sorozatban jelent meg. Nyíregyháza (KM) — A megye határállomásain 2,5 millió Ft értékű árut foglaltak le a hét fo­lyamán a vámosok. Záhonynál 12 ezer 664 doboz cigarettát, emellett 2459 liter üzemanyag sem folytatta útját. Kaviárból ti­zennégy kilót koboztak el. Beregsuránynál 39, Lónyánál 3, Barabásnál 5 esetben kellett intézkedni, itt is cigarettából volt a legtöbb, miként Tiszabecs- nél is. Csengersimánál viszont a pálinka volt a menő áru, mely­ből 166 litert foglaltak le a vámo­sok. A legnagyobb fogás azonban a Nyíregyházi Vámhivatal, a Me­gyei Nyomozóhivatal és Nagy- kálló Rendőrőrs munkatársai­nak nevéhez fűződik, akik a hét elején 45 ezer 890 doboz adó- és zárjegy nélküli cigarettát talál­tak a Nagykálló területén, s emellett horogra akadt még 75 li­ter szeszes ital is. Rosszul esett. Nyíregyháza, Piricse, Tisza- bercel (KM - F. A.) — Rablás alapos gyanúja miatt őrizetbe vette a Nyíregyházi Rendőrkapi­tányság azt a 41 éves nyíregyhá­zi férfit, aki ez idáig ismeretlen társával csütörtök délelőtt be­rontott Nyíregyházán egy nyug­díjas néni lakásába. Az idős höl­gyet késsel megfenyegették és pénzt követeltek tőle. A megfé­lemlített sértett nem állta útját a rablóknak, akik 245 ezer forintot elvittek. Halálos balesetet szenvedett csütörtök délután Tiszabercel belterületén egy 69 éves asszony. A szerencsétlenül járt nő kerék­párral közlekedett, amikor felbo­rult. Az esés következtében fejét meghalt az úttestbe verte, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Cserbenhagyta áldozatát az a ukrán rendszámú személygépko­csivezető, aki csütörtök este Nyíregyházán a Család és Szalag utcák kereszteződésében elgázolt egy 28 éves kerékpáros férfit. A biciklis súlyos sérüléseket szen­vedett, míg a gázoló a helyszín­ről megállás nélkül elhajtott. Ismeretlen tettes csütörtök reggelre betört egy piricsei büfé­be, onnan cigarettát és italokat vitt el. Ráadásként a büfében lévő játékgépet összetörte, abból 140 ezer forintot zsákmányolt. A betöréskor okozott kár eléri a 300 ezer forintot. Fogház a riogatónak Nyíregyháza (KM) — Teg­nap a Nyíregyházi Városi Bíróság közveszéllyel fe­nyegetés vétsége miatt mondta ki bűnösnek azt a 18 éves nyíregyházi fiatal­embert, aki február 22-én délelőtt bomba felrobbantá­sával fenyegette meg Nyír­egyházán a Széchenyi Ist­ván Közgazdasági Szakkö­zépiskolát — tájékoztatta lapunkat dr. Bodnár Zsolt a megyei bíróság elnökhe­lyettese. A fiú büntetése 10 hónap fogház, aminek végrehajtá­sát 2 év próbaidőre felfüg­gesztette a bíróság és egy­ben előzetes mentesítésben részesítette. Ez azt jelenti, hogy az első fokon elítélt személy büntetlen előéletű­nek tekintendő. Az ügyész az előzetes mentesítés mellőzése vé­gett, míg a vádlott és védő­je enyhítés miatt jelentett be fellebbezést. Az ítélet nem jogerős. A végső dön­tést a megyei bíróság mondja ki. Fiatal táncosok A Vécsey Károly Általános Iskola és a Nyíregyházi Alapfokú Táncművészeti Iskola közösen rendezett pénteki kamara táncversenyén tíz együttes lépett fel tizenhat produkcióval. Képünkön: Makiári Erika igazítja növendékei ruháit Balázs Attila felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents