Kelet-Magyarország, 2000. január (60. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-20 / 16. szám

Fesztivál Pályázatok segítenek a millennium megün­neplésében./^ old. Gombnyomásra jön a segítség Pánikhelyzetben éjszaka is rendelkezésre állnak Gyarmaton és Cégénydányádon a szociális gondozók./3. old. Kikapott az NYVSC Egyiptomi siker az edzőmérkőzésen. /9. old. ÁRA: 39 Ft LVII. évf., 16. sz. FÜGGETLEN NAPILAPJA 2000. január 20., csütörtök ipŐJÁRÁS Egyre hidegebb lesz Nappal -3 °C és 0 °C Éjszaka -10 °C és 0 °C Hófúvásban A havazás utáni erős szél ismét komoly gondokat okozott a köz­lekedésben. Veszprém megyében a főutak nehezen járhatóak, a mellékutakon több helyen hóakadályok alakultak ki. A kép a nyolcas számú főúton Hajmáskér körzeté­ben készült MTI-felvétel □ Siker a földtörvény Nemzetpolitikai szempontból igen jelentős a román földtör­vény életbe lépése, hiszen a romániai ma­gyar nemzeti közösség oktatási, egyházi in­tézményei is visszakaphatják korábbi tulajdo­nukat. □ A MIÉP voksolt A sajtó által felvetett nevek közül csak Sólyom László és Németh János államfővé választását támogatná a Magyar Igazság és Élet Pártja országgyűlési képviselőcsoportja — jelentette ki szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Csurka István pártelnök. □ Régi koalícióban Gyakorlatilag bizo­nyossá vált, hogy újra az Osztrák Szociálde­mokrata Párt (SPÖ) és az Osztrák Néppárt (ÖVP) koalíciója fogja kormányozni Ausztriát. Ezzel egyhuzamban az ötödik SPÖ-ÖVP koalí­ció alakul majd meg. Viktor Kiima kancellár még az éjszaka tájékoztatta Thomas Klestil szövetségi elnököt az eredményről. KELET-MAGYARORSZÁG K 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47 © (42)311-277 Gazdagoknak kedvező illeték A módosított rendelet korlátozás nélkül érvényes, bármennyi lakáscserénél Nyíregyháza (KM - H. Zs.) — Megszűnt az a korlátozás ja­nuár elsejétől, amely szerint ötévente csak egyszer lehet igénybe venni az illetékked­vezményt, azaz jelentősen módosult a magánszemélyek lakásvásárlással kapcsolatos illetékfizetési kötelezettsége. Az új szabály szerint ha lakást vásárolunk, s ezt megelőzően vagy követően egy éven belül la­kást adunk el, a vásárolt és az eladott lakás értékének különbö- zete után kell a vagyonszerzési illetéket megfizetni. A rendelet korlátozás nélkül érvényes, akár tíz lakáscserét is lebonyolítha­tunk. Az egyetlen kikötés: egy la­kásvásárlással egy eladás álljon szemben. Úgy tűnik, az ingat­lanspekulánsok jártak a legjob­ban. Érdekessé teszi az illetékfize­tést az is, hogy ugyanannyi ille­téket fizet aki 50 millióért adta el a házát, s vett egy 53 milliósat, mint az, aki a 2 milliót érő laká­sát egy ötmilliósra cserélte. A furcsaság az, hogy visszamenőle­ges hatállyal léptették életbe a jogszabályt, 1999. január else­jétől érvényes. Aki az eddigi kor­látok miatt nem kapta meg a kedvezményt, reklamálhat. A törvény értelmében nem kötele­ző értesíteni azokat, akik maga­sabb összeget fizettek be, mint a visszamenőleges hatályú jogsza­bály alapján kellett volna. Az érintetteknek kérelmet kell be­nyújtaniuk az illetékhivatalhoz. Változott az illetékfizetési sza­bály lakáscsere esetében is - tud­tuk meg Erdős Dánielnétól, a me­gyei illetékhivatal csoportveze­tőjétől. Eddig a cserepartnerek egyenlő arányban fizettek, füg­getlenül attól, hogy mekkora ér­téket szereztek; a két összeg kü­lönbözeié után számították ki az illetéket, fele-fele arányban. Az új szabály szerint az illetéket olyan arányban viselik az érin­tettek, mint a megszerzett lakás forgalmi értékének aránya, de az sem lehet több, mint az új lakás értéke után egyébként fizetendő illeték. A törvénymódosítással illeték- köteles lett az a vagyon is, amit a társaságok megszűnésekor a tag megszerez. Félpénzért Most érdemes téli holmit vásárolni, az üzletek nagy részében kínálják most akár 50 százalékkal olcsóbban. Sarka­diné Valkó Henriett már a tavaszi modellekbe öltözteti a próbaba­bákat Balázs Attila felvétele Vitatott nyomvonal Záhony (KM - K. B.) — Há­rom kistérségi társulás — a záhonyi, a kisvárdai és a fényeslitkei központtal működők — vezetői, il­letve a környékbeli cé­gek képviselői találkoz­tak tegnap Záhonyban. Az eszmecsere célja az volt, hogy véleményezzék a me­gyei területrendezési kon­cepciót. A megyei elképzeléseket Vincze István a megyei ön- kormányzat területfejlesz­tési osztályvezetője ismer­tette. Mint a szakember elő­adásában aláhúzta, a terü­letrendezési terv elkészíté­sekor a ma még hátrányos helyzetű térségek felzár­kóztatása volt a fő szem­pont. — Mindazonáltal — fogalmazott az előadó — kü­lön fejtörést okozott a köve­telmény: a megyei elképze­léseknek majdan az orszá­gos területrendezési terv­hez is illeszkedniük kell./ 5. old. A MEP házhoz megy A ügyfélszolgálati irodák segítséget nyújtanak Nyíregyháza (KM — K. É.) — Az ügyfelek jobb tájékoztatása, az in­formációk szélesebb körű és rész­letesebb terjesztése a célja annak a változtatásnak, amelyet a Me­gyei Egészségbiztosítási Pénztár a vidéki ügyfélszolgálati irodák te­rületén mostanra bevezetett. Mint Mádi Saroltától, a MEP ellenőrzési osztályának vezetőjé­től megtudtuk, az ügyfélszolgálati irodák önállósága megszűnt, a MEP szervezeti átalakításának következményeként ezentúl az ellenőrzési osztály részeit alkot­ják./5. old. Sztrájk lesz Budapest (MTI) — A vasutas szakszervezetek országos, ál­talános, határozatlan ide­ig tartó sztrájkról döntöttek, amelyet február 1-jén 0.00 órakor kezdenek meg, s addig tart, amíg nem születik meg­állapodás a bérekről és a kol­lektív szerződésről. Mozi­délután Élményekkel gaz­dagabban térnek haza a 2. bések. A Kazinczy Ferenc és Zelk Zoltán ál­talános iskolák kisdiákjai tartot­tak mozidélutánt szerdán a nyíregy­házi Krúdy mozi­ban. A majd más­fél órás Fecsegő tipegők című rajz­filmet nézték meg Balázs Attila felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents