Kelet-Magyarország, 2000. január (60. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-08 / 6. szám

2000. január 8., szombat Kelet« hétvégi 8. oldal KM-TARLAT Szőnyi István * ^Jjpesten született 1894-ben. A Képzőművé­szeti Főiskolán Ferenczy Károly növendéke volt. 1920-ban állított ki először képet a Mű­csarnokban. A következő évben tanulmány­utat tesz Ausztriában és Németországban. 1937-től a Képzőművészeti Főiskola tanára. Kossuth-díjas, kiváló művész. Halála után hét évvel megnyitják emlékmúzeumát Zebe- gényben. Ennek anyagából látható kiállítás a Városi Galériában. Reggel Akt Elek Emil felvételei MÚZSA Tóth Árpád Január Rossz időket élünk, hogy fessem ki jónak? Ki hisz ma Százéves Jövendőmondónak? Mikor maga sem hisz, öreg csont, magának, Húzván gond gyümölcse vén ágát nyakának? Mégis, hivatalból, ő lévén az ember, Kinél a naptáros jobb időket rendel, Varázsló-süvegét most is félrecsapva, üti a jövendő kongó űrét csapra: Csorduljon sok jóval a sok jövő hónap, Rossz nap elmaradjon, több legyen a jó nap, A rossz úgy se jöjjön, ha ki tán hivatja, — Ez legyen az új év legszebbik divatja! Halálra verte részeges apját Néha nehéz eldönteni, ki valójában az áldozat: a sértett-e vagy az elkövető? Szőke Judit A fiatalember mint letépett ka­puszárny állt, s szinte érthetetle­nül motyogta: — Hátrapillantottam. Az ab­lakpárkányon feküdt a gumibot. Egy mondattal később: — Ha kést láttam volna? Eszembe sem jut. A magam bar­kácsolta eszköz (59 centi hosszú, majd 3 centi vastagságú A szerző) a kóbor kutyák miatt volt ott, de sohase használ­tuk... Csak akkor egyszer. És utoljá­ra. Mert bekerült a tárgyi bizo­nyítékok közé. Mint halált okozó testi sértés bűnjele. A 26 éves Á. ezzel sújtott le apjára — a szak­értő szerint ötvenötször, ezek kö­zül 5-6 igen nagy erejű volt, a fejétől a talpáig sérüléseket okozva. A sorsszerű halált a mellhártyát és a tüdőt átszúró el­törött bordák okozták. Értett hozzá, megpróbálta hát a masszív alkoholistát újraélesz­teni, de akkorra már késő volt. Csak a csont recsegett... De az „öregnek” nem a szívmasszázs lett a veszte. A srác maga rohant rendőrért, mentőért. Fojtott levegő A büntetlen előéletű (áldozat? tettes?), vékony fiúnak a többó­rás tárgyalás alatt egy pillanatra sem jutott eszébe levenni a ka­bátját, pedig a teremben egyket­tőre fülledt meleg lett. Akkor is fojtott volt a levegő. Majdnem annyira, mint az ő ér­zelmei. A tudat alattijába gyö­möszölt indulatokon évekig sike­rült uralkodni. Kicsi korától ivott az apja, morgott, mint a ku­tya, villogott a szeme részegen, édes-ként csak azokban a ritka pillanatokban viselkedett, ami­kor józan volt. Olyankor, ahogy szokott lenni, szánta-bánta, ígér­getett, rimánkodott. Még az elvo- nót és a bőr alá ültetett kapszu­lát is vállalta. Dehát erre meg rá­ivott... Rendőrök is nemegyszer jártak náluk, mivel azonban vér nem folyt (családi perpatvar, ugye?), még jegyzőkönyv sem ké­Agresszió Míg a női erőszak inkább a félelem, a kétségbeesés jele, addig a férfiagresszió a ha­talom megmutatása, meg­tartása, a felsőbbrendűség kifejezése. E. W. Gondolf szociológus Az alkoholnak szirénhangja van szült. Nyaktájon szúrta a sógo­rát, fejszével törte be a kaput. A szomszédok is tudtak róla, hogy az erősen italozó, agres­szív, kötekedő apától csak mene­külni lehetett. Verte a feleségét, az anyját, fenyegetett mindenkit. Előfordult, hogy a valamikor bá­nyász létére egykor erős, inas, ám élete végére alkoholrágta testű férj még a centrifugát is nekik akarta dobni. A feje fölé emelte, úgy rémisztgetett. Nem taníttatlak! Az utolsó hónapokban, hiszen a pénzt igyekeztek eldugni előle, már lopkodta a fagyasztó­ból a csirkét. Azzal fizetett a piá­ért a kocsmárosnak, a haverok­nak. A fiú egy nap munkából haza­térve megelégelte apja viselkedé­sét, aki már reggeltől piás volt, s mindenkivel kötözködött, az anyját már reggel „levágta”. Összeszólalkoztak, meg akarta fékezni, előbb szép szóval, miért van erre szükség, apu, de most, szokatlan módon, először, az apa a szópárbaj mellett meg is lökte a gyereket, aki nekiesett a kerí­tésnek, erre abból elemi erővel robbant ki az eddig elfojtott hév, s felkapta a botot, s ütötte szá- molatlanul a részeget, ahol érte. Azt látta, hogy vérzik az orra. Nem tudta megmondani a bíró­nak sem, mennyi ideig tartott a dráma, s hányszor csapott. Ab­ban a néhány percbe sűrített mindent, az összes átélt fájdal­mat, azt a többször hallott, ke­gyetlen privát ítéletet, hogy nem taníttatlak, úgy élsz, ahogy akarsz, hogy semmi közöd hozzám, nem a tiedet iszom, az anyja reszketését, a nagyi sírá­sát... A duhaj földre esett. A fiúnak ahogy jött, el is szállt a mérge, még beszéltek néhány szót, majd csend lett. Erős felindulás, így hívják ezt a fajta kitörést. Elbo­rul az agy, elszakad a film, hiva­talosan szólva beszűkül a tudat, jön az emlékezetzavar, a maga­tartás fékezhetetlenné válik, az agresszív viselkedéssel szembeni tartós türelem, a nyelés, szelle­me kiszabadul a palackból. Tiszteld atyádat és anyádat...! — hangzik a tízparancsolat intel­me, s ehhez alkalmazkodik a jog is, amikor előírja az úgynevezett kitérési kötelezettséget. Nem lett volna joga, lévén apjáról szó, el­lentámadással védekeznie, ki kellett volna lépnie a szituáció­ból. De honnan tudta volna min­dezt Á.? Senkinek sem ártott A tanúk padjáról feltápászkodó verébszerű nénike a feltett kér­désre, miszerint gondolt-e arra, hogy van-e más megoldás, mint engedni a gonosz, féktelen indu­latoknak és hogy ebben a kilá­tástalannak tűnő helyzetben is van segítség, azt válaszolta: — Nem, csak arra, hogy iste­nem, ha vagy, miért nem tudod megdögleszteni, istenem, vagy adj neki eszet, vagy vedd el. Megvallom, jobban kívántam a Martyn Péter felvétele halálát, semmint a segítséget. Ez meg egy olyan jó gyerek, soha senkinek nem ártott. A. valóban segítőkész, sze­rény, dolgos, munkahelyén is mindenki nagyon szereti. A válás, hisz az csak egy pa­pír, ilyenkor nem megoldás — így vélekedett az özvegyen ma­radt, reszkető hangú anya. Nem lett volna a férjemnek hová men­nie, ugyanis a testvérei is kita­gadták, teljesen kilátástalan lett volna a sorsa egyedül. Hogy mit csinál, ha megkapja a bontóperi idézést? Egészen bizonyosan ön­kezével vetett volna véget életé­nek. Mikor a busztól jövet meglátta a kapu előtt a rendőrautót, az volt az első gondolata: — Ez agyonütötte anyukát... De hogy mitől lett kibírhatat- lanná? Már sosem tudjuk meg. Védte az asszonyokat A férfi és a nő három évtizede voltak házasok, a kezdetektől szerepet játszott életükben a dur­vaság, az asszony jó esetben másnaposán látta. Négy élő gyer­mekük született, de mind meg­haltak. Kivéve, az elsőt, Á-t. Hát, ezért nem bántotta (hacsak nem szóval, ami épp elég) eddig a vég­zetes napig soha őt az apja... Őt, aki a család nőtagjainak védel­mezőjévé, egyszersmind egy má­sik szerepet átvéve, észrevétle­nül, a család fejévé, a két asszony védelmezőjévé vált. Meg is maradt bátornak mindvégig. Miközben... megölte az apját. Nevezetes­ségeink Kisvárdán a város központ­jában található a római katoli­kus templom. Szentélye góti­kus. Elődje helyére épült a XV. század közepe táján. A korábbi templomot Szent László király építette, a kunok ellen, a város határában zajlott győztes csatája után. A vár bontásá­ból kikerült téglákból épült — 1788-1805 között — a templom jelenlegi hajója Elek Emil felvétele ’

Next

/
Thumbnails
Contents