Kelet-Magyarország, 2000. február (60. évfolyam, 26-50. szám)

2000-02-09 / 33. szám

2000. február 9., szerda Idei# sport 10. oldal NYÍLT level Válasz a vádakra A Joma Kupa teremlabdarúgó-torna szervezőbizottsága nevében Dajka László, a bizottság elnöke válaszolt arra a nyílt levélre, amelyet lapunk hasábjain keresztül kaptak meg a baktalórántházi és vásárosnaményi szurkolóktól. Tisztelt Szurkolók! Ezúton szeretném megköszönni önök­nek a részvételüket. Nagy öröm volt szá­momra látni az érdeklődést, amit a két te­lepülés sportszerető közönsége tanúsított a tornán. Hiszen Vásárosnaményból kü- lönbusszal érkeztek a döntőre, de a Bak- talórántházát is nagyon sokan elkísérték és szurkoltak csapatukért. Azt önök is be­láthatják, a pályán lévő csapatok közül egynek mindig vesztesen kell elhagyni a küzdőteret, hogy ez leginkább az önök csapataival történt, arról nem én tehetek. Külön köszönöm önöknek, hogy felhív­ták figyelmemet arra: legalább egy okle­velet illett volna a 3. és 4. helyezettnek adni. Ezt a jövőben megteszem. Azt vi­szont önök nem tudhatják, hogy a ver­senykiírásban egyértelműen le van írva: kizárólag az első helyen végzett csapatot díjazzuk serleggel, oklevéllel és 15 ezer fo­rint pénzdíjjal. Az már csak gesztus volt a részünkről, hogy ebben az évben a 2. he­lyezett csapatot is jutalmaztuk serleggel és oklevéllel, visszaadva így bőségesen a csapatok által befizetett nevezési díjat. Szeretném egyébként tájékoztatni önö­ket arról, hogy a megye PNB és NB-s csa­patai részére nem volt kötelező az indu­lás. A csapatok önként vállalták és szak­mailag eddig igen hasznosnak tartották a tornát ezen időszakban. Továbbá: a szervezőbizottság nem saját tagjait, hanem azt a két önzetlen támoga­tót, név szerint Szendrei Józsefet és Csur- ka Jánost részesítette az eredményhirde­tésen szerény jutalomban, akik az eltelt négy év alatt több millió forint értékű sportfelszereléssel ajándékozták meg me­gyénk csapatait. Az utolsó felvetésükre pedig el kell mondjam, önöket csúnyán félretájékoztat­ták az igazolásokat illetően, ugyanis a Jo­ma Extra Kupában minden játékos érvé­nyes igazolással vagy orvosi engedéllyel szerepelt. Nem is kértünk mást a kiírás­ban. Végezetül engedjék meg, hogy megkö­szönjem észrevételeiket és lelkes buzdítá­sukat a Joma Extra Kupán. Sporttársi üdvözlettel a Joma Kupa szervezőbizottsága nevében Dajka IAszló Premier A 31. Magyar Filmszemlén be­mutatták a Stadler József (balról) egykori futballmecénás pályafutásáról szóló „Ca- pitaly” című filmet MTl-felvétel HIRDETÉS Nem kell temetni a Meggyest! A játékosok kitartanak a megyei I. osztályú csapat mellett • Szelihov „befutott” Nyírmeggyes (KM - K. T.) — Nincs vész! Nem szántják fel a nyírmeggyes! katlant, a megyei első osztályú futball- társulat tagjai sem széled­nek szét a szélrózsa minden irányába. Néhány napig ugyan szünetelt a munka, ám az elmúlt hét végére normalizálódott a helyzet. Oly­annyira, hogy a Meggyes szom­baton edzőmeccsen produkálta magát — a mátészalkai salakpá­lyán 2-1-re verte a Nyírbéltele- ket. A gárda mindkét gólját Len­gyel hintette, miként az sem por­hintés, hogy a játékosok (egye­lőre) kitartanak az egyesület mellett. Mi több: hosszas távoliét után hétfőn „befutott” Jurij Sze­lihov! Ekképpen már csak az uk­rán gólvágó honfitársa, Kaszper- szkij „van oda”. Ő is jött volna, momentán azonban lázas beteg, emiatt néhány nappal később csatlakozik a csapathoz. Egyedül Cwik Sándor fordít hátat a szat­mári társulatnak, a fiatal futbal­lista visszatért Nyíregyházára. Ellenben — amint arról ko­rábban beszámoltunk — Jakó Nem is oly rég a kispesti Csertői életét keserítették meg a meggyesi védők Racskó Tibor felvétele József a továbbiakban nem kér ban a jelölőbizottság keresi utód- közgyűlésen trónra emelhet a az elnöki posztból, eme pillanat- ját. Azt a személyt, aki a soros tagság. Grigoriura gondolnak Gyarmaton A román középpályást visszavárják • Bandies a legújabb szerzemény Vacsilja Mátészalkán Mátészalka (KM - K. T.) — Vladimir Vacsilja vasgyúró védő. A hátvédet a Mátészal­ka „fogta meg” magának. A Demecser és a megyei első osztályú egylet ugyanis megegyezett a futballista áti­gazolásának ügyében. Egyébként Papp László edző eleddig közel harminc labdarúgót nyüstölt. Ennek immáron vége — a szálkái stáb kedden este keret­szűkítésről határozott. A névsor nem szivárgott ki, az viszont fix: a szatmári ala­kulat a tavaszi szezonban 19 „katonára” számít. A lét­számfölötti játékosok köl­csönadásától nem zárkózik el a vezetőség, amely azt is szétkürtölte: a mátészalkai salakpálya előkészületi mér­kőzésekre kibérelhető! Fehérgyarmat (KM - K. T.) — Gabriel Grigoriu megmutat­ta: van benne spiritusz. A fe­hérgyarmati stáb iziben le­csapott a román focistára. Tudniillik, a huszonnégy éves irányitó középpályás a közel­múltban három edzésen öltött szerelést — teljesítménye pedig elnyerte Máté Tibor tetszését. A látottak után a tréner elégedet­ten csettintett, mire a kezdet Berlin (MTI) — A berlini ható­ságok döntése értelmében a jövőben nem szabad sört árulni a német első osztályú labdarúgó­bajnokságban szereplő Hertha BSC — Király Gábor és Dárdai Pál csapata — mérkőzései előtt és alatt az Olimpiai Stadionban. kezdetén a Steaua Bucurestiben pallérozódott játékos kinyilvání­totta: szívesen maradna a me­gyei első osztályú csapat körleté­ben. Nosza, megállapodásra ju­tottak a felek, eztán Grigoriu ha­zament. Nem másért, mint sze­mélyesen elintézni az átigazolá­sához szükséges okmányokat. Ennek immár jó néhány napja... A hosszas távoliét okáról elég le­gyen annyi: a labdarúgó egykori klubja (egy NB III-as csapat) be­A határozat azonnali hatállyal lépett életbe. — Egy jó Bundesliga-talál- kozót a német drukkerek csak a sörük társaságában élvez­nek igazán — mondta Ingo Schil­ler, a Hertha gazdasági igazga­tója. keményített, emiatt bonyadal- mas az üzlet nyélbeütése... Ugyanakkor Bandies László már bizton a Fehérgyarmatot erősíti tavasszal, a Nyírbátorból érkezett támadó mellett két tu- nyogmatolcsi — név szerint: Kiss István, Mikes Ferenc — fiú szá­mít új szerzeménynek. Egyébiránt a Máté-legénység az előkészületi mérkőzések nyi­tányaként 5-3-ra verte a Kocsor- dot. Azeri alku Baki (MTI) — Egyelőre nem zárták ki az Azerbajdzsáni Labdarúgó Szövetséget a FI- FA-ból, mert megállapodás született Karajév azeri sport- miniszter és Michel Zen-Ruf- finen FIFA-főtitkár között. Azonnali sörtilalom A tét nem piskóta: jutalomtúrával kecsegtet a vezetőség Labdarúgás, megyei II. osztály, Kutykó Sport-csoport: 4. Tiszabecs 15 10 1 4 32-22 31 Tlszabecs (KM - K. T.) — Nagy becsben tartják a tiszabecsi futballistákat. Naná, mert dukál a hozsannázás. A Ti­sza-menti alakulat maradék­talanul eleget tett a kívánal­maknak. így aztán mindenki dörzsöli a tenyerét. — Mi mást mondhatnék, a csa­pat maximálisan kiszolgálta a közönséget, a hozzáállással, a mutatott játékkal, na és az elért helyezéssel is tökéletesen elége­dettek vagyunk — dicsért Orosz László egyesületi elnök. — Sej­tettük, hogy benne van a fiúk­ban a jó szereplés, ilyen eredmé­nyes menetelésre azonban nem számítottunk. Titok nincs, a körültekintő felkészülés megfe­lelő alapot nyújtott, emellett a társaság egysége segített a nehéz pillanatokban. Évek óta változat­lan a játékoskeret összetétele, ráadásul több fiatal beérett az őszi idényben, főként Almási Péter kapus és Bartha Sándor tűnt ki. Úgy érzem, innen senki nem vágyik el, mindenki szíve­sen focizik nálunk. Ebben része lehet annak, hogy nem ígérge­tünk feleslegesen, de amit vála- lunk a srácokkal szemben azt teljesítjük is. Persze, Badar József trénerről sem feledkezett meg az egylet embere. Hisz a sikeredző szerepe egyértelmű. Ugyanakkor Orosz László szerint megjött a tiszbecsi fiúk étvágya. — Ha már így alakult,. most már mindenképpen „ráme­gyünk” a dobogós helyezésre. Amennyiben ez sikerül, a juta­lom sem marad el: a játékosokat tíznapos erdélyi kirándulásra visszük! o Posta Bank és Takarékpénztár Rt. Fészekrakó I 6,75%-os kamattal Kell egy saját fészek! Az új lakásfinanszírozási rendszer kiemelt kamattámogatásával a Posta Bank Fészekrakó lakáshitel minden lakásproblémától megszabadítja Önöket. A 6,75%-os PostaBank Fészekrakó lakáshitelt igénybe vehetik új, nagyobb lakás vásárlására, építésére ► 35. év alatti házasok első lakásukhoz, ► többgyermekes családok, ► legfeljebb 8 millió forintos hitelösszeg erejéig, ► akár 35 éves futamidőre is. Emellett még egyéb állami kedvezmények folyósításával is segítjük az otthonteremtésben. Hiszen mindenkinek szüksége van egy biztonságos családi fészekre! Post aBank lakáshitel - Hogy legyen otthon! ©Hitel/nfo: 06-40-44-22-00

Next

/
Thumbnails
Contents