Kelet-Magyarország, 2000. január (60. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-19 / 15. szám

2000. január 19., szerda Kelet« MEGYEI TÜKÖR 5. oldal A HIT VILAGA □ Örömhírdoboz Örömhírdobozt helyez­tek el a nyíregyházi római katolikus temp­lomban. Kérik a családokat, osztályokat, tan­testületeket, baráti, munkahelyi kollektívá­kat, hogy helyezzenek el benne olyan pozi­tív híreket, amelyben az evangélium érték­rendje tükröződik. Q Unitárius istentiszteletek Minden vasárnap és ünnepnap délelőtt a kocsordi unitárius templomban 11 órától tartanak is­tentiszteletet. Minden hónap első vasárnap 3 órától a vásárosnaményi gyülekezeti te­remben, utolsó vasárnapokon pedig 4 órától Nyíregyházán tartanak hasonló összejöve­telt. □ Szabó-varró tanfolyam A Szent József Kolping Család szervezésében kellő létszámú jelentkezés esetén 60 órás szabó-varró tanfo­lyam indul január 29-től szombati napokon a nyíregyházi római katolikus plébánián. Új lehetőségek a Szent Lászlóban Kisvárda (KM — B.I.) — A kisvárdai Szent László Szakközépiskolában — világ­banki támogatással —, korszerű körülmé­nyek várják az új tanévben az ide jelentke­zőket. A tanulók hat, a legmodernebb típu­sú számítógépekkel felszerelt gépteremben ismerkedhetnek meg a számítástechnika, informatika, üzleti adminisztáció és a gé­pírás tárgyi követelményeivel. Lehetőség van továbbá a diákok által választott nyelv (angol, német, orosz, francia) nyelvi labo­rokban történő elsajátítására. A végzős nyolcadikosok a következő szakmacsopo­rtokban tanulhatnak tovább: általános közgazdasági, kereskedelem-marketing, in­formatika, postai forgalomellátó. Az isko­lában a közgazdasági jellegű képzés célja, hogy a tanulók úgy tegyenek fel kérdése­ket a körülöttük lévő világgal kapcsolatá­ban, hogy közben tiszteletben tartják az ér­tékeket, megértsék a körülöttük lévő világ jelenségeit. A jelentkezőknek felvételi vizs­gát tartanak matematika és magyar nyelv­tanból. A felvételi vizsga március 11-én lesz. Szobor a kisvárdai templom mögött. Szűz Mária a kisdeddel Elek Emii felvétele Cigánymisszió Vásárosnamény — Az 1999-es év gaz­dag volt az unitárius cigánymisszió területén. Egyrészt megerősödtünk hitben, megtapasztaltuk az isteni gondviselést, másrészt bekapcsolód­tunk az országos vérkeringésbe. Sárospatak-N agydobrony (Kárpátalj a), Nyírtelek és Kántoijánosi jelzik azt a hala­dást, amin a beregi unitárius cigány­misszió tovább lépett. Sárospatakon há­romfős delegációval képviseltük a beregi cigányságot. Megismerkedtünk a cigány­ság kulturális életével, és a hagyományai­kat és szokásaikat feldolgozó országos gyűjtőmunkával. Ezt követően a Kelet-Eu­rópai Cigány Lelkigondozók Köre (KCLK) Kárpátaljai konferenciáján vett részt a be­regi delegáció — tájékoztatta lapunkat Felhős Szabolcs. Egy bájos szent Nyíregyháza (Lénárt György) — Január 21-én emlékezik az egyház Szent Ágnesre, aki az egyik legkedvesebb és legbájosabb szentje az egyháznak. Gazdag és szép fiatal lány volt, aki elutasította számos kérőjét, mert Istennek szentelte életét. Ágnes 13 éves korában visszautasította a városi pre­fektus fiának házassági ajánlatát. A pre­fektus fia bosszút esküdött, megtudta, hogy Ágnes keresztény és törvény elé idéz­ték. Ágnest máglyán akarták elégetni, ám a tűz kialudt, végül karddal fejezték le, vagy tőrrel döfték át a torkát. A szűzi ár­tatlanság védőszentje. Művészi ábrázoláso­kon báránnyal, pálmaággal, vagy galamb­bal látjuk, amely gyűrűt tart a csőré­ben. Hátrányban az alsóbbrendű utakon Elhunyt dr. Frank Endre Mély megrendülést okozott a szomorú hír szombaton reg­gel: meghalt Frank doktor úr. Az a fáradhatatlan orvos, aki 1947-ben szerzett általános or­vosi diplomát, s 1950. január 1-től Jánkmajtis község köror­vosának nevezték ki, ahol ha­lála napjáig állt a község, a környék lakosságának a szol­gálatára. Nemcsak úgy, mint körorvos, hanem fogorvos­ként is. Nála sohasem szüne­telt a gyógyító munka. Éjjel­nappal a szó szoros értelmé­ben készen állt a betegek gyó­gyítására. Volt ideje a betege­ket meghallgatni, elbeszélget­ni velük, nemcsak a betegsé­gükről, hanem a napi politi­káról, s a gazdasági életről. Egyszer önéletrajzában azt ír­ta, vagyontalanul jött a köz­ségbe, és most is vagyontalan. Valóban nem élt luxus körül­mények között, nem volt nagy értékű személygépkocsija, de ami volt, az üzemképes álla­potban, mindig az emberek szolgálatára készen állt. Nyugdíjba ment 1986. au­gusztus 31-én, de magánorvos­ként tovább tevékenykedett. Jánkmajtis község képvise- lő-testülete 1996. január 29-én a helyi közösség szolgálatá­ban végzett kiemelkedő tevé­kenységének elismeréseként díszpolgári címet adományo­zott dr. Frank Endrének. Emlékét sok ezren őrzik. Temetése január 21-én pénte­ken 13 órakor lesz a gyürei temetőben. Cséke László POLGÁRMESTER Tanácskozás az oktatásról Húsz település általános iskoláit fogja össze Penészlek (KM - H.Zs.) — Fel­háborodtak a Penészleken élő emberek, hiszen a tele­pülést csak alsóbbrendű uta­kon lehet megközelíteni, amelyeken nehézkesen lehet közlekedni. Ha szembetalálkozik két autó, az egyiknek meg kell állnia, a jár­művek két keréknyomnyi mé­lyedésben lavíroznak, a magas jégbordákon szinte lehetetlen át­hajtani. A napokban rohammentő csú­szott az árokba a jégbordák mi­att. A tragédiát már nem tudták tétlenül nézni a helybeliek. Pe­nészleken fórumot tartottak az úthelyzet javítása érdekében, amelyen jelen voltak a kör­nyék polgármesterei és a megyei Közútkezelő KHT munkatársa, Szamos István főmérnök. Az alsóbbrendű utakat rend­szerint csak zúzott kővel szórják fel, jobb megoldásnak tűnne, ha ezeket is sóznák - vélte Klenik Sándorné polgármester asz- szonytól. A környék polgármesterei vál­lalják, hogy a kavics helyett majd az önkormányzatok megvá­sárolják a szükséges sómennyi­séget, csak a közútkezelő mun­katársa ugyanúgy szórja az útra, mint a zúzott követ. A jogszabá­lyok azonban nem igazán adnak erre lehetőséget. Újabb problémák merültek fel: ki bérelje a gépet, s ki fizes­se a dolgozó munkabérét. A Ezzel a módszerrel még sem lehet közutat takarítani Martyn Péter felvétele fennálló problémára nem talál­tak megoldást. Tegnap is hava­zott, ki tudja hogyan lehet közle­kedni a penészleki úton. Ibrány, Nyirpazony (KM) — Az idén ünnepli meglakulá- sának tizedik évfordulóját az ibrányi székhellyel mű­ködő Rétközi Iskolaszövet­ség. A szervezet a térség húsz telepü­lésének általános iskoláit fogja össze, hogy segítse, illetve össze­hangolja az alapfokú okta­tást. A jubiláló szövetséghez tarto­zó iskolák vezetői, illetve a mű­ködtető önkormányzatok képvi­selői január 19-én 10 órától a nyírpazonyi Színi Károly Általá­nos Iskolában tanácskoznak az időszerű oktatási és pénzügyi kérdésekről. A tanácskozás résztvevőinek előadást tart az oktatási fejlesz­tési programról Pataki József, a megyei önkormányzat művelő­dési osztályának vezetője, vala­mint tájékoztatást ad Estók Gá­bor, a megyei Pedagógiai Intézet és Továbbképző Központ igazga­tóhelyettese is. A Rétközi Iskola- szövetség elmúlt évi munkáját a szervezet elnöke, Pusztai József ibrányi iskolaigazgató értékeli. Nem volt engedély, bezárták az üzletet Nyíregyháza (KM - Cs. K.) — Kilencven napra bezáratták a Bárdi Autó üzletét Nyír­egyházán, a Derkovits ut­cán. A budapesti székhelyű, országos érdekeltségű cég itteni üzletének ugyanis nem volt működési engedé­lye. Minderről Konczos Pál, a polgár- mesteri hivatal címzetes főmun­katársa tájékoztatta a Kelet-Ma- gyarországot. Elmondta: az autó- alkatrész kis- és nagyker a köze­li napokban (pontosan nem tud­ni, mikor) nyílt meg. Egy panasz nyomán a megyei fogyasztóvé­delmi felügyelőség munkatársai ellenőzést tartottak itt, s megál­lapították: az üzlet működési en­gedéllyel nem rendelkezik. Ráa­dásul a forgalomba hozott áru­cikkek közül 150-féle terméken az árat sem tüntették fel. A felü­gyelőség a boltban tapasztaltak­ról írásban éresítette a polgár- mesteri hivatal illetékes irodá­ját. Jogszabály írja elő ugyanis, hogy üzletet működtetni csak működési engedély birtokában lehet. Az engedélyt az illetékes polgármesteri hivatal jegyzője adja ki. Amennyiben az engedély hi­ányzik, vagy az üzemeltető a te­vékenység során egyéb, a rende­letben foglalt feltételt szeg meg, a település jegyzője ideiglenesen, legfeljebb 90 napra bezárathatja a boltot. A fenti üzlet bezáratásáról a múlt héten megszületett a hatá­rozat, amelyet pénteken ki is ad­tak. Kedden a közterület-felü­gyelők ellenőrzést tartottak a te­rületen. Meglepve tapasztalták, hogy a bolt a határozat ellenére nyitva van. Jelentették a hiva­talban, mire azonnal intézkedtek a hatósági bezárásáról: lepecsé­telték az autóalkatrész-üzlet be­járatát, az újbóli megnyitása pe­dig csak akkor lehetséges, ha a működési engedélyét kiváltot­ták. Nem marad el azonban a sza­bálysértési felelősségre vonás és a végrehajtási bírság sem. Jó tudni másoknak is: a végre­hajtási bírság felső határa 100 ezer forint — és naponta ismétel­ve kivethető... Megállapodás a cigányság érdekében Ellopták a pénztárgépet Nyíregyháza (KM - F. A.) — A Nyíregyházi Rendőr- kapitányság a hét elején két román és egy ukrán ál­lampolgárt utasított ki az ország területéről. A külföl­dieket a Tokaji úti piacon fülelték le tiltott árusítás miatt. Nagyobb mennyisé­gű cigarettával és ruhane­művel üzérkedtek. A Nyírbátori Rendőrka­pitányság súlyos testi sértés bűntettének alapos gyanúja miatt indított eljárást egy teremi férfi ellen, aki testvé­rét egy szóváltást követően elverte. A fivér súlyos sérü­léseket szenvedett. Hétfőn hajnalban betörők jártak egy nyírtassi élelmi­szerboltban. A leltár szerint 400 ezer forint értékű élel­miszer, cigaretta tűnt el. A tolvajok magukkal vittek egy pénztárgépet is. Lopás miatt indult rend­őrségi eljárás egy 30 éves nyíregyházi férfi ellen, aki hétfő éjszaka egy sörözőből ellopta az egyik vendég ka­bátját. Fülön csípte a rendőrség azt a 29 és 18 éves nyíregy­házi férfit, akik hétfő este Nyíregyházán az Erdő so­ron parkoló személygépko­csiról 4 darab dísztárcsát leszedtek. Nyíregyháza (KM) — A cigány­ság helyzetének javítása érdeké­ben tegnap együttműködési meg­állapodást írt alá a Létminimum Alatt Élők Egyesülete, a Magyar- országi Cigányok Önkormányza­ti Érdekegyeztető és Képviseleti Szervezete, a Magyarországi Ci­gányok Demokratikus Szövetsé­ge és a Regionális Roma Tanács Fát vágtak a Újfehértó (KM - F A.) — A Nyíregyházi Rendőrkapitány­ság Újfehértó-Vadastagon hétfőn idegenrendészeti ak­ciót tartott, melynek ered­ményeként nyolc külföldi fe­ketemunkásra bukkantak. A részletekről Kovács Dezsőné alezredes a kapitányság szabály­sértési alosztályvezetője tájékoz­tatta lapunkat. Nyírbogdány, Nyírmeggyes, Nyíregyháza (KM - FA.) — A csapadékos időjárás miatt csúszóssá vált utak, párosul­va a járművezetők lezsersé- gével melegágyai a közleke­dési baleseteknek. Ezt igazolja a tegnap megyénk­ben történt három karambol is, amikor kettő, illetve több sze­mélygépkocsi ütközött össze. megyei elnöksége. A felek megál­lapodtak abban, hogy a megye területén élő hátrányos helyzetű családok megsegítésében össze­fognak. Többek között az egyedi ruhaosztáson kívül részt vesz­nek a cigányság szemléletformá­lásában és egyes esetekben jogi tanácsokkal is ellátják a rászo­rulókat. Munkahelyteremtő kez­Elmondta: az öt román és há­rom ukrán állampolgárt A. István foglalkoztatta, akinél faki­termelést végeztek. Munkaválla­lási engedéllyel egyikőjük sem rendelkezett. A munkáltatóval szemben a megyei munkaügyi központ jár el, míg a feketemunkások közül öt személyt kiutasítottak hazánk területéről, három pedig.önként hagyta el az országot. A sort reggel 8 óra 30 perckor Nyírbogdány külterületén a je­ges és jégbordás úton hét sze­mélygépkocsi egymásba csúszá­sa nyitotta. Szerencsére szemé­lyi sérülés nem történt, ám an­nál nagyobb volt a gépkocsiveze­tők bosszúsága és az autókban keletkezett kár. Nyírmeggyes és Mátészalka között 13 órakor egy személygép­kocsi vezetője meggondolatlan deményezéseket tesznek, e fela­dat végrehajtásához várják a me­gye területén tevékenykedő ki­sebbségi önkormányzatok csatla­kozását is. Nem utolsósorban bíznak abban, hogy a megye vezetői is támogatják az összefo­gásukat, és konkrét segítséget nyújtanak céljaik megvalósításá­hoz. Tömeges ütközések a megye útjain román feketemunkások A rendőrség rajtaütését a le­bukott munkáltató szomszédjá­nak a bejelentése előzte meg, aki azt hitte, hogy az ő fáit vágja ki a külföldi favágó brigád. • A vizsgálat során kiderült, hogy a favágók 100 forintos óra­bért kaptak és napi 14-15 órát dolgoztak. Az elhelyezésük a „szokásostól” eltérően emberi volt és rendszeresen élelmiszert is kaptak. előzésbe kezdett, amikor össze­ütközött a vele szemben szabá­lyosan közlekedő autóval. Két személy könnyebb sérülést szen­vedett. A legsúlyosabb eset Nyíregy­házán történt 15 óra 30 perckor a Tokaji úton. Ott három személy- gépkocsi szaladt egymásba. A mentők egy személyt súlyos sé­rülésekkel szállítottak kórház­ba.

Next

/
Thumbnails
Contents