Kelet Magyarország, 1999. december (56. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-31 / 305. szám
1999. december 31., péntek KMt» szilveszter 15. oldal Kétezerben még több teher hárul ránk Martyn Péter felvétele Ici-pici dolgok Marik Sándor Még a télen történt. Az Amerikai Kereskedelmi Kamara üzleti ebédjén — amelyen megyénk volt a díszvendég — vettem részt Budapest egyik legelegánsabb szállodájában. Micsoda vendégsereg! Az asztalnál szemben egy multinacionális világcég kelet-európai fejlesztési igazgatója ült, tőlem balra egy Európában terjeszkedő elektronikai cég bécsi pénzügyi igazgatója, mellette egy svájci multi magyar cégének elnök-vezérigazgatója. Az utolsó perceket is kihasználtam kisinterjúkra. Már kiürült a terem, amikor hozzáláttam telefonon leadni a tudósításomat. Hazaindulás előtt még bementem a bálterem nagyságú tükrös mellékhelyiségbe rendbe szedni magam. Egy intim pillanatban észleltem, hogy valaki benéz, leoltja a villanyt, ráfordítja a zárat. Szólni se volt időm, fogságba estem. Ha tudnám a szálloda számát, felhívnám mobilon — gondoltam —, s kérném, szabadítsanak ki. Végül itthonról kérdeztem meg; miközben folyamatosan dörömböltem az ajtón. Szerencsére meghallották és (kárörvendő mosolyok közepette) kiengedtek. A feketeleves csak eztán jött. A földalattin ért utol a hír: a számítógépben „elszállt” az anyagom. A Nyugatiban a harmadik telefonfülkénél végre sikerült a telefirkált falról leolvasni, milyen számon hívhatnak vissza, mert a mobil már gyengélkedett a sok megpróbáltatás után. Öt perc volt vonatindulásig. Szepesi sebességgel diktáltam. Már mozdult a szerelvény, amikor az utolsó pillanatban fel tudtam lépni. Pulzus, vérnyomás — rágondolni se érdemes. Piroskák • De hol a farkas? Balázs Attila felvétele Angyal Sándor Az én sztorim a szépségkirálynőhöz fűződik. Felkértek, hogy legyek a zsűri egyik tagja (utólag úgy tűnik, jól dolgoztunk, hiszen a nyíregyházi legszebb lány lett a szépek szépe az országos döntőn.) A Móricz Zsigmond Színházban volt a helyi elődöntő, amit szokás szerint divatgála és műsor is színesített. Fellépett többek között Nagy Natália is, az énekesnő (Nagybandó András lánya), aki szokásához híven élő közvetlen kapcsolatot teremtett a közönséggel. Lejött a széksorok közé, dúdolt egyik-másik kiválasztott férfi fülébe, majd később kérte, hogy négy vállalkozó szellemű, fitt úriembert hívna a színpadra. Persze, hogy nem jelentkezett senki, hiszen egy telt ház előtt színpadra állni, azért mégsem akármi a földi halandónak. Mondta erre az énekesnő, hogy van egy névsora és ha nincs jelentkező, akkor szólít. Szólított is, valahogy így: Valami Antal Sándor? Erre a telt ház közönsége egyszerre kiáltotta: Angyal Sándor! Mit tehettem, irány a színpad, s magam is ott illegtem, billegtem az énekesnő mögött, s kaptam tőle finom kis puszit tánc közben. Örömömnél már csak a zavarom volt határtalanabb, valójában nem is hallottam a zúgó tapsot, színpadi táncprodukcióm végén. K érü n k egy Táncprodukcióm Telefon Györke László Telefonhívás a szerkesztőségbe még a belvíz idején. A vonal túlsó végén idős férfi hangja: — Jöjjenek gyorsan, mert már teljesen körülvesz bennünket a víz. — Honnan tetszik telefonálni? — Hát innen, a fülkéből. — És hol van az a fülke? — Hát itt, a falu közepén! Avattunk Nyéki Zsolt Béla, neked aztán fenékig tejföl az élet! — szóltam rovatvezetőm után, amikor az új szerkesztőségünkben az ünnepélyes avatón állófogadással láttuk vendégül a megye apraját-nagyját. Béla mosolyogva intett vissza, de amikor a zakójára mutattam, rögtön rájött, hogy nem a szokásos poénkodásról van szó. A zakó alján ugyanis rendesen fehérlett a tejföl, amit valamelyik asztalnál gyűjtött össze. Hiába, a szerkesztőséggel együtt az elegáns ruhadarabot is felavattuk. Szerencsére vigaszdíjból sem szenvedtünk hiányt: az IPOSZ megyei szervezetének elnöke, Géresi József kedves vendégként jóféle hegyaljai bort hozott ajándékba. Kis kóstoló jutott belőle mindenkinek, csak az egyik kollégánk szabódott egy keveset. Nem tudod miből maradsz ki, ez Géres csepp! — hangzott biztatásunk, nem is eredménytelenül. Jó hangulatban vettük birtokba új otthonunkat, ezt kellene átmenteni az új évre is. Fehér, de Szőke Judit Ömlött az eső. Ismerősömnek szabadság alatt szívességet akarván tenni, felajánlottam, hogy ha küld értem egy autót, majd én elhozom, amit kért. Fehér Mitsubishi jön értem — üzente. A megbeszélt időben a kaputelefonban udvarias férfihang közölte: itt vagyok, kezitcsókolom. Már penderültem is ki az ajtón, lesöpörtem a lépcsőházon át, egészen a bejáratig, ahogy szoktam, mivel egy fehér Micu rögtön a kapu előtt parkolt, még gondoltam is, de rendes, hogy nem akar áztatni az esőben. Kirántottam az autó ajtaját, köszöntem egy gyorsat, lehuppantam az ülésre, ugyanazzal a mozdulattal már be is csatoltam a biztonsági övét, s elégedetten kiadtam a sofőrnek az utasítást: mehetünk. A férfi a volánra fektetett Újság üres oldallal? Sípos Béla Este, úgy kilenc körül még egyszer átnéztem a másnapi újság oldalait, egyeztettem a címeket, imprimáltam (aláírtam) az oldalakat, s elköszöntem a kollégáktól. Ennek a napnak is vége — gondoltam, s hazaindultam. Még be sem zártam a garázsajtót, amikor megcsörrent a mobilom. Szerkesztő úr, hiányzik egy oldal — mondta tördelő kollégám, hangjában olyan kisördögösen. Akkor semmi probléma nem lehet, ha igazán nagy baj lenne, egyszuszra elmondaná. Ám a folytatás már nem nyugtatott meg: hiányzik egy oldal. Miután eljöttem a szerkesztőségből, kiderült, egyszerűen nem csináltuk meg a hetes oldalt. Üres. Nincs rajta semmi. Úristen, nyilallt belém a felismerés, valóban, nem szerkesztettem meg egy oldalt. Ismét autó, irány a szerki. A visszafelé úton végigpörgettem az aznapi eseményeket, s teljesen világos lett: az újságíró kolléga nem adta le az anyagokat, én sem kértem tőle, így elsikkadt az oldal. De hogy néz ki egy újság üres lapokkal?! (Egyszer láttam egy olyat — két nap múlva megszűnt...) Mondanom sem kell, rohamtempóban dolgoztunk, nem ismertünk lehetetlent. Másnap megjelent a Kelet-Magyarország. Kézfogó. Lampert Mónika: ne szorítsd már úgy, Feri! Balázs Attila felvétele melyik? újságot komótosan összehajtogatta, az orrán lévő szemüveget feljebb tolta, s már indított is. A kézmozdulattal egyidejűleg óvatosan hangzott a kérdés: jó, jó, de hová? Mérges lettem, milyen értetlen. Hát tudja, Z.-hez, Túrára. Kiszaladunk, visszarohanunk, szabadságon vagyok, nincs sok időm — hadartam türelmetlenül. Belenyugvóan jóváhagyta, s már kanyarodtunk, amikor gyanút fogtam: Y. küldte magát? Nem, én a szervizbe jöttem, de még nincs nyitva. Ám ilyen szép fiatalasszonyokkal szívesen kocsikázok. Fejemben a piros lámpa felvillant. Na, több se kellett nekem, már bújtam ki az övből, s nyitottam az ajtót valami bocsánatfélét motyogva. Ebben a pillanatban dudaszó harsant, s egy ismeretlen fiatalember vadul integetett egy ugyanolyan autóból. Két méterről arrébb. Egy huszas Cservenyák Katalin Síelni ugyan nem tudok, viszont remek anorákom és hócsizmám van. Havas-lucskos időben le nem szakadna rólam. Tegnap délelőtt történt: kocsimmal beálltam a parkolóba, majd vállamon a táskámmal, munkahelyen felé baktattam. — Ez a parkoló is ide tartozik? — kérdezte a felém igyekvő fiatalember. — Tessék? — kérdeztem vissza, mire megismételte. — Ja, igen — feleltem, s már mentem volna tovább, amikor pénztárcájából egy húszast nyújtott felém. — Tizenöt percig még itt maradnék... Bíróságon Fullajtár András Gyakran megfordulok a bíróságon. A különféle bűncselekmények, szomorú és tragikus esetek tárgyalásain néha derűs pillanatok is előfordulnak. A tanúként beidézett idős bácsika (később megtudtam 88. évét taposta) izgatottan toporgott a tárgyalóterem előtt. A teremben már zajlott a tanúkihallgatás, amikor a hangosbemondón keresztül szóllította a bíró. Többször megismételte a nevét, de az öregúr csak nem jött be. Többen is mondták a tárgyalóteremben: látták, hogy itt van. Végül az egyik ülnök kiment és betessékelte a megszeppent embert. — Miért nem tetszett bejönni, amikor szóllítottam? — kérdezte a bíró. — Tekintetes bíró úr, én hallottam a nevem azon a masinán keresztül, de gondoltam, majdcsak kijön értem valaki. Tudja, én 1932- ben voltam utoljára bíróságon. Szintén tanúként hallgattak meg, de akkor a csendőrök odavittek... Még hogy nem öltöztet a nyakkendő? Martyn Péter felvétele
