Kelet Magyarország, 1999. december (56. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-31 / 305. szám
1999. december 31., péntek Kelet«» év végi 8. oldal ______I Petőfi Sándor A farkasok dala Süvölt a zivatar A felhős ég alatt, A tél iker fia, Eső és hó szakad, Kietlen pusztaság ez, amelyben lakunk; Nincs egy bokor se’, hol Meghúzhatnák magunk. Itt kívül a hideg, Az éhség ott belül, E kettős üldözőnk Kínoz kegyetlenül; S amott a harmadik A töltött fegyverek. A fehér hóra le Piros vérünk csepeg. Fázunk és éhezünk S átlőve oldalunk, Részünk minden nyomor... De szabadok vagyunk! Pest, 1847, január (1823. január 1-jén született Petőfi Sándor.) fj-JsíL, Kincsek a faluban A Sóstói Múzeumfalu tágas portáján többnyire csak a nemes egyszerűségűkben pompázó régi, szép épületeket csodáljuk meg sétánk során. Pedig a házak, kúriák berendezése is sok érdekességet rejteget. A szilveszterre és újévre való tekintettel, most néhány olyan tárgyat mutatunk be a múzeumfalu kincseiből, amelyet bizonyára mi is kiraknánk az ünnepi asztalra, és akár szívesen is használnánk. Tajtékpipa, nemesi címerrel, ezüst kupakkal Hordó, korsó Korsó, fából készült vizesedények Elek Emil felvételei Nyíregyházi Zorba görög földön Szakály György sikerei öt földrészen • Az ünnepelt művész tanítani készül A művész albumából Marik Sándor Athénban Zorbát táncolni kivételes lehetőség. Szakály György nemcsak ott táncolhatta, hanem a görög társulattal Amerikában, Mexikóban is — kirobbanó sikerrel. — Több jelölt közül választott a görög koreográfus, ami nagy elismerés. Ráadásul az előadások után többször megkérdezték tőlem, hogy valóban görög vagyok-e. Sajnáltam, hogy csalódást kellett okoznom — eleveníti fel a történetet a nyíregyházi gyökereit mindig szívesen hangoztató táncművész, aki meg is ragadja az alkalmat, hogy elmondja: Szívesen jön haza — Örömmel táncolok otthon, szülővárosomban. Egy művész számára ritka, kivételes élmény, ha a közönség állva, tapssal ünnepli. Legutóbb Nyíregyházán, a szabadtéri színpadon, a Macskák bemutatóján ez történt. Számomra többet jelent, mint bármelyik külföldi siker, elismerés. Ha hívnak, mindig szívesen megyek haza. Szakály György népszerű, kedvelt a művészvilágban, valakinek mindig vendége: néhány héten belül Psota műsorában a Madách Színházban, Friderikusz Szubjektívjében, Galambos Lajos Dáridójában járt. Az Operaház társulatával decemberben a változatosság kedvéért Zorbát táncolta Pesten. — Illik hozzám ez a szerep, be-Szakály György le tudom élni magam, de csak a szerepbe, mert Zorba életfilozófiája elég messze áll tőlem — avat be a kulisszatitkokba, néhány órával szereposztásának vasárnapi premierje előtt. Adódik is a kérdés: izgul? — Reggel óta nem foglalkozom mással, csomagolom az apró ajándékokat, írogatom a kis kártyákat, tulajdonképpen teljesen leköt — magyarázza —, de szívesen beszélek is róla. A szerepben engem az örök újrakezdés, a fel nem adás, az el nem keseredés, az örök életigenlés foglalkoztat. Amitől profi Este, a premieren kíváncsian vártam, hogy Szakály György színre lépjen. Amikor megláttam, egy bő tizenöt évvel korábbi beszélgetésünk gondolata villant föl. Akkor egy rendezői instrukciót idézett a művész: „Ahogy belépsz, azzal fejezd ki a világmindenséget!” Amint Zorbaként berobbant és kezeit magasba emelve megállt, majd végighordozta tekintetét — már el is dőlt a dolog. Attól kezdve uralta a színpadot. Azért kedvelt, keresett sztár Szakály György, mert profi módon meg tud felelni az első pillanatban lehetetlennek látszó feladatoknak is. Pályája csúcspontján van még, de már tudatosan készül az összegzésre, a váltásra. Néhány napja lépett 45. életévébe. — Hálás vagyok a sorsnak, hogy nemcsak eltáncolhattam a balettművészet szinte minden jelentős férfi szerepét, hanem közülük néhányat kimondottan nekem koreografáltak, az én testalkatomra írtak, Spartacust, Jean Soréit — vallja. — Ma már tudom, nem kellett volna mindet eltáncolni, mert nem mindegyiktől lettem több, jobb, s azok helyett az energiámat másra kellett volna fordítani, de fegyelmezetten, jól igyekeztem megformálni mindet. Reflektorok nélkül A művész programja most is gazdag: az ezredik Macskák, amelyből még húsz előadást vállalt a felkínált negyvenből, januárban Rómában a Mandarint táncolja immár ötödik megformálásban, aztán olasz körút következik más szerepekkel, és — sok sok tanulás, a Táncművészeti Főiskolán. Életének új szakasza következik nemsokára, amely törvényszerűen már nem a reflektorok fényében zajlik. A művész tanítani készül. Az utód — Tudja, hogy táncolok, de az édesanyját, aki szintén az Operaház szólótáncosa, sokkal szívesebben nézi. Én jobban szeretném, ha nem folytatná szülei hivatását, ami kívülről szép és látványos, de irgalmatlanul nehéz, hamar elégeti az embert. Soha nem kértem, hogy produkálja magát, próbálom kerülni, hogy beleszagoljon a sikerbe. Korcsolyázni viszem, számítógépen ügyködhet. Sajnos, hihetetlenül jó ritmusérzéke van. Meglátjuk... Annak nagyon örülök, hogy Nyíregyházát megszerette, csodálja a múzeumfalu aprócska házait, imádja a gyönyörű állatpark vadjait, háziállatait. Amikor tehetjük, hazamegyünk a nagymamához. Szakály Bence, 5 éves a papa Macska-szerepében A táncos névjegye Szakály György táncművész, Nyíregyháza, 1955. XII. 15. ♦ Tanulmányai; Állami Balettintézet (1967-76), Vaganov^ Intézet, Leningrád (1976-77). * ♦ Életút: 1977-79 az Operaház kartáncosa, 1981- szólista, 1982- magántáncos, 1991 a balettegyütes művészeti vezetője, 1992-95 balettigazgató, 1985-88 a Dortmundi Opera vendégszólistája, 1988-91 a Bonni Opera első szólistája, 1987-89 a Szegedi Balett vendégszereplője, balettmestere, 1993-95 a Táncművészeti Főiskola balettmestere. Liszt Ferenc-díj (1985), Érdemes művész (1988), MSZOSZ-díj (1990), Kossuthdíj (1990) ♦ Fő szerepei: 26 részes fölsorolás, közte Mandarin (A csodálatos mandarin), Crassus, Spartacus (Spartacus), Mercutio, Lőrinc barát (Rómeó és Júlia), Oberon, Zuboly (Szentivánéji álom) Julien Soréi (Vörös és fekete), Herceg (A hattyúk tava), Othello (A velencei mór), Karenin (Anna Karenina). Bagolyvár a míves almáriumon Egy kuvikkölyök annyira megszerette őket, hogy a kútkáván várta a házaspárt Lefler György Csakis bagoly! Legyen az születés-, névnap, sátoros, avagy anélküli ünnep, annyi bizonyos: Iván Istvánná, Marika, az egyik nyíregyházi biztosító ügyfélszolgálatának vezetője számolhat vele, hogy bagolygyüjteménye gyarapodni fog. A családtagok, a barátok, a kollégák már ismerik e kedves hóbortját, és igyekeznek is a jeles alkalmakkor a míves almáriumon található bagolyvár népét gazdagítani. E tollpamacsos jószág, miként az éjjeli vadászatok során, nesztelenül röppent az életébe. A forrása pedig a kállósemjéni Forrástanya szolgálati lakása volt, ahová egykor a férjével ifjú mezőgazdasági szakemberekként érkeztek. Az ódon épület hatalmas padlása — mint kiderült — baglyokat rejtett. Egy kuvikkölyök annyira megszerette őket, hogy a délutáni munkából már a kútkáváról, a kerítésről várta a házaspárt. Táplálták is becsülettel. Egyszer azonban végzetes baleset történt: a madár nekirepült a Trabantnak, s halálát lelte. A kedves kis jószág, hogy végleg mégse vesszen, hát kitömették az apró kuvikot, amely aztán máig a szobából kémlel okos szemeivel, s figyeli az övéi gyarapodását. Mert van ott mindenféle: a vásári portékától a barcelonai márványig sok bagoly. Egészen pontosan negyvenhét, nem számolva a baglyos mütyürkéket, a zsebkendőt, törülközőt, lábtörlőt, stb. A praktikumot tekintve is széles a skála: a papírkéstől a tükörig fellelhető a bagolymotívum. A lakás éke egy nagykállói népi iparművész alkotása: a negyvenéves akácfa törzséből kifaragott, másfél méteres gyöngybagoly. A két évvel ezelőtti szülinapon lepte meg vele a férje. A meglepetés annyira jól sikerült, hogy ijedtében elejtette a kezében tartott kocsonyát, amikor teljesen gyanútlanul, egyedül nyitott be a sötét előszobába. Sokáig együtt reszketett a kocsonyával, merthogy tolvajnak vélte az alakot. Többen kérdezték már: miért éppen a baglyot választotta. Azért, mert a titokzatos éjjeli madár neki mindig az az" esetlen, kedves kis kuvikkölyök marad, amely egy életre megszerettette kerek szemű, tollas-füles népét. Néhány darab a Bubo családból a szerző felvétele
