Kelet-Magyarország, 2000. január (60. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-08 / 6. szám

2000. január 8., szombat Kelet*» HÉTVÉGE 9. oldal ALKOTÓINK A kápolnai csata emlékműve KM-reprodukció sokkal érdemtelenebbek műveivel talál­kozhatunk a kiállítótermekben. Pedig bi­zonyára még a legszigorúbb műértők, kri­tikusok is elimerően nyilatkoznának egy- egy Sebestyén-kiállítás láttán. Mint példá­ul a Sopronban rendezett biennálén, ahol elnyerte a rendező bizottság díját. Most is több munkán dolgozik. Egyik szép feledata, hogy a Nemzeti Bank felké­rése olyan 3000 forintos ezüstérmét készít, amely Gábor Dénes Nobel-díjas fizikust ábrázolja. Sebestény Sándor alaposam ké­szül erre a feladatra. Azt mondja, hogy ha valaki nem ismeri az ábrázolt személy éle­tét és munkásságát a születésétől a halálá­ig, anélkül csak manír lesz a mű. Ezenkí­vül még két megbízást kapott egy-egy Szent István-díszkút elkészítésére, amelyek közül az egyik majd Demecserbe kerül. Fémbezárt mozdulat Afféle örökmozgó ember Sebestyén Sán­dor szobrászművész. Mindig siet valaho­vá, dolgozik valamin, nehezen tűri a tét­lenséget, és még­ha történetesen leül is valahová, szinte mozog alatta a szék. Nyugtalan, im- pulzív alkat. Mondják, az ember maga a mű. Talán ezért is van ott Sebes­tyén Sándor szobrainak, kisp- lasztikáinak vagy érméinek többségén a len- Sebesty®n Sándor dület, amelyeken Martyn péter felvétele a mozgás figyelhető meg. A legnehezebbre vállalkozik, a nehéz fémet mozgás által kelti életre. Sokan megcsodáltuk már a nyíregyházi Széchenyi István Szakközé­piskola előtt lévő, üvegből készült, Tavasz című alkotását, amelyen a bimbózni készülő virágokat formálta meg. De talán még jellegzetesebb az a bronzból készült szobor, amely Kápolnán, a Dembinszky- parkban található, és amely a kápolnai csatára emlékezett. Az életnagyságú mű egy hídon egy megvadult lóról lezuhanó honvédőt ábrázol a legtragikusabb pilla­natban. A ló szinte repül, a több tonnás szobor nem is az állat talpán rögzítődik, hanem a katona csuklóján. A pillanattal együtt él a talpazaton lévő pap, akinek a a ruházata már önmagában is mozgást feje­zi ki. Nem nehéz elképzelni, hogy mennyi ter­vezés, statikai elemzés és munka rejlik ezekben a szoborban. Tevékeny művész Sebestyén Sándor. Húsz év alatt több mint negyven szobrot alkotott, továbbá kisplasztikák, érmék so­kaságát. Mindez azt jelenti, hogy évenként legalább két köztéri szobrot készít. Megbe­csült művész. Húsz éve a Magyar Köztár­saság Művészeti Alapítványának tagja. Pe­dig nem is szobrászként indult. Eredeti szakmája üvegműves. Tehetsége hamar megmutatkozott, már üvegművesként is több kiállításon vett részt. Ma is szívesen alkalmazza a semmihez sem hasonlítható üveget, amely kitágítja számára a kifeje­zés eszköztárát. Még ma is előfordul, hogy érmét készít üvegből. Munkássága során azonban hamarosan a bronz és a kő felé fordul az érdeklődése, és ezekből alkotja látványos munkáinak sorát. Meglehet, hogy nem jól menedzseli magát, mert ritkán látni tárlatait, gyakran A csengeri helytörténeti múzeumban gazdag anyag mutatja be az ecsedi lápvilágot Elek Emii felvétele Lápország jég alatt A rókák nyoma kilométereken át kígyózott a hóban Farkas József Az elmúlt esztendők langyos telei feledtették az emberfiá­val a fogvacogtató hideg téli napokat. Pedig a farkas nem eszi meg a telet! ismert mon­dás még múlóan a gyermek­ember előtt is. Különösen így volt ez a hajdani Ecsedi-lápon alig másfél ember­öltővel ezelőtt. A Kárpátok felől érkező hideg szélviharok nagy ködöket támasztottak és havas esőket hoztak. Ködben fuldokol­tak az égeresek, a víztükör gőzöl- gött, mintha tüzeltek volna alat­ta. A vízpartok füveinek levelein és a beláthatatlan náderdő buzo- gányos pólikáin lisztszerű, csil­logó dér szikrázott' szivárványo- san. A temérdek vizimadár, ka­csák, sirályok, szárcsák, libák a jeges szélben szédülten kavarog­tak. Éles hangú kiáltozásaik a párás, fagyosan nedves leveg­őben messzire hangzottak. A láp haragos, zöld életszíne elsárgult, megbámult, élettelenül meg­szürkült. Mindez egyetlen fagy­halált lehelő éjszakán. Amikor a velőkig ható hideg szél elállt éj­fél utánra a szélcsendes hajnal már a beállt vizet találta. Begé- rázott jégtükör lett lápország. A friss jég zöldesen áttetsző árnyalatú lett, mint a valamikor ablakos tótok hátukon cipelt üvegtáblái, melyből darabokat vágva, foldozgatták a lápkörnyé­ki apró, nádfedelű házacskák, még apróbb nyáron kitört ablak­szemeit. Ha a szél ismét feltá­madt, felszaggatta a gyenge je­get, ha csendes maradt az idő két-három nap alatt úgy megvas­tagodott, hogy kitartott tavaszig. A láp belsejében, a káka és nádrengeteg mélyén a hígvizű kásajégen a viziférgek (kacsák, libák) az orosz tundrákról ide húzódott sokasága nyüzsgött, szorongott. Morajló hangoskodá­suk héthatárra szólóan jelezte hollétüket. A nádrengeteg zsom- békjaiból ilyenkor előmerész­kedtek a rókák és hasoncsúszva belopták a kiáltozó madarakat. A rókák nyoma a friss hóban a jég tetején kilométereken át kí­gyózva látszott, sőt, ha olvadt, majd újra fagyott, egészen tava­szig is megmaradt. A jégre té­vedt egy űzött nyulak, őzek sor­sa is kilátástalan volt, mivel itt róka, régen farkas, ember könnyedén felfogta. Ha a szél feltámadt, a jég meg­bízhatatlanná változott. Nagy foltokban híg vizek keletkeztek, ezek ha be is géráztak, csak hár­tyajegek keletkeztek, ember, ál­lat ilyen helyeken beszakadt és örökre elmerült. A porhavat a szél felkapta, felhőket forgatott belőle, majd valamelyik távoli nádfalhoz vágta. Az ilyen éjszakák félelmetesek voltak a lápon. Lápvilág szerte éles süvöltés, vijjogás, recsegés, bömbölés hallatszott. Mintha a természet emberi hangon sírt- jajgatott volna. A félelmetes han­gokat a süvöltő szél a lápszéli falvak házai közé sodorta. ítéletidő van a lápon — mon­dogatták egymásnak a szomszé­doló, estéző emberek. Hogy az idő jobban teljen a kora esti éj­szakában, hosszú történetekbe kezdtek a lápban élő sárkánykí­gyókról, a zömök kígyókról és más egyéb lápi szörnyetegekről. így múlatták az időt, várták a tavaszt, miközben kapa és kasza­nyeleket faragtak, vesszőkosara­kat kötöttek, gyékényponyvákat készítettek, fontak-szőttek, dalol­tak, mókáztak, testüket-lelkü- ket gondozva készültek a követ­kező esztendő dolgos hétköznap­jaira. Csendesen-derűs várakozásuk százados örömnyugalma vajha a ma emberére is átplántálódna. Elvis Presley New York (MTI) — Elvis Presley: bálvány volt, akire az amerikaiaknak szüksége van. Élt 42 évet, készített szám­talan lemezt, filmet, s hagy­ta — miért is ne —, hogy a lányok-asszonyok koncert­jein a közelébe férkőzzenek, megérintsék ruháját, sőt testét. Ez a bálvány éppen 65 éves lenne. Elvis Aaron Presley Tu- pelóban, 1935. január 8-án jött a világra. Hamar Memphisbe települt át szü­leivel, s teherautósofőrként kezdte az önálló életét. Köz­ben azért a füle nyitva volt, szerette és érezte a feketék zenéjét és a country! is. Egyszer készített egy le­mezt az édesanyja születés­napjára, s ez felkeltette Sam Phillips, a Sun stúdió tulajdonosának figyelmét. Még ekkor is csak húszéves volt, amikor Tom Parker, a titokzatos ezredes rátette a kezét, és nemcsak embert, de egyenesen sztárt fara­gott belőle. Elvis nemzeti intéz­ménnyé vált Amerikában. A lányok elsiratták, amikor katonai szolgálatra bevo­nult, pedig ez csakugyan operettkatonaság volt. Át­meneti hiánya is segített abban, hogy a 60-as évek­ben sem csorbuljon a nép­szerűsége. Erős, telt hangja, a sokféle általa énekelt dal öregek és fiatalok milliói­nak kedvencévé, a show- biznisz biztos pénzcsináló forrásává tette őt. A rock and rolltól indult, de reper­toárjában lassan előtérbe kerültek az érzelmesebb slágerek, s énekelt soulos- gospeles dalokat is. A film­vásznon egyenesen szívdög­lesztő volt a király... Miközben Elvis minden­kié volt, egyre inkább elve­szett önmaga számára. A boldognak indult családi élet sem tudta lelki egyensú­lyát helyrebillenteni — el­vált, gyógyszerfüggő lett. Nem lehet tudni, hogy ez okozta-e szívrohamát, amely 1977. augusztus 16-án vég­zett vele. Memphisi otthona azóta is búcsújáró hely. delmet. No meg a tiszaszalkai vállalkozók pozíciójának „acé- losítása” sem tűrhet halasztást. Elvégre általuk (is) jut kenyér­hez a nép. Mindeközben Lapos István ügyel a részletekre. Öltönyös polgármester, aki figyel a kül­csínre. Ennek megfelelően kis- sebfajta nyakkendőgyűjtemény birtokosa. Azt is elárulja: ro­mantikus alkat. Egy hatásos film megríkatja. A házifeladat (mosogatás, takarítás, és az ef­féle „nyalánkságok”...) ellen­ben nem motiválja. Felesége el­nézi neki. Már csak azért is, mivel a családfő gyakran okoz meglepe­tést. A kellemes fajtából. Mert Tiszaszalka első embere nagy ajándékozó. Mint gyakorló nagyapa kiváltképp unokáját kényezteti. Úgy imádja őkéi­mét, miként saját — Andrea (28), Attila (22) gyerekeit. Ha pedig eljő a hét vége — irány az aréna! Mikor porond­ra lép a focicsapat, a „főnök” nem kíméli hangját. Nem akár­hogy szurkol. Olykor leszúrja az „aranylábúakat”, de dicsér­ni is tud. Mikor, hogy alakul. Szerencsére, ősszel jó passzban volt a gárda. így kevesebb leto- lásban részesült a társaság. A tiszaszalkai egyesület elnöke momentán elégedetten szemlél­heti a fiúk produkcióját. Szó se róla, nem unalmasak a napok. Lapos István élete cseppet sem lapos! A tiszaszalkai polgármester Lapos István ereje teljében lévő férfiú. Bírja az iramot. Persze, Tiszaszalka polgármestere nem lankadhat. Csak ritkán lazít­hat. Ilyen pillanatokban köny­veit bújja, sokat olvas. No és a kertet sem hanyagol­ja. Az ötvenkét éves elöljáró számára ez nem kényszerrobot. Szeret a növények között „mo- lyolni”. Természetesen a ter­mészetben (is) otthon érzi ma­gát. Amikor teheti, élete párjá­val kiruccan a zöld övezetbe. Leginkább a Tisza-partra. Séta, netán sütkérezés a fövényen. Erre mondják: a folyópart va­rázsa. Ennél többször csupán a futballpályán teszi tiszteletét. Mint régen. Anno siheder- ként a sport izgatta. Nem ő volt a falu rossza, a testépítés mel­lett a tanulásra összpontosított. A mátészalkai Mezőgazdasági Technikum nebulójaként a na­pi okítás után aktívan focizott és kézilabdázott. Ekkor döb­bent rá, mily fontos a csapat­munka. Elérkezett az érettségi ideje, midőn két út állt előtte. Vissza a beregi fészekbe, avagy ma­radni Mátészalkán? Az utóbbi verziót Lövey István tanár-tré­ner vázolta Lapos István szá­mára. Az edző további játékra csábította, ő pedig hallgatott a szóra. Lapos István Martyn Péter felvétele be szállt a polgármesteri tiszt- most például azt vette fejébe: ségért. S nyert. Emberünk sö- szűkebb pátriájában megvaló- pörte be a legtöbb voksot. sítja a korszerű környezetvé­De hamar befellegzett a jó vi­lágnak. Elvitték katonának. Tette, amit megkövetelt a haza. Az angyalbőrtől megszabadul­va immár végleg Ti- szaszalkán vert tanyát. Ott, ahol ÁFÉSZ ber­kein belül dolgozott. Teltek-múl- tak az évek, mígnem 1990- ben választás­ra hangolt az ország. Lapos Istvánt is meg csapta a rend­szerváltás szele Azóta őrzi posztját. Ahogy il­lik, tud kemény lenni, máskor simogatni. A konfliktusokat vállalja, az ütközések ebben a „szakmában,, olykor elkerülhe­tetlenek. Ugyanakkor megsúg­ja: néhány döntése miatt később lelkiismeretfurda- lás gyötörte. Amúgy Ti- szaszalkán csendesek a porták. A települést pártharcok sem dúlják. Párharcokról ellenben nincs információ... Ügy­van bőven. ring-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents