Kelet-Magyarország, 2000. február (60. évfolyam, 26-50. szám)

2000-02-10 / 34. szám

2000. február 10., csütörtök HÍREK Q Akadémiai doktor Frisnyák Sándor, a Nyíregyházi Főiskola tanszékvezető egyete­mi tanára .Az MTA doktora" tudományos dm elnyerésére benyújtott Tájak és tevékenységi formák című értekezésének nyilvános vitáját ma 10.30 órától tartják Budapesten, az Aka­démia székházának nagytermében. □ Előadás Az E-misszió Természet- és Kör­nyezetvédelmi Egyesület szervezésében Ola­jos Péter, a Hortobágyi Nemzeti Park dolgo­zója tart előadást a Szatmár-beregi Tájvédel­mi Körzetről Nyíregyházán, a Hősök tere 9. II. emelet 236-os szobában február 11-én 17 órától. □ Epilepsziaklub Nyíregyházán, a Város­majori Közösségi Házban működő Epilepszia klub következő foglalkozása február 12-én 10 órától lesz a klubteremben. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak. Emlékezés az elődökre Nyíregyháza (KM) — A fennállásának századik évfordulóját ünneplő Jósa András Kórház gazdag programmal emlékezett az elődökre. Változatos rendezvényeken, ünnepi ülése­ken és szakmai fórumokon vették számba a kórházalapítás óta eltelt évszázadot, mél­tatták azokat, akiknek munkája során a nyíregyházi mára az ország immár legna­gyobb kórháza lett. A centenáriumi programsorozat záró rendezvényét február 9-én az intézmény Kállay Rudolf Orvostudományi Szak- könyvtárának olvasótermében tartották, ahol Jakó János Gyógyítás Szabolcs-Szat- már-Beregben című könyvét mutatták be. A kiadványt Fazekas Árpád orvos-törté­nész ismertette. Jakó János és Fazekas Árpád Martyn Péter felvétele Az SZDSZ Szatmárért Nyíregyháza (KM — K. É.) — Kovács Kálmán, az SZDSZ parlamenti képviselője, az előző kormány közlekedési államtitkára volt a vendég azon a sajtótájékoztatón, amelyen Sértő-Radics István, a szabadde­mokraták fehérgyarmati képviselőjelöltje tartott a szatmári térség gondjairól. Sértő- Radics István megkérte a vendéget arra, kezdeményezze az Országgyűlés környe­zetvédelmi bizottságánál a jövőbeni hason­ló esetek, a ciánmérgezés elkerülése érde­kében egy megelőző intézkedés megtételét. Szorgalmazza, kormányzati és megyei szinten kezdődjenek tárgyalások, térképez­zék fel a lehetséges mérgezési, veszélyezte­tő területeket, a két ország közösen fordul­jon pénzekért az EU-hoz. Ma döntenek az előzetesről Nyíregyháza (KM) — A bíróság ma dönt a rendőrségi őrizetben lévő nyírbátori gye­rekgyilkosok további sorsáról, miután az MRFK előterjesztést tett az ügyészség felé az előzetes letartóztatásukra. Mint arról lapunk tegnapi számában beszámoltunk: a fiatalkorú G. B. és L. K, valamint a 18 éves E. A. február 3-án délután brutálisan meg­gyilkolták V. M. (14) nevelőintézeti társu­kat. A fiatal fiú holttestét február 7-én egy lakossági bejelentést követően találták meg Nyírbátor határában egy erdős ré­szen. A sértett és gyilkosai az Éltes Mátyás Általános Iskola és Diákotthon lakói, akik együtt barátkoztak, többször megszöktek az intézetből és elkövettek számos betöré­ses lopást. Rákszűrés Nyíregyháza (KM) — A szájü­regi daganatok szűrése cím­mel tartottak sajtótájékozta­tót szerdán Nyíregyházán, a megyei kórház sebészeti tömbjében. A tájékoztatón Kása Zsigmond, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat megyei főorvosa Szabolcs-Szatmár-Bereg adatairól beszélt, majd Dombi Csaba, az Országos Stomatológi- ai Intézet osztályvezetője az or­szágos helyzetet, a daganatos be­tegségek terjedésének okait is­mertette. Bakó Attila megyei fogászati szakfőorvos a szűrőviszgálatok jelentőségét, azokat az elképzelé­seket ismertette, melyeknek se­gítségével korán felismerhetőek a daganatok, így gyógyításuk is időben megkezdődhet. Hollandia két arca Ezzel a címmel nyílt meg tegnap Venter Zsolt fényképész tárlata Nyír­egyházán, a helyőrségi klubban. Képünkön az utolsó simítások egy pillanata látható Martyn Péter felvétele Kelet« MEGYEI TÜKÖR 5. oldal Létszámleépítés jogsérelemmel Gönczöl Katalin válasza a Kelet-Magyarországnak a nevelőszülői hálózattal kapcsolatban KAllai Krisztina Mátészalka (KM) — Tavaly novemberben beszámoltunk a hivatásos nevelőszülői há­lózat felszámolásáról me­gyénkben. Gönczöl Katalin, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa cik­künk nyomán vizsgálatot ren­delt el az ügyben, melynek ered­ményét levélben közölte. Választhattak A Szabolcs-Szatmár-Bereg Me­gyei Közgyűlés gazdasági meg­szorító intézkedésként elrendel­te a Gyermekvédelmi Szakszol­gálat 43 fős dolgozói létszám leé­pítését. 1998. áprüis 15-én a szak­Jogászbál Nyíregyháza (KM) — A Magyar Jogászegylet me­gyei szervezete annak idején hagyományt teremtett, jo­gászbált szervezett. A hagyomány tovább folytatódik, hiszen a szerve­zet idén is megrendezi a mindig nagysikerű mulat­ságot. A soron következő jo­gászbál február 25-én a Ho­tel Koronában lesz, ahol Kazár Pál és kitűnő zene­kara szolgáltatja a talpalá- valót. Jelentkezni még le­het, belépőjegyek dr. Ko­vács Edina ügyvédnél, Nyíregyháza, Bocskai u. 3. szám alatt kaphatók. szolgálat megszüntette a megyé­ben a 33 főből álló hivatásos nevelőszülői állományt, mely 139 gyermeket érintett. Gönczöl Ka­talin megállapította: a Gyermek- védelmi Szakszolgálat a köz­gyűlés létszámleépítő határoza­tát úgy hajtotta végre, hogy a 43 személyből 33 hivatásos nevelő­szülőt bocsátott el, ezzel meg­szüntetve a hivatásos nevelőszü­lői állományt, melynek veszélyé­re az állampolgári jogok ország- gyűlési biztosa korábban több al­kalommal is felhívta a figyelmet. A korábbi hivatásos nevelőszü­lők választhattak: hagyományos nevelőszülőként folytatják to­vább a gondozást, vagy lemonda­nak a gyerekekről. A gyerekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló tör­Nyíregyháza (KM) — Csak az APEH ügyfélszolgálata a megmondhatója, hány adó­zónak ninics még arról fo­galma, hogy 2000. január 1- jétől a járulékok teljes in­tegrációja valósult meg. Ez a változás az adózói gyakorlat számára két fontos változással járt. Egyrészt megszűntek a múlt évben alkalmazott járulékne­mek, másrészt három új számla nyílt ez év elejétől: ♦ 124-es adónem APEH Egész­ségbiztosítási Alapot megillető bevételek beszedési számla ♦ 125-ös adónem APEH Nyug­díjbiztosítási Alapot megillető bevételek beszedési számla ♦ 149-es adónem APEH mun­vény az ideiglenes hatállyal el­helyezett, az átmeneti és tartós nevelésbe vett gyermekek eseté­ben az otthont nyújtó ellátások körében elsőként emeli ki a nevelőszülőnél való elhelyezés lehetőségét. Jogsérelem A hivatásos nevelőszülői állo­mány megszüntetése azonban jelentősen csökkenti a törvény­ben foglalt szándék megvalósít­hatóságát. A törvény kitér arra is, hogy a gyermeket kizárólag anyagi okból fennálló veszélyez­tetettség miatt nem szabad csa­ládjától elszakítani. Gönczöl Katalin megállapítot­ta, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Me­gyei Önkormányzat Gyermekvé­delmi Szakszolgálati Intézete a káltató táppénz hozzájárulás be­szedési számla. A fentiekből következően ter­mészetesen a 99610, 99611, 99612, 99620, 99621-es számú járulékbe­vallások és ellenőrzések is meg­szűntek. Az APEH megyei igazgatósá­gán, ahol naponta tömegével je­lentkeznek a változásokról tel­jes tájékozatlanságot eláruló ügyfelek, Mándi Józsefné osz­tályvezetőtől azt is megtudtuk, hogy ezeket a régi bevallásokat csak január 31-ig lehetett elfo­gadni. — Február elsejétől minden adóalany a megfelelő adóbeval­lásban vallja be járulékkötele­zettségét: a havi bevalló a 001-es, a negyedéves a 002-es bevalláso­megyei közgyűlés által elrendelt létszámleépítést kizárólag a hi­vatásos nevelőszülői állományra alkalmazta, s ezzel az Alkot­mányban rögzített gyermeki jo­gok sérelmét idézte elő. Az állampolgári jogok ország- gyűlési biztosa kéri az egészség- ügyi minisztert, vizsgálja meg annak a lehetőségét, hogy az egész megyét érintő kedvezőtlen döntés miképpen orvosolható. • Egyéb módok Kéri továbbá a megyei közgyű­lést, vizsgálja meg, a kérdéses 43 személy létszámleépítését a gyer­mekvédelmi szakszolgálati inté­zetben a hivatásos nevelőszülői állomány megszüntetése nélkül hogyan lehetne egyéb módon végrehajtani. kon, az éves pedig majd 2001-ben a megfelelő éves bevallásban ad számot e kötelezettségről. A befi­zetéseket persze továbbra is ha­vonta kell teljesíteni. — A 2000. január 1-jét megelő­zően elmulasztott járulékbeval­lást csak 0032-es vagy 0036-os be­vallásokon lehet pótolni, míg a bevallott járulékkötelezettsége­ket a 0031-es, illetve 0035-ös bi­zonylattal lehet önellenőrizni. Akik mégis benyújtották — akár a Szabadság téri, akár a Vörös­marty téri igazgatóságon vagy postán — a régi járulékbevallá­sokat, néhány nap múlva kísérő­levélben vissza fogják kapni. A kísérőlevél tartalmazza az adóa­lany tennivalóit, tájékoztatott az APEH szakembere. Tájékozatlanok az adózók Kettős tűzhalál egy jándi lakásban Jánd (KM - F. A.) — Tegnap reggelre két ember vesztette életét Jándon, amikor az egyik lakásban az éjszaka folyamán tűz keletkezett. Az áldozatok — B. Bertalanná (73) és fia Ifjú B. Bertalan (45) — nagy valószínűséggel füstmérge­zés következtében haltak meg. A kettős tragédia felfedezését követően a helyszínen tájékozód­tunk, hogy mi is történt valójá­ban. A Szabadság utcában a kör­nyékről összecsődült emberek némán és döbbenten álltak a ház előtt, ahol a mentők már nem tudtak segíteni. A tűzoltók és a rendőrség szakembérei a hely­színt vizsgálták. A szomszédok, rokonok el­mondták: a bajt reggel 8 órakor idős B. Bertalan észlelte, aki a nagyház mögött az udvaron lévő nyárikonyhában töltötte az éj­szakát. Vásárolni indult, amikor füstszagot érzett a lakás egyik szobája felől, ahol felesége és fia tartózkodott. Rosszat sejtve se­gítséget hívott. A kiérkező tűzol­tók és rendőrök kénytelenek vol­Dóbbent emberek a tragédia színhelyen Balázs Attila felvétele tak felfeszíteni a lakás bejárati ajtaját, ugyanis belülről be volt szegelve! Az emberek állítják: ifjú B. Bertalan szándékosan okozhatta a tüzet, miután beszegelte belül­ről az ajtót. így végzett magával és anyjával is. Az is köztudomá­sú, hogy az elhalt rokkant férfi korábban hasonló módon már bezárkózott a házba és öngyilko­sággal fenyegetőzött. Akkor a kommandósok léptek közbe. Egy ideig pszichiátriai kezelésre is szorult. Dr. Házi István ezredes, az MRFK bűnügyi igazgatója el­mondta: A helyszínelést végző rendőrök találtak egy búcsúleve­let, melyet ifjú B. Bertalan írt. A hátrahagyott üzenetében egyér­telműen utal az öngyilkossági szándékára és arra is, hogy fel­gyújtja a házat... Elkötötte a mentőautót Nyíregyháza (KM - F. A.) — Kedd este a Jósa András Kórház belső udvarán egy mentőautó volánjához ült egy 33 éves újfehértói be­teg. A kocsikázni vágyó fér­fi nem jutott messzire, mert még az udvaron összetörte a járművet. Mint kiderült, a férfi a kórház területén tartózko­dott és várta a leleteit, ami­kor gondolt egyet és beült az ott várakozó mentőautó­ba. Indított a benne lévő kulccsal és máris startolt. Nem lehetett nagy vezetői gyakorlata, mert előbb egy falnak, majd egy fának üt­között. Az ámokfutót a rendőrjárőr kiérkezéséig a biztonsági őrök tartották vissza. A mentőautóban 800 ezer forint kár keletkezett. Mintegy 800 ezer forint értékű arany ékszert loptak el Nyíregyházán egy Fészek utcai lakásból.

Next

/
Thumbnails
Contents