Kelet-Magyarország, 2000. február (60. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-09 / 33. szám
2000. február 9., szerda lí-Mm ÉLETÜNK ŐSZÉN 5. oldal HÍREK □ Batyusbál A nyírbogdányi Szeretet Nőegylet Bálint-napi (jelmezes) farsangi bált rendez február 12-én (szombaton) 19 órától a helyi általános iskolában, ahová nemcsak az időseket, de minden érdeklődőt szeretettel várnak. □ Ügyfélszolgálat A megyei Nyugdíj- biztosítási Igazgatóság kihelyezett ügyfél- szolgálatot tart február 17-én Csengerben a polgármesteri hivatalban. A szakemberek elsősorban a nyugdíjakkal, a nyugdíjazással kapcsolatos kérdésekre válaszolnak. □ Panaszügyek Az elmúlt év január 1. óta változott meg és lépett életbe az az új rendelet, mely szerint egyes panaszokat a járulékellenőrzési feladatok átadása miatt nem a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság, hanem az APEH megyei igazgatósága vizsgál ki. Zsóka néni emlékére Még most is emlékszem az első napra az iskolában, amikor Zeke Árpádné, a mi aranyos Zsóka nénink megfogta kis kezünket, és közös munkánk során megszületett az első bukdácsoló betű, amit mi akkor olyan gyönyörűnek láttunk. Kis éhező lelkünk szeretetét leste, s világra nyílt szemmel kerestük a szemét, melyből mindig sugárzott jóságos embersége. Az élet nem ajándékozta meg saját gyermekkel, talán azért is szeretett bennünket úgy, mintha mindannyi-an az ő gyermekei lennénk. Sokszor meghívott bennünket otthonába, s nemcsak lelkünket, hanem testünket is táplálta finomabbnál finomabb remekműveivel. Isten szeretete adjon megnyugvást szerető férjének, hű társának, akinek a legjobban fáj az az űr, amit maga után hagyott. Első tanító nénink örök emlékét a szívünkben őrizzük. Őt, aki elindított bennünket, s példája nyomán választottuk mi is ezt a szép, az embergyermekeket formáló, alkotó hivatást, melyben soha nem érezzük a korunkat, mert köztük mindig fiatalok maradunk. Ő, aki a hivatása magaslatán állt, mindig köztünk fog élni. Visszajön hozzánk a szunnyadó téllel, és kedves hangját suttogja az ébredő tavasz. Szíve melegét hordozza a forró nyár, s keze simogatását érezzük az őszi szélben. Mint a tavaszi rügyben továbbélő fa, úgy él tovább emlékünkben. S mikor szeptemberben új gyermeksereg szomjazza a tudást, eszünkbe jut szelíd türelme, amivel tanított bennünket. Minden elmúló napban ott rejlik a holnap reménye és hete. így él bennünk Zsóka néni mindig mosolygós arca. Faragóné Mátrai Zsuzsa TANÍTÓ, EGYKORI TANÍTVÁNY Felidézték a régi emlékeket Fehérgyarmat (KM) — Február első napjaiban ünnepelte fennállásának tizenötödik évfordulóját a fehérgyarmati nyugdíjasklub. A nagyszabású rendezvényen az alapító tagokat a település polgármestere virággal, ajándékutalvánnyal, a művelődési ház igazgatója ajándéktárggyal és egy szép fényképpel ellátott emléklappal köszöntötte. A Vöröskereszt üdítővel, a tagok finom süteményekkel tették emlékezetessé az eseményt. A működéshez szükséges anyagi támogatást — az alapító művelődési házon kívül — kap a klub a helyi önkormányzattól, a Vöröskereszttől, a családsegítőtől, az ÁFÉSZ-tól. A régi emlékek felidézésekor derült ki, hogy a közösség az ország szinte minden szép tájára eljutott, meglátogatott sok történelmi emlékhelyet, várost. Az alakulás óta kéthetente szerveznek klubnapot, ahol rendszeresen vendégül látják a település neves szakembereit. Persze nem hiányozhattak a szép dalok és versek sem, melyekkel egymást szórakoztatták a tagok. Kis műsoraikkal többször ellátogattak a helyi szociális otthonba is — tájékoztatta szerkesztőségünket Parrag Gézáné klubvezető. Az oldalt írta és összeállította: Kovács Éva. Nyíregyháza (KM) — A Dialóg Egyesület célja tagságunk emberi, állami, társadalmi és anyagi jogainak érvényre juttatása, érdekeinek egyéni és kollektív védelme, képviselete. Célját és feladatait jogállami módszerekkel kívánja elérni, adott esetben a működési területén lévő önkormányzatok és egyéb szervek demokratikus közéletében való aktív fellépés útján is. Hagyományőrzés — Különösen fontos szerepet játszik az egészségmegőrzés, a gyógyító egészségügy, rehabilitációs és szociális tevékenység, az idős korúak életviszonyainak kutatása, ismeretterjesztés, kulturális és hagyományőrző tevékenység, természet- és környezetvédelem, a hazai etnikai kisebbségek és a határokon túli magyarsággal való kapcsolattartás fejlesztése, de kirándulások, országjárások, kedvezményes üdülések is szerepelnek programjai között — mondja Géczi Ferenc, az egyesület elnöke. — Az év első felében beszéltünk a szlovák kisebbségi önkormányzat helyzetéről és tevékenységéről, megismerkedtünk a városunkban és vonzáskörzetében élő tirpákokkal is. A régiók kialakításával kapcsolatos elképzelésekről cseréltünk véleményt Giba Tamás alpolgármesterrel, a kulturális és tudományos intézmények munkájának megismerését a megyei levéltár meglátogatásával folytattuk. Köszöntöttük nő tagtársainkat a nőnap alkalmából, tartalmas és bő terjedelmű tájékoztatást hallgathattunk meg a daganatos betegségek gyógyításának helyzetéről, lehetőségeiről Juhász Lajos onkológus főorvostól. Látogatást Az elmúlt év utolsó heteiben szinte minden nyugdíjasklub és egyesület ajándékokat adott tagjainak... Martyn Péter felvétele tettünk az újfehértói nyugdíjasegyesületnél, megtekintettük a város helytörténeti múzeumát is. Társadalmi munka A Dialóg tagjai közhasznú társadalmi munkát végeztek a tanárképző főiskola botanikus kertjében, ahol a gyomtalanításban segítettek, s baráti beszélgetésre hívták Pregitzer Fruzsina művésznőt. Az országos gondok is foglalkoztatják az időseket, akik az új Nemzeti Színház körül zajló eseményekről Bán Ferenc Kossuth- és Ybl-díjas építészmérnököt faggatták. — Több alkalommal tartottunk névnapi rendezvényeket. Tukacs István alpolgármesterrel arról váltottunk szót, hogyan készül Nyíregyháza az államalapítás ezeréves évfordulójának megünneplésére, milyen szerepet kapnak a társadalmi egyesületek. Megtudtuk: a város lakossága gazdag programnak néz elébe, a civil szervezetek e folyamatban megfelelő helyet és szerepet fognak kapni. Kirándulás — Igen jó hangulatú kiránduláson voltunk Egerben, illetve a Szalajka-völgyében. Egyesületünk színeiben került sor októberben Dragos Gyula író-újságíró munkásságának 50. éves évfordulóján egy hangulatos író-olvasó találkozóra, a Nagy Imre emlékplakett átadására. Ugyancsak októberben a Bokréta utcai hajléktalanszállón lakókat látogattuk meg, emberi tragédiákkal szembesültünk. — Tartalmas, érdekes tájékoztatást hallgathattunk az örmény kisebbségi önkormányzat életéről és működéséről az elnök, Malhazjan Armen előadásában. A Jósa András megyei Múzeumban a legújabb leletmentési akciókról, azok eredményeiről és jelentőségéről értesültünk. Utolsó tavalyi összejövetelünkön ünnepi hangulatú karácsonyi rendezvény részesei lehettünk, névnapi megemlékezéssel tarkítva. Az idősek nemzetközi éve alkalmából a megyei elnökség által szervezett rendezvényeken tagságunk képviseltette magát, számosán jelentős segítséget nyújtottak ezek sikeres megrendezéséhez is. Érdeklik őket a világ dolgai Kulturális programok, közéleti szereplők segítenek a mindennapok eltöltésében Nyugodt Életet akarnak Receptet, gondolatot cserélnek • Megünneplik egymás névnapját Nyíregyháza (KM) — Lassan hatodik éve annak, hogy Nyíregyházán megalakult a Nyugodt Életet Nyugdíjasklub. — Célunk az volt, s ennek megvalósítására törekszünk azóta is, hogy az idős embereknek megfelelő közösséget teremtsünk — mondja Bodó Józsefné, a klub elnöke. Bodó Józsefné több mint húsz évig a nyíregyházi tervezőirodán dolgozott, személyzeti, munkaügyi főelőadó volt. Ez pedig azt jelentette, hogy munkavégzés közben mindig mások ügyeivel, gondjaival is foglalkozott, szervezett, intézkedett. Természetes volt tehát, hogy amikor nyugdíjba vonult, folytatta az aktív évek alatt már megszokott tevékenységet. — Két felnőtt gyermekem, négy unokám van. A lányom Miskolcon pedagógus, fiam Budapesten egy nagy biztosítótárBodó Józsefné Elek Emil felvétele saságnál dolgozik. Aktív koromban is közéleti ember voltam, természetesnek vettem, hogy a nyugdíjjal ez a foglalatosságom nem szűnik meg. A Nyugodt Életet tagjai immár valódi közösséget alkotnak. Fő célunk a nyugdíjasok érdekképviselete, de a kikapcsolódásra, szórakozásra is fordítunk időt. — Köszöntjük egymást a névnapokon, születésnapokon, közös kirándulásokat szervezünk, színházba megyünk, meglátogatjuk tagjainkat, ha betegek, és ott vagyunk, ha az utolsó útra indul közülünk valaki. Közeleg a tavasz, ilyenkor a kertbarátok szezonja kezdődik. Tapasztalatokat, virág- és zöldségmagvakat cserélnek, megbeszélik gondjaikat. A Nyugodt Életet Klub rendszeresen hív politikusokat, művészeket, képviselőket, akik előadásokat tartanak, kérdésekre válaszolnak. Pályázatokat fogalmaznak, az így nyert pénzből legutóbb vérnyomásmérőt vettek, de ebből fizetik a múzeumi belépőket, a kirándulások költségeit is. Gyémántlakodalom Hatvan éve jóban, rosszban. A 86 éves idős Kavalecz Miklós és 80 éves felesége, Farkas Ilona ez év január 13-án házasságuk hatvanadik évfordulóját ünnepelték Nyirlugoson. A gyémántlakodalmat népes családjuk, két fiuk, hat unokájuk valamint kilenc dédunokájukkal együtt tartották Amatőr felvétel 5 Hr i J w A daganatok ellen küzdenek Egyedülálló, új beavatkozást hajtottak végre a napokban Debrecenben, a Radiológiai Klinikán egy májrákos, áttétekben is szenvedő betegen. Az eljárás lényege, hogy a májszövetbe egy tűelektróda segítségével bejuttatott rádiófrekvenciás energia a hatókörébe eső tumorszövetet teljesen életképtelenné teszi. A beavatkozáshoz nincs szükség altatásra, halálos szövődménye sincs, és járóbetegeken is végrehajtható. Érdekesség, hogy a csupán helyi érzéstelenítést igénylő eljárást az egész kelet-európai térségben, így hazánkban is először Debrecenben végezték el. Előnye, hogy nemcsak áttét esetén, hanem elsődleges májtumornál is alkalmazható, és hogy nem toxikus, jól kontrollálható, a beteget nem kell operálni, a komplikáció minimális. Mint Péter Mózesnek, a beavatkozást végző orvoscsoport vezetőjének szavaiból kiderül, a módszert azok esetében szerencsés leginkább alkalmazni, akiket műteni már nem lehet, de háromnál, négynél nem több, illetve 3-4 centiméternél nem nagyobb daganata, áttéte van. A nemzetközi tapasztalatok szerint a beavatkozást hasnyálmirigyre, emlőrákra is alkalmazták, Magyar- országon azonban csak a májdaganatok esetén vezették be e korszakalkotó eljárást. A Hajdú-Bihari Napló nyomán