Kelet Magyarország, 1999. december (56. évfolyam, 280-305. szám)

1999-12-21 / 297. szám

1999. december 21., kedd 3. oldal mZÖZüÚí Elpusztult a fóka CSERVENYÁK KATALIN Harminchat forint. Ennyiért kellett elpusz­tulnia egy fókának. Mi öltük meg. Ponto­sabban azok a látogatók, akik a kérés elle­nére sem tudták megállni, hogy pénzt do­báljanak be a sóstói állatpark fókáinak me­dencéjébe. Emlékszem, mekkora várakozás előzte meg tavasszal a fókák medencéinek átadá­sát. Özönlöttek a látogatók, hisz sokan most és itt találkozhattak először az okos kis jószágokkal. Az avatáskor örömteli, tegnap viszont mélységesen elkeseredett volt Gajdos László igazgató hangja. Elmondta: a legyengült fókaborjút vasárnap szállították az állatkór­házba. Megröntgenezték, akkor derült ki, pénz van a hasában. Sok-sok egyforintos és néhány ötös. Az állatorvosok — közben konzultálva az ország több hozzáértő szak­emberével — mindent megtettek annak ér­dekében, hogy megmentsék az állatot, ám fáradozásuk hasztalan volt. Sajnos, a másik két fókafiú is potenciális veszélyben van: az ő röntgenfelvételeiken is jól láthatók a fé­nyes pénzérmék. S mert a medencék lee­resztésekor marékszámra szedik ki a vízből forintosokat az állatpark munkatársai, nem nehéz megjósolni a folytatást. Az egészben az a legszomorúbb, hogy pont ma, kedden reggel érkezik Nyíregyházára két fókalány. A park vezetői ezt a meglepetést szánták a látogatóknak karácsonyra. S persze azt, hogy kis idő elteltével fókabébikkel népesül be a drága pénzen, gondosan elkészített medence. Ha így haladunk, akkor nem biztos. Pedig a sóstói állatparkot már Európában is jegy­zik. Elismerik, itt olyan körülmények között tartják az állatokat, ahol jól érzik magukat. Tágasak a kifutók, minden irányból jól meg­figyelhetők a bennük élő ritkaságok. A láto­gatók előtt is csak a legszükségesebb helye­ken vannak rácsok. Most azt mondom: saj­nos... □ Segítő véradások Ma 8-12 óra között a fényeslitkei MÁV Rendező Pályaudvar okta­tó termében, 9-13 óra között a nyíregyházi Taurus Pálma Kft. orvosi rendelőjében adnak vért a rászorulók megsegítésére. Munkana­pok délelőttjein a nyíregyházi, a kisvárdai és a fehérgyarmati véradó-állomásokon is vár­ják az önkéntes véradókat. □ Horgászfogadás A Nyíregyházi Vasu­tas Sporthorgász Egyesület ma tart fogadóó­rát 14-16.45 között a Vasutas Művelődési Házban (Nyíregyháza, Toldi u. 23.). □ Pártházből Teleház Sikeres pályázatok eredményeként az egykori pártházat alakí­tották kulturális intézménnyé Petneházán, ahol tegnap avatták fel a Teleházat. Titkot tart a magánnyomozó Adatot gyűjthet, felvilágosítást kérhet, betekinthet hivatalos iratokba és nyilvántartásokba Olykor az intim helyzeteket figyeltetik magánnyomozóval Nyíregyháza (KM) — A na­pokban tartották a Személy-, Vagyonvédelmi és Ma­gánnyomozói Szakmai Ka­mara megyénkben szerveze­téhez tartozó magánnyo­mozók első tanácskozását, amelyen az igazolvánnyal rendelkezők harmada vett részt. A jelenlévők — Leveleki József, a kamara magánnyomozói alelnö­­ke előterjesztésében megvitatták azokat a jogi kereteket és társa­dalmi feltételeket, melyek között e tevékenység végezhető. Egye­tértettek abban, hogy a jelenlegi törvényi szabályozás szűk moz­gásteret ad számukra, ugyanak­kor — bár egyre többen igénylik e szolgáltatást —, a vállalkozók és a lakosság körében még min­dig érzékelhető az idegenkedés attól, hogy ügyes-bajos dolgaik elintézését magánnyomozókra bízzák. Engedély kell Mivel sokak számára ismeretlen e szakma működése, a tudniva­lók megosztására kértük Almási Sándort, a kamara elnökét. — Magánnyomozónak az te­kinthető — szögezte le elöljáró­ban —, aki vállalkozás keretei között tevékenységét maga vég­zi. Az igazolvány önmagában nem jogosít magánnyomozásra, kell hozzá az is, hogy ezt a rendőrség által engedélyezett vállalkozás keretében folytassa az illető. □ Hogyan kerülhet sor e tevé­kenységre, s mit tehet egyáltalán a magánnyomozó? Szilvási Csaba Az ég ólomszürke. Sem fel­­leg nincs rajta, sem világosság, sem sötétség nem különül el benne. Egyszín-szürke, elvisel­hetetlenül közönséges, szomo­rú ez az ég. A téli szél a szürke háztetőkről fel-felkavarja a varjak károgó, rikácsoló csapa­tát. Olyan nap van ma is, ko­mor, kékesszürke, párás, ami­lyenről azelőtt a költői lelkü­letű emberek azt mondták, hogy mélabú száll belőle az ember szívére. Egy nyitott ablakon zongora hangja szűrődik ki. Meglepő­döm. Hát van még, aki a gépze­ne korában zenét tanul? Ami­kor az ember a nap bármely szakában magnóról vagy CD- ről élvezheti a világ legna­gyobb zongoravirtuózain ke­resztül az álmodó Chopint? Áhítat fog el a hajdan olyan bosszantó Boci, boci tarka dal­lamára, amely ügyetlenül bot­ladozik és csacsog, mint a kö­vek között bukdácsoló erecske. Az ember lelke ettől a zenétől megindul. Zarándokol. Haza­rándokol. Néha úgy tűnik a tegnap is, mintha az elmúlt évszázadok­ról volna szó. Ki gondol a teg­napra? Hol van már a tegnap? Az már tisztára história. A vi­lágon minden csak anyag — érezzük ebben az elgépiesedett világban — függvényei va­gyunk nagyobb erőknek, és mint gépek mozgunk szabad akarat nélkül. Bérei és erdei színek van­nak már a lelkűnkben. Komo­rak, sötétek, élesek. Szürkék és sötétzöldek, feketék és mélyké­­kek. De az emlékező emberbe belesüt egy ilyen kis skálázás­tól a jó tavaszi, nyári nap. Mindent smaragdzöldre fest, és elkergeti a mélyben gyűrűző őszi bajokat. Negyven évet úgy kitöröl nekem is az életemből ez a kis csacska melódia, mint a pinty. — Bárki megbízást adhat az arra jogosultnak, ilyenkor a ma­gánnyomozó a megbízó nevében jár el — adatot gyűjthet, felvilá­gosítást kérhet, betekinthet hi­vatalos iratokba és nyilvántartá­sokba, ha arra a megbízó is jogo­sult lenne. Készíthet kép- és hángvelvételt, de azokat csak a személyiségi jogok figyelembe Olyan erőssé, tettrekésszé vá­lók egyszerre ettől a boci boci tarkától, mint aki sárkánytejet szopott. Ott járok tőle Szatmár­­ban, a gyermek- és a kamasz­­korban, a madárfészkes fák alatt, ahol boldog voltam és szabad. Gyönyörű késő tavaszi idő van. A fű buján zsendül a kerítés tövén. Kútgém nyiko­rog, valaki vizet húz a tehe­neknek. A trágyadomb véko­nyan gőzölög az ól mellett. Már a kotlós is ott berzenkedik, s számtalan kotyogással hívja csibéit. Lassan kúszom előre barátaimmal a kertben, a zöld lucernában, puhán és csende­sen, a magas, kaszálni való smaragd erdő lágyan cirógatja az arcunkat. Aztán a ^következő zongora­futamnál — már nyár van. A Bukónál gyémánt fény remeg a pocsolyákon. Békahercegek kuruttyolnak. Odébb, a vízesés alatt egy almavirág bőrű lány ficánkol lepkesárga fürdőruhá­ban, és kacag, kacag. Szívszorí­­tóan, fájóan, édesen. Mint mi­kor a pacsirta az égen megfi­­cseredik. A lány hangjából mintha valami igen-igen finom kis szál bújna ki. Miért nem tudom belefűzni ezt a hangot egy aranytűbe, hogy összevarr­jam vele másodszor is tizenhat éves magamat a gyönyörű hangforrással? Cirógat, bocirógat ez a ze­ne. Parányi kis kutyakölyökké válók tőle, aki ide-oda ténfe­­reg, lábai reszketősek, idétle­nek, csak sír, sír és keresi az utat. Szép ez a kis együgyű meló­dia. Cinke cserreg benne és ökörszem. Borzongatja a lelke­­met, mint amikor gyermekko­romban egy kisborjú megnyal­ta a kezemet. Érdes volt a nyel­ve, de mégis lágy és nedves, mint a tekintete. Boci, boci tarka. Milyen széppé is tud válni ez a se füle, se farka élet még egy kis együ­gyű muzsikától is. Balázs Attila illusztrációja vételével használhatja fel. Az érintett hozzájárulásával zárt küldeményt is ellenőrizhet. Jogok és tiltások □ Feltételezhető, hogy tiltások is érvényesek rájuk... — Természetesen. A magán­­nyomozó nem járhat el diplomá­ciai és konzuli képviseletek, Koncert a Ibrány (KM) — Több évtizedes hagyomány már, hogy a szeretet ünnepe alkalmából hangver­senyt adnak az ibrányi Árpád Fejedelem Általános és Művé­szeti Iskola tanulói a város lakó­inak. Az idei koncertet december 21-én 17 órától rendezik meg a közösségi házban. A rendezvény Kevesebb Nyíregyháza (KSH—Barabás Ivánné) — Az 1999-es esz­tendő első tíz hónapjában 25 millió külföldi látogatott Magyarországra, 14 száza­lékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Ez idő alatt a magyar állampol­gárok határátlépéseinek száma meghaladta a 9 milliót, ez 13 szá­zalékkal maradt el az előző évi­től. A legfontosabb határszaka­szokon általában csökkent a for­galom, növekedés csak a román határszakaszon kilépő magyarok körében volt tapasztalható. nemzetközi szervezetek, vala­mint hivatalos személyek hiva­tali ügyeiben, illetve személyek különleges adataiban sem. Nin­csenek meg azon jogosultságai sem, amelyek a nyomozó hatósá­gokat megilletik: például idézés, motozás, házkutatás, lefoglalás, őrizetbe vétel stb. □ Általában kényes, illetve ügyes-bajos ügyeket bíznak a ma­gánnyomozóra, ami feltételezi, hogy diszkrétnek kell lennie. El­várható tőle a titoktartás? — Igen, foglalkozási titoktar­tási kötelezettség terheli minden olyan tényre, adatra vonatkozó­an, melyeknek birtokába jut a megbízás teljesítése során. Ezek­ről csak a megbízót tájékoztat­hatja, mást nem. Helyettünk dolgoznak □ Milyen ügyekben szoktak ma­gánnyomozóhoz fordulni? — Felsorolni is hosszú lenne... Általában azt mondhatjuk, hogy mindenben, amelyben az állam­polgár maga is eljárhat, de azt kényelmi vagy szakszerűségi ok­ból másra bízza. A leggyakrab­ban eltűnt személy vagy ellopott gépkocsi felkutatására, üzleti partner vagy peres fél vagyoni viszonyainak felderítésére, sze­mélyi kapcsolatok bizonyítására kérik fel. Cl Kihez fordulhatunk, ha ma­gánnyomozóra van szükségünk? — A magánnyomozót is foglal­koztató vagyonvédelmi cégek hirdetik ez irányú tevékenysé­güket is, de a szakmai kamara nyíregyházi irodájában (Pacsir­ta u. 30., tel: 42/310-167) is adunk felvilágosítást. városnak a zeneművészeti szakon tanuló legtehetségesebb fiatalok juta­lomjátéka. Szerepelnek többek között fa­fúvósok, rézfúvósok, lesz kama­razene, valamint bémutatkoznak az énekkarosok és a drámaszín­játszók is. A koncert befejezése­ként a közönséget is megénekel­tetik majd az ifjú zenészek. a külföldi A kereskedelmi szálláshelye­ken október végéig 4,8 millió vendég szállt meg, akik összesen 15,3 millió éjszakát töltöttek el, hasonlóan az egy évvel korábbi­hoz. Ezen belül a külföldi ven­dégforgalom 4 százalékkal csök­kent, a belföldi 5 százalékkal nőtt. A szállásdíjbevétel mintegy 11 százalékkal emelkedett, 10 hó­nap alatt mintegy 64 milliárd fo­rintot tett ki. A forgalom szerke­zete a magasabb kategóriájú szállodák javára változott. A szállodák szobakihasználtsága 47 százalékos (a fővárosban 58 szá­zalékos) volt. Aranylakodalom Éppen ötven éve annak, hogy Lőrincz András és Varró Veronika szülőfalujukban, Nyírgyulajban há­zasságot kötöttek. Az aranylakodalmat a napokban ünnepelte családja körében az idős házaspár. Lőrincz Andrást azért is is­meri az egész falu, mert szinte alig volt Gyulajban olyan bál vagy lakodalom, amelyben ne ő húzta volna a talpalávalót Amatőr felvétel Muzsika a fülben Kelet*» HÁTTÉR______________

Next

/
Thumbnails
Contents