Kelet-Magyarország, 2000. február (60. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-18 / 41. szám
2000. január 18., péntek Keleti MINDENFELŐL 8. oldal A gyerekek büszkék kis birodalmukra Kastély helyett valódi otthon Berkesz (KM) — Üresen áll, eladják a berkeszi Vay-kastélyt, amely 1954- től 1999 júliusáig gyermekotthonként működött, s amikor legtöbben laktak benne, 324 gyermek élt, tanult az ódon falak között. Nem mindig jó körülmények között, egy húsz négyzetméteres hálóteremre gyakran 14-16 gyermek is jutott. Az elmúlt esztendő hozta a fordulópontot: a 124 lakó felét — akiknek speciális ellátásra van szükségük — más intézményekbe költöztettek, hetvenkettőnek viszont hat családi házat vásároltak. Mint Lengyel László, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gyermekotthon igazgatója elmondta: már a nyáron berendezkedtek, egy-egy házban öt felnőtt foglalkozik a gyerekekkel, közülük valaki éjjelnappal a közelükben van. A fiatalok részt vesznek minden munkában, a takarítástól, a főzésen, befőzésen át a bevásárlásokig. Sokan most látták először, hogyan is él valójában egy család, a korábbinál sokkal jobban készülhetnek felnőtt életükre. A hallban pihenni és tanulni is lehet Az étkező délután tanulószoba Marik Sándor felvételei Életfogytiglan a szektatagra Tokió (MTI) — Japánban csütörtökön életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték az Aum Sinrikjo (Legfőbb Igazság) szekta egyik tagját, mert részese volt annak a merényletnek, amelyet szaringázzal követtek el 1995-ben a tokiói metróban, és amellyel 12 ember halálát okozták. A tokiói kerületi bíróságon most elítélt 36 éves Tonozaki Kijotaka szállította gépkocsin a helyszínre az egyik merénylőt, a tavaly szeptemberben halálra ítélt Jokoja- ma Maszatót, és a tett után el is vitte onnan. A vád szerint Tonozaki tudta, hogy Jokojama mire készül. Még folyamatban van a bírósági eljárás a szekta számos más tagja és guruja, Ászaha- ra Soko ellen. A szaringáz 5300 embernek okozott mérgezést a tokiói metróban 1995 március 20-án. Egy tavaly megalkotott törvény felhatalmazása alapján a japán hatóságok szigorúan ellenőrzik az időközben Aleph névre átkeresztelt szekta tevékenységét — írta az AFP. Farsangoló óvodások Nyíregyháza (KM) — Katicák, ninják, királyok és királylányok, katonák és rendőrök tették izgalmassá a keddi napot a nyíregyházi Tőke utcai óvodában. A farsang napján mindenkinek kötelező volt maskarát öltenie, bár senkit nem kellett unszolni, hisz hosszas készülődés előzte meg a nagy napot. A csoportokon belüli bemutatkozás és játék után egészen ebédig folyt a csoportok közti vendégeskedés. Képeinkkel a legkissebbekhez látogatunk most el. Kosa Dani Superman Áldozat a miniszter Dusanbe (MTI) — Tádzsikisztán fővárosában pokolgépes merénylet áldozatává vált szerdán Sam- szullo Dzsabirov vezérőrnagy, a nemzetbiztonsági miniszter helyettese. Dzsabirov és Mahmadszaid Ubajdullajev, Dusanbe polgármestere egy választási gyűlésről közösen távozott a polgármester Chevrolet típusú szolgálati autójával. A táv- irányítású robbanószerkezet a Chevrolet hátsó részében volt elrejtve. A pokolgép robbanása következtében a vezérőrnagy életét vesztette, a polgármester könnyebb végtagsérülésekkel úszta meg a merényletet. A közép-ázsiai volt szovjet köztársaságban február 27-én tartanak parlamenti választásokat, amelyekben a polgár- háború (1992-1997) befejeződése óta most először részt vesz az ellenzék is. Bár a kormányzó erők és az iszlám ellenzék tűzszünetet kötött egymással 1997 júniusában, a nyugalom azóta sem tért visz- sza teljes egészében az országba. Legutóbb február 7- én robbanások sorozata rázta meg Dusanbe központját. Az államfő véleménye szerint a szerdán elkövetett merénylet tetteseinek az volt a célja, hogy lejárassák a választási kampányt. A meggyilkolt Dzsabirov vezérőrnagy, aki a nemzet- biztonsági tárcánál a szervezett bűnözés és a terrorizmus elleni küzdelemért felelős miniszterhelyettesi posztot töltötte be, szintén indult volna a választásokon..Tádzsik kormányforrások elmondták: elképzelhető, hogy a merénylet célpontja nem is ő, hanem a bűnözés és a terrorizmus terjedése elleni harcot célul kitűző polgármester volt. Együtt a kicsik Balázs Attila felvételei Tar Gitta és Asztalos Hédi A hadvezér Cservenák Ádám Virág, mint aranyhajú királylány Jókai Mór és Nyíregyháza t Százhetvenöt évvel ezelőtt 1825 február 18-án született Komáromban Jókai Mór, a nagy magyar regényíró. Születésének 100. évfordulóján 1925-ben vette fel a nevét Nyíregyházán a polgári fiúiskola, amelyet dr. Bartók Jenő református lelkész alapított 1906-ban. Előbb a református és az evangélikus elemi iskola adott helyet a Kardos István által igazgatott polgári fiúiskolának. Eddig Nyíregyházán csak az evangélikus gimnáziumban lehetett magasabb iskolai végzettséget szerezni. A polgári fiúiskolában az alsófokú középiskola négy osztályának elvégzésével az életben jól el lehetett helyezkedni. A népszerű intézményben egyharmaddal alacsonyabb volt a tandíj, mint a gimnáziumban, így a szélesebb néprétegek is tanulhattak a polgáriban. Továbbtanulásra a középiskola felsőbb osztályai a felsőkereskedelmi iskolában és a tanítóképzőben nyíltak meg számukra. Az iskola végleges helyet az egykori Szent- mihályi, mai nevén a Bethlen Gábor utcán kapott. Bár én gimnáziumba jártam, de ez az iskola is volt iskolám. A második világháború alatt sokszor foglalták le iskolánkat katonai célokra. így néhány héten át a polgáriba jártunk. Az őrsvezetői tanfolyamra is Mélykúti Ernőhöz jártunk, aki a Sopronból hozott Tiefbrunner nevét fordította le magyarra. Az élet úgy hozta, hogy a húgom igazgatóhelyettese is volt. Nyugdíjazása után távozott Nyíregyházáról. Egykori cserkészkönyvtárát nekem ajándékozta. Az iskola híres növendéke volt Váci Mihály költő. A színház előtti szobrán a könyvet tartó jobbkeze egykori iskolája felé mutat, melynek udvarán állították fel Jókai Mór szobrát 1931- ben, az iskola fennállásának 25. évfordulóján. Az iskola jelenleg a református egyház kebelében működik Jókai Mór református általános iskolaként. Dr. Bernstein Béla a nyíregyházi status quo izraelita hitközség főrabbija volt 1909-től kezdve. A szabadságharc 50. évfordulóján 1938-ban megírta a magyar zsidóság szerepét a szabadság- harcban. Az előszót maga Jókai Mór írta hozzá. 1925-ben Jókai születésének 100. évfordulóján külön dolgozatot írt Jókai és a zsidóság cím alatt. A mártír főrabbi 35 éven át élt Nyíregyházán. 1944-ben a holocaust áldozata lett. A Kótaji utcai zsidó temetőben lévő emléktáblán az ő neve az első. Dr. Reményi Mihály Premier A Miskolci Nemzeti Színház február 18-án mutatja be Puccini: Bohémélet című operáját Hegyi Árpád Jutocsa rendezésében. A képen Egri László, Péchy Kornélia és Albert Tamás MTI-felvétel Mozog a löszfal Ercsi (MTI) — A hét végén újabb család lesz kénytelen elhagyni otthonát Ercsiben, ahol megcsúszott és változatlanul mozog a Dunával párhuzamos löszfal. Bátki József polgármester elmondta: a veszélyes partszakaszról tavaly három családot már ki kellett költöztetni. Most újabb két ház került közvetlen veszélybe. Csak az egyik épület lakói vállalkoztak arra, hogy az önkormányzat segítségével az általa felajánlott otthonba hurcolkodja- nak. — A másik család úgy döntött egyelőre marad a veszélyessé vált épületben. — A megoldás — hangsúlyozta Bátki József — a partfal komplett megerősítése lenne. A szakértők szerint ez mintegy 400 millió forintba kerülne.