Kelet-Magyarország, 2000. február (60. évfolyam, 26-50. szám)

2000-02-24 / 46. szám

2000. február 24., csütörtök Keleti HÁTTÉR 3. oldal i'iéíüyui'ir Tömegesen Balogh József Naprakész lettem. Tegnap reggel ugyanis ezt néztem a MTVl-en készülődés közben, mivel kedvenc reggeli műsorom, a TV3 megszűnése miatt elmaradt a Nap TV műsora is. Egy honatyát szólaltatott meg a műsor vezetője, aki módosító javaslattal szeretné útját állni, hogy a hosszabb-rövidebb ideig magára maradt lakásokat gátlástalan embe­rek megszerezhessék. Mit megszerezhessék, feltörjék, elfoglalják, aki pedig évek óta vár­ja, hogy megüresedjék valahol egy bármi­lyen szerény lakás — mert újat már nem­igen építenek önkormányzataink — az ma­rad albérletében, szükséglakásában, ha egyáltalán ilyen is akad neki. ^^szintén megörültem, mert engem is mindig bosszantott, miért nem lehet ugyan­olyan rövid úton kipenderíteni az önkényes lakásfoglakókat, ahogyan ők nem bíbelőd­tek a kérvény beadásával, a sorban állással, de mindig megmagyarázták: a törvény az törvény, ez pedig ilyen hosszúra szabja a ki­lakoltatás lehetőségét. Már-már dicsérgetni kezdtem magamban a fideszes képviselőt, amikor megkérdezte tőle a műsorvezető: milyen indokok alapján készítette el módosító javaslatát. Mit vála­szolt? Most tessenek megkapaszkodni. Azért szükséges ez a módosítás, mert a szabolcsi­ak tömegesen költöznek fel Pestre, főképp Józsefvárosba és mire az önkormányzat tu­domására jut, hogy elfoglalták a lakást, már rég el is cserélték, új helyre költöztek, így aztán mire a jogi procedúra véget ér, már tehetetlenek velük szemben az önkormány­zatok. Nem semmi. Tömegesen törjük fel mi, szabolcsiak Pesten a megüresedett lakáso­kat. A képviselő úr szerint. Aki nemigen járt még az országnak ezen a táján. Mert ha járt volna, tapasztalhatta volna, az élet, a kemény sors itt rákényszerítette az embert a munkára, s bár épp eleget dolgoztak koráb­ban sok ezren a főváros építésén, hogy akár jogot is formálhattak volna egy lakásra is, annyi furfang és alattomosság nem szo­rult beléjük, hogy erőszakkal vegyék el, ami a másé. Főképp tömegesen, tisztelt szenátor úr. Csendes éj Ferter János karikatúrája □ Díszpolgárok A záhonyi önkormányzat újabb díszpolgári címek odaítéléséről dön­tött. Posztumusz kitüntetésben részesül né­hai Gyüre Zoltán néporvos. A másik kitünte­tés várományosa Rigó Zoltán, a MÁV Rt. ausztriai vezérképviselője, korábban a záho­nyi igazgatóság első embere. □ Kézművesnapok A nyírturai Móra Fe­renc Általános Iskola — a millenniumi prog­ramsorozat keretében — kézművesnapokat tart csütörtök délután és pénteken. Az ifjú­ság e két nap fúr-farag, a legjobb alkotások­ból később kiállítást terveznek. A teljes prog­ramra 200 ezer forint pályázati pénzt nyer­tek. □ Fogadóóra Képes Lajos rendőr alezre­des, a tiszavasvári rendőrkapitányság vezető­je február 24-én délelőtt 9-től 11 óráig hiva­tali helyiségében fogadóórát tart. (Magas)feszültség a TITÁSZ-nál Tavaly vezették be az éves leolvasást, ami a fogyasztók körében nemtetszést váltott ki A fogyasztók főként a hibát érzékelik, nem látják a magasfeszültségen végzett komoly munkát Balázs Attila felvétele Horányi Zsuzsa Nyíregyháza (KM) — Nem ja­vult a villamosenergia-szol- gáltatással kapcsolatos fo­gyasztói elégedettség térsé­günkben. A fogyasztók az árakkal, a hibaelhárítás szín­vonalával és a panaszok ügyintézésével elégedetle­nek elsősorban. Ez derül ki a Magyar Energia Hivatal országos felméréséből. Az is napvilágra került, hogy a villamosenergia-szolgáltatók kö­zül leginkább a Tiszántúli Áram- szolgáltató területén elégedetle­nek a fogyasztók. Dupla nyereség A számok pedig jelentős fejlő­dést mutatnak, hiszen a TITÁSZ Rt. az elmúlt esztendőben 119 százalékkal javította adózott eredményét. A konszolidált adó­zás előtti eredmény 4,1 müliárd forint volt. Azaz több mint a duplájára növekedett a nyere­ség. Minek köszönhető ez a lát­ványos fejlődés? — tettük fel a kérdést Nánási András gazdasá­gi igazgatónak. — A vállalat átszervezése is költségcsökkenéssel járt, más­részt a villamos energia árának a valóságos költségekhez való közelítése és a tarifa átalakítása is hozzájárult az eredmény növe­kedéséhez. Az elmúlt év júliusá­tól bevezettük az új tarifarend­szert. Az áramszolgáltatók közül ebben a régióban a többség kis­fogyasztó. Az új tarifaszerkezet a kisfogyasztóknál jelentette a leg­nagyobb áremelést — mondta a gazdasági igazgató. Budapest, Nyíregyháza (KM - K. D.) — A Robert Schuman középiskolai tanulmányi ver­senyt a DHV Magyarország Kft. szervezi a Külügyminisz­térium megbízásából. A háromfordulós vetélkedő a mi­nisztérium több éves közvéle­mény-felkészítési programjába ü- leszkedve, Phare-támogatásokat felhasználva kívánja elősegíteni, hogy a fiatalok valós képet alkot­hassanak az egyesült Európáról. A verseny — melynek fővéd­nökei Michael Lake, az Európai Bizottság magyarországi delegáci­A fővárosban energia kom­mandó néven váltak ismertté az energiaellenőrök. Ebben a régió­ban nem kaptak ilyen hangzatos nevet, de a munkájuk igencsak látványos volt. Az intenzív ellen­őrzéseknek köszönhetően 3800 szerződésszegéses esetet derítet­tek fel. Mindezek ellenére a háló­zati veszteségek emelkedtek. Elégedetlenség □ Miként értékelik, hogy ebben a régióban a legelégedetlenebbek a fogyasztók? ójának vezetője és Mar tony i Já­nos külügyminiszter — célja, hogy a mai 16-18 éves korosztály körében bővítse az Európai Unió­val és annak tagországaival kap­csolatos ismereteket úgy, hogy maguk a fiatalok legyenek képe­sek ítéletet alkotni az őket is érin­tő kérdésekben, valamint megáll­ni helyüket a jövő társadalmá­ban. A megyei selejtezőkre tavaly novemberben került sor, ezeken összesen 495 háromfős csapat vett részt, felkészítő tanáraik kíséreté­ben. Megyénként a két első helye­zett jutott tovább a regionális — A MÉH kérésére a TITÁSZ több mint hétszázezer fogyasztója közül kétezer ember véleményét kérdezték meg, ami elég alacsony mintavételi arányt jelent. Lénye­ges különbség nincs az áramszol­gáltatók között. A legjobb arányt az ÉDÁSZ Rt. érte el 74,8 száza­lékkal, a TITÁSZ elégedettségi mutatója 67,6 százalékos. A lega­lacsonyabb pedig az ELMÜ 65,4 százalékkal. Több év eredményét vizsgálva elmondható, hogy a TITÁSZ minden évben javítani tudott egy kicsit a megítélésen. elődöntőkre, tőlünk a szolnokin február 26-án a nyíregyházi Vas­vári Pál Gimnázium és a kisvár- dai Bessenyei György Gimnázi­um egy-egy csapata vesz részt. Az áprüis 8-iki budapesti országos döntőbe a hét regionális elődöntő győztese jut be. Ami a díjakat illeti, a regioná­lis elődöntőkről továbbjutott vala­mennyi csapat felkészítő tanárá­val együtt, 4 napos brüsszeli ki­ránduláson vehet majd részt ápri­lis közepén, a tavaszi szünetben. A legjobb csapat tagjaira ráadá­sul további külföldi út, egy nyári intenzív nyelvtanfolyam is vár. Véleményem szerint a javulás na­gyobb mértékű is lehetett volna, de 1999-ben vezettük be az éves le­olvasáson alapuló számlázást, ami a fogyasztók egy részének nemtetszését váltotta ki. Komoly munka — Természetesen arra törek­szünk, hogy a szolgáltatás minő­ségének javításával, gyorsabb és udvariasabb ügyintézéssel a fo­gyasztóink munkánkról alkotott véleménye a jelenleginél lénye­gesen jobb legyen. Fafeldolgozó Nyírbátor (KM - L. Gy.) — A Nyírerdő Rt. fűrészüzeme új továbbfeldolgozó csarnokkal bővült. A korábban megkez­dett fejlesztési program foly­tatásaként valósult meg a ke- ménylombosfa-feldolgozó üzem újabb szakasza, ahol zö­mében térségi akác alapanya­got dolgoznak fel, zömében bútorléccé, parkettafrízzé. A korszerű — lézer irányítású, számítógép-vezérlésű — gé­pektől az üzem teljesítményé­nek nagyfokú növekedését várják. Felkészítés Brüsszelben K: KIBÍRNA EGY NAPOT A Kérdezett és fényképezett: Horányi Zsuzsa Mivel területi képvi­selő vagyok, járom a megyét, az autó a mun­kaeszközöm. Elég nehéz lenne elképzelni a mun­kám nélküle, többezer ki­lométert vezetek havon­ta. Ha valóban mindenki letenné, akkor lenne ér­telme, mert akkor való­ban lehetne környezetvédelemről be­szélni. Azonban akkor sem ülnék buszra, se vo­natra, inkább kerékpár­ral vagy gyalog közleked­nék. Lörincz László, TERÜLETI KÉPVISELŐ Remélem egy napra mindenki le tudna mondani az autójáról. A légszennyeződés csök­kentése érdekében min­denképpen hasznos len­ne. Én is autóval járok, de azon az egy napon gyalogosan közlekednék. Ha már az egészség szempontjából mondunk le a négykerekűről, ak­kor valóban a legegészsé­gesebb módon közleked­jünk. A tömegközleke­dést nem szívesen vá­lasztanám. Tóth Lászlóné, APEH-főtanácsos J ó lenne, ha mindenki letenné legalább egy napra az autót. Észreve­hető volna ez a röpke 24 óra is a levegő tisztasága szempontjából. Azonban sok embernek a minden­napjai az autóhoz kötőd­nek, így bizonyára lenné­nek olyanok, akik nem tudnának megválni sze­retett autójuktól. Olasz­ország 150 városában már tartottak autómen­tes vasárnapot, bizonyá­ra nálunk is meg lehetne oldani. Gyöngyösi Mihály, BIZTONSÁGI ŐR Mindenféle nehézség nélkül le tudok mondani az autóról. Nem lenne rossz, ha va­lóban tisztább lenne a levegő, csökkenne a légszennyeződés. Ha va­lami nemes cél érdeké­ben kellene autómentes napot tartani — mint a környezetvédelem — akár több napig is a ga­rázsban hagynám. A kis­lányom bronchitises, így szeretnénk, ha minél tisztább levegő venne kö­rül bennünket. Marosi Veronika, KISMAMA Rendszeresen busszal járok. Azonban nem hiszem, hogy az autósok többsége le tudna mon­dani a kocsijáról, s az ez­zel járó kényelemről. Még egy röpke 24 órára sem. Nagyon jó példa volt erre a tavalyi nagy havazás, az utakon nem lehetett járni, mégis töb­ben minden eszközt meg­ragadtak, hogy beüljenek a gépjárművükbe. Kör­nyezetvédelmi szempont­ból mindenképpen hasz­nos lenne. Veres Ferenc, SZÁMÍTÓGÉP-MŰSZERÉSZ

Next

/
Thumbnails
Contents