Kelet-Magyarország, 2000. január (60. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-11 / 8. szám
Fényes újév é r Középpontban a foglalkoztatás Örökzöld Napsütéssel áhc/c ~ Több önkormányzat is a munkahelyteremtést te- Bessenyei számára & űr indult az eszkinti stratégiai feladatnak az intézmények bizton- emlékezetes volt a mm SsiHl tendő./4. old. ságos működtetése mellett./3. old. teremfoci./9. old. ÁRA: 39 Ft lvii. évf., 8. sz. FÜGGETLEN NAPILAPJA 2000. január 11kedd IDŐJÁRÁS Borongós, párás Idő Nappal -4 °C és 1 °C Éjszaka -7 °C és -2 °C Göncz újévi fogadása Budapest (MTI) — A sajtószabadság érvényesülésének intézményestett formái adottak, az értelmezést tekintve azonban különbözőek a kiindulópontok — erről Göncz Árpád beszélt hétfőn a Parlamentben, az írott és az elektronikus sajtó vezetőinek adott hagyományos újévi fogadásán. A köz- társasági elnök felhívta a figyelmet a pontos tájékoztatás jelentőségére, és megköszönte a sajtónak azt a támogatást, amelyet az elmúlt 9 évben kapott államfői munkájához. Magyarország azért vágyódik az Európai Unióba, hogy önmagát kiteljesítse, s eközben minden erejével segíti szomszédait is eljutni ebbe a közösségbe — ezt Göncz Árpád jelentette az Országházban, amikor az újév alkalmából fogadást adott a Budapesten akkreditált külföldi diplomáciai képviseletek vezetőinek. A fogadáson 60 nagykövet, 22 ügyvivő, illetve a nemzetközi szervezetek számos képviselője vett részt. Jelen volt Martonyi János külügyminiszter, Szent-Ivá- nyi István, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke. — Ismerjük lehetőségeink határait, de tudjuk azt is, hogy mit kell tennünk előrejutásunk érdekében — fogalmazott Göncz Árpád. 9 770133 205023 00008 KELET-MAGYARORSZÁG K 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47 <© (42) 311-277 Felemás sztrájk zajlik a vasúton Egységesek a mozdonyvezetők, de a dolgozók jelentős része felvette a munkát Budapest, Mátészalka, Nyíregyháza, Záhony (KM - L Gy.j — Vasárnap az éjszakai szolgálatra jelentkezett 4723 vasutas több mint fele úgy nyilatkozott, hogy az éjfélkor kezdődő munkabeszüntetésben nem vesz részt. Hétfőre virradóan 2435-en folytatták a munkát, vagyis a dolgozók 51,6 százaléka. Az 574 szolgálatra jelentkezett mozdonyvezető közül 22-en döntöttek úgy, hogy nem sztrájkolnak. A MÁV Rt. vezérigazgatójának vezetésével vasárnap késő este, illetve hétfőn többször is országos telefonos körkonferencia zajlott, amelyen a területi igazgatók azt jelentették: a vasúti szolgálati helyeken, néhány szakszervezeti vezető által kezdeményezett vitától eltekintve, nyugalom van. A legtöbb helyen megalakultak a helyi operatív bizottságok, amelyek közösen határoznak a vonatforgalommal kapcsolatos vitás ügyekben. A december 20-ai sztrájkhoz képest új jelenség, hogy több mellékvonalon és szolgálati helyen nyilatkoztak úgy a dolgozók, hogy egyáltalán nem kívánják beszüntetni a munkát. Vasárnap este egyetlen esemény zavarta meg a vonatforgalmat: a Keleti pályaudvaron egy tolatás során kisebb műszaki probléma keletkezett, emiatt Miskolc irányába a postavonat némi késéssel indult. Nyíregyházán a vasutasok 65, Mátészalkán 75, Záhonyban 60 százaléka vette fel a munkát. A sztrájk ideje alatti nyugalomról és gyér utasforgalomról számolt be Kukk László nyíregyházi állomásfőnök-helyettes. Hasonlóan telt az idő a mátészalkai állomáson is, azt a néhány „hangos” telefont leszámítva, amely a fület tette próbára — tudtuk meg Puskás István állomásfőnöktől. — A vonatok pontosan érkeztek, indultak — erősítette meg Kádár András, a Záhony-Port Állomás Üzletigazgatóságának vezetője. Záhonyban valamennyi mozdonyvezető a sztrájk mellett döntött. A nemzetközi vonat Csapig közlekedett, az utasok vagy más közlekedési eszközt választottak, avagy kivárják a sztrájk végét. A vasutassztrájk miatt a Debreceni Postaigazgatóság területén a postai szolgáltatásokban nem volt fennakadás. I 1 1 i i | f í' m ü-j 1 || || | f| | | | 1 1] 1 1 H. íjB - m-1 A síneken most nem a mozdonyok járnak... Balázs Attila felvétele Vélemények a kivonulásról A hátrányos döntések háttere Nyíregyháza (KM) — A ko- két hozott legutóbbi, deb- rábbi megállapodásokat fel- receni ülésén az Észak-al- rúgva, súlyos, a megyénket földi Regionális Fejleszté- hátrányosan érintő döntése- si tanács./2. old. Munkát ad a víz a földeken Szabolcs-Szatmár-Beregben nincs veszély Budapest (KM) — Továbbra is sok munkát ad hazánkban a belvíz a vízügyi igazgatóságoknak és az önkormányzatoknak — tájékoztatta lapunkat a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium sajtóirodája. Jelenleg tíz vízügyi igazgatóság védekezik, az ország 91 szakaszából 54-en van érvényben készültség, 322 ezer hektárt borít víz, amelyből 210 ezer hektár vetés és szántó. Az üzemelő 149 szivattyútelep az elmúlt 24 órában 10 millió köbméter belvizet emelt át, a gravitációs kivezetés 5,8 millió köbméter volt. A belterületek vízmentesítése és a vízlevezető útvonalak biztosítása érdekében a vízügyi igazgatóságok folyamatosan végeznek kotrási munkákat (napi 19 ezer köbméter), a kritikus helyeken szaktanácsadással segítik az önkormányzatok munkáját. Közel 1200-an védekeznek, a napi költség 32 millió forint. A veszélyeztetett ingatlanok száma az elmúlt időszakban 6641 volt, 208 épület vált lakhatatlanná, 287 személy elhelyezéséről kellett intézkedni a Belügyminisztérium tájékoztatása szerint. Bár megyénk több szakaszán is érvényben van a belvízvédelmi készültség, ilyen drasztikus intézkedésre nem volt szükség. (A falugazdászok napi felméréséből készült megyei belvízösszesítőt lapunk 6. oldalán olvashatják.) Uj tölgyes Három hektár ötvenegy éves akácost vág vég- hasznosításra a Nyírerdő Rt. a nyíregyházi Sóstói úton, amelynek helyére tavasszal á városlakók örömére egy tölgyes kerül Balázs Attila felvétele