Kelet Magyarország, 1999. december (56. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-03 / 282. szám
1999. december 3., péntek E§M« MINDENFELŐL 15. oldal * Adventtól vizkeresztig címmel rendeztek kiállítást a Sóstói Múzeumfalu anyagából a nyíregyházi Jósa András Múzeumban. A betlehemes és csillagosok szinte megelevenednek a hagyományokat felelevenítő bemutatón, amelyet ma nyitnak meg Elek Emil felvétele Télapók Kijev (MTI) — Nen mindennapi munkaerőt képeznek a közép-ukrajnai Kirovográdban: nemrégiben megnyílt Télapó-tanfolyamra számos jelentkező akadt. A jelentkezőknek előbb felvételi vizsgát kell tenniük, ugyanis csak az lehet Télapó, aki képes gyerekekkel dolgozni. A tanfolyam hallgatóinak hivatásos színészek adnak órákat, ők tanítják meg őket, hogyan éljék bele magukat szerepükbe. A jótékonysági alapítvány finanszrozza a Télapók számára a fehér prémgalléros piros munkaruhát és a közlekedési eszközöket. Négylábú bankbetét, a gazdagság jele Levelek a Kelet-Magyarországnak a föld túlsó oldaláról, Pápua Új-Guineából Pápua Uj-Guinea: Aronai falu utcája Bálint Zoltán felvétele Három esztendeje él a távoli, egzotikus országban. Pápua Új-Guineán a négytagú nyíregyházi Bálint család. Időnként beszámolnak élményeikről a Kelet-Magyarországnak. Ez a 35. híradás. A falusi pápuák nem szalmazsákba rejtik tartalék bankóikat, s általában kamatozó bankbetétet sem nyitnak, vagyonuk négy lábon szaladgál. A családfő tekintélyének és gazdagságának fokmérője tradicionálisan a család disznóinak száma. Egy „rendes” törzsben szakadatlan disznónevelés folyik, hiszen a presztízs meghatározásán kívül még számos funkciót hivatottak betölteni ezek a jól megtermett röfögök. A törzs legényeinek kiházasításában lesz kulcsfontosságuk — a menyasszony ellenértékét fogják képviselni; szomszéd törzzsel való vitás kérdésekben, harc esetén mint kompenzáció, béke pecsétje cserélnek gazdát; a gyász kifejezésének eszközei; a hétéves disznófog igen nagy érték és becses nyakék; s nem utolsó sorban a singsingek (tradicionális ünnepség) alkalmával a napokon át táncolok bőséges táplálékául szolgálnak. Ilyen fontos állatokról lévén szó, elképzelhetnénk, hogy egyes falvakban valóságos sertésneveldék működnek óriási karámokkal és vályúkkal. A valóság az, hogy félvad tartást alkalmaznak, hizlalásról pedig szó sincs. A sertésállomány általában szabadon kószál, s élelme nagyobb részét maga keresi meg. Túr-fúr, kapar, ha a kertbe téved, kihajtják, s ha az országúira kóborol, baj van. Illetve a gépkocsi vezetője van nagy bajban, aki elé az országos főútvonalon kiiramodott egy disznó, s azt netán elüti. Összetört kocsija semmiség ahhoz képest, amit a becses állat gazdáitól kap, ha pánikszerűen tovább nem hajt az első rendőrőrsig, s ott védelmet nem kér. A feldühödött falusiak akár meg is ölhetik, ha viszont a törvény védelme alá sikerül csusszannia, megússza egy csillagászati kártérítés kifizetésével. A városokban elvileg tilos szabadon disznót tartani, de hát ezt nem mindenki tudja. Tanácsos óvatosan vezetni, s ha arra kerül sor, türelmesen megvárni, míg kocamama hat kis röfijével átdöcög az úttesten. A disznó nagy érték, de semmiképpen sem a mindennapok táplálkozásának része. Ünnepekkor vágják le, s ez a tradicionális singsingekből átöröklődött a modern ünnepekre is. így ballagáskor, keresztelőkor, esküvő esetén és még számos alkalommal, aki teheti, levág egy-kétnégy-öt disznót, s napokon át kicsik, nagyok bőségesen részesülnek a mumu-ból. A mumu a hús megfőzésének ősi formája: a talajba ásott, jókora mélyedést kibélelik kövekkel, az egészet tüzesre forrósítják, erre kerül a banán levelekbe csavart hús. A tetejére ismét tüzes köveket pakolnak, s ebben a párás forróságban készül el a finom étel. Mumu idején mindenki csordultig rakja tányérját, s bizony előfordul, hogy a kevés húshoz szokott gyomrok nem tudják feldolgozni a hihetetlen mennyiséget, s az ünnepség résztvevői közül néhányan keserves gyomorgörcsök közepette meghalnak. A disznók száma nemcsak életében, de halálában talán meg inkább megbecsülést hoz a férfiaknak. A közelmúltban hallottuk, hogy egy igazán tekintélyes törzsfőnök végtisztességére 2000, azaz kettőezer sertést vágtak le. Nem kétséges, hogy a megboldogult köztiszteletben álló személy volt. Természetesen az ilyen gyászünnepség hetekig tart, s nem is esznek meg a helyszínen mindent, hanem szigorú és bonyolult szabályok szerint szétosztják a húst a környező törzseknek, akik majd meghatározott időben, vagy alkalommal ezt viszonozzák. Azt mondják, így építik a törzsek közti jó kapcsolatot, ami részben igaz is. A dolog másik része azonban az, hogy minden hűtési, fagyasztási, konzerválási módszer híján a hús „tartósításának” módja is ez. Nagyon is számon tartják, hogy ki, kinek mit és mennyit adott, s mikor esedékes a visszatérítés. Ennek elmulasztása véres boszszúban, vagy törzsi háborúban is végződhet. Mi természetesen nem vagyunk olyan jelentős személyiségek, mint a fent említett törzsfőnök, de környékünkön lakó barátaink már jó előre bejelentették, hogy jövő áprilisban, mielőtt elhagyjuk Pápua Űj-Guineát és visszamegyünk Magyarországra, búcsúmumut rendeznek majd tiszteletünkre. Ha jól sejtem azonban, csak egy disznót fognak levágni. Lae, 1999. december Bálintné Kis Beáta
