Kelet Magyarország, 1999. december (56. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-24 / 300. szám
1999. december 24., péntek KARÁCSONY 5. oldal Szenteste kettesben A megyeszékhely új szociális intézményében, az albérlők házában az ottlakók igazi közösséget alkotnak. Természetesen a karácsonyt is együtt töltik. Ráskiné Jóni Erika az anyaóvóból érkezett a házba kislányával. Éppen egy válás kellős közepén tart, gyermeke édesapjának egyszerűen nem kellettek. A ruhájukon kívül semmijük sem volt. Azonban a házban befogadták őket, kaptak ágyakat, szekrényt. Jelenleg munkahelyet keres. Ám ez a 22-es csapdája, két és fél éves kislányát csak akkor tudja bölcsődében elhelyezni, ha már munkaviszonnyal rendelkezik. A kicsivel azonban nagyon nehéz munkát keresni. Erika nevelte eddig bátyja 9 éves kisfiát is, de a jelenlegi körülmények között nem hozhatta magával, pedig nagyon ragaszkodnak egymáshoz. Az albérlők házában számíthatnak egymás támogatására, meg abban, hogy karácsonyi ajándékot kapjanak. Az albérlők házában befogadták őket Balázs Attila felvétele A csillagok alatt Györke László Nyíregyházán és közvetlen vonzáskörzetében 300-350 hajléktalan él. Az Árpád utcai nappali melegedőben delente hetven ebédet osztanak ki. A Bokréta utcai éjjeli menedékhelyen negyvenen, végszükség esetén hatvanan férnek el. Az átmeneti szálláson jelenleg huszonötén laknak. Oszkár még fiatal. Számára nem ismeretlen érzés a családi fészek melege, a meghitt karácsonyok utánozhatatlan hangulata, bár édes szüleit sohasem ismerte. Nevelőszülőknél érezhette magát otthon, míg el nem követett egy tinédzserkori csínyt, amit nevelőszülei nem bocsátottak meg neki. El kellett jönnie. Szerencsére van munkája, de béréből egyelőre nem telik albérletre. — Tisztelem sorstársaimat, akikkel együtt töltöm a karácsonyt, de a családot nem pótolhatják. Ilyenkor érzem csak igazán nevelőszüleim hiányát, s egyetlen kívánságom, hogy bocsássák meg. Ica is az átmeneti szállás lakója, számára is a nevelőszülők jelentették a családot. Aztán férjhez ment, de házassága nem sikerült. Ötéves kisfiát exférjének ítélte a bíróság. Betegsége miatt leszázalékolták, másfél éve jelenti számára az átmeneti otthont a szállás. Úgy emlékszik, hogy tavaly jól sikerült a karácsonyi ünnepség. A család, különösen a kisfia azonban nagyon hiányzik. Károly Budán lakott korábban, autószerelő volt. A konkurenciaharcot azonban nem bírta, csődbe ment. Két éve elvált, tizenöt éves fia anyjával maradt a fővárosban. Károly nyíregyházi kedveséhez költözött, de állandó munkája azóta sincs. Amit élettársa keres, annak nagyját elviszi a rezsi. Nem nagyon van hát nála maradása. Igyekszik — a körülményekhez képest — rendesen öltözködni, mert templomjáró ember, és isten házába mégsem mehet toprongyosan. Dicséri a Vöröskeresztet, ahol ruhát kapott, a Periféria Egyesületet, amely nem hagyja őt és sorstársait éhen veszni. Bár már nem fiatal ember, hiszi, ha egyszer kereseti lehetőséghez jutna, kikecmeregne a gödörből. Most az a legszomorúbb, hogy nem tud együtt lenni fiával. Brigitta még csak tizenkilenc éves. Hetedik hónapban van, veszélyeztetett terhes. Összeveszett férjével, aki faképnél hagyta. A tiszadobi gyermekvárosban nevelkedett, volt a számláján közel félmillió forint az életkezdéshez. Úgy tűnt, minden sínen van, de mint később kiderült, csak a pénze kellett. így került az utcára. — Az intézetben szépek voltak a karácsonyok. De most egyedül, nagyon egyedül érzem magam — mondja. Több diploma a hallgatóknak Két főiskola helyett egy marad • A Világbank adja a pénzt, de teljesíteni kell a feltételeket Nagy István Attila Január 1-jétől megszűnik a Bessenyei György Tanárképző Főiskola és a Mezőgazdasági Főiskola. Helyettük Nyíregyházi Főiskola néven új intézmény kezdi meg működését. — Arról beszélünk, hogy egyesül a két főiskola, holott egyáltalán nem erről van szó — mondja Balogh Árpád, az új intézmény rektora. — Teljesen más szervezeti felépítésű intézmény jön létre, négy karral: bölcsészettudományi-művészeti, természettudományi, műszaki-agrártudományi és gazdasági-társadalomtudományi. Ezek a két főiskolán meglévő szellemi kapacitásra épülnek, úgy, hogy természetesen átalakul a struktúra. Alkalmassági vizsga □ Mit érzékel ezekből a változásokból egy új hallgató? — Eddig hagyományosan folyt a képzés: bejelentkezett a hallgató két szakra. Ezt a kettőt vitte tovább, majd megkapta az okleve-2001-ben a két intézménynek nyolcezer , hallgatója I lesz. Balogh Árpád let. Ezután az első évben a hallgatóknak nem kell eldönteniük mi lesz belőlük, mert az úgynevezett alapozó képzésben részesülnek. Itt olyan ismereteket szereznek, amelyekkel minden felsőfokú végzettségű embernek rendelkeznie kell: tanulnia kell egy kis történelmet, matematikát, biológiát, Egy kis terefere az órák között kémiát, számítástechnikát és így tovább. □ Miből felvételizik az érettségizett diák? — Központi felvételi lesz, tesztjellegű. Olyan, amelynek az a feladata, hogy kiderüljön: az illető alkalmas-e felsőfokú tanulmányokra. Ez természetesen a távolabbi jövő. Az alapozó képzés után lesznek a szakirányú alapképzések másodikban és harmadikban. De menet közben is biztosítunk kimeneteket. Első év után adunk valamiféle bizonyítványt. Második után is, harmadik után is. Ennek megvalósításához szükséges a modul rendszer. Lesz egy alapozóképzési modul, bölcsészettudományi, természettudományi. Ehhez hozzá kell társulnia egy kreditrendszernek. (ECTS — (Európai Credit Transzfer Rendszer) Ez azt jelenti, hogy meg kell szereznie a hallgatónak egy bizonyos pontszámot ahhoz, hogy abból a tárgyból diplomát kapjon. □ Hogyan alakul át az intézmény struktúrája? — Szükségessé válik az informatikai rendszer kiépítése. Nyilvánvaló, hogy egy intézmény akkor működhet jól, ha rendelkezik Balázs Attila felvételei megfelelő gazdasági háttérrel. Ehhez szükségesek a hallgatók, illetve olyan képzési struktúrát kell kialakítani, amely piacképes. A létszám egyébként növekszik. 2001-ben a két intézménynek nyolcezer hallgatója lesz. A jelenlegi hallgatói létszám (hatezer) elhelyezése is gondot jelent, ezért a képzés napi ideje elhúzódik. Ráadásul folyik a levelező, másoddiplomás képzés is. Ötven százalék — Világbanki pályázatot nyújtottunk be intézményfejlesztésre. Építenünk kell egy hallgatói centrumot. Többszáz hozzáférhető hallgatói munkahelyet teremtünk. A jelenlegi Mezőgazdasági Főiskola a Rákóczi utcáról átköltözik ide, a másik épületbe, amelyik a botanikus kert mögött épül fel. Ide vinnénk az igazgatási rendszereket és a gazdaságitársadalomtudományi kart is. Itt alakítanánk ki egy gyönyörű aulát, amelyben 1800-an férnének el. □ Mikor készül el ez a beruházás? — Az egész 5,3 milliárdba kerül, remélhetőleg hamarosan aláírhatjuk a szerződést, s akkor 2003 végére átadhatjuk a létesítményeket. □ Eredetileg nyíregyházi Universitásról, s nem főiskoláról volt szó. — Valóban, de megjelentek ellenérdekek is, ezért nem lett egyetem. Meggyőződésem, hogy ez a helyzet nem tartható fenn sokáig, hiszen el kell dönteni, milyen felsőoktatási szerkezetet akarunk Magyarországon. Szerintem jó a duális, az egyetemi és főiskolai szintű felsőoktatás. Ez utóbbi gyakorlatorientált képzést nyújt, míg az egyetem közelebb áll az elmélethez, a tudományhoz. Négyöt év múlva éppen a főiskoláknak köszönhetően érhető el, hogy a korosztályos képzés tekintetében elérjük az ötven százalékot. Eredményesebb képzés □ Miért lesz jobb ez a rendszer, mint amit felvált? — Az elmúlt évtizedek alatt is történtek változások. Jól szervezetten és felépítetten sokkal eredményesebb lesz a képzés. Egy hallgató az állam számára is kevesebbe kerül, hiszen a négy év alatt akár több diplomát is szerezhet. □ Milyen garanciák vannak a megvalósításra, a politika nem szól bele? — A fejlesztési program tisztán szakmai jellegű. A döntéshozatali szinteken természetesen jelen lehet a politika is. A folyamat nem tavaly indult el. A világbanki hitel adott volt, s ott vannak előírások, amelyeket teljesíteni kell. A Világbank adja a pénzt, de ahhoz teljesíteni kell a feltételeket. □ Milyen várakozással tekint a következő évek elé? — Sokat dolgoztunk, harcoltunk együtt. Optimista vagyok. Az elmúlt két év alatt a Mezőgazdasági Főiskolán dolgozó kollégákkal nagyon jó volt az együttműködés. Láttuk a célt magunk előtt, s mindent megtettünk azért, hogy elérjük. Vasárnap Jutamama főz az unokáknak CSERVENYÁK KATALIN Még politikai ellenfelei is elismerik: Csabai Lászlóné határozott, energikus, hihetetlen munkabírású egyéniség. Napi tizenkét órát dolgozik, s a legritkábban fordul elő, hogy ne ő és közvetlen munkatársai mennének el utoljára a hivatalból. Közben egyáltalán nem mellékesen feleség, anya, sőt, nagymama, s el ne feledjük, országgyűlés képviselő. Hogyan lehet ennyi poszton egyszerre helytállni? — erről kérdeztük. Aggódva várja — Nem is tudom — vallja be őszintén. — Csak annak köszönhetem, hogy jó a családi hátterem. Férjem kezdettől a konzervgyárban dolgozik, szeretik, megbecsülik. Én tudomásul veszem, hogy nyáron nem megyünk nyaralni — neki akkor van a legtöbb munkája —, ő pedig azt, hogy tavasszal és télen ki kell engem szolgálni. Hosszabb időre 1995 májusában utaztunk el kettesben, pihenni. Harmincéves házasok vagyunk, megtanultunk alkalmazkodni egymáshoz. Jutka lányuk Budapesten játszik egy társulatban, közben valláspszichológiát tanul az egyetemen. Fiuk, László már nős, ő is, felesége is nyelvtanár. Nyíregyházán élnek. Két gyermekük van: Gergő két és fél éves, Máté nyolc hónapos. Geri a nagyapját Csapapának, a nagyit Jutamamának hívja. — Nagyon ritka, hogy vasárnap nem én főzök — mondja a polgármester nagymama —, s együtt ebédel az egész család. Délután ránk bízzák a szülők a kicsiket, ilyenkor tudnak egy kicsit kikapcsolódni, elmenni sétálni. Nem vagyok olyan nagymama, aki rátelepszik a gyerekekre, beleszól mindenbe. Ha hívnak, kérnek, segítünk. Nagyon jó a kapcsolatunk a menyem, Szilvi szüleivel is. — Ez az elmúlt év nagyon nehéz volt. Elvesztettem apámat, apósomat, s autóbalesetben az unokatestvéremet. Anyukám velünk lakik, anyósom a közelben. Mindketten nagyon alkalmazkodók. Tudomásul veszik, hogy felgyorsult az élet, de azért nagyon aggódnak. Anyám sosem tud elaludni, míg haza nem érek. Van, hogy hajnali kettőig várja, hogy megérkezzem Budapestről. Ez egy különös, kölcsönös aggódás. Ő értem, én érte. De már megszoktuk. Hét éve hoztam be a szüléimét magunkhoz faluról, amikor már nem tudták gondozni a nagy kertet, s nem tudták elviselni, hogy nincs körülöttük rend. — Egyszer azt mondtam a gyerekeknek, lelkiismeretfurdalásom van amiatt, hogy nem lehettem eleget velük. A fiam azt válaszolta: de amikor nagyon kellett, ott voltál. Volt olyan időszak, amikor minden más mellékes volt. Amikor pedig már tudták, önállóan intézték dolgaikat. De ha most ideszól a fiam, hogy menjünk el a gyerekért a bölcsődébe, akkor megyünk. Abban a pillanatban ő a legfontosabb. A családra mindig kell, hogy legyen idő. Sajnos, a barátokra már kevesebb jut. Nekünk egyébként ugyanazok a barátaink húsz éve. Sosem politikai alapon kötöttünk kapcsolatokat. Jó szomszédság — Soha nem megyek a sor elejére a boltban, nem kérek protekciót. És ezt értékelik az emberek. A házimunkát viszont megfizetem. Arra nincs időm. Ez is a kölcsönös megbecsülés alapján működik: aki engem tehermentesít, annak a munkája ugyanolyan értékes, mint az enyém. — Szenteste az egész család nálunk lesz. Kicsi fát díszítünk, mert a nappalink is kicsi. Karácsonyra húslevest főzök, gombát készítek, rakott vagy rántott karfiolt és persze pulykát. A süteményt viszont boltban veszem vagy kapom a szomszédasszonyomtól. Kiváló szomszédasszonyom van, aki majd minden vasárnap meglep egy tányér süteménnyel. Kövesdi Józsefnénak hívják. Az az igazság, én azért nem is költözöm el ebből a lakásból, mert nagyon jók a szomszédaink. Mindenki azzal segít a másikon, amivel tud. — Ami nekem nagyon fontos, azt remélem és kívánom mindenkinek karácsonyra: családi körben tölthesse az ünnepet. Hisz a karácsony elsősorban a családról, az együttlétről szól Ezt az élményt szeretném mindenkinek adni. Azt remélem, minden magányos emberre lesz legalább egyvalaki, aki rányitja az ajtót. Egy unokatestvér, egy szomszéd, egy barát. Azt kérem mindenkitől, akinek magányos ember él a környezetében, lepje meg egy jó szóval, apró ajándékkal. Ennek a városnak az lesz a legnagyobb erénye, ha sok-sok összetartó kis közössége lesz. A következő évezred arról szól, hogy a globális világban meg tudjuk-e tartani a kis közösségeket, hiszen valahová mindenkinek tartoznia kell. Egy nemzethez tartozunk, de egy városhoz is: tudnunk kell, hogy itt vagyunk otthon. És ez egy adok-kapok kapcsolat. Mindenkire szükség van — Éreznie kell a városlakónak: azáltal, hogy önzetlenül ad, gazdagabb lesz a település. Én is azt vallom: úgy kell leélni az életet, hogy ne kelljen szégyenkezni az elfecsérelt évekért. Ébben a városban nincs olyan ember, akire ne lenne szükség, akinek ne lenne szerepe. A Csabai nagyszülők és az unokák: Máté és Geri Elek Emii felvétele
