Kelet-Magyarország, 2000. február (60. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-03 / 28. szám
2000. február 3., csütörtök 6. oldal felet« MINDENFÉLE Vihar a királynő vakációja miatt Brüsszel (MTI) — Ausztriában kívánja tölteni téli vakációját a holland királynő, és ez némi felzúdulást váltott ki kedden a hágai parlamentben. Hollandiában a királyi családdal kapcsolatos ügyeket a honatyáknak joguk van megvitatni, a miniszterelnöknek pedig konzultálnia az uralkodóval. A parlamentnek most fejtörést okozott, hogy Beatrix éppen az osztrák Alpokat szemelte ki közelgő vakációjának színhelyéül, miközben az Európai Unió tizennégy országa lényegében Ausztria elszigeteléséről döntött a szélsőjobboldali nézetektől sem mentes Osztrák Szabadságpárt kormányra kerülése esetén. Wim Kok kormányfő felszólalásában a királynő védelmére kelt, mondván, hogy a kétoldalú kapcsolatok befagyasztása csak hivatalos eseményekre vonatkozott és csak a kormányalakítás utáni időszakra. Ezzel szemben a jövő héten kezdődő vakáció a királyi család magánügye, amelynek semmi köze az EU-osztrák viszonyhoz. Kok egyébként általában is állást foglalt az ellen, hogy Ausztriát mint utazási célpontot, illetve az osztrák termékeket is boj- kottálják Hollandiában. Úgy vélte, a lakossági kapcsolatok éppen hogy segíthetnek a szélsőjobboldaliság elleni harcban, míg a teljes elszigetelés azt eredményezheti, hogy az osztrákok csalódnak az európai országokban. Beatrix királynő számára mindazonáltal feltehetően keserű falatként érkezett az út körüli huzavona. A királynő két nappal ezelőtt ünnepelte 62. születésnapját, és nyilván nem így képzelte el jól megérdemelt téli pihenőjét. Tűzoltók a tetőn Tűznél a házban, víznél a pincében, ezekben a napokban a hó és jégcsapok miatt a tetőn kénytelenek dolgozni a kisvárdai tűzoltók Elek Emil felvétele Matróna nebuló Prága (MTI) — 99 esztendős nebulóval büszkélkedhet Csehország. A prágai Blanka Vavrinova 1998 szeptemberében kezdett ismét egyetemen tanulni, azaz 97 éves korában, azután, hogy meghalt a férje. A haláleset miatt az élettől teljesen elment a kedve, a tanulástól viszont — amire egy barátnője rábeszélésére szánta rá magát — megjött. Az eredmény: Vavrinova előbb elvégezte a betegségek megelőzéséről tartott kurzust, majd pedig a mezőgazdasági egyetemen az Ember és kert című tanfolyamot. Utána a vegyészeiben mélyedt el, az élelmiszerek és táplálkozás tanfolyam keretében. Bár az idei iskolaévben szemműtéte miatt meg kellett szakítani tanulmányait, máris azon gondolkodik, hogy mi legyen a következő tudományág, amivel behatóan foglalkozni fog. Blanka Vavrinova február elején ünnepli 99. születésnapját. Hogy pontosan hányadikán, arra nem tért ki a CTK. Talán mert hölgyről van szó? Bénítóan hat a régiós sablon Bebizonyosodott, nem volt alaptalan megyénk félelme a hárommegyés megoldástól Balogh József Nyíregyháza (KM) — Legyen megyénk önálló régió — írtuk lapunkban sorozatban, s egy kivételével valamennyi hozzászóló ezt az álláspontot képviselte. Aztán jött a döntés: hárommegyés régiók lesznek, s bennünket olyan megyékhez rendeltek, amely a legrosszabb megoldásnak ígérkezett. Van-e remény rá, hogy változzék a helyzet? Elképzelhető len- ne-e az ország újrafelosztása? Erről beszéltünk Vincze Istvánnal, a megyei önkormányzat terület és településfejlesztési osztályának vezetőjével. Nem működtethető — Már látszik, hogy ez így nem fog működni és ez nemcsak nálunk, hanem másutt sem. Nemrég egy konferencián vettem részt, ahol a tervezési statisztikai körzetek kialakításáról kiderült: hosszabb távon nem valószínű, hogy működtethető. A Közép-Magyarországi régió — ami Pestből és Pest megyéből áll — GDP-je az EU-ba lépés időszakában már nem pályázhat euró.................. Millió dolog indokolja, hogy megyénket külön kezeljék. Vincze István 11 pai forrásokra, mert eléri az európai GDP 75 százalékát. Emiatt vetődött fel nem kellene-e újragondolni a régiókat. A dolog érdekessége az, hogy amikor mi az önálló régióvá válás gondolatát fölvetettük, pontosan ilyen kiindulási alapunk volt, hiszen ha a megye önálló, akkor az alacsony GDP-vel hosszabb távon is forrásokhoz juthat. Amennyiben viszont a három megyét — Hajdút, Szolnokot, Szabolcsot — együtt szemlélik, a GDP átlaga lényegesen jobb. — Ráadásul szinte már visszaigazolódott a korábbi félelmünk, hogy nem feltétlenül fog tudni együttműködni ez a három megye. Hajdú és Szolnok megye nagyon sok gazdasági paramétere sokkal jobb, mint a mi megyénké. Az is látható volt, hogy a regionális szerepkört Debrecen történelmi státusa, nagysága és egyéb tényezők miatt magához fogja ragadni. Ezek miatt nehezen volt elképzelhető, hogy olyan megállapodást lehet kötni, ami mindhárom megye számára elfogadható és mindhárom megyében lehetőséget ad regionális funkciók ellátására. A megállapodás mégis létrejött. A megállapodás szerint Szabolcs-Szatmár- Bereg megye főleg a vidékfejlesztési, gazdaságfejlesztési és vállalkozásfejlesztési kérdésekben kapta a regionális szerepet, vagyis azok a bizottságok, melyek ezekkel a témákkal foglalkoznak, itt működtek volna, s ha a régióban ilyen kérdések merülnek fel, annak a koordinációját a megye végezte volna. Elragadott szerepek A napokban lezajlott konfliktusok kapcsán kiderült, hogy ezeket a szerepköröket a másik két megye magához ragadta, s megyénknek nincs semmilyen régiós szerepe. Egy régió csak úgy működhet normálisan, ha az olyan megállapodásokon alapszik, ami mindenki számára jó. Ez most már nem igaz. Emiatt kell eltöprengeni azon, nem kel- lene-e visszatérni az önálló régió kérdéséhez. A korábbi időszakban is sokszor emlegettük, hogy Európában vannak a mi megyénknél kisebb régiók, s ha Európához tartozunk, miért ne lehetne ez nálunk is elfogadható álláspont. Ilyen speciális helyzethez mindössze arra kell választ adni, el tudja e látni a regionális funkciót, van-e olyan mértékben sajátos helyzetben, ami indokolja, hogy külön kezeljék. Ilyen feltétel, hogy legyen képes önállóan működni, legyenek vagy jelentős hátrányai vagy jelentős előnyei a régiónak, legyen valamilyen nemzetközi geopolitikai státusa, és legyenek regionális hagyományai. Megyénk valamennyi pontba beilleszthető. Indokolt felülvizsgálni Azért is izgalmas kérdés ez, mert nekünk további félelmeink vannak. A funkciómegosztásban tett visszalépés csak egy dolog, ám arra sincs semmilyen garancia, hogy a forráselosztás a hátrányos helyzet paraméterei, ismérvei alapján történik majd. Márpedig ha nincs garancia, akkor a regionális alapokból ez a megye feltehetően nem, vagy csak nagyon kis mértékben fog forrásokhoz jutni. O Van-e valamilyen esély az önálló régió megteremtésére? — Csak akkor lehet esélyünk, ha ezt az egész megye — az országgyűlési képviselők, a politikai, a gazdasági vezetők — akarják. Amikor az ország regionális szerkezete kialakul, akkor azt parlamenti döntéssel kell szentesíteni. Ennek az előkészítéséhez kellene az az erő, ami meg tudná győzni a többieket — nem csak a mi megyénk kapcsán — arról, hogy szinte más módon nem is járható ez az út. Ha felülvizsgálják a jelenlegi tervezési statisztikai régiókat, lehet, hogy nem három megyében kell gondolkodni, hanem valahol kettőben, s valahol egyben. Azt hiszem, annak sem lenne különösebb akadálya — természetesen az a megyékkel való megállapodás kérdése —, hogy mi bizonyos szomszédos megyerészekkel szorosabban működjünk együtt, bár ilyenek korábbról is kimutathatók. Volt ilyen a közműinfrastruktúrák fejlesztésében akár a hajdúsági, akár a Bodrog-közi részekkel. Szerintem ennek megakadályására se politikai, se gazdasági, se társadalmi okok nem hozhatók fel érvként. Az viszont igen, hogy a nemzetközi együttműködésben mindig kezdeményező volt megyénk. (A Kárpátok-Eurorégiót a Kárpátok-Tisza Alapítvány indította el). Hosszabb távon azt is el tudnám képzelni, hogy ez a régió nemzetközi régióként működhetne. Már csak azért is, mert a Phare-támogatások már a korábbi években is intenzíven irányultak a határmenti együttműködések elősegítésére. így működik jelenleg a Phare-CBC magyar-román vonatkozásban, de lehet, hogy a jövőben hasonlóan működtethető majd a Phare a Tacis programmal, ami Ukrajna fejlesztését hivatott segíteni. Burgenland példája Az önállósodásra Burgenland példáját szoktuk emlegetni. Az kisebb mint a mi megyénk, s még ilyen körülmények között is két részre tagolódik. Most azon fáradoznak, hogy az Európai Unió külön kezelje Észak- és Dél-Burgen- landot, mert észak fejlettebb, mint dél. Az önállóságunk ellenzői pedig azt mondják, ez a megye kicsi az önállósághoz. Azt kell tudomásul venni, hogy Európában egymástól nagyon eltérő országok, struktúrák, sajátosságok vannak, ezt nem lehet sablon szerint működtetni. HIRDETÉS Eo Ha február 29-ig bármilyen új, hazai gyártású Suzuki Swiftet vásárol, Ön és az új autó vendégünk kb. egy hektoliter* 95-ös oktánszámú, ólommentes benzinre. Fogyasszák mértékkel és egészséggel, a kilométerekkel és a márkakereskedői ajándékkal* együtt. *Az akció részleteiről érdeklődjön márkakereskedőinknél! Suzuki. A mi autónk. JO, Ml?